* nemisbéka *
Sonkalé leves

A sonkaléhez:
60 dkg füstölt nyers sonka
3 babérlevél
2 vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 kk. egész feketebors
1 ek. fehér balzsamecet

A leveshez:
50 dkg csirkemell
30 dkg krumpli
20 dkg lilahagyma
20 dkg mirelit zöldborsó
34 dkg konzerv disznóbab
15 dkg konzerv kukorica

Azt hiszem, Bede Márton stílusában kezdhetjük azzal, hogy "Húsvéti recept májusban = NEM MENŐ" :), de van rá mentségem. Egyfelől még mindig nyakig ülök a Segítsütiben :), ami pörög ezerrel és tök jó. Másfelől pedig frissiben is megcsináltam a levest, mivel anyósom akkora darab sonkát küldött Külhonban Sínylődő Menyének, Fiának És Unokájának, hogy egyik fazekamba se fért bele :). Úgyhogy tanácsára kettévágtam és lefagyasztottam a felét, ez utóbbi került most ismét a menüre. Harmadrészt pedig errefelé elég hideg van, úgyhogy jogos a test- és lélekmelegítő leves.

Első körben nyilván a sonkát kell megfőzni, a fenti hozzávalókat (vöröshagymákat héjastul, félbevágva, fokhagymákat pucolva, egészben) egy 3 literes fazékba tesszük, csurig feltöltjük vízzel és közel 2 órán át főzzük este (nincs előáztatás!). A fazékban hagyjuk reggelig kihűlni az egészet. Sonka megszárogatva mehet a hűtőbe, sonkalé leszűr, készülhet a leves.

Ami nagyon egyszerű: felforralom a sonkalevet, beleteszem a felkockázott hagymákat, a felkockázott csirkét, a megpucolt, felkockázott krumplit, és gyöngyözőre veszem a lángot. 20 perc után követheti a mirelit zöldborsó, újabb 10 perc után a bab és a kukorica, majd még pár percet ráhagyunk és kész. Nem vagyok egy nagy leveses, de ebből többször ettem, Apja Lánya pedig, aki - nesze, gasztroblogger, nesze! - meglehetősen hektikusra és szeszélyesre fogta az utóbbi időben táplálkozási szokásait, két pofára falta.

Minestrone verde pestóval

A minestronéhoz:
1 nagy sárgarépa
1 nagy fehérrépa
1 közepes karalábé
20 dkg cukorborsó
4 koktélparadicsom
1 közepes krumpli
1 cukkini
5 szál újhagyma
2 l zöldségleves
2 ek. extra szűz olívaolaj

A pestóhoz:
1,5 dkg bazsalikom
maréknyi fenyőmag
2 ek. reszelt parmezán
2 gerezd fokhagyma
extra szűz olívaolaj

A pasim viszonya a szakácskönyvekhez leginkább a helyhiány miatti morgásra szokott korlátozódni, illetve néha felcsillan a szeme egy-egy képre, de az meg teljesen független attól, hogy miben van. Érdekes módon Giorgio Locatelli Made In Italy c. könyvét már jóideje érdeklődve kerülgeti a könyvesboltokban, míg végül most megkaptam ajándékba. Cserébe rögtön megcsináltam az első szemfelcsillantós levest belőle.

Az olajat felforrósítom és rádobálom az apróra vágott sárga- és fehérrépát. Pár perc múlva követi őket a darabokra vágott karalábé, majd újabb pár perc múlva fokozatosan a cukkini, az újhagyma és a cukorborsó, minden kör zöldséggel pedig sózom is őket. Felöntöm a zöldséglevessel, beleteszem a meghámozott egész krumplit és addig főzöm, amíg puha nem lesz minden. Ekkor a krumplit kihalászom, villával apróra töröm és visszakeverem a levesbe, végül beleteszem az előzőleg forró vízbe mártott és meghámozott koktélparadicsomokat. A pestóhoz valókat robotgéppel összedolgozom és tálaláskor a levesbe lehet pöttyözni a krémes zöld mártást. Szem csillant, leves elfogyott :). Hatszemélyes adag. 

Nagyjából Giorgio Locatelli: Made In Italy c. szakácskönyvéből alkottam. 

Parmezános-paprikás csirkemell

3 csirkemell
2 ek. olívaolaj
1 ek. száraz sherry
1 ek. reszelt parmezán
1 tk. erős pirospaprika
15 dkg rizs
10 dkg konzerv kukorica
10 dkg mirelit zöldborsó

A lustaság ismét győzött a bevásárlási ingerrel szemben, úgyhogy megint az otthoni készleteket pusztítottam. A jellegtelen csirkemellből gyűlt fel otthon némi felesleg, ezt akartam némileg feldobni, és random mód elkezdtem a páchoz valókat összedobálni. A parmezánt - és általában sajtot - nem szokás pácba tenni, de reszelt formájában inkább fűszerként lehet rá tekinteni. Egy a fontos: csak eredetit használjunk, keveset is elég belőle venni, sokáig eláll, a botlban kapható előre reszelt cuccok többsége a fűrészporral azonos minőségű és nincs sok köze az igazihoz, amiről itt lehet részletes információkat találni.

Összekeverem az olívaolajat, a sherryt, a parmezánt és a pirospaprikát. A csirkemellekről leválasztom a szívrészt (a keskeny, vékony kis húscsíkot a belső oldaláró), és a melleket lapjával félbevágom, így mindegyikből két vékony szeletet kapok. Alaposan beléjük masszírozom a pácot és hagyom két órán át állni. Grillserpenyőt szárazon felforrósítok, és a melleket mindkét oldalukon pirosas-aranybarnás színűre sütöm, mivel a hússzeletek vékonyak, ezért ez elég gyorsan fog menni. A rizst megfőzöm, hozzákeverem a kukoricát és a szintén megfőzött zöldborsót. Színes köret, színes csirke. Három személyre.

Eredetileg a Borsán.

Krumplis-zöldborsós tortilla

10 dkg mirelit zöldborsó
25 dkg megpucolt, felkockázott krumpli
3 tojás
1 dl 0%-os zsírtartalmú natúrjoghurt
2,5 dkg alacsony zsír- és kalóriatartalmú, reszelt sajt
1 ek. olaj

A krumplit sós vízben megfőzöm, leszűröm és hagyom kihűlni, hasonlóképp járok el a borsóval is. A tojásokat és a joghurtot felverem, hozzáadom a reszelt sajtot. Az olaj felével kikenek egy kisebb (kb. 20 cm átmérõjû) teflonserpenyőt, felforrósítom, beleszórom arányosan elosztva a krumplit és a zöldborsót. Pár perc után pedig ráöntöm a tojásos masszát, a lángot leveszem alacsonyra. Óvatosan falapáttal húzkodom a tojásos masszát, hogy a folyékony mindig leérjen az aljára. Ha már körben megszilárdult, az alja megbarnult és a tetején sincs látványosan híg rész, a serpenyőt leveszem a tűzről, ráborítok egy tányér és ráfordítom a tortillát. Serpenyő tűzre vissza, kikenem a másik fél adag olajjal, ha forró, a nyers oldalával visszacsúsztatom bele a tortillát. Ezen az oldalán már rövidebb ideig sül, hamar készen van. Forrón és kihűtve is lehet enni, köretként négyszemélyes, főételként háromszemélyes adag, a teljes kalóriaértéke 660 kcal, fő fogásként 220 kcallal számoltam.

A party food and appetizers c. könyv tortillareceptjeit gyúrtam össze és lájtosítottam.

Eredetileg a Borsán.

Szilveszteri hidegtál

A tartárhoz:
2 tojássárgája
2,5 dl olaj
30 dkg görög joghurt vagy tejföl
2 ek. dijoni mustár
2 kk. citromlé
porcukor

bors

A salátához:
60 dkg mirelit franciasaláta (hiányában 28 dkg zöldborsó, 28 dkg kukorica, 5 dkg sárgarépa)
1 alma
3 kisebb konzerv uborka
4 ek. a tartárból

A tojáshoz:
5 tojás
1 kk. apróra vágott petrezselyem
2 ek. a tartárból

A tormakrémes sonkához:
5 dkg vaj
5 dkg liszt
1 dl tej
10 dkg tormakrém

bors
annyi sonkaszelet, amennyibe mindez belefér (nekem azt hiszem 14 lett)

Ukáz jött anyósomnak és nekem is: a Zúr szilveszterre édesanyja szokásos hidegtálját szeretné fogyasztani, s mivel már keletkezett némi földrajzi távolság közöttünk, ő küldje a receptet nekem, de ízibe, én meg alkossam meg, a könnyebbség kedvéért a "de aztán olyan legyen!" kitétel szem előtt tartásával :). Ráment a délutánom, de megcsináltam :).

Elsőként a tartár készült el. A két tojássárgájához fokozatosan hozzáadtam az olajat, őszintén szólva nem szoktam cseppecskézni, már az elején evőkanalanként merem hozzá, egy deci után meg öntöm folyamatosan, még sose csapódott ki. Hozzáadom a mustárt, citromlevet, sózom, cukrozom, borsozom, és belekeverem a görög joghurtot (otthon tejfölt), az ízesítést persze egyénileg lehet módosítani. Otthon könnyíti az életet a mirelit franciasaláta, itt megfőztem a borsót, a répát, hozzájuk pakoltam a konzerv kukorciát, belevagdostam az uborkát és az almát (héja nélkül), végül négy evőkanál tartárral összekevertem és üvegtál aljába raktam. Megfőztem a tojásokat keményre, hosszában kettévágtam őket, kiszedtem a sárgájukat, apró lyukú reszelőn lereszeltem, hozzákevertem a két evőkanál tartárt és a petrezselymet, a sárga masszát pedig visszatöltöttem a tojásfehérjékbe. A tojásokat vágott-töltött felükkel lefelé a salátára teszem, majd leöntöm a megmaradt tartárral.

A tormakrémes sonkaszeletekhez a vajat megolvasztom, beleszórom a lisztet, rántást készítek belőle, majd fokozatosan felöntöm a tejjel, és addig főzöm, amíg el nem válik az edény falától. Ha kihűlt, hozzáadom a tormakrémet, és megtöltöm vele a sonkatekercseket, amiket részben a tojások köré, részben külön tálkába sorakoztatok. Elvileg az egész cucc olyan négyszemélyes adag, gyakorlatilag a Zurasággal a névsorban ez háromra redukálódik :). De azt mondta, olyan lett :).

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Anyósom kincsetérő receptje.

Szójaszószos-bambuszrügyes marhacsíkok

A páchoz: 

50 dkg marhahús

2 ek. szójaszósz

1 kk. keményítő

2 ek. dióolaj

 

A szószhoz:

1 doboz konzerv bambuszrügy (kb. 40 dkg)

20 dkg cukorborsó

5 kis gerezd fokhagyma

1 vöröshagyma

1,5 dl húsleves

maréknyi törökmogyoró

1 ek. sherry

2 ek. szójaszósz

1 kk. keményítő

2 ek. olaj

 

A páchoz valókat összekeverem és a csíkokra vágott marhahúsba masszírozom, legalább félórát hagyom állni. A forró olajra dobom a felaprított hagymát, fokhagymát, az egész mogyorókat, a cukorborsót és a lecsöpögtetett, szükség szerint hosszában félbevágott bambuszrügyeket. Két-három perc múlva követheti őket a marhahús, szépen barnuljon meg körben, úgy négy-öt perc múlva felöntöm a húsleves, sherry, szójaszósz keverékével. Kap egy jó tizenkét-tizenöt percet, majd a kevés vízzel elkevert keményítőt is hozzákeverem és két perc múlva lekapcsolom. Puha kenyérrel tálalható. Így utólag azt mondom, a cukorborsót ráért volna a szósszal való felöntés előtt hozzáadni, akkor jobban megőrzi eredeti színét, az eredeti ceruzababbal volt, annak több idő kellhet. Kétszemélyes adag.

A Simply quick and easy receptje.

Sajtszószos csirke vajas zöldségekkel

4 csirkemell (kb. 80 dkg)

2 ek. olívaolaj

8 vékony újhagyma

2 kk. keményítő

4 dl húsleves

15 dkg fokhagymás-zöldfűszeres Boursin

3 dkg vaj

20 dkg cukorborsó 

1 nagyobb zöldpaprika

1 nagyobb pirospaprika

1 gerezd fokhagyma

bors

A csirkemelleket hosszában kettévágom, sózom, borsozom, és az olajon mindkét oldalukat pirosra pirítva jól átsütöm őket, majd kiveszem a serpenyőből, melegen tartom. A helyükre bekerül az apróra vágott hagyma, amelyet két perc múlva követ a felforrósított húsleves. A keményítőt egy kevés vízzel elkeverem, majd a húsleveshez adom. Ha besűrűsödött, belemorzsolom a Boursint, amikor a sajt elolvadt, a csirkéket visszateszem a szószba és átmelegítem. Párhuzamosan a felforrósított vajon a vékony csíkokra vágott paprikákat és a cukorborsókat átforgatom, hozzájuk adom az áttört gerezd fokhagymát, némi sót és puhára párolom őket. A zöldségágyra teszem a húsokat és meglocsolom szósszal. Négy személyes adag.

A forrás: Australian Women's Weekly - Best.

Zöld(séges) lasagne

30 dkg darált marhahús

3 dl fehérbor

14 dkg konzerv zöldborsó

1 közepes cukkini

1 zöldpaprika

2 közepes vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

4 ág oregánó

bors

olaj 

 

A besamelhez:

5 dkg vaj

5 dkg liszt

4 dl tej

őrölt szerecsendió

 

száraz lasagne-tészta

10 dkg parmezán

Zöld lasagnét szerettem volna készíteni, hogy egy kicsit más legyen, mint a klasszikus változat, de a lasagne verdi kelléke, a spenót (akár a tésztába, akár a töltelékbe), egyikünknek sem nagy kedvence, úgyhogy más zöldségeket válogattam össze. Az apróra vágott hagymákat az olajon megfuttatom, majd mehet hozzájuk a darált hús. Ha barna, felöntöm 2 deci borral, 5 percig így fő. Negyedcikkelyekre vágom a cukkinit és felkockázom a paprikát, áttöröm a fokhagymát, hozzákeverem őket a húshoz a maradék borral együtt, só, bors, lefedve 15 percig párolom. Hozzáadom a lecsöpögtetett borsót, kap még öt percet, majd belekeverem az oregánó levélkéket és lekapcsolom. Párhuzamosan elkészítem a besamelt: vaj megolvaszt, liszt hozzászór, elkever, tejjel fokozatosan felönt, besűrűsödésig főz, végén szerencsendió bele. Jön a rétegezés: zöldséges ragu, tésztalap, besamel, amíg bírja, a végén besamel legyen az utolsó réteg, tetejére vastagon reszelt parmezán. 190 fokos sütőben 35 perc kellett neki. Négy személyes adag.

Édes-savanyú mártásos sertésszűz szalonnás zöldborsóval

A húshoz:

60 dkg sertésszűz

3 ek. liszt

1,5 ek. szárított zsálya

1,5 dl fehérbor

1,5 dl rozé

4 ek. fehérborecet

2 ek. nádcukor

1 kk. durvára őrölt színesbors

bors 

só 

olaj

 

A körethez:

45 dkg mirelit zöldborsó

8 dkg szeletelt szalonna

4 dkg vaj

No, akkor megejtem 500. bejegyzésemet :). A vajon megfuttatom a szalonnát, ha már üveges, hozzáadom a zöldborsót és alacsony lángon addig főzöm, amíg szépen meg nem párolódik, esetleg picit sózom, utána melegen tartom. A két húsdarabot kissé sréhen kb. egy centis szeletkékre szeletelem. A lisztet elkeverem a zsályával és megborsozom (nem a színessel!), a hússzeleteket mindkét oldalukon besózom, majd a lisztes keverékbe hempergetem. A serpenyő aljába vékony réteg olajot öntök, felhevítem és oldalanként 2-3 perc alatt több körben kisütöm benne a húsokat, amiket kihalászva alufólia alatt szintén melegen tartok. Miután az összes hús kisült, az olajhoz öntöm a borokat, a borecetet és a cukrot. Folyamatosan kevergetve addig főzöm erős láng fölött, amíg harmadára nem redukálódik. Ekkor beleszórom a színes borsot, elkeverem, visszapakolom a sertéshúsokat, átforgatom őket a szószban, hogy átforrósodjanak és lehet is tálalni. Három személyes adag.

The Italian ingredients cookbook volt a forrás.

Spárgás-borsós rizottó

25 dkg spárga

12 dkg (mirelit) zöldborsó

30 dkg rizs

1 l húsleves 

1 dl fehérbor

1 gerezd fokhagyma

1 közepes fej lilahagyma

8 dkg reszelt parmezán 

3 dkg + 1 ek. vaj

2 ek. olaj

bors

És igen, igen, igen, az eper mellett beindult a spárgaszezon is. Vicces, ahogy keresgéltem receptek után a szakácskönyvekben és az újságokban, egyre csak spárgás rizottó-receptek kerültek elő, úgyhogy hagytam magam meggyőzni :). Az olajat és a 3 deka vajat összeolvasztom, az apróra vágott lilahagymát (amellyel az eredeti salottát kilőttem, mert egyrészt szerintem így jópofábbak lesznek a színei, másrészt a kedves otthoni olvasók sem szívják a fogukat, hogy már megint salotta :) ) megfuttatom rajta, majd hozzádobom a felszeletelt fokhagymát és a rizst. Egy-két perc után a forró húslevesből két decit hozzámerek, ha felszívta, megint két decit, ekkor hozzáadom a megpucolt és kb. centis darabokra vágott spárgát, valamint a zöldborsót. A továbbiakban is kétdecinként adagolom a húslevest, utolsó körben mehet bele a fehérbor, a só és a bors, végül egy kevés híjján a parmezán. Még kap három percet, aztán lekapcsolom, és beledobok egy evőkanál vajat. Melegen a maradék parmezánnal megszórva lehet elfogyasztani. Három személyes adag.

A Good Food 2006. májusi számából

Rukkolás zöldborsókrémleves túrógombóccal

A leveshez:

45 dkg mirelit zöldborsó

3 dkg rukkola (kb. két jó nagy maroknyi)

5 dkg vaj

2 dl tejszín

1 dl tej

1 csapott ek. liszt

7 dl víz

 

A túrógombóchoz:

20 dkg túró

1 kk. kakukkfű

1 tojás

8 dkg búzadara

Először gombóc-előkészítés. A túrót áttöröm, a többi hozzávalót jól belekeverem, mehet 20-30 percre a hűtőbe. A vajat fazikban felolvasztom, ráborítom a borsóhadsereget. Ha sikerült szépen átforgatni, még egy deci vizet beleöntök, kis só hozzá és párolgatom békés csendesen, amíg meg nem puhul. Beleöntöm a maradék 6 dl vizet, felforralom és hozzáadom az ollóval apróra vágott rukkolát. Kavarok rajta egyet-kettőt, majd leveszem a tűzről, előásom az illegalitásból botmixer pajtit és szép krémesre turmixolom. Tűzre vissza, a tejszínt + tejet csomómentesen elkeverem a liszttel, majd a leveshez öntöm. Kap egy-két percet és készen is van, hihetetlen Shrek-zöld színnel :). Párhuzamosan felteszek főni sós vizet. A túrómasszából gombócokat formázok, ha minden idealizmusomat beleadva, a naivitás határát súrolva vagy átlépve úgy gondoltam/reméltem, hogy a nemzetközi cég külhonban túrónak látszó terméke valóban túró, vagy legalábbis képes annak állagát megközelíteni, akkor legfeljebb randa, széteső túróborzaskákat várhatok végeredményileg, pár perces, lobogó vízben történő főzés után. De amúgy finomak :). Három személy eheti.

A Mindmegette leveskéje eredetileg.

Csirkemájas leves

35 dkg csirkemáj

1,75 l húsleves

4 gerezd fokhagyma

3 szál újhagyma

20 dkg mirelit zöldborsó

10 dkg farfalle

1,5 dl vörösbor

1 ek. olaj

0,5 ek. vaj

zellerlevél

kakukkfű

bors

A májat ollóval kb. kétcentis darabokra felvagdosom. Az olajat és a vajat összeolvasztom, ráhajingálom a zöldfűszereket, összesen kb. egy kis maroknyit, a sót, a borsot és a lezúzott fokhagymákat. Pár percig hevítem őket, majd mehet rá erősebb lángon a máj, amelyet addig sütök, amíg minden oldala szépen meg nem barnul. Ekkor ráöntöm a vörösbort és addig főzöm, amíg a fele levét el nem forrja. Akkor lekapcs. Közben a húslevest felteszem melegíteni, ha már forr, mehet bele a zöldborsó. 5 perc után követheti a tészta, s ha már al dente, belekarikázom az újhagymákat és levével együtt hozzáöntöm a májat. Kap vagy 3-4 percet még, hogy szépen egybeérjen. Párunkkal együtt fogyasszuk a bájos fokhagymatartalom miatt :). Négy személy illatozhat tőle.

The Soup Bible recepjét dolgoztam át.

Zöldborsóleves

30 dkg mirelit zöldborsó

1 nagyobb fej vöröshagyma

1 l húsleves

5 dkg vaj

1 dl tejszín

1 kk. liszt

1 maréknyi zellerlevél

A vajat megolvasztom és megfuttatom rajta az apróra vágott hagymát. Rázúdítom a zöldborsót, jól átforgatom. Hozzávagdosom a zellerleveleket. Ha már kezd finom illata lenni, felöntöm a húslevessel. Kap kábé 10 percet, amíg puhára nem fő a borsó, akkor a tejszínnel elkevert lisztet hozzáöntöm, párat még keverek rajta, szükség esetén sózom és meg is van. Négy személy jóllakhat tőle.

Tejszínes farfalle zöldborsóval és baconnel

25 dkg farfalle

15 dkg zöldborsó

10 dkg bacon

1,5 dl tejszín

parmezán

provanszi fűszerkeverék

Megfőzöm a tésztát, 5 perc után a főzővízbe behajingálom a zöldborsót, majd ha kész, leszűröm. A bacont megpirítom és ráöntöm a tejszínt, hozzáadom a provanszi fűszerkeveréket. Amikor elkezd forrni a tejszín, lekapcsolom és hozzálöttyintem a tésztához. Jól összekeverem, reszelt parmezánnal tálalható. Két személy adagja.

Nigella (Feast) receptjéből indultam ki.

Pácolt sertésszelet zöldborsóval

A páchoz: 

2 vöröshagyma

3 ek. olaj

2 ek. Teriyaki szósz

1 ek. citromlé 

 2 ek. száraz fehérbor

 

40 dkg sertéshús

45 dkg mirelit zöldborsó

10 dkg vaj

majoranna

A husiszeleteket a felkarikázott hagymával, citromlével, olajjal, fehérborral, szósszal bedugom egy tiszta zacskóba, összekötöm és mehet a hűtőbe éjszakára. Az se baj, ha fagyasztott a hús és a pácban olvad ki. Kis olajon kell szépen kisütni, 6-8 perc/oldal, a borsót köretnek a vajon megpárolni, megsózni és megszórni majorannával. Három személynek elég.

A pácra a tipp Nigellától van.

Provanszi raguleves

50 dkg sertéscomb
2 vöröshagyma
5-6 sárgarépa
10-15 dkg zöldborsó
1 csomag petrezselyem
1,4 l húsleves 
1 dl tejszín
2 ek. ecet
citromlé
1 ek. provanszi fűszerkeverék

A hagyma olajon üvegesre pirítom, a felkockázott hús rádobom, fehéredésig sütöm, só, bors, provanszi fűszerkeverék mehet rá. Annyi húslevest öntök rá, hogy ellepje, ebben párolódik 10-15 percet, majd beledobom a felkarikázott répát, a zöldborsót, a petrezselymet és hozzáadom a maradék levest. 5-10 perc továbbfőzés után hajrá ecet, kis citromlé, majd pár perc múlva a tejszín. Rottyan egyet-kettőt és már készen is van. Legalább 5 főnek elég.

Az eredeti recept moes tárkonyos ragulevese, csak sok minden nem volt itthon (mondjuk tárkony) :).