* nemisbéka *
Eper- és csokoládémousse torta

A tésztához:
10 dkg liszt
9 dkg cukor
1 tojás
7 g sütőpor
7 ml vaníliakivonat
8 dkg tejföl
9 dkg vaj

A csokimousse-hoz:
20 dkg jó minőségű étcsoki
3 dkg vaj
3 tojás
4 ek. porcukor
1,5 dl tejszín
1 tk. vaníliakivonat

Az epermousse-hoz:
50 dkg eper
2,5 dl tejszín
4 lap zselatin
4 ek. cukor
0,5 dl víz

Nem gondoltam volna, hogy a Segítsüti után ennyivel csokoládéhoz nyúlok, horribile dictu, tortát sütök :). Az átadások szerencsésen és konyhai balesetek nélkül lezajlottak, amikor ötödszörre készült a konyakmeggy torta, már a könnyed rutin vezette a kezemet :). Úgyhogy amikor most egy csíkos mousse tortát vízionáltam, a tésztának egyszerűen nem jutott már más eszembe, mint az elmúlt hónapokban tucatnyi megsütött lap receptje :). Most egy kakaómentes változattal próbálkoztam a csokimousse miatt, és azt kell mondjam, ismét üzembiztosan bevált.

A tésztához valókat összekeverem, kivajazott, sütőpapírral kibélelt aljú, 26 cm-es tortaformában 180 fokra előmelegített sütőben kb. 25-30 perc alatt megsütöm (tűpróba).

Amíg hűl, készülhet a csokimousse. A csokoládét és a vajat vízfürdő fölött összeolvasztom és félreteszem hűlni. A gyöngyöző víz fölé a helyükre teszem a tojássárgákat 3 ek. porcukorral, majd folyamatosan addig verem, amíg a krém meleg nem lesz. Leveszem a vízfürdőről és verem még tovább, sápadt-habosra. Hozzákeverem az olvasztott csokihoz. Felverem egy tálban a tojásfehérjéket a maradék evőkanál porcukorral, óvatosan a csokikrémhez forgatom, majd jöhet a tejszín is, ezt is felverve a krémbe forgatom. A kihűlt tortalapra simítom és 2 órára hűtőbe kerül.

Az epreket megpucolom, 8-10 darabot díszítéshez félreteszek, a többit feldarabolom, a cukorral és a vízzel felforralom. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom. Ha forr az eperszósz, botmixerrel simára turmixolom, majd hozzáadom a vízből kiemelt zselatinlapokat, és egy perc múlva lekapcsolom alatta a gázt. Hagyom kihűlni, felverem a tejszínt, hozzáforgatom és a csokimousse rétegre simítom. Amikor kezd már dermedni, a tetejét kirakom a vékony szeletekre vágott eperrel. Kell neki még legalább 4 óra, és utána is nagyon könnyű, krémes marad, de tálalható szilárdságú.

A tészta Nigella módosított változat, a csokimousse Szakácsok könyve.

Almás-barackos túrótorta

A tésztához:
2 tojás
8 dkg vaj
8 dkg nádcukor
15 dkg liszt
fél csomag sütőpor
6 ek. tej

A túrós réteghez:
50 dkg túró
2 dl natúrjoghurt
1 csomag vaníliáscukor
10 dkg porcukor
1 citrom leve és reszelt héja
10 g zselatinpor

A tetejére:
1 alma
1 nagy üveg őszibarack befőtt
2 dl almalé
1 csomag tortazselépor

A tésztához a tojásokat a cukorral habosra keverem, majd minden más hozzávalót hozzáadom. Kivajazott, kilisztezett, 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába öntöm, és 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütöm, majd kihűtöm. A túrót áttöröm szitán, mehet hozzá a joghurt, a cukor, a citromlé és -héj, valamint a kevés langyos vízben feloldott zselatinpor.  A túrókrémet egyenletesen elkenem a tésztaalapra. Kirakom a lecsepegtetett barack-kockákkal és a cikkelyekre vágott almával, majd a 2 dl almalevet és 1 dl felfogott befőttlevet összeöntöm, beleszórom a tortazseléport, felmelegítem, majd ha lehűlt, a torta tetejére kanalazom. Kellemes klasszikus.

A Nagy Süteményeskönyv receptje volt az alap. 

VKF! XVI. - Piknik a kisszobában

Anyáddal szórakozz, te szemét - morogtam kómásan, amikor hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy dörög, villámlik, zuhog az eső, mivel tegnap két órán át előkészültem a mai piknikre. Embernek két hete sulykolom, hogy ez a hétvégi program (muszáj, szívem, gourmandula ezt írta ki :) ), fejben puzzléztam a menüt már napok óta, és persze megvolt a kinézett helyszín is:

Reggelre összekapta magát a mocsok időjárásfelelős, napsütés, satöbbi, úgyhogy teljes gőzzel folytattam a készülődést. Majd délben férjuram kimutatott az ablakon:
Hát nem mertünk elindulni a tengerpartra, helyette férfiembernek kiadtam a feladatot: rendezze be a kisszobát póthelyszínnek :), indoor pikniket csapunk jobb híján. Nagyon figyelt az autenticitásra: leterített egy plédet a földre, oszt slussz :)), és egyéb konstruktív javaslatai is voltak. (Párna minek? A partra sem viszünk. Ne dőlj a falnak, a szabadban sincs támaszték. Miért nem egybe hozol ki mindent a konyhából? Kint sem háromszor fordulsz.) Miután nagyvonalúan életben hagytam, jöhetett a dőzs.

1) Málnás limonádé

30 dkg málna
10 dkg porcukor
1 citrom leve és reszelt héja
1,5 liter + 1,5 dl víz

A málnát a porcukorra és a citrom levével, héjával összeturmixolom, és hagyom állni egy órát. Öntök rá 1,5 dl forrásban lévő vizet, majd ha kihűlt, éjszakára a hűtőbe teszem. Másnap mehet rá 1,5 liter hideg víz, jól összerázom és leszűröm (a málnamagoktól és a citromhéjtól kell megszabadulni), indulásig (haha...) a hűtőben tartom egy ásványvizes flakonban. Álomszép színű, savanykás-málnás finom ital lesz a végeredmény.

2) Dupla paradicsomos tapenade

Ennek az ötletét a kedvenc sajtboltunkból csórtam, legutóbbi vásárlásunkkor megakadt a szemem a tapenadés tálkáikon és vettünk is egy dobozkával, ezt próbáltam reprodukálni.

8 dkg fekete olívabogyó
4 dkg zöld olívabogyó
1 közepes paradicsom
5 fél olajban eltett szárított paradicsom
2 ek. fűszeres olaj a szárított paradicsom alól
2 ek. reszelt grana padano

A paradicsomot bemetszem, forró vízbe dobom 20 másodpercre, majd elhúzom a héját. Robotgépre bízom a többi hozzávalóval együtt, és készen is van a kence. Tegnap este megcsináltam, mert miért ne, de semmi perc alatt megvan. Nem árt a hűtőben tartani, de nem túl kényes még a sajt miatt sem, elég kemény, bírni fogja a gyűrődést. Kis kerek kekszeket vettem hozzá, ezekre kenegettük.

A sajtboltunk ötlete alapján :).

3) Piknik saláta avokádós öntettel

Saláta muszáj, mert finom és egyszerű, gyorsan össze lehet dobni.

15 dkg kukorica
2 pirospaprika
1 alma
2 marék rukkola
1 ek. extra szűz olívaolaj
1 ek. citromlé

A paprikákat grillen körben megpirítom, majd zacskóba zárom 15 percre, lehúzom a héjukat és csíkokra vágom, összekeverem az olívaolajjal. Mehet hozzá a kukorica, a rukkola és a meghámozott, kockára vágott, citromlével meghintett alma. Összeforgatom és máris útra kész.

1 avokádó
1,25 dl tejföl
1 ek. extra szűz olívaolaj
1 kk. citromlé
1 kk. mustár
1 kk. balzsamecet

Robotgépre bízom az egészet. Hűtőtáskás cucc (lett volna), de nem olyan kényes, mint egy majonézes öntet. Jó sok lesz, a salátához akár fele mennyiség is elég lehet, de finom :), kárba nem fog menni.

4) Csípős csirkével és ementálival töltött minibriósok

Valami húsos kellett embernek, ez egyértelmű volt :), ami nem igényel különleges szállítási körülményeket, de adott esetben kihűlve is jól esik még és jól összeillik a salátával.

45 dkg liszt
7 g porélesztő
3 tojás
1 tojássárgája
1,5 dl meleg tej
1 kk. só
7 dkg olvasztott vaj + a formához
5 dkg reszelt grana padano
1 ek. olaj
15 dkg ementáli
40 dkg csirkemell
1 ek. chiliszósz
1 ek. dijoni mustár
1 kk. citromlé
1 ek. olívaolaj + a sütéshez

A csirkét apró (centis, félcentis) kockákra vágom és a chiliszósz-mustár-citromlé-olívaolaj keverékébe pácolom éjszakára. A tésztához a lisztet, az élesztőt, a sót elkeverem, majd fokozatosan hozzáadom a 2 tojásból, tojássárgából, tejből, olvasztott vajból és reszelt grana padanóból készített keveréket. Alaposan eldolgozom, ruganyos tésztát kapok, amit kiolajozott tálba teszek és a tetejét is megkenem olajjal. Melegben, frissen 1 órát kéne neki állnia, én betettem éjszakára a hűtőbe. Délelőtt kevés olívaolajon megsütöttem a csirkekockákat. Amíg hűltek, apró kockákra vágtam az ementálit, a tésztát pedig lisztezett deszkán átgyúrtam, négy részre, majd mindegyik részt 12 kisebb részre vágtam. A részekből korongot lapítottam, mindegyikbe tettem egy csirkekockát és két sajtkockát, majd diónyi golyóvá gyúrtam össze. Kivajazott minimuffinsütőbe pakolgattam a golyókat, a jó matekosok a fentiekből már tudják, hogy 48 darab lesz a végeredmény :), tehát két sütési körrel két minimuffinsütőnyi, a tetejüket megkentem a maradék tojás és egy kevés tej keverékével. 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt gyönyörűen megsültek.

A Parti food and appetizers c. kedvencem egyik receptjét módosítottam.

5) Stracciatellás panna cottával töltött nektarin

Na a desszert volt a nagy kihívás. Mostanság olyan szinten zabálom a cseresznyét, hogy a zöldséges bácsi reggelente szinte már zacskóval a kezében vár :), de ez azért túl egyszerű lett volna, meg ott volt tömör piros gyönyörnek a málnás limonádé, nem akartam csak gyümölcsöt. Azon járt a fejem egy hete, miként lehetne a csokit becsempészni a piknikre sütés nélkül, akár harmincon fokokban is - persze ekkor még nem gondoltam, hogy Thor bekavar a programba :). És kiötlöttem, most pedig bevallom: erre a művemre büszke vagyok (márpedig ez ritka).

4 érett, de viszonylag kemény húsú nektarin
2 dl tejszín
1 dl tej
1 ek. porcukor
1 kk. vaníliakivonat
3 lap zselatin
5 dkg étcsoki

A tejszínt, a tejet, a porcukrot és a vaníliakivonatot összekeverem, alacsony lángon forráspontig főzöm, majd leveszem a tűzről. A zselatint hideg vízbe áztatom, ha megpuhult, a még forró tejszínes keverékhez teszem. Hűlés közben is kevergetem, közben a csokit apró kockákra vágom. Csak akkor teszem bele, ha annyira kihűlt, hogy biztosan nem olvasztja meg. A nektarinokat a héten tökéletesített és alaposan begyakorolt :) felezési technikával kezelésbe veszem: késsel hosszában körbevágom, a két felet óvatosan ellentétes irányba forgatom ide-oda, míg el nem válnak egymástól. A magot késsel körbevágom és ezt is óvatosan forgatom a barackféllel ellentétes irányba. Dinnyevájóval a mélyedésre rásegítek, hogy kb. félcentis gyümölcshús maradjon, majd megtöltöm vízszintig a csokis-tejszínes keverékkel és mehet a hűtőbe. Legalább 3-4 óra hűtési idő kell neki, én tegnap este elkészítettem, békésen elvolt éjszaka a hűtőben. A zseniálisnak képzelt csomagolástechnika gyakorlati kipróbálása elmaradt, de úgy gondoltam, a feleket szépen fóliával betekerem, majd "összerakom" megint a barackot és alufóliával körbe, plusz hűtőtáska - mindenesetre próbaképp fejreállítottam őket és remekül vizsgáztak :). És még finomak is! Hát ez lett a záróakkordja a kisszobai piknikünknek - meg a mosogatás :).

Anyáddal szórakozz, te szemét - morogtam kómásan (és a keretes szerkezet jegyében), amikor délután 4-kor arra ébredtem a piknik utáni kis szundikálásból, hogy ragyogóan tűz be a nap a szobába, kéken tisztállik az ég, csicseregnek a fákon a madarak. Nu pagagyí, szabadtéri piknik! :)

Rebarbarás cheesecake

3 szár rebarbara (kb. 25 dkg)
10 dkg eper
2+2 ek. eperlikőr
kb. 5 dkg babapiskóta
8 dkg finomítatlan nádcukor
17,5 dkg natúr krémsajt
2 dl tejszín
3 tojás
2 dkg zselatin (2 kis csomag)

Az eper és a spárga mellett szezonja van a rebarbarának is, bár otthon nem mindig könnyű hozzájutni (a piacokat ajánlom beszerzési forrásnak), érdemes lecsapni rá, ha látunk szépet. Cheesecake-ben gondolkodtam hozzá, de nem a klasszikus, hanem sütés nélküli, könnyebb, gyorsan elkészíthető receptet kerestem. A megszokott vajas kekszmorzsás alap helyett babapiskótát használtam, hogy még könnyebb legyen az édesség.

A rebarbarákat kb. centi vastag darabokra vágom, a cukorral és 2 ek. eperlikőrrel közepes lángon addig főzöm, amíg meg nem puhul (de ne essen szét). Ekkor hozzáadom a negyedelt epret, és úgy három perc múlva alacsony lángon a felvert három tojást. Vigyázni kell, hogy a tojásos keveréket csak addig tartsuk a tűzön, amíg be nem sűrűsödik, nem szabad kicsapódnia vagy felforrnia, mert nem rebarbarás-epres rántottára vágyunk. Ha megvan a kellő állag, gázról le, belekeverem a krémsajtot. A zselatint feloldom 4 ek. vízben, hagyom egy kicsit állni, majd hozzáöntök egy deci vizet és a mikróba teszem egy percre. Kicsit hagyom hűlni, majd a rebarbarás keverékhez öntöm. A tejszínt felverem és ezt is beleforgatom. A babapiskótával kirakom egy 18 vagy 20 centis kapcsos tortaforma alját (18 centisnél marad egy fagyiskehelynyi külön adag mellette), nagyon szorosan, feszüljenek egymáshoz a piskóták, különben nem maradnak majd a torta alján. Meghintem a 2 ek. eperlikőrrel és rákanalazom a tejszínes-gyümölcsös keveréket. Legalább 4 órára a hűtőbe teszem, ennyi idő alatt szépen megszilárdul. Tálaláskor csokidíszekkel, csokireszelékkel, csokiforgáccsal díszíthető, könnyű, habos sütemény lesz a végeredmény, joghurttortához hasonló, édessége visszafogott, a rebarbara savanykás darabjaival kellemesen ellenpontozott.

Delia receptjét módosítottam.

Eredetileg a Borsán.

Citromos kecskesajtkrémmel töltött uborka

1 kígyóuborka
1 citrom
14 dkg friss kecskesajt
1 dl tejszín
1 lap zselatin
őrölt feketebors

Akárhogy is számolom, Debbie vacsorája óta eltelt 9 év, ha pedig az egykori helyszínére kéne utaznom, egy nap simán rámenne, mert optimista számítások szerint is több mint 2000 km feszül közöttünk. Hogy ő merre jár, mit csinál ma, nem tudom; ezzel az életvidám amerikai nővel rövid ideig álltunk erősen felszínes kapcsolatban, de az a bizonyos vacsora, az maradandó élménynek bizonyult. Különösen egy uborkába töltött habkönnyű citromos krém kísért időnként álmaimban. Nem ezt próbáltam meg reprodukálni - ha már annyi eszem nem volt, hogy elkérjem a receptjét annak idején, ne csapjuk agyon az álmokat -, de valami hasonlóban gondolkodtam.

Az uborkát kb. 3 centis darabokra vágom, az így kapott hengereket oldalt levágom, hogy héj nélküli téglatesteket kapjak és a belsejüket dinnyevájóval óvatosan kivájom. A zselatint hideg vízbe áztatom, ha megpuhult, a felmelegített (de nem forralt!) tejszínbe keverem, hogy elolvadjon. Pici hűlés után hozzákeverem a kecskesajtot, amíg homogén nem lesz, majd az őrölt borsot, fél citrom reszelt héját és 1-2 evőkanál citromlevet, amivel ízlés szerint ki lehet egyensúlyozni a sajt sósságát. A krémet az uborkákba kanalazom és a maradék citromhéjat rájuk reszelem. Hűlés után azonnal tálalható. Négyszemélyes kis előétel.

A krémhez Clotilde receptjét használtam fel.

Eredetileg a Borsán.

VKF! XIII. - Narancsos csirke zöldségtoronnyal

A narancsos csirkéhez:
1 (kb. 1,2 kg-os) egész csirke
1 nagy, vastaghéjú narancs
10 dkg vaj
5 kakukkfűág
1 ek. olaj
fél lilahagyma
6-8 gerezd fokhagyma

A zöldségtoronyhoz:
1 padlizsán
1 kaliforniai pirospaprika
1 kaliforniai sárgapaprika
fél lilahagyma
2 ek. konzerv kukorica
8 uborkakarika
2,5 dl húsleves
2 lap zselatin
2 ek. olaj
kevés vaj

rizs

Az én hőn szeretett fakanálkám van a sor, hogy a VKF! forduló háziasszonyaként küzdjön az elkövetkezendő napokban, remek témát választott: a különleges köretek körét :). Ráadásul felavatta a fémkarikáit - és minő véletlen, én is megragadtam az enyémeket. Nem állítom, hogy a világ leggyorsabb köretét sikerült előállítani :) - a délelőttöt a konyhában töltöttem -, de a végeredmény tekintetében szerintem megérte.

A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom, ha megpuhultak, a közben felforralt húsleveshez teszem és felolvadásig főzöm, majd hagyom kihűlni. A padlizsánt felkarikázom, besózom és félórát hagyom állni, majd letörölgetem. Olajjal kikent grillserpenyőben az egész paprikákat és a padlizsánszeleteket alaposan megsütöm, szépen perzselődjenek meg. A paprikákat fóliába csomagolom és 10 perc után lehúzom a héjukat, kimagozom őket és félbevágom. Egy tányért fóliával beborítok, a 7 cm átmérőjű fémkarikákkal a paprikafelekből egy-egy kört vágok ki, a pirosak körlapokat a tányérra helyezett, kivajazott karikák aljába helyezem, lehetőség szerint lenyomkodva, szépen hézagmentesen. Kanalazok rá egy kevés húslevest, majd kezdődik a zöldségrétegezés: kukorica jön rá, majd padlizsánkarika, apróra vágott lilahagyma, 4-4 uborkakarika, megint egy padlizsánkarika, végül a sárga paprikalap, közben szépen locsolgatom a húslevessel minden réteg között és a tetején is, majd a hűtőbe teszem. Ha az alját nem sikerült hézagmentesen lezárni a paprikakarikával (igen, az egyiknél sikerült elcsettintenem), az hamarosan ki fog derülni, és ekkor kezdődik a sziszifuszi küzdelem: a tányérra kifolyt lé visszakanalazása a zöldségtoronyra, ami egy perc alatt megint kifolyik. Amikor elkezd dermedni a cucc, akkor lesz ez könnyebb, szóval utóbb biztos a győzelem, de addig sokat szitkozódik az ember :). A megmaradt paprikadarabokat és padlizsánkarikákat a tornyos egységek elfogyása után csak úgy lehet eszegetni majd hozzá.

A vajat megolvasztom, összekeverem fél narancs reszelt héjával és kifacsart levével, 2 kaukkfűág leveleivel és a mélyhűtőben megdermesztem. A csirkét megtisztogatom, a mellrésznél a bőrét ujjal meglazítom (ennek látványára mondta a Zuram, hogy megfontolja a vegetáriánus életmódot :) ), a dermedt fűszeres vaj harmadát alátöltöm, és evőkanál olajjal kikent tepsibe helyezem mellel lefelé. A hasüregbe teszem az apróra vágott lilahagymát, a maradék ág kakukkfüvet és a másik fél narancsot negyedekbe vágva. Ne felejtsük el megsózni, mint én tettem :). A tepsibe teszek pár szem fokhagymát is, mert az mindig jó. 200 fokos sütőbe megy fóliával lefedve egy órára, a második órára pedig megfordítom mellel felfelé, fóliától megszabadítom, sütőt 180 fokra leveszem. A megmaradt dermedt vajjal pedig időnként megkenegetem, a kisült szafttal locsolgatom. A sütő lekapcsolása után hagyom még benne egy kicsit állni, közben megfőzöm a rizst.

A tálalásnál felvágom a csirkét, meleg ruhát teszek a zöldségtorony köré, de kicsit késsel is rá kell segíteni, óvatosan átemelem a tányérra, majd melléteszem a szintén karikába rendezett főtt rizst. A tornyok egyébként önmagukban is megállják helyüket és természetesen bármilyen grillezett vagy sima zöldséggel lehet őket készíteni. Kétszemélyes adag.

Tripla, fűszeres csokihab

5 dkg étcsoki pasztilla
5 dkg tejcsoki pasztilla
5 dkg fehércsoki pasztilla
3 nagy tojás
2 dl tejszín
6 ek. porcukor
1 kis csomag zselatin
1 csapott kk. friss, reszelt gyömbér
1 csapott kk. őrölt kardamom
1 késhegynyi őrölt pirospaprika

A pofám leszakad, de csak saját bénázásomnak köszönhető, hogy szépen lekéstem Melange csokis kiírásáról, immár az eredmény is megszületett. Pedig begyűjtöttem szépen a zsákmányt a Keserédesben, beszélgettem Melange anyósával, aki nagyon helyes asszony, bevásároltam a bonbonokból ajándékba, egy másik körben a Zuramat itattam meg ugyanott forrócsokival, satöbbi, satöbbi, majd a saját pakkomat két alkalommal is gondosan otthon (=jó messze) felejtettem. A kipróbálásra kapott epres pasztillák még mindig sok-sok kilométerre várják üzembiztosan bekövetkező végzetüket, addig is egy másik receptet kerítettem sorra társaikhoz. Fakanálkától kaptam még ajándékba a Különleges receptek c. szakácskönyvet, amiből a tripla csokihab tetszett a legjobban első blikkre is, csak ott alkohollal variálnak, én pedig a fűszerekre szavaztam (és kevesebb cukorra). A receptet tekinthetjük akár a következő VKF!-re való bemelegítésnek is :).

A tojássárgákat három ek. porcukorral kézi habverővel habosra verem. Csipet sóval másik tálban jöhetnek a fehérjék is, félpályánál hozzákeverek két ek. porcukrot, mehet a hűtőbe. Végül a maradék ek. porcukorral felverem a tejszínt is, ez is a hidegen köt ki. Következik a zsonglőrmutatvány: első körben az étcsokis pasztillákat olvasztom fel gőz felett, párhuzamosan felmelegítem a fél deci vízzel elkevert zselatint. Lekapom a gőzről a csokit, hagyom egy picit hűlni, közben már teszem a tejcsokis tálkát a helyébe. Az olvadt étcsokihoz keverem a pirospaprikát - a csípősségétől függően annyit kell bele tenni, hogy éppen csak egy picit bizseregjen majd az ember nyelve tőle, amolyan chilis csoki effektusként -, a zselatin harmadát, majd a cukros tojássárgája harmadát, a tejszín és végül a tojáshab harmadát. Üvegpoharakba kanalazom, amiket a hűtőbe teszek. A felolvadt tejcsokis pasztillákkal ugyanezt a mókát játszom el, csak gyömbért keverek bele, miközben már a fehércsokisat olvasztom, végül a harmadik réteget is elkészítem az őrölt kardamom hozzákeverésével. Két órát hagyom hűlni. Háromszemélyes, finom fűszeres csokirétegek születnek végeredményként, amik remélem kis kárpótlást jelentenek a megkésett írásért, amiért ezúton is elnézést kérek.

A Különleges receptekből módosítva.

Gyümölcsös túrótorta

50 dkg túró

12 dkg porcukor 

2 dl tejszín

2 dl natúr joghurt

1 dl tej

6 lap zselatin

3 ek. citromlé

15 dkg amaretti 

17 dkg feketeszeder

17 dkg málna

15 dkg ribizli

csokidíszek

Bizonyos recepteket nagyon egy emberhez kötök. A raguleves és a túrótorta egyértelműen moes nevéhez és még inkább konyhai tevékenységéhez kötődik. Amikor ünnepi kaját ígértem, elég hamar eszembe jutott, hogy már nagyon régen alkottam túrótortát, s miután egy kiló túró foglalja a helyet a fagyasztóban, ideje egy részét felhasználni.

A túrót áttöröm, hozzákeverem a joghurtot, a porcukrot és a citromlevet. A tejszínből habot verek. A tejet forrásig hevítem, majd hozzáadom az előzőleg hideg vízben puhulásig áztatott zselatinlapokat, amíg szépen el nem olvadnak. Ha langyosra hűlt, a túróhoz keverem a tejszínhabbal együtt. A 24 centi átmérőjű kapcsos tortaforma alját kirakom az amarettikkel, majd rásimítom a fele túrókrémet. Lerakom a málnát és a szedret, majd jöhet a második réteg túró. A tetejére csokidíszek és random mód elszórt ribizliszemek kerülnek, ezeket érdemes csak tálalás előtt feltenni. Elég hamar összeáll, szerintem másfél óra után már rendben volt.

Moes receptjét turbóztam.

 

A Taste of Yellow - Sáfrányos limonádézselé

In English 

egy nagy citrom leve és reszelt héja

3 dl víz

3 ek. finomítatlan nádcukor

1 ek. Marsala

3 lap zselatin 

csipetnyi sáfránypor 

Barbara, a Winosandfoodies.com írója meghirdetett egy kajablog eseményt, A Taste of Yellow címmel, amellyel Lance Armstrong Livestrong alapítványát támogathatjuk, azon belül is az idén május 16-ra eső Livestrong Dayt. A feladat az volt, hogy az alapítvány színét tükröző, sárga ételt készítsünk. Nem könnyű a rákkal szemben harcolni, azt megelőzni, egyre több embert érint közvetve vagy közvetlenül ez a betegség, úgyhogy ha akár csak egy recepttel is hozzá tudok járulni az ellene való küzdelemhez, örömmel teszem.

A citrom reszelt héját, levét, a cukrot, a Marsalát és a vizet lábasba teszem, majd a gázra, ha felforrósodik, beleszórom a sáfrányt. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom, és ha a limonádé elkezd forrni, a megpuhult lapokat hozzákeverem. Amint elolvadtak, elzárom a gázt. Ha kihűlt, két minimuffin sütőbe kanalazom a levet és legalább hat órára a hűtőbe teszem. A Tamasin's Kitchen Bible zselérecepjeit nézegettem, mielőtt nekiálltam, ő ezeket a citrusos zseléket a karácsonyi menü részben tárgyalja, de szerintem zseniálisan frissítőek a nyárra. A muffinsütőkből nem volt olyan egyszerű kiszedni őket, mint gondoltam, nem lettek sima felületűek, csinoskák, úgyhogy talán elegánsabb őket üvegpoharakban tálalni. Négy-hat fős adag, attól függően, ki mennyit bír belőlük. 

Tamasin's Kitchen Bible volt az alap.

Tejszínes-gyümölcsleves pohárkrém

A gyümölcsleves részhez:

4 dl narancsos-sárgabarackos (vagy másfajta :) ) gyümölcslé

3 lap zselatin

1 dl víz

 

A tejszínes részhez:

4 dl tejszín

2 lap zselatin

2 ek. porcukor

1 dl víz

Elsőként a gyümölcsleves rész készül el. A zselatinlapokat a vízbe áztatom, ha megpuhultak, alágyújtok és kb. 1 perc alatt felolvasztom őket. Evőkanalanként elkezdem hozzákeverni a gyümölcslevet, ha kihűlt, a maradék részt egyben hozzá lehet már önteni. A tálat jeges hideg vízbe teszem úgy 15-20 percre, ha már elkezd tojásfehérjés állagot felvenni, akkor jön a trükkös rész. Egy tojástartóba állítom a poharakat (nálam két dagi ikeás, de ha karcsúbbak, akkor több kell belőlük), úgy, hogy kb. 45 fokos megdőljenek. Célszerű a tojástartót már eleve tálcára tenni, könnyíti a későbbi szállítást. A gyümölcslevet arányosan szétosztva óvatosan beléjük kanalazom. Mehet a hűtőbe dermedésig. Ekkor nekiállok a tejszínes cuccnak: a két zselatinlapot a hideg vízbe áztatom, ha megpuhultak, őket is felolvasztom a tűzön. Hozzákeverem a cukrot, majd evőkanalanként a tejszínt, ha kihűlt, ebbe is mehet a többi. Jeges vízfürdő a tálnak, majd 15-20 perc múlva belekanalazom a tojástartókból immár kivett poharakba. Dermedésig hűtőbe mehet, ez a rész a kicsivel kevesebb zselatin miatt nem lesz annyira tömören szilárd, mint a gyümölcsleves. Két személyes adag.

Gourmet magazine 2006 júliusi számából van a recept eredetije.

Ribizlizselé

15 dkg + két fürt ribizli

3 dl víz

9 dkg cukor

2 lap zselatin

A ribizliket lecsumázom, kislábosba teszem és ráöntöm a vizet. Felforralom és ha már teljesen megpuhultak (ennél a mennyiségnél gyorsan ment, kb. 5 perc alatt), lekapcsolom a gázt. Leszűröm a levét, most jól kinyomkodom a pépet, majd hozzáadom a cukrot és ismét forralom vagy öt percig. A zselationlapokat közben hideg vízbe áztatom, ha megpuhultak és ha a ribizlilé némileg lehűlt, hozzáadom a piros cucchoz őket. Két kis formába öntöm, a két fürt ribizli szemeit rászórom és mehet a hűtőbe. Pár óra alatt szépen megdermed. Kétszemélyes adag.

Ribizlis tejfölkrém és ribizlis joghurtfagyi

In English 

A ribizlis tejfölkrémhez: 

15+5 dkg ribizli

1,5 dl tejföl

1 dl tejszín

5 dkg porcukor

2 zselatinlap

2 ek. cukor 

A tejfölt alaposan elkeverem a porcukorral. A zselatinlapokat beáztatom hideg vízbe, a tejszínt felverem. A felpuhult zselatinlapokat kiszedem a vízből és kis tálkában, 30 mp alatt felolvasztom a mikróba, majd óvatosan a tejfölhöz keverem. Mehet hozzá a tejszínhab is. Kis formákba (én muffinformát használtam) egy evőkanál krém megy, rá úgy 8-10 szem ribizli, majd még egy evőkanál krém. Összesen 6 forma telt meg. Hűtőben élvezhet úgy 6 órát minimum. Az öntethez a 15 dkg ribizlit leszemelem, villával összetöröm és a 2 ek. cukorral összefőzöm. Ha a cukor felolvast és a massza kezd habosodni, lekapcsolom. Szitán átszűröm (nem kell csontszárazra kinyomkodni a gyümölcspépet, sőt, maradjon némi leve, lásd még: lenti felhasználás). A formákból kiborított tejfölkrémhez kanalazom a szép tiszta öntetet.

Europe's Master Chefs.

 

A ribizlis joghurtfagyihoz:

az előbbi receptből megmaradt ribizlipép

1 dl natúr joghurt

Engem nem zavar a puha gyümölcsmag és sajnálnám a finom édes ribizlipépet kidobni, úgyhogy megy hozzá egy deci natúrjoghurt és jégkockatartókba kanalazom.

Joghurtos epertorta

A tésztához:

2 tojás

3 ek. forró víz

10 dkg cukor

8 dkg liszt

5 dkg keményítő

1 tasak vaníliás cukor

fél csomag sütőpor

vaj

 

A joghurtos krémhez:

50 dkg eper

0,5 l natúr joghurt

2 dl tejszín

8 zselatinlap

2 ek. cukor

 

A tetejére:

25 dkg eper

1 ek. cukor

4 zselatinlap

Elsőként a tészta készül el. A két tojást a vízzel habosra verem (gépesített megoldás az igazi), majd fokozatosan hozzáadom a cukrot, a vaníliás cukrot, és a liszt-sütőpor-keményítő keverékét. Kivajazott, alján sütőpapírral bélelt 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába teszem és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütöm. Formából kiszed, sütőpapír lehúz róla, rácson hagy kihűlni, majd elmosott tortaformába vissza. Az epret a cukorral robotgépben pépesítem, aki édesen szereti a krémet, tegyen hozzá több cukrot, mert ez a cukormennyiség azért el fog tűnni a krémben, marad kellemesen savanykásnak. Szűrőbe pakolom és hagyom, hogy kb. 1-1,5 dl levet lecsöpögtessen magából, ezt félreteszem. Az epermasszát a joghurthoz keverem, a zselatinlapokat beáztatom hideg vízbe. Ha megpuhultak, leöntöm róluk a vizet és alacsony láng felett megolvasztom őket. Kis joghurtos masszát adok hozzá, eldolgozom benne és hozzáöntöm a nagy adag masszához. A tejszínt felverem és szintén beleforgatom. A masszát ráöntöm a piskótára és 2 órára hűtőbe teszem. Utána a tetejét kirakom szeletelt eperrel. Az eper félretett levét kiegészítem vízzel fél literre, hozzáadom az evőkanál cukrot és felmelegítem (nem kell forralni!). Közben a 4 zselatinlapot beáztatom és ha megpuhult, a meleg epres léhez keverem, elolvad benne. Ha megfelelő hőmérsékletűre hűlt, a torta tetejére öntöm. Aki jobban szereti a tortazselét, szórakozhat azzal is, itt nem lehet kapni :). Kell neki még vagy újabb 2 óra a hűtőben. Lehet cifrázni tejszínnel tálaláskor. 8 személynek elég, mi ketten szépen elcsipegetjük :).

Dr. Oetker Könnyű gyümölcstorták c. könyvéből, azon belül több tortából sakkoztam ki :).

Panna cotta eperöntettel

3 dl tejszín

1 dl tej

1 ek. vaníliakivonat

3 ek. porcukor

2 lap zselatin

7-8 szem eper

2 ek. cukor

A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom. A tejet, a tejszínt és a vaníliakivonatot összekeverem és felforralom, közepes lángon úgy 5 percig hagyom bugyborékolni. Leveszem a tűzhelyről, belekeverem a porcukrot, majd kinyomkodom a zselatinlapokat és ezeket is beleteszem. Elosztom hideg vízzel kiöblített kis formákba. Ha lehűlt, mehet a hűtőbe, 6 óránál korábban ne is nyúljunk hozzá. Ha szépen megdermedtek, akkor megcsinálom hozzájuk az eperöntetet: az epreket villával szétnyomkodom, + cukor és pár percig főzöm. A lényeg, hogy kicsit sűrűsödjön be, de nagyjából maradjon még meg a friss eper íze. Ha kis fehér barátaink nem akarnak kijönni a formából, óvatosan késsel lazítsuk meg a szélüket, utána már nem lesznek ennyire ragaszkodóak :). Elvileg négy személyes adag, gyakorlatilag ha ketten rávetik magukat, nincs megállás :).

Kanbéka inspirációja, de miután a receptjét bent felejtettem a munkahelyemen, Nigel Slaterhez kellett fordulnom (The kitchen diaries) :).