37 dkg liszt
13 dkg teljes kiőrlésű liszt
1 tk. szódabikarbóna
1 tk. só
4 dkg olvasztott vaj
1 ek. méz
3-3,5 dl tej
1 ek. citromlé

Valamelyik hétvégén véletlenül belefutottam Lorraine Pascale tévéműsorába a BBC-n (Baking made easy) és gyorsan elraktároztam ezt a kenyérreceptet. Nem lesz belőlem soha egy Limara :), de ettől gyorsabb, egyszerűbb kenyérsütési módot nehéz lenne találni, simán lenyomja a DNK-t is. Egy dologra kell figyelni: ez a szódás kenyér frissen, melegen, vajjal isteni, a sütés napján még jó, másnap lényegében már ehetetlenné szárad, úgyhogy érdemes reggel megcsinálni és azonnal elpusztítani :).

A tejbe öntöm a citromlevet és kicsit megmelegítem, hagyom állni (íróval helyettesíthető, de nem volt épp itthon). Száraz alapanyagokat összekeverem, mélyedést túrok a közepükbe, oda mehetnek a nedves hozzávalók (a tej mennyiségével lehet a tészta állagát szabályozni), kissé ragacsos, laza tészta lesz az eredmény. Lisztezett felületen kicsit összegyúrom, majd szép, gömbölyded kis kenyérformába rendezem. Sütőpapírral fedett sütőlapra teszem, lisztezett fakanálnyéllel keresztet nyomok a tetejébe, majd pici lisztet szórok rá és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt kisütöm. Mondom: melegen, vajjal!

Lorraine Pascale receptje.

Remélem, mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek, és boldog új évet kívánok az erre látogatóknak, elnézést a hosszas hallgatásért, a sok kicsi végjátéka és a hazautazás-rohangálás minden energiámat elszívta. Kis prekarácsonyi receptkonzerv jön, Hobbiszakács kitalálós blogjátékára küldtem el ezt az opuszt, és most ide is felkerül, mert nem túl sok mézes receptet szoktam alkotni.

Szinti-pop, szinti-pop, gyerekkórus in-dul:

Mókuska, mókuska, felmászott a fára,

leesett, leesett, eltörött a lába,

doktor bácsi, ne gyógyítsa meg,

huncut a mókus, újra fára megy.

Azt hiszem, ha még egyszer intézményes keretek közt óhajtok felsőoktatási tanulmányokat folytatni (nincs sok esélye), valami olyan szak felé veszem az irányt, ahol a gyerekdalok pszichológiájából lehet szakdolgozni :). Mostanság alaposan elmerültem a témában, naponta sokszori ismétlések pusztítják agysejtjeimet, néha rajtakapom magam, hogy elbambulva a buszon is ilyeneket dünnyögök (az utódnemzés akut és káros mellékhatásai...). Úgyhogy amikor férj mézes puszedli-féleséget kért, bekapcsolt a fejemben a magnó :), és azonnal tudtam, mi a megfelelő forma hozzá.

7 dkg porcukor
25 dkg méz
4 dkg vaj
50 dkg liszt
2 tojás
3 g szódabikarbóna
1 g őrölt fahéj
dió

A vajat habosra keverem a cukorral, majd hozzáadom a mézet és a tojásokat. Belekeverem a lisztet, a szódabikarbónát és a fahéjat tésztát gyúrok belőle (ragadni fog). 15 percre a hűtőbe kerül, majd még lisztezés segítségével kb. 5 mm vastagra kinyújtom, kiszaggatom a mókusformákkal (courtesy of IKEA), és diódarabokat nyomok bele szemnek. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt kisül, ha kihűlt, légmentesen záródó dobozba téve hetekig puha marad. Fára ne engedjük :).

A desszert.eu receptjét használtam fel.

25 dkg liszt
3 tojás
3,5 dl tej
1 dl olaj
2 tk. szódabikarbóna
1 tk. só
1 cs. vaníliáscukor
1 ek. porcukor
tetejére csokiszirup és frissen felvert tejszínhab

Aki egyszer is vett az utcán Belgiumban forró-illatos, frissen sült gofrit, az soha nem szabadul a bűbájtól. Kevés ínycsiklandóbb dolog van a jó csokiöntetes-tejszínhabos változatnál, s mivel szülinapi ajándékom, egy gofrisütő a sűrű évvége miatt lassan hónapok óta méltánytalanul a tárolóhelyiségben szomorkodva várta sorsát, úgy döntöttem, ideje végre felavatni. Történetérõl, etimológiájáról Chili&Vanilia mindent elmondott, mi elmondható, én a géphez adott receptből indultam ki, ami ugyan teljesen más, mint a belga (például nem élesztős), de kezdetnek nem rossz. Gofrisütő hiányában sima teflonserpenyőben is bátran el lehet készíteni, legfeljebb nem lesz mintás.

Először a szárazanyagokat keverjük össze, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, a tejet és az olajat. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük és óvatosan a tésztához forgatjuk. A gofrisütőt a tésztában lévő olajmennyiség ellenére nem árt a sütések előtt olajos ecsettel megkenni, csökkentve a letapadás kockázatát. Hamar kialakul a rutin, hogy kábé mennyit lehet az alsó sütőlapra önteni, nekem olyan szűköcske merőkanálnyi lett az egység (de ez nyilván sütőtől/serpenyőtől is függ). Ebből a mennyiségből 14 gofri sikeredett, ami irgalmatlan mennyiség két személynek, mert maga a tészta nem nehéz, de az alaposan megcsokizott és tejszínhabos változatból még a Zuram is csak kettőt tudott befalni egymás után. Alternatíve lekvárral, fagyival is ki lehet próbálni.

Eredetileg a Borsán.

A tortához:

20 dkg liszt

20 dkg porcukor

1,5 kk. szódabikarbóna

4 dkg jó minőségű kakaó (bár a tesztek láttán csak reménykedem, hogy más fajtákat is lehet otthon kapni)

17,5 dkg vaj

2 nagy tojás

2 kk. vaníliakivonat

1,5 dl görög joghurt vagy tejföl

A krémhez:

30 dkg porcukor 

7,5 dkg vaj

18 dkg jó minőségű étcsoki (=60-70%-os kakaótartalmú, és itt tényleg nem lehet elspórolni)

1 ek. golden szirup

1,3 dl görög joghurt vagy tejföl

1 kk. vaníliakivonat

a tetejére háromféle csokival bevont tésztagolyók, színes cukor, marcipán, bármi

Csokitortára érkezett rendelés, rohantam is rögtön a könyvespolchoz Nigella Lawson: Feast c. könyvéért, amelyben külön fejezetet képez a "Csokitorták dicsőségfala", ahol káprázatos és kalóriadús csokiköltemények sorakoznak szépen egymás után. Az Istennőt azért kedvelem nagyon - amellett, ahogy főz -, hogy nem rebegi el sehol pálcikavékony szupermodellként szemlesütve, hogy ő aztán naponta teletömi magát kajával, de mit ad isten, alkatilag nem látszik rajta. Tényleg bármit megeszik, mint azt a könyveiben és tévésorozataiban látni lehet, viszont ez kellemesen gömbölyded idomokat eredményez (a könyv borítóján a bájos edények szerintem hűen tükrözik a formáit), s így nem okoz frusztrációt az olvasóban/tévénézőben. Ki is néztem egy klasszikus tortát tőle, elég egyszerűnek tűnt. Kételyeim akkor támadtak, amikor azt olvastam, hogy végtelenül csokis, de nem gazdag, nehéz édesség lesz a végeredmény - majd szívemhez kaptam a hozzávalóktól. Könnyű - fél kiló porcukorral?!? Még szerencse, hogy nem diétásnak mondja... Összeráncolt homlokkal bár, de belevágtam, mert Nigella még nem hagyott cserben, és reméltem, hogy ezen jó szokásával nem most hagy fel.

A tortához valókat robotgéppel rendelkezők pár mozdulattal összedobják, egyéb földi halandók a száraz anyagokat először a puha vajjal, majd az összekevert többi nedves anyaggal eldolgozzák (minden legyen szobahőmérsékletű). Ezután két kivajazott, 20 centis kapcsos tortaforma között arányosan elosztva kellett volna kisütni a tésztát 180 fokra előmelegített sütőben, gyakorlatilag egy kapcsos formám van és az is 23 centis, így két körben, egymás után sütöttem ki. Miután nagyobb volt a forma, jobban szétterült benne a tészta, laposabb lett, emiatt az eredeti 35 perces sütési idő helyett 25 is elég volt neki. A sütőből való kivétel után 10 percet még a formában pihent, majd utána szabadítottam ki és tettem rácsra kihűlni. A második kör sütése közben elkészült a krém is. A vajat és a csokit víz fölött összeolvasztottam, hozzákevertem a szirupot, a joghurtot és a vaníliakivonatot. A porcukrot át kell szitálni, ez azért fontos, hogy ne maradjon benne csomó, szép legyen a krém. A porcukrot és a krémet csak akkor kevertem össze, amikor már összeállítottam a tortát. Bevallom, először megpróbáltam csak 20 dekányi cukrot beletenni, de a magas kakaótartalmú csoki miatt be kellett ismernem, hogy tényleg mind a 30 deka szükséges hozzá. A tálcát, amire a torta került, négy sütőpapírcsíkkal szegélyeztem, hogy a krém ne kenje majd össze, és ráhelyeztem az egyik tortalapot. A krém harmadával megkentem, rákerült a másik lap is és a maradék krémmel körben és felül alaposan bevontam (megfelelő spatula hiányában simán késsel, emiatt jó rusztikus lett). A tortát megszórtam háromféle csokival bevont tésztagolyócskákkal, de lehet színes cukrot, csokiforgácsot, marcipánt vagy bármi más díszítőelemet rátenni. Opcionálisan maradhat "pucér" is. Amikor megdermedt a krém, a papírcsíkokat óvatosan kihúztam alóla. Tálaltam, férfi célszemélyről lévén szó, nem vártam feleslegesen arra, hogy magától minősítse, inkább rákérdeztem. És meglepetés: az első jelző, ami elhangzott, a "könnyű" volt (követte a "finom" is), állítólag kinézetre valami súlyosabb, gyomorterhelőbb élményt várt. Az Istennő marad Istennő.

Nigella Lawson: Feast c. könyvéből jött a csokihenger.

Eredetileg a Borsán.

28 dkg liszt

1 kk. szódabikarbóna 

9 dkg porcukor

1 tojás

125 ml créme fraiche (vagy tejföl)

1 ek. tej 

1 kk. mandulakivonat

1 kk. vaníliakivonat

csipet só 

kb. 4 dkg szeletelt mandula

A Zuram kekszet kívánt. Pontosabban "péksüteményt", de aztán tisztáztam, hogy kekszet ért ezalatt :) (az elképzeléseit általában nem egyszerű dekódolni, lásd még a "zöld leves" időnként felbukkanó rejtvénye). Aszonta: keverjek össze egy kis lisztet, egy kis cukrot, egy kis vizet és kész is van. Aha... Meglepődnél a végeredményen, szívem :). Mindenesetre ez a kis mandulás-vaníliás orosz/lengyel származású teasütemény nem sokkal bonyolultabb az ő "receptjénél". A liszt, a cukor összekeverése stimmel, a víz helyett szódabikarbóna, tej, créme fraiche, csipet só és a kétféle mandulakivonat kerül bele, a tojássárgája és a két teáskanálnyi híjján a fehérje is. Könnyű, ruganyos tésztát gyúrunk belőle. A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A tésztát lisztezett gyúródeszkán kb. félcentis vastagra kigyúrjuk, hat centis átmérőjú formával köröket szúrunk ki belőle, amelyeket sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. A pici vízzel kissé felvert tojásfehérjével megkenjük a tetejüket és a szeletelt mandulával megszórjuk. 32 darab, két tepsi lesz belőle, 10 percig sütjük, vagy amíg aranybarna nem lesz, rácson hagyjuk kihűlni.

The Complete Guide to Traditional Jewish Cooking receptje.

A csirkéhez:

4 csirkemell

3 dl húsleves

1 dl fehérbor

1 közepes vöröshagyma

3 dl tejszín 

1 ek. apróra vágott rozmaring

só

bors

A krumpligombócokhoz:

35 dkg krumpli

12 dkg zsír

15 dkg liszt

1 kk. szódabikarbóna 

0,5 dl víz

1 ek. apróra vágott rozmaring

só

Gazdag egytálétel az egyre hidegebb napokra. A hagymát, a húslevest és a bort összeöntöm, beleteszem a csirkemelleket (olyan fazekat kell választani, hogy a lé befedje őket), felforralom és 20 percig lefedve közepes lángon főzöm. Kiszedem a csirkéket, leszűröm a hagymától a levet, utóbbit visszateszem az edénybe, addig főzöm, amíg egyharmadával csökken. Ekkor hozzáadom a tejszínt, a rozmaringot, sózom és borsozom, és csak addig hagyom a láng felett, amíg egy kicsit besűrűsödik. Amíg a csirke fő, elkészítem a gombócokat. A krumplikat megfőzöm és áttöröm, hozzáadom a többi alapanyagot. A tejszínes csirkét tűzálló tálba kanalazom levestül, a tésztából pedig kilenc gombócot formázok és ráültetem őket a csirkékre. 200 fokra előmelegített sütőbe megy 30 percre. Három személyes adag.

The Ultimate Chicken Cookbook receptje.

A tortához:

15 dkg étcsoki

12,5 dkg vaj

12,5 dkg porcukor

5 tojás

1 kk. vaníliakivonat

1 kk. szódabikarbóna vagy sütőpor

5 dkg keményítő

5 dkg liszt

5 dkg darált mandula

csipet só

A bevonathoz:

20 dkg sárgabarack lekvár

2 ek. víz

20 dkg étcsoki

1 ek. vaj

A szülői házban szerintem még elfekvőben megvan valahol egy könyv a Sacher-tortáról, már nem emlékszem, miként került a birtokomba vagy kitől, de a történet tizenéves szemmel is lenyűgöző volt. Úgyhogy amikor isolde mintegy fél évvel ezelőtt elhintette, hogy hozzájutott suematra titkos Sacher-torta receptjéhez, azonnal lecsaptam rá, pláne, hogy "nagyon, nagyon jó" minősítést kapott :). Nem feltételeztem, hogy a Coca-Cola összetételéhez hasonlóan hét lakat alatt őrzött eredetire tette volna rá a kezét a kedves sztárbloggerina :), de ettől még nagyon izgalmasan hangzott az egész: ha suematra meg titok bonyolítja tovább a híres bécsi édesség amúgy is kalandos történetét, azt nekem ki kell próbálnom :). Most vettem elő a receptet, mert hétvégére tortát ígértem a Zuramnak. Előzetesen lecsekkoltam, hogy kitagadja-e a família suematrát, ha közzéteszem a receptúrát, illetve suematra agyonveri-e isoldét, amiért átpasszolta a top secret elkészítési módot :), de aztán kiderült, hogy egyik sem, nem lesz Celebrity Deathmatch :), vagy családi excommunicatio :), a titok publikálható és a recept eredetileg egy Dr. Oetker szakácskönyvből van. Egyébként nem az eredeti Sacher-tortát próbálja reprodukálni, hanem a Demel-félét; a kettő közötti különbség annyi, hogy az eredetiben a baracklekvár réteg a torta félbevágott két lapja között van, míg az utóbbiban közvetlenül a fedő csokiréteg alatt. Akár így, akár úgy csináljuk, a végeredmény isteni.

A 15 deka csokit és a vajat víz felett összeolvasztottam. A mandulát, a keményítőt, a lisztet és a szódabikarbónát összekevertem. A tojássárgákat alaposan eldolgoztam a porcukorral, valamint a vaníliakivonattal, a megolvadt és kissé kihűlt csokikrémet kevertem hozzá először, majd a száraz hozzávalókat és a csipet sóval habbá vert tojásfehérjéket felváltva. A masszát 24 centis, kivajazott, kilisztezett kapcsos tortaformába öntöttem és 180 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütöttem, majd még 15 percig hagytam állni a lekapcsolt sütőben.

Ezután a baracklekvárt - amelyből elvileg nem darabos kellene, gyakorlatilag négy tonna, kábé tizenötféle lekvár van éppen itthon, elsődlegesen anyám áldozatos keze munkájának hála, na pont nem darabos baracklekvár nincs köztük; vállvonás, továbblépés - a vízzel elkeverve felforrósítom, és folyamatosan addig kenegetem vele a torta tetejét és oldalát, amíg magába nem szívja az egészet. A rostok kicsit nehezítik ezt a munkát, de a nagyobb fennakadt darabokat leszedem, a többivel többé-kevésbé megbirkózik a süti.

Ha szépen rádermedt, akkor már nem marad más hátra, mint két pofára felfalni az egészet, osztrákék tejszínhabot nyomnak mellé. Hálás köszönet és kézcsók a sztriptíztáncosnő kollegináknak úgy a közvetítésért, mint a receptért. Gasztrobloggerék háza táján egy "konkurens" receptet találtam sebtiben: kicsi Vú Sacher-tortája itt található.

Suematra most már nem annyira titkos :), Dr. Oetker eredetű receptje, isolde közvetítésével.

25 dkg túró

2 tojás

10 dkg nádcukor + a szóráshoz

1,5 dl tej

1,5 dl olaj

35 dkg liszt

1 kk. szódabikarbóna

1 kk. mandulaaroma

1 kk. citromlé

15 dkg áfonya

2 nektarin

3 dkg vaj

5 dkg szeletelt mandula

csipetnyi só

Úgy érzem, a csirkeszívek után célszerűbb szelídebb vizekre evezni :). Anyósom sütifotóval lepett meg a minap, rögtön biztattam is, hogy csapjon bele egy gasztroblogba, de egyelőre nem akar kötélnek állni, úgyhogy kénytelen vagyok én interpretálni alkotásait :). Nagyon kis gusztának tűnt, éppen túró is volt itthon (God bless Poland), úgyhogy elkértem a receptet. A túrót áttöröm és a tojásokkal, a cukorral, sóval elkeverem, hozzáadom a tejet, az olajat, a citromlevet, a mandulaaromát. A lisztet elkeverem a szódabikarbónával, majd fokozatosan hozzáadom. Legközelebb nem felejtem el kivajazni a 20x30-as tepsit, amibe a tésztát simítom, mint most, de szerencsére nem ragadt le. A nektarinokat cikkelyekre vágom és a héjukkal felfelé a tésztába nyomkodom, az áfonyát pedig köréjük szórom. Megkenem a megolvasztott vajjal, megszórom a cukorral és a mandulával, majd 200 fokra előmelegített sütőbe tolom 35 percre. Nagyon finom, nekem egy kicsit vastag lett a tésztája lepényhez (anyósom nagyobb tepsiben csinálta, nekem nincs olyan), mert szépen feljött, úgyhogy legközelebb lehet, hogy fele tésztamennyiségből csinálom.

Anyósomtól kapott recept.

A babfasírthoz: 

400 g konzerv vesebab

3 ek. víz

1 kis vöröshagyma

1 pici tojás

4 ek. liszt

1/2 kk. apróra vágott szárított chilipaprika

1/2 kk. szódabikarbóna

olaj

A chilis paprikaszószhoz:

1 nagy kaliforniai pirospaprika

1 kis friss chilipaprika

1 gerezd fokhagyma

2 ek. citromlé 

só

A babot lecsöpögtetem és vízzel robotgépben krémesre turmixolom. Hozzáadom az összes többi hozzávalót az olaj kivételével, sűrű tésztát kapok. A pirospaprikát forró vízben 8-10 percig főzöm, kissé lehűtöm, majd kicsumázom, nagyobb darabokra vágom, az erétől és magjától szintén megtisztított chilipaprikával, a darabokra vágott fokhagymával, a citromlével és egy kevés sóval ezt is szépen összeturmixolom. Olajat hevítek és a babfasírtokat púpozott kiskanálnyi adagokban oldalanként 2-3 perc alatt kisütöm (nekem húsz darab lett), majd a paprikaszósszal tálalom. Kétszemélyes adag.

Celia Brooks Brown: World vegetarian classics c. könyvéből módosítgattam a recepten.

15 dkg darált mák

15 dkg + 3 ek. liszt

15 dkg finomítatlan nádcukor

15 dkg vaj + a tepsi kenéséhez

25 dkg magozott meggybefőtt

4 tojás

2 dl tej

10 dkg porcukor

1/2 citrom leve

1 citrom reszelt héja 

1 tk. szódabikarbóna

fél üveg vörösáfonya lekvár

csipet só

Nem vagyok egy megszállott mákrajongó, megeszegetem a mákos dolgokat, de mondjuk a mákos bejgli nekem már sok és magamtól nemigen csinálok semmi ilyesmit. Anyukám ezen valami oknál fogva változtatni akart :), és kaptam tőle egész mákot is, meg most frissiben két zacskó daráltat, ami mákműfajban kifejezetten jól jött, miután a robotgépem nem tudott megbirkózni a darálás feladatával. Úgyhogy keresgéltem receptek után, hamar kikötöttem Lila Füge gusztusos kis habosánál. Nagyjából változatlanul csináltam, de Aubergine kommentjéből a meggyöntet beakadt :), és gondoltam, turbózom még egy kicsit. A vajat habosra keverem a cukorral, majd hozzáadom a sárgájákat. Mák+15 dkg liszt+szódabikarbóna+citromhéj elkever, és a tejjel felváltva a vajas krémhez ad. A meggyekről a levet leöntöm, jól lecsepegtetem őket és a 3 ek. liszttel alaposan meghintem mindet, majd óvatosan a tésztába forgatom. 20x30-as tepsim van, ezt vajaztam ki, plusz 6 kis muffinformát, belekanalaztam a tésztát (muffinformákba csak félig) és 180 fokra előmelegített sütőbe mentek. Nekem 30 perc kellett ahhoz, hogy a tészta megbarnuljon és a tűpróbán is átmenjen. A fehérjéket csipet sóval félig felverem, majd hozzáadom a porcukrot és a citromlevet, kemény habbá verem. A sütőből kikapott tészta tetejét vörösáfonya lekvárral kentem meg, majd rákanalaztam a habot. 5 percre visszament a sütőbe, majd lekapcsoltam és még 15 percet száradt. Nagyon finom lett, szerintem a meggy még dobott rajta.

Lila Füge receptje.

A tésztához:

10 + 25 dkg (darált) kristálycukor

10 dkg vaj

1 dl tej

50 dkg liszt

2 tojás

kávéskanál szódabikarbóna

A mázhoz:

5 ek. tej

20 dkg (darált) kristálycukor

3 dkg kakaó

10 dkg vaj

A krémhez:

3 tojás

30 dkg kristálycukor

30 dkg vaj

kókuszreszelék

Ritkán csinálok olyan sütit, amihez négy nap kell. Konkrétan eddig még nem fordult elő :). Pláne nem olyan sütit, amihez négy nap kell és diétásan fél kiló vaj, meg majd' egy kiló cukor ficereg benne. De hát közeleg a számomra főzésmentes karácsony, legyen még egy utolsó, nagyobb dobás előtte és legyen jó a Zuramnak, akinek ez az abszolút kedvence, marad az útra is, sallárom, sallárom. A receptről tudni kell, hogy ez az ő nagymamájának a receptje, aki egy asszonytól kapta valahonnan Vazs megyéből jó régen és persze a Zunokája pont ebbe a macerásba szerelmesedett bele. Nagymama süti is neki rendületlenül névnapokra, szülinapokra, karácsonyokra, húsvétokra. Elkértem a receptet, biztatott, hogy csináljam meg és tegyem fel az internetre a lányoknak, asszonyoknak, hadd babráljanak vele :). Hát tessék :).

Előrebocsátanám, hogy a végtermék ismeretében az egész hadművelet elejétől fogva olyan volt, mint egy videójáték a Zuralkodó kegyeiért :) (pedig akkor még nem is sejtettem, hogy a krémeshez hasonló gasztotitanic produkciót fogok összehozni :) ). Haladtam előre a szinteken és egyre fogyott az életerőm :)). Ugye a Nagymama a Királynő, ő jelenti a 100%-ot, ha netán megbicsaklik a keze, akkor 95% (kapott már leszúrást, hogy mi az, hogy a csokimáz nem tökéletes :))), győzött mentegetőzni szegény, hogy nem olyan volt a kakaó, de hát ez nem volt kielégítő :) ). Anyósom a Hercegnő a maga 90%-ával, egyszer megcsinálta, de megkapta, hogy nem volt olyan, mint a Nagymamáé, nyilván azért, mert ő nem a Nagymama :). Úgyhogy optimista változatok szerint is az 85%-ról indultam :), mondjuk Első Udvarhölgyi szintről.

A tésztához a 10 dkg cukrot sárgára (update: Nagymama szerint barnára) kellett pirítani, ezen izgultam, mert a karamelles dolgokkal nem vagyok jó, de sikerült. Hozzáadtam a vajat, a tejet és összeforraltam. Amíg kihűlt, a lisztet átszitáltam, beleszórtam a szódabikarbónát, a 25 dkg cukrot, a két tojást és végül a karamelles cuccot. Jól összegyúrtam, szép barnás tészta lesz belőle, kicsit ragadós (ennyi cukortól nem csoda :) ). Ezen a ponton még tökre boldog voltam, korrektnek tűnt minden :) (a látszat és az ő csalása, ugye :) ). A tésztát több részletben vékonyra (kb. 2 mm; update: inkább csak 1) kinyújtottam és konstatáltam, hogy nincs meg a legkisebb pogácsaszaggatóm. Kénytelen voltam kb. 2,5 centis átmérőjű likőröspohárral szaggatni, tehát a széle eleve nem lett olyan szép (80%, Második Udvarhölgy :) ). Azt elfelejtettem megkérdezni, milyen meleg sütőben kell sütni, feltételeztem, hogy a 200 fok az nagyjából rendben lesz. Az első tepsi kisülése után láttam, hogy a kis korongok sokkal jobban megkeltek, mint ahogy kellett volna nekik, világosabbak és mintha kukacok rágták volna meg a felszínüket, repedések voltak a tetejükön (70%, Harmadik Udvarhölgy :) ). Ekkor beugrott, hogy hátha a cukor nem ugyanaz a konyhai szótárunkban anyósommal, nálam egyértelműen kristálycukrot takar, de azért rákérdeztem egy e-mailben. Visszaírta, hogy nála is, és szerinte nem attól lettek túl nagyok, hanem feltehetőleg a szódabikarbónából raktam bele többet, mint kellett volna (hát igen, ki mekkora kanállal kavarja a kávéját :) ). Aztán az is kiderült, hogy a Nagymama a tésztához és a mázhoz megdarálja a kristálycukrot, csak ezt elfelejtette neki is mondani :). Négy tepsi kisült, dagi korongokat öntött magából a sütő, én csöndben magamba omlottam, majd nekiálltam a máznak. A hozzávalókat sűrűre összefőztem és amikor kihűlt, megkenegettem vele a korongok tetejét. Elég gyorsan kell vele dolgozni, menet közben sűrűsödik és nem is lettek szép szabályosak (60%, Tizenkettedik Udvarhölgy :) ). A Célréteg ezen a ponton jött be a konyhába és azt mondta, jé, ezt ismeri (vizuális felismerés sikeressége miatt felugrottunk 65%-ra, Nyolcadik Udvarhölgynek), de miért ilyen dundik? (esés 55%-ra, Komorna :) ) Egy éjszakát száradt a csokimáz a sütin, ennyi kell neki. Sajnos nem mentek össze :).

Jött a krém-saga. Az instrukciók szerint a három tojást és a 30 dkg cukrot gőz felett felverjük (update: Nagymama azt mondta, addig, amíg teljesen sűrű nem lesz és a tál szélére nem csapódik ki a cukor), langyosra hűtjük és hozzáadjuk a kikevert vajat. Megcselekedtem, amit megkövetelt a recept, majd ott álltam egy rahedli teljesen híg cuccal (zuhanás 35%-ra, Segédöltöztetőnő :) ). Itt már telefonos segítséget vettem igénybe, anyósom sem értette, mitől híg, filóztunk egyet a Ráma kontra vaj kérdéskörön, majd azt a következtetést vontuk le, hogy valószínűleg nem vertem elég sokáig a gőz felett a tojásokat. Utána telefonált egyet Nagymamának, majd vissza nekem és kiderült, hogy nem langyosra kell hűteni, hanem teljesen :). Megbeszéltük, hogy beteszem a hűtőbe a kulimászt és reménykedek, hogy valamelyest visszaszilárdul benne a vaj. Ez pár órával később be is következett, ekkor megkenegettem vele a kekszeket, de persze kifolyt belőlük rendesen (30%, Kukta :) ), kettesével összeragasztgattam őket és az oldalukat kókuszreszelékbe hempergettem. Innen számítva elvileg két-három nap kell neki, hogy a krém megpuhítsa a kekszeket. Miután a keksz vastagabb lett, a krémréteg pedig vékonyabb a kelleténél, na, mit tippel a kedves olvasó, megpuhultak a kis szemetek? :) A kedves olvasó csak ne tippeljen, úriember/asszony biztosra nem fogad :), egy túrót puhultak meg :). Illetve csak egy kicsit. (Update: zárt dobozba kell őket rakni, jött otthonról a friss infó :), úgy puhulnak meg :).) Úgyhogy 15%-ra fogyott életerővel, a Konyhalány szinten, éppenhogy életben maradva :) fejeztem be a játékot, a Zuralkodó jókat kuncogva időnként elropogtat egy-egy "kősütit" és azzal biztat, hogy szerinte harmadszorra már biztosan egész jól fog sikerülni :)). Harmadszorra?!?

Nagymama receptje és az is marad :). 

A katasztrófa eredménye:

A Nagymama-féle változat: