|
Kacsamell meggymártással
2x20 dkg bőrös kacsamell
Ha Ramsay nem megy a magyar konyhához :), akkor én megyek Ramsayhez :). Ez egy könnyű és gyors kis kacsamell recept, meggy hiányában befőttből (de legalább Made in Hungary volt az üvegre írva). A párolt bok choy körettel nem mertem volna az én drágám elé állni, úgyhogy maradt a sült krumpli köretnek :). A kacsamell bőrét bevagdosom átlósan mindkét irányba, megsózom, borsozom, felforrósított, száraz serpenyőbe teszem bőrös oldallal lefelé. 6-8 percig sütöm, majd megfordítom, úgy is kap 2-3 percet. Kiszedem, melegen tartom, a kiolvadt zsírt gondosan tiszta üvegbe öntöm, majd a serpenyő alján maradtra szórom az apróra vágott mogyoróhagymákat. Ha üvegesre pirultak, hozzáöntöm a bort, addig forralom, amíg a nagyrésze el nem párolog. Mehetnek bele a meggyszemek, a lekvár és az alaplé. Tovább forralom, amíg a folyadék nagyrésze el nem párolog, a maradék pedig szirupszerű állagot nem nyer el. Kétszemélyes adag. Gordon Ramsay: Cooking for friends c. könyvéből adaptálva
Boeuf bourguignon
50 dkg marhahús Jó kis ír Angus marhahúst kaptam, 1,5 kilót, és már háromszor megcsináltam ezt a remek burgundi marharagut, úgyhogy talán ideje megírni :). A marhahúst felkockáztam és megszórtam a liszttel. A szalonnát csíkokra vágtam, száraz serpenyőben megpirítottam, majd hozzáadtam a húskockákat, az apróra vágott salottát, a felkarikázott vöröshagymákat, és tovább pirítottam. Ráöntöttem Egyesek Féltett Konyakkészletéből egy decit :), hosszú fapálcikával óvatosan meggyújtottam (tisztes távot kell tartani, szépen belobban). Ezután beleborítottam a vörösbort és a felmelegített húsalaplevet, valamint beletettem az összekötözött zöldfűszereket, sóztam, borsoztam. Békés csendesen elrotyogott bő egy órán keresztül; egy félóra elteltével hibát követtem el: miután éppen a Kettesszámú családtagot etettem, Egyesszámút megkértem, hogy keverje meg a ragut. No, férfiember kicsörtetett a konyhába, jóóó megkeverte - én meg miután kimentem, akkor láttam, hogy merő egy rozmaringlevél az egész :), nem szóltam előre, hogy óvatosan a zöldfűszerköteggel. A nagyját mindenesetre kiszedegettem belőle :). Vörösborral és bagettel finom. Kétszemélyes adag.
A Larousse Gastronomique receptjét követtem hellyel-közzel.
Gesztenyés-zöldséges sertésragu
60 dkg sertésszűz krumplipüré A sertéshúst nagyobb kockákra vágom, és az olajban minden oldalon fehéredésig pirítom, majd szűrőlapáttal kiszedem. A helyükbe mennek a megpucolt, egészben hagyott gyöngyhagymák, az apróra vágott fokhagymagerezd és a kisebb kockákra vágott paprika. Pár perc után felöntöm a felforrósított húslevessel és a vörösborral, hozzáadom a megpucolt, felkockázott almát, a lekvárt, a balzsamecetet, a kakukkfüvet, sózom, borsozom, majd visszalapátolom a húskockákat bele, és 160 fokra előmelegített sütőbe helyezem át. Jó kis Le Creuset öntöttvas edény hiányában mindezt WMF-ben műveltem, de az üvegfedő helyett alufóliával fedtem le. Háromnegyed óra múlva hozzáteszem a gesztenyét is, plusz 15 perc múlva lekapcsolom, visszateszem a gáztűzhelyre. Szűrőlapáttal kiszedem belőle a húst és a zöldségeket, a keményítőt kevés vízzel elkeverem és a levét kicsit besűrítem. Ezután visszalapátolok bele mindent, egy perc múlva lekapcsolom. Párhuzamosan elkészítem a krumplipürét. Négyszemélyes adag. Ezt a receptet variáltam át jócskán.
Kacsamell burgonyafánkkal
A húshoz: 4x25 dkg bőrös kacsamell 1 dl vörösbor só bors
A burgonyafánkhoz: 25 dkg főtt, áttört krumpli 25 dkg liszt 7 g szárított élesztő 2 tojássárgája 0,5 dl tej 1 ek. olívaolaj só a sütéshez bő olaj plusz barackkonzerv Étteremben érdemes kísérletezni, olyan dolgokat megkóstolni, amiket otthon nem vagy nem sűrűn csinálunk. Ha szerencsénk van és maradandó az élmény, meg lehet próbálni részben vagy egészben átültetni a saját tányérainkra. A kacsamell, burgonyafánk, barack kombinációjához még áprilisban volt szerencsém a Maros utcai John Bull Pubban, amikor a boltban csudaszép kacsamell jött szembe, egyidejűleg egy zsák krumpli is rögtön a kocsiba vándorolt. A receptek konvertálásában Gordon Ramsay és Horváth Ilona volt segítségemre (na meg egy olasz konzervgyár). A burgonyafánkkal kezdtem: a még meleg (de már nem forró) krumplihoz hozzákevertem a lisztet, a tojássárgákat, az élesztőt, az olajat, tisztes adag sót és a tejet, amíg össze nem állt könnyű, ruganyos tésztává. Ujjnyi vastagra kinyújtottam, pici pogácsaszaggatóval kiszaggattam és letakarva hagytam pihenni egy órát (nem fog látványosan megkelni). A kacsamellek bőrét áttisztogattam a maradék kis tollvégektől (hölgyek, praktikus egy szemöldökcsipeszt tartósan beáldozni konyhai célokra), és késsel óvatosan bevagdostam párhuzamosan, majd keresztirányban is, szép kis négyzethálót "rajzolva" rá. Arra kell figyelni, hogy a húsig ne vágja át az ember a zsírréteget. Minél sűrűbbre vagdossuk a csíkokat, annál ropogósabb lesz a bőre. A konyhában rutinosabbak a hús és a fánkok sütését végezhetik párhuzamosan, kevésbé rutinosak előbb a fánkkal birkózzanak meg, különösen, hogy az olaj egyre forróbb lesz, egyre gyorsabban kell forgatni őket. A fánkokat a forró olajba helyeztem, pillanatok alatt szépen golyóformára felpuffadtak, amikor az egyik oldaluk aranybarna lett, megfordítottam (lényegében csak meg kell lökni őket egy villával, magától átfordul). A másik oldal már sokkal gyorsabban megsül, nagyon hamar ki is kellett kapni. A kacsa trükkös jószág, igen könnyen kiszárad, vigyázni kell vele, hogy belül még rózsaszínes, omlós maradjon a húsa. Száraz teflonserpenyőt felforrósítottam és a melleket bőrös felükkel lefelé beletettem. A zsír szépen kisült belőle, sóztam, borsoztam a sületlen oldalt és két perc után megfordítottam őket. Amikor ez az oldal is kapott két percet, só, bors a bőrös részre is, és megfordítottam megint, a szaftot pedig a fentebb lévő oldalra kanalaztam, még egyszer a bőrmentes részre fordítottam egy percre, majd tányérra kiszedtem őket, fóliával lefedtem (nem szabad alá papírtörlőt tenni, mert finom húslevet enged, erre szükség lesz még). A serpenyőbe öntöttem a vörösbort, felforrás után olyan két percig hagytam rotyogni, ezután leszűrtem, hogy a zsírból minél kevesebb maradjon benne. Visszakerült a serpenyőbe, utána beletettem a kacsákat is bőrrel lefelé még két percre, majd lekapcsoltam a gázt. Kicsit hagyni kellett állni, addig felszeleteltem a barackokat, végül minden hozzávalót a tányérra rendeztem. Négyszemélyes adag. A John Bull Pub étlapja alapján a kacsákkal Gordon Ramsay (A chef for all seasons), a burgonyafánkkal Horváth Ilona segített.
Mini mozzarellás cukkinicsónakok
1 közepes cukkini 12 mini mozzarellagolyó 12 szelet vékony szalonna 1 ek. olívaolaj
A paradicsomszószhoz: 1 dl paradicsomszósz 2 ek. balzsamecet 0,5 dl vörösbor 0,5 dl víz kis marék bazsalilom só A cukkinit kettévágom, és a két részt hat-hat csíkra vágom hosszában. Grillserpenyőt megkenek egy pici olajjal és oldalanként három-négy perc alatt megsütöm rajta a cukkiniszeleteket. a mozzarellagolyókat körbetekerem a szalonnacsíkokkal, a cukkiniszeletek közepére teszem, és koktélpálcikával a csücsköknél áttűzöm úgy, hogy középen a mozzarellagolyón is átmenjen a pálcika, így helyes kis csónakokat kapok. A paradicsomszószhoz valókat összekeverem és közepes lángon úgy tíz perc alatt sűrűre forralom. 200 fokra előmelegített grill alá teszem a csónakokat öt percre, hogy megpiruljon a szalonna és megolvadjon a mozzarella benne. Tálalásnál a tányérra kanalazom a paradicsomszószt (ez lesz a Vörös-tenger :) ), és ráteszem a meleg csónakokat. Kétszemélyes adag.
Fetás-paradicsomos csirkeszívek
20 dkg csirkeszív 1 nagy lilahagyma 2,5 dl paradicsomszósz 0,5 dl vörösbor 1 ek. olívaolaj 2 ág oregánó maréknyi szárított erdei gomba 2 dkg feta só Ebéd egyedül itthon, tehát a kedvenc szívecskéim másik felét is rögtön elővettem a fagyasztóból. Az olajon megfuttatom az apróra vágott lilahagymát, ha már üveges, mehet hozzá a felezett csirkeszív tömeg. Ha szépen megbarnultak körben, ráöntöm a bort és a paradicsomszószt, az előzőleg 30 percre vízbe áztatott és kinyomkodott gombát, addig főzöm, amíg újra be nem sűrűsödik (10-15 perc). Hozzámorzsolom az oregánót, megsózom, hagyom még egy-két percig rotyogni, majd lekapcsolom. A tetejére reszelem a fetát, és pirítóssal elcsipegetem. Egyszemélyes adag.
Padlizsános-pulykás tészta
50 dkg pulykamell filé 1 doboz hámozott paradicsomkonzerv 1 padlizsán 10 dkg tagliatelle tészta 12,5 dkg mini mozzarella 1 dl vörösbor 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 4 ág kakukkfű 2 ek. olívaolaj 5 dkg parmezán só bors A padlizsánt vékony csíkokra vágom és besózom. Félóra múlva lemosom, megszárogatom. A forró olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, majd hozzáadom a felkockázott pulykamellet és fehéredésig sütöm. Ekkor megy mellé az áttört fokhagyma és a padlizsán, majd felöntöm a vörösborral és a hámozott paradicsomkonzervvel, sózom, borsozom. Jó 15-20 percig hagyom rotyogni, közben megfőzöm a tésztát (al dente) és előmelegítem 200 fokra a sütőt. A tésztát leszűröm és a pulykaraguhoz keverem, beleszórom a lemorzsolt kakukkfüvet is. Sütőedénybe borítom a tésztát, beledugdosom elszórva a mini mozzarella golyókat és megszórom a tetejét parmezánnal. 15 percre megy a sütőbe, plusz 5 percre a grill alá. Öt személyes adag.
Ünnepi cseresznyés koktél
1 dl cseresznyelé 3 ek. száraz vörösbor 3 ek. tejszín 1 szem cseresznye Olivamnak hétvégére ígértem az ünnepi ételt, ami más miatt is aktuális lesz, de virtuálisan koccintani lehet már most is :). Miután blogos koktélt nem tudok keverni :), maradtam a nyáriasságnál (előkészülünk a VII. körre :) ). A behűtött cseresznyelé helyettesíthető meggyel is, azt biztosan lehet otthon is kapni, vagy el lehet molyolgatni a préselős játékkal (igen, mázlista vagyok, itt külön árulják :) ). Hozzákeverem a szintén hideg vörösbort és a tejszínt, belepottyantok egy megmosott szem cseresznyét és készen is van a gyümölcslevesre hajazó finom kis ital. Egy személyes, de virtuálisan valamennyi idelátogatónak felajánlott koktél :).
Hagymás máj skót krumplilepénykékkel
A májhoz: 50 dkg máj 1 dl tej 2 kicsi fej vöröshagyma 2 kicsi fej salottahagyma 1 dl vörösbor 3 ek. olaj só bors
A krumplilepénykékhez: 75 dkg krumpli 3 dkg vaj 15 dkg liszt só A májat feldarabolom és beáztatom a tejbe. A krumplit megpucolom, felkockázom és puhára főzöm. Leszűröm, majd alacsony láng fölé kicsit még visszateszem az edényben, hogy minden víz elpárologjon belőle. Összetöröm, hozzákeverem a vajat és tekintélyes mennyiségű sót, majd hagyom kihűlni. Hozzáadom a lisztet, könnyű, lágy tészta lesz belőle, a krumplifajtától függően azért figyelni kell a mennyiségre, lehet, hogy kicsit több vagy kicsit kevesebb liszt kell belőle. Elkezdem a májat is elkészíteni: olajon megfuttatom a felkarikázott hagymákat, ha már áttetszőek, hozzáadom a májat, amiről leöntöttem a tejet. Só, bors mehet bele, majd ha szépen minden oldalán megbarnult mindegyik májdarab, felöntöm a borral. Alacsony lángon főzöm kb. negyedórán át, amíg a bor nagyrésze el nem párolog. Párhuzamosan visszatérek a lepénykékhez: kinyújtom a tésztát egy centi vastagra és 4-5 centis, egyenlőoldalú vagy -szárú :) háromszögekre vágom. Száraz teflonserpenyőben mindkét oldalukon addig sütöm őket, amíg meg nem barnulnak. Körülbelül a sajtkosárkákhoz hasonló addikciót váltottak ki a célszemélyből :), úgyhogy megszavazunk a skótoknak egy ünnepi pohár whiskyt :). Három személyes adag. Carol Wilson & Christopher Trotter: Scottish Traditional Recipes
Paradicsomos-babos darált hús ragu
33 dkg darált marhahús 2 nagy fej lilahagyma 40 dkg koktélparadicsom 42 dkg konzerv paradicsomos fehérbab 3 ek. provanszi fűszerkeverék 0,5 dl vörösbor 1 kk. őrölt római kömény 1 kk. kakaó 2 ek. olaj só bors Ez amolyan chili con carne light, vagy inkább csak con carne :), lágyabb ízekkel, más arányokkal és gyorsabb elkészítési móddal (a WMF edény felavatása szerintem jól sikerült). Az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott hagymákat, majd hozzáadom a darált marhahúst. Ha szépen megbarnult, ráöntöm a bort, hozzáadom a negyedelt paradicsomokat. Kb. 10 perc után a paradicsomok szétesnek, ekkor ráöntöm a paradicsomos babot, megkapja a fűszerezést is. A kakaót kíváncsiságból tettem hozzá, fakanálnál olvastam kockás kommentjét; én igazából nem éreztem nagy különbséget. Még egy 5-8 percig rotyog és készen is van. Kenyérkét lehet mellé törni. Három személyes adag.
Gombás-mini mozzarellás sült spagetti
30 dkg gomba 3,5 dl paradicsomszósz 1 nagy fej lilahagyma 6-7 gerezd fokhagyma 1 dl vörösbor maréknyi bazsalikom só bors 30 dkg mini mozzarella spagettitészta 2+1 ek. olaj A két evőkanál olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát és az átpréselt fokhagymákat, ha már üveges a hagyma, hozzáadom a kicsire felkockázott gombát. Amikor a gomba felére összeesik, öntöm a vörösbort, majd a paradicsomszószt. Elrotyogtatom vagy egy negyedórán át, ekkor megkapja a bazsalikomot, a sót és a borsot. Kifőzöm a spagettitésztát, belekeverem a szószba, jól összeforgatom. Kiolajozok egy sütőedényt és tekercsekben lerakom a tésztát, ha lecsúszik ról a szósz, jól rálocsolom. A tekercsek közepére egy-egy mini mozzarellát teszek, 200 fokos sütőben kap 20 percet. Három személyes adag.
Lilahagymás-tőzegáfonyás csirke
45 dkg csirkemell 4 közepes fej lilahagyma 10-15 dkg tőzegáfonya 3 ek. olaj 1 dl vörösbor 0,5 dl víz 1 ek. vörösáfonya lekvár 1 kk. keményítő só bors provanszi fűszerkeverék rizs Az olajon megpirítom a felkarikázott hagymát, majd hozzáadom a felkockázott csirkét. Ha minden oldalon szépen fehéredésig megsültek a kockák, akkor felöntöm a borral és a vízzel. Ha a folyadék felét elfőztem, mehet hozzá az áfonya, a só, a bors és a fűszerkeverék. Ha az áfonyák már megpuhultak, hozzáadom a lekvárt. A keményítőt egy kis hideg vízben elkeverem és a szószhoz öntöm. Egy perc még és készen is van. Rizs jár hozzá. Két személyes adag.
Rizses hús fetával
50 dkg darált sertéshús 15 dkg rizs 2 közepes fej lilahagyma 15 dkg (koktél)paradicsom 1 dl vörösbor 2 ek. olaj fűszeres feta A rizst megfőzöm, ezzel párhuzamosan az olajon megfuttatom a hagymacsekeket, majd ráhajintom a darált húst. Barnulásig pirítom, ekkor hozzáadom a felkarikázott paradicsomokat és a vörösbort. Ha szépen minden frankó, hozzáadom a rizst, átkavarom és a végén megkapja a fetakockákat is. Három személyes adag.
Paradicsomos-zöld olívás csirke
1 kg csirkemell 1 dl száraz vörösbor 4 dl húsleves 10 dkg olajban eltett szárított paradicsom 2 ek. olaj a szárított paradicsomok alól 8 gerezd fokhagyma 5 dkg zöld olívabogyó 3 babérlevél 1 evőkanálnyi friss kakukkfű 2 kk. keményítő 1 ek. víz rizs Az olajat serpenyőben felforrósítom, a nagyobb darabokra vágott csirkéket minden oldalukon megpirítom benne. Hozzáadom a bort, a húslevest, az egész fokhagymagerezdeket, a csíkokra vágott szárított paradicsomokat, a babérleveleket és a kakukkfüvet. 15-20 percig, vagy amíg a csirke vajpuha nem lesz, lassú tűzön párolom. Ekkor elkeverem kis tálkában a vizet és a keményítőt, kiszedem a csirkét a serpenyőből, hozzáadom a visszamaradó léhez a keményítős cuccot és pár perc alatt besűrítem. Visszatér a csirke és az olajbogyó (amilyen szerencsém van, magos volt itthon, aztán nyiszatolhattam le a mag körül a húsát :) ). Átmelegítem és készen is van, rizst főzök hozzá köretnek. Négy személyes adag, még a négyéves is azt mondta, hogy nagyon finom volt, ámbár ennek értékéből némileg levon, hogy hozzátette: Dóri, ami nem az én keresztnevem :)). (Apuka frappánsan - rutinosan? :)) - odasuttogta neki, hogy ilyenkor azt kell mondani, hogy anyádat így hívják, az ötlet apróbb szépséghibája volt, hogy a szintén eltérő keresztnevű kedves mama is a vacsoratársaság részét képezte :).) The Australian Women's Weekly - Best Food Mains.
Paradicsomos-mozzarellás sült farfalle
A paradicsomszószhoz: 1 kisebb fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szárított chilipaprika 40 dkg konzerv hámozott paradicsomkocka 1 ek. olívaolaj 1 csomag bazsalikom 1 ek. vörösbor kis víz só bors
30 dkg farfalle 2x12,5 dkg mozzarella 5 dkg reszelt parmezán 1 ek. olaj Régen ettünk tésztát és van itthon egy rahedli farfalle, úgyhogy elkezdtem receptek után turkálni, célirányosan olasz tematikájú szakácskönyvekben. Az első háromban nem akart előkerülni semmi, végül Jamie-é tetszett meg, bár eredetileg orecchiettével készül, de ez engem nem zavar :). A hagymát felkockázom, a chilit felaprítom és evőkanál olajra mehetnek az áttört gerezd fokhagymákkal együtt. Alacsony lángon sülhet 10 percet, majd hozzáöntöm a paradicsomot, a konzervdobozba kb. egy ujjnyi magasságban vizet töltök, hogy a maradék paradicsomlevet is megmentsem és ezt is hozzáöntöm. Rotyoghat 20 percig. Közben felteszem főni a tésztavizet, forrásban beleöntöm a farfallét, valamint előmelegítem a sütőt 200 fokra és kiolajozok egy sütőformát. Ha letelt a húsz perce a szósznak, botmixerrel átdolgozom, majd mehet hozzá a bor, só, bors ízlés szerint és a darabokra tépkedett bazsalikom. A tésztát leszűröm és a szószhoz keverem, majd lerakom a sütőedénybe. A mozzarellákat centi vastag csíkokra vágom és a tészta közé csúsztatom arányosan elosztva. A reszelt parmezánnal megszórom és mehet a sütőbe 15 percre. Két személyes adag. Jamie's Italy a forrás.
Vörösboros szőlő-áfonya leves
50 dkg kékszőlő 15 dkg áfonya 2 dl száraz vörösbor 1 l víz 3 ek. finomítatlan nádcukor 2,5 dl vaníliás vagy natúr ivójoghurt Ismét társadalmi igény jelentkezett a gyümölcslevesre (sokszor szokott :) ). A szőlőt leszemelem, megszórom a cukorral, felöntöm a vörösborral és a vízzel, felteszem főni. Amikor elkezd forrni, hozzáadom az áfonyát. Három-négy perc után le is kapcsolom, ha kihűlt, hozzákeverem a joghurtot. Négy személyes adag.
Lasagne
50 dg darált marhahús 0,5 dl vörösbor 2 közepes fej vöröshagyma 3 ek. olívaolaj 1 nagy sárgarépa 40 dkg konzerv paradicsom (kockázott) 2,5 dl paradicsomlé fél doboz száraz lasagne-tészta 13 dkg reszelt sajt só bors
A besamel-szószhoz: 7 dkg vaj 7 dkg liszt 6 dl tej reszelt szerencsendió A moes-muzsika vonallal ellentétben sziklaszilárdan képviselem azt a nézetet, miszerint a lasagne a tempósabban és főként bőven egy napon belül elkészíthető ételek közé tartozik :). Ha már Judit barátném is lelkesen elismeri ezt, az már-már az abszolút igazság kategóriájába tartozik :)). Az olívaolajon megpirítom a kockára vágott hagymát, majd mehet hozzá a darált hús. Ha szépen megbarnult, társul kapja a vörösbort, a mini kockákra vágott rá répát, a konzerv paradicsomot és a paradicsomszószt. Rotyogjon úgy félórát minimumban, idő szűkében ennyi elég is neki, idő bővében akár egy óráig is fel lehet ezt tornászni, a végén sózoom és borsozom. Közben megcsinálom a besamelt: felolvasztom a vajat, beleszórom a lisztet, eldolgozom, majd fokozatosan felöntöm a tejjel. Sűrűsödésig állandó kavarás mellett főzöm, a végén megszórom némi reszelt szerencsendióval. Sütő 200 fokra előmelegít, mélyebb sütőtálba rétegesen lerakom a cuccot: egy réteg hússzósszal kezdek, rá a tésztalapok egy rétegben, megint hússzósz, besamel, lap, hússzósz, besamel - nekem többnyire ennyi szokott sikerülni, amíg tart a tál, addig kell rétegezni és besamel legyen az utolsó. A reszelt sajttal alaposan megsózom és 30-40 percre beficcen a sütőbe, amíg a sajt aranybarna nem lesz a tetején. Négy személyes királyságos hami.
Padlizsános spagettifészkek
2 kisebb padlizsán 30 dkg darált sertéshús 40 dkg konzerv hámozott paradicsom 2 gerezd fokhagyma 1 dl vörösbor 10 dkg reszelt sajt 30 dkg spagetti tészta só bors bazsalikom olaj Új műfajt szültem: háromedényes concerto gáztűzhelyre, forrázásmentesen :). A padlizsánok végét levágom, felkarikázom őket kb. egy centisre, alaposan besózom mindegyik oldalukat, 20 percig állni hagyom, majd felitatom a kieresztett levét. Indul az egyik gázrózsa: 2 ek. olajat felforrósítok, mehet bele a zúzott fokhagyma. Ha sercent egyet, követheti a hús. Amikor megbarnult, felöntöm a vörösborral, majd 5 perc után hozzáöntöm a paradicsomot. Alacsonyabbra kapcsolom és hagyom rotyogni. Kettes számú edény is indul: egy nagy fazékban felteszem főni a tészta vizét, ha felforrt mehet bele a tészta. Munkába állhat hármaska is: teflonban kevés olajat hevítek és elkezdem rajta sütni a padlizsánkarikákat. Az olajat persze istentelen gyorsan fel fogják szívni, de vigyázni kell, hogy ne kapjanak sokat. Ha mindkét oldaluk barnásra sült, rakom is le őket egymás mellé egy sütőedénybe. Elvileg amire elkészülnek, a tészta is megfő és a hússzósz is elfőtte leve nagyrészét, besűrűsödött, ekkor sózom, borsozom és bazsalikomot is szórok bele. Tésztát leszűröm és a szószhoz öntöm, jól összekeverem. A sütőt 200 fokra előmelegítem. Ha semmivel nem sikerült leforrázni magam :), akkor kanál és villa segítségével akkora tekercseket tekerek fel, amelyek elférnek a padlizsánokon. A hús részben le fog csúszni a tésztáról, így érdemes a fészkekre kanalazni még belőle. Megszórom reszelt sajttal és mehet a sütőbe. 10 perc alatt ráolvad a sajt. Három személyes adag a padlizsános rész, de még marad bőven a tésztából külön is.
Gombás-paprikás csirkemáj
40 dkg champignon gomba 45 dkg csirkemáj 2 dl vörösbor 1 kaliforniai pirospaprika 2 kisebb fej vöröshagyma 2 ek. olaj 1 ek. őrölt pirospaprika só bors rizs köretnek A gombát megpucolom, felkockázom. A hagymát felaprítom, a paprikát szintén kockásítom, a májat is darabokra vágom. Az olajban megpirítom a hagymát, majd mehet hozzá a gombakupac. Ha kábé felére összesett, hozzáadom a paprikát. Amikor az kissé megpuhult, megszórom az őrölt paprikával, sózom. Két perc múlva felöntöm 1 deci vörösborral. Ha elforrta a levét, akkor mehet hozzá a második deci bor és a máj. Nem kell neki sok idő, úgy 5 perc, a máj elég hamar megvan. Rizst főzök hozzá és kész is. Három személyes adag.
Paradicsomos-májas farfalle
40 dkg csirkemáj 2 dl vörösbor 2 kisebb fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 30 dkg farfalle tészta 40 dkg konzerv darabolt paradicsom 1 ek. kakukkfű 1 kk. szárított chili 4 ek. olaj 1 ek. vaj só bors A mai nappal ünnepélyesen megkezdtem konyhai raktárkészleteim felhasználást, minimálisra csökkentését, hamarosan bekövetkező költözésünk egyszerűsítése céljából. Egy ideig lehet, hogy vicces dolgok születnek a tűzhelyemen :). Nagy fazék vízben megfőzöm a farfallét, közben elkészítem a szószt. 2 ek. olajon pár perc alatt megsütöm a májat, majd kikotrom a serpenyőből. Még két evőkanál olaj kerül vissza bele és ha felforrósodott, az apróra vágott hagyma és a kakukkfű. Ha már üveges, mehet hozzá a chilipaprika és az áttört fokhagyma. Kap egy percet, majd felöntöm a vörösborral és hozzáadom a paradicsomokat is. 10-15 perc alatt jól összerottyantom, a szósz kissé besűrűsödik. Visszateszem bele a májat, átmelegítem és készen is van. A tésztát leszűröm, a vajat hozzákeverem és mehet a szószba. Három személyes adag. John Torode receptje, az eredeti a Masterchef Goes Large c. könyvből.
|