|
Májpástétommal töltött sertésszűz bébispárgával
2x30 dkg sertésszűz A két sertésszűzet hosszában félig bevágom, majd vízszintesen két oldalt, kihajtom és fólia alatt óvatosan kiklopfolom. Megpróbálok nagyjából szabályos téglalapot alakítani belőlük, a levágott részeket félreteszem. A hússzeleteket megkenem a szarvasgomba krémmel, majd jön a - liba-, sőt csirkemáj hiányában kényszermegoldás - májpástétom. Viszonylag szilárd boltit sikerült venni, félbevágva két hosszúkás téglatestet kapok belőle, ezeket a húsok közepére helyezem és feltekerem a tekercseket, megtűzöm koktélpálcikával. A krumplikat megpucolom, lereszelem, sózom, borsozom és hagyom állni kicsit, hogy kiengedjék a levüket. Ha ez megtörtént, kifacsarom őket és a reszeléket a hústekercsekre tapasztom. Felforrósított olajban körben alaposan aranybarnára sütöm a tekercseket, majd 180 fokra előmelegített sütőbe teszem 20 percre. Közben a félretett húsból egy gyenge kis mártást készítek (nem lesz sok): az evőkanál olajat a szarvasgombás olajjal felforrósítom, az apróra vágott hagymát megpirítom rajta, majd a húsdarabkákat is, só, bors, felöntöm a fehérborral és lassú lángon addig főzöm, amíg felére nem csökken a mennyisége. Leszűröm, visszateszem a tűzre, és ha ismét forrni kezd, beledobom a vajat, lekapcsolom alatta a gázt. Közben rövid idő alatt megpárolom a bébispárgákat és lehet tálalni. A májpástétom és a rásült rösti miatt a hústekercseket igazából csak félbe lehet vágni, karikázásnál már szétesne, a spárgákra kanalazom a mártást és készen is van. A Europe's Master Chefs c. szakácskönyvem receptjét módosítottam.
|