|
Gyors paradicsomos tésztavacsora
3 lasagne lap Villámgyors egyszemélyes tésztavacsora készült, nem vágytam a nehezebb húsos kajára. Az olajat felforrósítom, beledobom a csíkokra vágott bacont, az apróra vágott fokhagymákat és a koktélparadicsomokat egészben, és hozzáteszek egy ág kakukkfüvet. Ha megrepedeztek a paradicsomok héjai, lejjebb veszem a gázt, meglocsolom a citromlével, pici só, bors és egy kicsit még főzöm. A paradicsomok megpuhulnak, de még nagyrészt megtartják formájukat. A tésztalapokat úgy nagyjából háromba törtem hosszukban és kifőztem. A tésztára öntöm a kakukkfű kivételével a serpenyő tartalmát, parmezánforgácsokat szórok rá és a másik ág kakukkfű levélkéit. Nyamm.
Chilis linguine fokhagymás-ricottás mártással
25 dkg chilis linguine (ha nincs, sima is jó) Chilis tésztára bukkantam, nem hagytam a boltban :), gondoltam, valami szelídebb fajta, fehér mártás passzolna hozzá, dobtam egy doboz ricottát a kosárba, meg fenyőmagot, aztán a többit az otthoni készletekből tettem hozzá. Az olajon megfuttatom az apróra vágott mogyoróhagymát, majd ha üveges, mehet hozzá az áttört fokhagyma. Fokozatosan hozzáöntöm a tejet és a tejszínt, kevergetve csendes bugyogásig főzöm, majd belekeverem a ricottát, az apróra vágott aszalt paradicsomot, és a grana padanót, sózom, borsozom. Még úgy 5 percig főzöm, majd kész. A chilis tésztát kifőzöm, majd nyakon öntöm a mártással és száraz serpenyőben pirított fenyőmaggal, valamint reszelt grana padanóval tálalom. A tészta enyhén csípős, szerintem nagyon kellemes az egyensúly, de ha nem lehet kapni, sima fajtával is finom. Kétszemélyes adag. A receptet ebből módosítottam.
Spenótos-ricottás tagliatelle
30 dkg spenót Nos, megpróbálok visszatérni a virtuális szabadságomról, két utazás között, és így a hőségben egy gyors, finom ebédet mutatni. Nem mondhatnám, hogy a spenót erős túltengésben van az életemben, harmincon éven át egész jól elvoltam nélküle, de az utóbbi időben nyersen elég sűrűn fogyasztom. Úgyhogy vega receptek közt keresgélve adtam egy esélyt neki pároltan is. És nem bántam meg. Sőt. Ember se! Az arányokat elég alaposan felrugdostam az eredetihez képest, de egyszerűen lusta voltam és nem volt kedvem a felbontott dobozokat visszapakolászni a hűtőbe/polcra :), úgyhogy mindenből annyit használtam, amilyen kiszerelésben árulták :). De baromi jó lett. A spenót nagyobb szárát lecsipkedem, alaposan megmosom a leveleket. A ricottát villával átnyomkodom, hozzákeverem a vaj felét megolvasztva és a parmezán felét reszelve, sót, borsot. Egy fazékban vizet forralok a tésztának és kifőzöm, egy nagy lábasban mellette pedig felforrósítom az olajat és beleszórom a fenyőmagokat. Aranybarnára pirítom és lyukacsos szűrőlapáttal a ricottához szedem. A megmaradt olajba bedobom a megtisztított, nagyobb darabokra vágott fokhagymagerezdeket, ha megpirultak, mehet hozzá a vaj másik fele, majd a spenót. Lefedve párolom, amíg össze nem esik, majd megsózom, megborsozom, átforgatom, lekapcsolom alatta a gázt. Ügyes időzítéssel a tészta ekkora kifő, leszűröm és a spenóthoz teszem, majd belekanalazom a ricottás keveréket és az egészet szépen összeforgatom. Reszelt parmezán mehet a tetejére, háromszemélyes adag. Krémes gyönyörűség, rendszeres lesz nálunk, vega vendégeknek ideális. Eredeti itt: Madhur Jaffrey's world vegetarian
Medvehagymás-krémsajtos rigatoni
1,5 dl olajban eltett medvehagyma Medvehagyma szezon dúl otthon, a szegény külhonba szakadt meg csak szívfájdulva nézi a zöldebbnél zöldebb kreációkat a neten, míg nem eszébe jut, hogy karácsonyra angyalkajáték keretében kapott blogger kolleginától egy kisebb üveg olajban eltett medvehagymát, ami azóta is békésen várja a hűtőben a sorsát.
Figyelmes lengyel kolléganő rászoktatta férjemet a kabanosra, a kissé édeskés ízű, lengyel kolbászra - amit a pasim azóta lókolbásznak hív, amióta voltam olyan hülye, hogy elárultam neki, eredetileg ez volt az alapanyaga -, gondoltam, ezt is bevetem (hiányában valami nem paprikás, vékonyabb típusúval lehet helyettesíteni. A rigatoni is a Zuramhoz kötődik, a boltban megtetszettek neki a nagy tésztahengerek, és bár rakásban áll a tészta mindenféle formában otthon, ilyen pont nem volt még köztük :). Az olajos medvehagymát felforrósítom (akinek friss áll rendelkezésére, apróra vágva egy kevés olajon futtassa meg), majd hozzáadom a felkarikázott kolbászt. Tíz perc után belekeverem a krémsajtot, ha elolvadt, mehet bele a joghurt és a tejszín, majd egy alapos borsozást kap. Párhuzamosan kifőzöm a rigatonit és forrón a szószba forgatom. Végül két napig hagymaszagú férjet kerülgetek :). Kétszemélyes adag.
Padlizsános fusilli
A szószhoz:
30 dkg padlizsán A napsütés és a bősz plusz fokok nyárias hangulatú ételre sarkalltak. Tudom, hogy nem most van a padlizsánszezon, de találtam pár szép darabot a boltban és nem bírtam ellenállni. A padlizsánt kisebb cikkelyekre vágom és alaposan besózom, hagyom állni legalább 30 percet szűrőben, majd letörölgetem. A szószhoz az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáadom a konzerv paradicsomot levestül, a dobozt egy evőkanál vörösborral kiöblítem és a lábasba öntöm. Hozzáadom a kicsit aprított kapribogyókat, sózom, borsozom és 20 percig hagyom csendesen rotyogni. A padlizsáncikkelyeket két ek. olajon pirosra sütöm. A tésztát kifőzöm, a felforrósított paradicsomszószba forgatom (nem fog cuppogni a szószban, csak szépen bevonja), tányérokra szedem, elosztom a tetejükön a padlizsándarabokat, megszórom parmezánnal és bazsalikomot tépkedek rájuk. Kétszemélyes adag. Forrás: Italian ingredients cookbook
Sajtszószos-gombás tészta
20 dkg gomba 15 dkg bacon 2 dl tej 1 ek. liszt 15 dkg reszelt gouda 5 dkg parmezán 1 ek. olaj só bors 30 dkg penne Elég konkrét ételre érkezett rendelés: legyen sajtszószos tészta, olyan "két végén ferdén levágott" :). Úgyhogy gyorsan összedobtam: az olajon a szeletelt gombát és a csíkokra vágott szalonnát megfuttattam, úgy öt perc után hozzáadtam a tejet, ha felforrt, belekevertem a lisztet. Ahogy elkezdett besűrűsödni, beleszórom a reszelt sajtot. Kifőzöm a tésztát és a sajtszószba keverem. A tetejére reszelt parmezán mehet. Kétszemélyes adag.
Krémsajtos fusilli
15 dkg metélőhagymás krémsajt 1 dl tejszín 13 dkg szeletelt gomba 10 dkg szeletelt bacon 5 gerezd fokhagyma 5 dkg parmezán 2 ek. olívaolaj 25 dkg fusilli só bors Egy gyors kis tészta, aminek az eredetijét a Zuram kukucskálta ki a Good Foodból. A fusillit kifőzöm, párhuzamosan elkészítem a szószt: az olajon megfuttatom a csíkokra vágott bacont és a szeletelt gombát, majd az apróra vágott fokhagymákat. Öt perc múlva hozzáadom a krémsajtot és a tejszínt, sózom, borsozom, pár perc alatt szépen összeáll, ekkor lekapcsolom és belekeverem a kifőzött tésztát. Sütőedénybe terítem és a tetejét megszórom a parmezánnal, 15 percet kap 200 fokos sütőben. Kétszemélyes adag. Good Food 2007. januári számából halászta a férjem.
Koktélrákos fekete tészta
25 dkg tintahalas, fekete tészta 13 dkg koktélrák 8 dkg fekete, kimagozott és negyedelt olívabogyó 8 gyöngyhagyma 2 gerezd fokhagyma 1,5 dl tejszín 4 dkg frissen reszelt parmezán 2 ek. Marsala (vagy más édes desszertbor) 2 ek. olívaolaj tengeri só Az, hogy nem vagyok nagy barátja a tengeri herkentyűknek és a halaknak, igencsak eufemisztikus megfogalmazás. A karácsonyi hal helyett nekem mindig mást kellett készíteni. A boltban a nagy akvárium közeléből befogott orral, futóléptekben menekültem, az uszonyosoknál csak a kagylós és ollós jószágok tűntek ijesztőbbnek. Az utóbbi időben azonban próbálok nyitni, és megismerkedni ezekkel a gyanús és bonyolult kinézetű lényekkel, mert még az is kiderülhet, hogy érdemes. Egy véletlen folytán homár került étteremben a tányéromra - és bejött. Nemrég hősiesen a kagylót is megkóstoltam - és finom volt. Halból a páromnak el tudok készíteni mindenféle filét, ami nem néz rám (szerintem vádlón) üveges szemekkel, mint az egész állat, bár ebből még nem találtam olyat, ami nekem ízlene. Úgyhogy amikor a tintahal tintájával feketére színezett, vékonyka taglionit megvettem, éreztem, hogy eljött a következő lépés ideje. Eredetileg a színekkel játszva csak egy fekete-fehér hozzávalókból kombinált ételt akartam belőle kihozni, de rájöttem, hogy túl monoton lenne, kell bele valami, ami feldobja, egy színes pont az i-re. És ha már a neten talált receptek többsége kagylót vagy rákot passzít a tintahalas tésztához, hát úgy döntöttem, legyen a színesebbik (és kisebb kiszerelésben kapható) kolléga a kiválasztott. A királyrákot egyelőre túl nagy ugrásnak tartottam, a szépen előkészített, bolti koktélrákoknak viszont nincs szemük meg ollójuk, vagy más egyéb gyanús alkatrészük, amivel nehezen boldogulna az ember, és miután úgy éreztem, helyes kis rózsaszínjük feldobná a tervezett monoton színvilágot, ezért mély sóhajjal betettem egy dobozt a kosárba. Az olajon két perc alatt üvegesre megfuttatom a megpucolt, negyedelt gyöngyhagymákat. Hozzáöntöm a koktélrákot és áttöröm rá a fokhagymát, tengeri sóval megsózom. Pár perccel később követheti őket az olívabogyó hadsereg, majd ráöntöm a Marsalát, és nem sokkal később a tejszínt. Úgy öt percig hagyom őket együtt rotyogni, majd belekeverem a parmezánt. Párhuzamosan megfelelően időzítve kifőzöm a tésztát (természetesen al dente), tekercsekben a tányérra halmozom és a rákos szószt rákanalazom. Két személy ebédjét jelentette, s miután a végeredményt finomnak találtam, mostantól újdonsült koktélrák barátaim is felkerülhetnek a családi menük alkotórészei közé. Lila Füge receptjéből indultam ki.
Padlizsános-pulykás tészta
50 dkg pulykamell filé 1 doboz hámozott paradicsomkonzerv 1 padlizsán 10 dkg tagliatelle tészta 12,5 dkg mini mozzarella 1 dl vörösbor 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 4 ág kakukkfű 2 ek. olívaolaj 5 dkg parmezán só bors A padlizsánt vékony csíkokra vágom és besózom. Félóra múlva lemosom, megszárogatom. A forró olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, majd hozzáadom a felkockázott pulykamellet és fehéredésig sütöm. Ekkor megy mellé az áttört fokhagyma és a padlizsán, majd felöntöm a vörösborral és a hámozott paradicsomkonzervvel, sózom, borsozom. Jó 15-20 percig hagyom rotyogni, közben megfőzöm a tésztát (al dente) és előmelegítem 200 fokra a sütőt. A tésztát leszűröm és a pulykaraguhoz keverem, beleszórom a lemorzsolt kakukkfüvet is. Sütőedénybe borítom a tésztát, beledugdosom elszórva a mini mozzarella golyókat és megszórom a tetejét parmezánnal. 15 percre megy a sütőbe, plusz 5 percre a grill alá. Öt személyes adag.
Zöld(séges) lasagne
30 dkg darált marhahús 3 dl fehérbor 14 dkg konzerv zöldborsó 1 közepes cukkini 1 zöldpaprika 2 közepes vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 4 ág oregánó só bors olaj
A besamelhez: 5 dkg vaj 5 dkg liszt 4 dl tej őrölt szerecsendió
száraz lasagne-tészta 10 dkg parmezán Zöld lasagnét szerettem volna készíteni, hogy egy kicsit más legyen, mint a klasszikus változat, de a lasagne verdi kelléke, a spenót (akár a tésztába, akár a töltelékbe), egyikünknek sem nagy kedvence, úgyhogy más zöldségeket válogattam össze. Az apróra vágott hagymákat az olajon megfuttatom, majd mehet hozzájuk a darált hús. Ha barna, felöntöm 2 deci borral, 5 percig így fő. Negyedcikkelyekre vágom a cukkinit és felkockázom a paprikát, áttöröm a fokhagymát, hozzákeverem őket a húshoz a maradék borral együtt, só, bors, lefedve 15 percig párolom. Hozzáadom a lecsöpögtetett borsót, kap még öt percet, majd belekeverem az oregánó levélkéket és lekapcsolom. Párhuzamosan elkészítem a besamelt: vaj megolvaszt, liszt hozzászór, elkever, tejjel fokozatosan felönt, besűrűsödésig főz, végén szerencsendió bele. Jön a rétegezés: zöldséges ragu, tésztalap, besamel, amíg bírja, a végén besamel legyen az utolsó réteg, tetejére vastagon reszelt parmezán. 190 fokos sütőben 35 perc kellett neki. Négy személyes adag.
Pestós sült spagetti
1,5 dl pesto 20 dkg spagetti 1 gömb mozzarella A pestót egy kicsit kevesebb olajjal és több parmezánnal készítem, hogy sűrűbb legyen. Kifőzöm a spagettit, beleforgatom a pestóba két sütőformába lerakom, kis mélyedést nyomok a közepükbe és a félbevágott mozzarellát a vágott felével felfelé beleteszem. 200 fokra előmelegített sütőben kap 15 percet. Két személyes adag.
Sajtkrémes zöldségekkel töltött conchiglioni
15 dkg zöldbab 1 zöldpaprika 1 kisebb cukkini 15 dkg natúr krémsajt 1 dl fehérbor 3 ek natúr joghurt 3 dkg vaj só bors parmezán 30 dkg conchiglioni A vajon megpárolom a pici negyedcikkelyekre vágott cukkinit, a centis egységekre darabolt zöldbabot és a felkockázott paprikát. Ha már a cukkini üveges, ráöntöm a bort, hagyom még egy jó 10 percet rotyogni. Óvatosan hozzákeverem a sajtkrémet és a joghurtot, só, bors ízlés szerint, adok neki úgy 5 percet és készen is van. Párhuzamosan kifőzöm a tésztát, majd megtöltöm a melegen tartott szósszal. Tetejére reszelt parmezán. Két személyes adag.
Mustáros-kukoricás farfalle
1,5 dl tejszín 10 dkg krémsajt 1 ek. magos mustár 1 kk. csípős mustár 0,5 dl fehérbor 12 dkg konzerv kukorica só bors 20 dkg farfalle A tejszínt és a krémsajtot lassan összeforralom, hozzáteszem a mustárokat és a fehérbort, s ha forr, sűrűsödik, a kukoricát és a fűszereket is. Farfalle kifőz, mustáros szósszal összekever. Egy személyes adag.
Pezsgőszószos conchiglioni
1 fej vöröshagyma 2 kicsi gerezd fokhagyma 1,5 dl száraz vagy félszáraz pezsgő 1,5 dl húsleves 2 dl tejszín 2 ek. vaj 10 dkg fátyolsonka 1 kk. keményítő só bors 30 dkg conchiglioni (azaz óriás kagylótészta) Na eddig tartott az önkéntes konyhai száműzetés :), csapjunk megint a lovak közé. Még karácsony előtt vettem egy zacskó conchiglionit, valószínűleg Mamma vadászata járt az eszemben és miután ritkán járok az olasz bolt felé, valamint fillérekért hajították utánam, nem lehetett otthagyni :). Mondjuk én is inkább valami töltött mókát hoztam volna ki belőle, de karácsony előtt gondosan kiürítettük a hűtőt és a szárazárus polcokat is, a szilveszter délelőtti bevásárlásnál meg még elég fáradt voltam és nem sikerült eléggé előre gondolkodni - minden más itthoni tészta csak levesbetét jellegű volt, úgyhogy beáldoztam a kagylókat. A szósznál nem volt kérdés, hogy Chili&Vanilia pezsgőmártását operálom le a lazacról :) és teszem kissé rusztikusabbá. A két evőkanál vajon az apróra vágott hagymát és az áttört fokhagymákat megfuttatom, üvegesedésig. Felöntöm a felforrósított húslevessel, majd úgy 5 perc múlva a pezsgővel. Forralom vagy 10 percig, de nem én nem akarok a felétől megszabadulni. Mehet bele a tejszín és az apróra vágott sonka, só, bors. A tésztához több szószra van szükség, ezért ebben a fázisban sem hagyom 5-7 percnél tovább, ne magától sűrűsödjön be, hanem egy kis vízben feloldom a keményítőt és azzal sűrítem. A tésztáról az eladó olasz bácsi azt mondta, hogy ne kevergessem főzés közben, mert szétesik, úgyhogy csak óvatosan néha megráztam a fazekat egy kicsit. Egy kis parmezánt elbírt volna, de persze minden más sajtot sikerült vennem, csak ezt nem :). Két személyes adag. Update: véletlen egybeeséssel Mamma is hasonlót kerített ma az asztalra :). Na melyikünk a parafenoména? :) Chili&Vaniliától nyúltam a recept nagyját.
Gombás-mini mozzarellás sült spagetti
30 dkg gomba 3,5 dl paradicsomszósz 1 nagy fej lilahagyma 6-7 gerezd fokhagyma 1 dl vörösbor maréknyi bazsalikom só bors 30 dkg mini mozzarella spagettitészta 2+1 ek. olaj A két evőkanál olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát és az átpréselt fokhagymákat, ha már üveges a hagyma, hozzáadom a kicsire felkockázott gombát. Amikor a gomba felére összeesik, öntöm a vörösbort, majd a paradicsomszószt. Elrotyogtatom vagy egy negyedórán át, ekkor megkapja a bazsalikomot, a sót és a borsot. Kifőzöm a spagettitésztát, belekeverem a szószba, jól összeforgatom. Kiolajozok egy sütőedényt és tekercsekben lerakom a tésztát, ha lecsúszik ról a szósz, jól rálocsolom. A tekercsek közepére egy-egy mini mozzarellát teszek, 200 fokos sütőben kap 20 percet. Három személyes adag.
Szárított paradicsomos-bazsalikomos tészta
7-8 olajban eltett szárított paradicsom 1 dl fűszeres olaj a paradicsomok alól maréknyi bazsalikom 2-3 dkg fenyőmag 2-3 ek. fehérbor 1 közepes fej lilahagyma 1 ek. Tabasco-szósz tészta A menzánk hétfő óta feje tetejére állt. Hosszas közbeszerzési eljárás eredményeként új ellátócég szolgáltat ettől a naptól. Drágábban, szegényes választékkal, gyengébb minőséggel... Azt kérték, legyünk velük türelmesek és megértőek az elején. Az első nap a pénztárnál szembesültem a saláta új árával és türelmesen, megértőn infarktust kaptam. A második nap kétszer akartak beütni egy joghurtot, csak aztán türelmesen, megértőn fennakadt a szemem az összegen. Vágó úr, lehetne felezni? Még úgy is csinos summa maradt, a joghurt is lekerült a menüről. Harmadnapon sajnos nem Pilinszky, bár az árakat mára már sikerült kiírni, ez jelentősen lecsökkentette a szóba jöhető ételválasztékot, de ekkorra véglegesült az a türelmes és megértő elhatározás, hogy a kaját mostantól viszem befele magammal. Sajnos későn estem haza, bolt nem játszott, úgyhogy a mit tudunk összeütni az itthoni raktárkészletekből címszó került elő, amelyeket az elutazásom előtti állapotokra feltölteni még napok kérdése lehet :) (Szegény Éhező Árva pusztított). Hát elkezdtem bedobálni ezt-azt robotgép barátomba: bazsalikomot, automatikusan ment utána egy kis maradék fenyőmag, megkívántam a szárított paradicsomot, aztán az olaját :), előkerült egy lilahagyma, fehérbortól még semmi nem romlott el, és a végén adjunk egy kis csavart neki a Tabasco-szósszal. Jelentem, kiváló kis cucc keletkezett. Hozzávaló mennyiségű tésztát kifőztem, szépen összekevertem és már a hűtőben várja a holnapi dicső végét. A menza meg BIK, hogy egy klasszikus moest idézzünk :). Egyszemélyes táp.
Paradicsomos-mozzarellás sült farfalle
A paradicsomszószhoz: 1 kisebb fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 szárított chilipaprika 40 dkg konzerv hámozott paradicsomkocka 1 ek. olívaolaj 1 csomag bazsalikom 1 ek. vörösbor kis víz só bors
30 dkg farfalle 2x12,5 dkg mozzarella 5 dkg reszelt parmezán 1 ek. olaj Régen ettünk tésztát és van itthon egy rahedli farfalle, úgyhogy elkezdtem receptek után turkálni, célirányosan olasz tematikájú szakácskönyvekben. Az első háromban nem akart előkerülni semmi, végül Jamie-é tetszett meg, bár eredetileg orecchiettével készül, de ez engem nem zavar :). A hagymát felkockázom, a chilit felaprítom és evőkanál olajra mehetnek az áttört gerezd fokhagymákkal együtt. Alacsony lángon sülhet 10 percet, majd hozzáöntöm a paradicsomot, a konzervdobozba kb. egy ujjnyi magasságban vizet töltök, hogy a maradék paradicsomlevet is megmentsem és ezt is hozzáöntöm. Rotyoghat 20 percig. Közben felteszem főni a tésztavizet, forrásban beleöntöm a farfallét, valamint előmelegítem a sütőt 200 fokra és kiolajozok egy sütőformát. Ha letelt a húsz perce a szósznak, botmixerrel átdolgozom, majd mehet hozzá a bor, só, bors ízlés szerint és a darabokra tépkedett bazsalikom. A tésztát leszűröm és a szószhoz keverem, majd lerakom a sütőedénybe. A mozzarellákat centi vastag csíkokra vágom és a tészta közé csúsztatom arányosan elosztva. A reszelt parmezánnal megszórom és mehet a sütőbe 15 percre. Két személyes adag. Jamie's Italy a forrás.
Lasagne
50 dg darált marhahús 0,5 dl vörösbor 2 közepes fej vöröshagyma 3 ek. olívaolaj 1 nagy sárgarépa 40 dkg konzerv paradicsom (kockázott) 2,5 dl paradicsomlé fél doboz száraz lasagne-tészta 13 dkg reszelt sajt só bors
A besamel-szószhoz: 7 dkg vaj 7 dkg liszt 6 dl tej reszelt szerencsendió A moes-muzsika vonallal ellentétben sziklaszilárdan képviselem azt a nézetet, miszerint a lasagne a tempósabban és főként bőven egy napon belül elkészíthető ételek közé tartozik :). Ha már Judit barátném is lelkesen elismeri ezt, az már-már az abszolút igazság kategóriájába tartozik :)). Az olívaolajon megpirítom a kockára vágott hagymát, majd mehet hozzá a darált hús. Ha szépen megbarnult, társul kapja a vörösbort, a mini kockákra vágott rá répát, a konzerv paradicsomot és a paradicsomszószt. Rotyogjon úgy félórát minimumban, idő szűkében ennyi elég is neki, idő bővében akár egy óráig is fel lehet ezt tornászni, a végén sózoom és borsozom. Közben megcsinálom a besamelt: felolvasztom a vajat, beleszórom a lisztet, eldolgozom, majd fokozatosan felöntöm a tejjel. Sűrűsödésig állandó kavarás mellett főzöm, a végén megszórom némi reszelt szerencsendióval. Sütő 200 fokra előmelegít, mélyebb sütőtálba rétegesen lerakom a cuccot: egy réteg hússzósszal kezdek, rá a tésztalapok egy rétegben, megint hússzósz, besamel, lap, hússzósz, besamel - nekem többnyire ennyi szokott sikerülni, amíg tart a tál, addig kell rétegezni és besamel legyen az utolsó. A reszelt sajttal alaposan megsózom és 30-40 percre beficcen a sütőbe, amíg a sajt aranybarna nem lesz a tetején. Négy személyes királyságos hami.
Padlizsános spagettifészkek
2 kisebb padlizsán 30 dkg darált sertéshús 40 dkg konzerv hámozott paradicsom 2 gerezd fokhagyma 1 dl vörösbor 10 dkg reszelt sajt 30 dkg spagetti tészta só bors bazsalikom olaj Új műfajt szültem: háromedényes concerto gáztűzhelyre, forrázásmentesen :). A padlizsánok végét levágom, felkarikázom őket kb. egy centisre, alaposan besózom mindegyik oldalukat, 20 percig állni hagyom, majd felitatom a kieresztett levét. Indul az egyik gázrózsa: 2 ek. olajat felforrósítok, mehet bele a zúzott fokhagyma. Ha sercent egyet, követheti a hús. Amikor megbarnult, felöntöm a vörösborral, majd 5 perc után hozzáöntöm a paradicsomot. Alacsonyabbra kapcsolom és hagyom rotyogni. Kettes számú edény is indul: egy nagy fazékban felteszem főni a tészta vizét, ha felforrt mehet bele a tészta. Munkába állhat hármaska is: teflonban kevés olajat hevítek és elkezdem rajta sütni a padlizsánkarikákat. Az olajat persze istentelen gyorsan fel fogják szívni, de vigyázni kell, hogy ne kapjanak sokat. Ha mindkét oldaluk barnásra sült, rakom is le őket egymás mellé egy sütőedénybe. Elvileg amire elkészülnek, a tészta is megfő és a hússzósz is elfőtte leve nagyrészét, besűrűsödött, ekkor sózom, borsozom és bazsalikomot is szórok bele. Tésztát leszűröm és a szószhoz öntöm, jól összekeverem. A sütőt 200 fokra előmelegítem. Ha semmivel nem sikerült leforrázni magam :), akkor kanál és villa segítségével akkora tekercseket tekerek fel, amelyek elférnek a padlizsánokon. A hús részben le fog csúszni a tésztáról, így érdemes a fészkekre kanalazni még belőle. Megszórom reszelt sajttal és mehet a sütőbe. 10 perc alatt ráolvad a sajt. Három személyes adag a padlizsános rész, de még marad bőven a tésztából külön is.
Bolognai spagetti
35 dkg darált hús (nálam fele malacka, fele marhácska :) ) 40 dkg hámozott paradicsomkonzerv 3 kisebb sárgarépa 3 kisebb vöröshagyma 3 ek. olaj oregánó só bors 25 dkg spagettitészta parmezán A klasszikus bolognai szósz 2-3 órán át képes készülni, na hát erről szó nem lehet :). Úgyhogy ez egy gyorsabb változat, méghozzá az enyém, s nem kívánok autentikusságról vitát nyitni :). Lehet bele szárzellert tenni, lehet friss paradicsommal ügyködni, lehet más/több zöldfűszert használni, lehet más blogot írni :). Az olajon üvegesre párolom a hagymát, majd hozzáteszem a darált húst. Ha már barna, akkor mehet rá a paradicsomkonzerv, majd a meglehetősen apróra vágott sárgarépa-kupac. Hát így rotyog, ameddig futja az ebédkészítésre szánt időből, mondjuk félórát, háromnegyed órát, ha nagyon le akar ragadni és száraznak látszik, akkor egy pici víz mindig mehet hozzá. Végstádium környékén kóstolás után só, bors, oregánó bele. Az ember kifőzi mellette a spagettitésztát, aztán gyorsan tálalja is, szimpatikusan nagy mennyiségű parmezánnal :). Három személyes adag.
|