* nemisbéka *
Provanszi fűszerkeverék

2 ek. oregano

2 ek. kakukkfű

2 ek. petrezselyem

2 ek. majoranna

2 ek. bazsalikom

1 ek. zsálya

1 ek. borsikafű

1 ek. rozmaring

1 ek. tárkony

Megígértem t3v3d3snek a postot, de amúgy is rögzíteni akartam már. 2003 tavaszán Párizsban jártam és hoztam haza egy rakás provanszi fűszerkeveréket, kábé egy liternyit. Aztán ez elfogyott és 2004 januárjában elkezdtem kutatni, miként lehetne reprodukálni. És nicsak, akadt egy vállalkozó szellemű jelentkező, aki szintén akkortájt tervezett ilyen ügyködést és felvetette, hogy nem-e lehetne-e együtt-e. Kiszótáraztam, hogy milyen összetevők vannak a francia dobozon, e-mailben mindenféle utazások és egyéb elfoglaltságok akadályait megugorva egyeztettük, hogy ki melyik alapfűszert veszi meg és végül a találkozót is. Indulás előtt fel kellett írnom a megadott adatait, elérhetőségeit egy papírra és otthon hagyni, mert hátha bérgyilkos :) és akkor legyen hova küldeni a rendőrséget, ha nem jelentkezek két órán belül :)). Ezen én persze jókat kacagtam, de azért visszaolvastam egy csomó hozzászólását, hátha felfedett egy-két perverziót :), tudjam, mire kell készülni. Aztán a nagyon sötét lépcsőházban kicsit össze is szorult a gyomrom, meg Blikk-címlapok keringtek a fejemben ("Fűszerekkel édesgette magához áldozatát!" :) ), de aztán a lakásban már világos volt és szép volt és a tulajdonosa is aranyos volt :). Nagy tálba evőkanalaztuk a fentieknek a sokszorosát, a pontos arányokra nem emlékszem maradéktalanul, de úgy rémlik, azokból dupláztunk, amiket írtam. És lett nekünk rengeteg  fűszerkeverékünk, ami egyébként jó kis karácsonyi ajándék is szerintem, beszélgettünk, két órán belül jelentkeztem :), túléltem és így van nekem 2004. február 25. óta egy moesem :).

Zöldséges karfiolleves

90 dkg karfiol

2,5 l víz

1 (bio) leveskocka

1 dl fehérbor

2 pirospaprika

25 dkg konzerv bab 

tárkony

bors

A sarki közért pénztárosa a Zurammal lelki rokon, a karfiolt brokkoliként ütötte be a pénztárgépbe (a Zuram hívja szofisztikáltan fehér brokkolinak ezt a szegény zöldséget :), mert egyszerűbb neki egy nevet megjegyezni plusz színkód :) ), de aztán megbeszéltük, hogy mi micsoda a szótár szerint, különös tekintettel az eltérő árakra (igen, igen, a brokkoli a drágább). Az így hazamentett nemecsek karfiolt rózsáira szedem és a vízben a leveskockával puhára főzöm. Ha kész, botmixer barátommal pépesítem, a fehérbort hozzáöntöm és belepakolom a vékony csíkokra vágott paprikát. Főzöm még vagy 5-8 percig, ekkor belekerül a leszűrt bab, a tárkony, só és bors. Kap még két percet és készen is van. Nyolcszemélyes adag körül van.

Tárkonyos csirkemell

30 dkg csirkemellfilé

1,5 dl tejszín

2 dl húsleves

1 gerezd fokhagyma

1 ek. szárított tárkony

1 dl fehérbor

bors

A csirkemelleket besózom, borsozom, nagyobb serpenyőbe teszem őket, hogy egy rétegben elférjenek, rájuk öntöm a felmelegített húslevest és a bort. Ha már elkezd forrni, mehet bele a szárított tárkony és az apróbb darabokra vágott (most nem áttört) fokhagymagerezd. Békés csendesen forrhat addig, amíg a csirke készen nem lesz (vagy 10 perc), ekkor a húsokat kiszedem belőle. A megmaradt lé kétharmadát elforralom, majd hozzáöntöm a tejszínt és ha az így kapott főzőlének is elfőtte a felét, meg is vagyunk. Rizs mehet hozzá köretnek. Ha kap az ember friss tárkonyt, tálalásnál meg lehet vele szórni - én nem találtam most. Két személyes adag.

The Ultimate Chicken Cookbook.