|
Chilis linguine fokhagymás-ricottás mártással
25 dkg chilis linguine (ha nincs, sima is jó) Chilis tésztára bukkantam, nem hagytam a boltban :), gondoltam, valami szelídebb fajta, fehér mártás passzolna hozzá, dobtam egy doboz ricottát a kosárba, meg fenyőmagot, aztán a többit az otthoni készletekből tettem hozzá. Az olajon megfuttatom az apróra vágott mogyoróhagymát, majd ha üveges, mehet hozzá az áttört fokhagyma. Fokozatosan hozzáöntöm a tejet és a tejszínt, kevergetve csendes bugyogásig főzöm, majd belekeverem a ricottát, az apróra vágott aszalt paradicsomot, és a grana padanót, sózom, borsozom. Még úgy 5 percig főzöm, majd kész. A chilis tésztát kifőzöm, majd nyakon öntöm a mártással és száraz serpenyőben pirított fenyőmaggal, valamint reszelt grana padanóval tálalom. A tészta enyhén csípős, szerintem nagyon kellemes az egyensúly, de ha nem lehet kapni, sima fajtával is finom. Kétszemélyes adag. A receptet ebből módosítottam.
Töltött, sült Reblochon
1 egész Reblochon sajt A Reblochon egy isteni finom francia sajt, amelyből először szeleteket nézegettem, majd hirtelen felindulásból megvettem egy egész korongot. Könnyűnek nem mondható, de nagyon finom előétel lett belőle. Nagy darab alufóliát kikentem olajjal, és rátettem a széltében kettévágott sajt alsó részét. Megszórtam a száraz serpenyőben megpirított fenyőmaggal, a felkarikázott olívabogyóval, a csíkokra vágott szárított paradicsommal (a képen ebben a fázisban), rárakom a sajt felső részét, meglocsolom a rozéval, és mehet 200 fokra előmelegített sütőbe úgy 10-12 percre, amíg a sajt szépen megolvad. Bagettel csipegethető, háromszemélyes adag. Másoknál Tartiflette-receptekben találtam hozzávalóként a Reblochont: Horasznál (otthoni beszerzési hellyel együtt), Lila Fügénél és a Kispadon.
Brie-vel és szárított paradicsommal töltött csirkemell
2 csirkemell Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a Hitves a tévét bambulva felkiált, hogy menjek, nézzem meg, milyen gusztusos étel (általában valami húsos) készül a Ready, Steady, Cookban. Megyek, jegyzetelek, megcsinálom :). A csirkemellekbe hosszú és mély zsebet vágok, beleteszem a brie- és a paradicsomdarabokat, szélét összetűzöm, pici só, bors, 2-2 szelet szalonna kívülről borításként. Felforrósítom az olajat, a melleket oldalanként 2 percig sütöm, majd mehet a 200 fokra előmelegített sütőbe 15 percre. Kétszemélyes adag. Ready, Steady, Cook receptje, már nem emlékszem, melyik úriemberé.
VKF! XVI. - Piknik a kisszobában
Anyáddal szórakozz, te szemét - morogtam kómásan, amikor hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy dörög, villámlik, zuhog az eső, mivel tegnap két órán át előkészültem a mai piknikre. Embernek két hete sulykolom, hogy ez a hétvégi program (muszáj, szívem, gourmandula ezt írta ki :) ), fejben puzzléztam a menüt már napok óta, és persze megvolt a kinézett helyszín is:
1) Málnás limonádé
30 dkg málna A málnát a porcukorra és a citrom levével, héjával összeturmixolom, és hagyom állni egy órát. Öntök rá 1,5 dl forrásban lévő vizet, majd ha kihűlt, éjszakára a hűtőbe teszem. Másnap mehet rá 1,5 liter hideg víz, jól összerázom és leszűröm (a málnamagoktól és a citromhéjtól kell megszabadulni), indulásig (haha...) a hűtőben tartom egy ásványvizes flakonban. Álomszép színű, savanykás-málnás finom ital lesz a végeredmény.
Ennek az ötletét a kedvenc sajtboltunkból csórtam, legutóbbi vásárlásunkkor megakadt a szemem a tapenadés tálkáikon és vettünk is egy dobozkával, ezt próbáltam reprodukálni.
8 dkg fekete olívabogyó A paradicsomot bemetszem, forró vízbe dobom 20 másodpercre, majd elhúzom a héját. Robotgépre bízom a többi hozzávalóval együtt, és készen is van a kence. Tegnap este megcsináltam, mert miért ne, de semmi perc alatt megvan. Nem árt a hűtőben tartani, de nem túl kényes még a sajt miatt sem, elég kemény, bírni fogja a gyűrődést. Kis kerek kekszeket vettem hozzá, ezekre kenegettük. A sajtboltunk ötlete alapján :).
Saláta muszáj, mert finom és egyszerű, gyorsan össze lehet dobni.
2 pirospaprika 1 alma 2 marék rukkola 1 ek. extra szűz olívaolaj 1 ek. citromlé A paprikákat grillen körben megpirítom, majd zacskóba zárom 15 percre, lehúzom a héjukat és csíkokra vágom, összekeverem az olívaolajjal. Mehet hozzá a kukorica, a rukkola és a meghámozott, kockára vágott, citromlével meghintett alma. Összeforgatom és máris útra kész.
1 avokádó Robotgépre bízom az egészet. Hűtőtáskás cucc (lett volna), de nem olyan kényes, mint egy majonézes öntet. Jó sok lesz, a salátához akár fele mennyiség is elég lehet, de finom :), kárba nem fog menni. 4) Csípős csirkével és ementálival töltött minibriósok Valami húsos kellett embernek, ez egyértelmű volt :), ami nem igényel különleges szállítási körülményeket, de adott esetben kihűlve is jól esik még és jól összeillik a salátával.
45 dkg liszt A csirkét apró (centis, félcentis) kockákra vágom és a chiliszósz-mustár-citromlé-olívaolaj keverékébe pácolom éjszakára. A tésztához a lisztet, az élesztőt, a sót elkeverem, majd fokozatosan hozzáadom a 2 tojásból, tojássárgából, tejből, olvasztott vajból és reszelt grana padanóból készített keveréket. Alaposan eldolgozom, ruganyos tésztát kapok, amit kiolajozott tálba teszek és a tetejét is megkenem olajjal. Melegben, frissen 1 órát kéne neki állnia, én betettem éjszakára a hűtőbe. Délelőtt kevés olívaolajon megsütöttem a csirkekockákat. Amíg hűltek, apró kockákra vágtam az ementálit, a tésztát pedig lisztezett deszkán átgyúrtam, négy részre, majd mindegyik részt 12 kisebb részre vágtam. A részekből korongot lapítottam, mindegyikbe tettem egy csirkekockát és két sajtkockát, majd diónyi golyóvá gyúrtam össze. Kivajazott minimuffinsütőbe pakolgattam a golyókat, a jó matekosok a fentiekből már tudják, hogy 48 darab lesz a végeredmény :), tehát két sütési körrel két minimuffinsütőnyi, a tetejüket megkentem a maradék tojás és egy kevés tej keverékével. 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt gyönyörűen megsültek. A Parti food and appetizers c. kedvencem egyik receptjét módosítottam.
Na a desszert volt a nagy kihívás. Mostanság olyan szinten zabálom a cseresznyét, hogy a zöldséges bácsi reggelente szinte már zacskóval a kezében vár :), de ez azért túl egyszerű lett volna, meg ott volt tömör piros gyönyörnek a málnás limonádé, nem akartam csak gyümölcsöt. Azon járt a fejem egy hete, miként lehetne a it becsempészni a piknikre sütés nélkül, akár harmincon fokokban is - persze ekkor még nem gondoltam, hogy Thor bekavar a programba :). És kiötlöttem, most pedig bevallom: erre a művemre büszke vagyok (márpedig ez ritka).
4 érett, de viszonylag kemény húsú nektarin A tejszínt, a tejet, a porcukrot és a vaníliakivonatot összekeverem, alacsony lángon forráspontig főzöm, majd leveszem a tűzről. A zselatint hideg vízbe áztatom, ha megpuhult, a még forró tejszínes keverékhez teszem. Hűlés közben is kevergetem, közben a it apró kockákra vágom. Csak akkor teszem bele, ha annyira kihűlt, hogy biztosan nem olvasztja meg. A nektarinokat a héten tökéletesített és alaposan begyakorolt :) felezési technikával kezelésbe veszem: késsel hosszában körbevágom, a két felet óvatosan ellentétes irányba forgatom ide-oda, míg el nem válnak egymástól. A magot késsel körbevágom és ezt is óvatosan forgatom a barackféllel ellentétes irányba. Dinnyevájóval a mélyedésre rásegítek, hogy kb. félcentis gyümölcshús maradjon, majd megtöltöm vízszintig a is-tejszínes keverékkel és mehet a hűtőbe. Legalább 3-4 óra hűtési idő kell neki, én tegnap este elkészítettem, békésen elvolt éjszaka a hűtőben. A zseniálisnak képzelt csomagolástechnika gyakorlati kipróbálása elmaradt, de úgy gondoltam, a feleket szépen fóliával betekerem, majd "összerakom" megint a barackot és alufóliával körbe, plusz hűtőtáska - mindenesetre próbaképp fejreállítottam őket és remekül vizsgáztak :). És még finomak is! Hát ez lett a záróakkordja a kisszobai piknikünknek - meg a mosogatás :).
Pulykás-szárított paradicsomos rizottó
25 dkg apró, kerekszemű rizs A rizottó az olaszok egyik legjobb test- és lélekmelegítő étele. Gazdag és krémes - pont ilyesmire van szükség a csúf őszi végi, tél eleji hidegben. Variációs lehetőségeinek száma nagyjából végtelen, az aromásabb hozzávalókból azonban nem kell sok bele; most a szárított paradicsomot és az erdei gombát választottam ki. Az olajban eltett szárított paradicsommal nagy és tartós a szerelem, egy kis ízt mindig visszahúz a nyárból, akár magában, kis kenyérrel is simán elcsipegetek belőle egy fél üvegnyit. Az erdei gombák intenzív illata szintén megér egy misét még úgy is, hogy nem vagyok hatalmas gombarajongó. A megszelídített pácolt fokhagymákat most már ideje megcsapolni, így lassan ki is alakult a rizottó ízvilága. Az aromás paradicsom és gomba erőteljes ízvilágát a pácolt fokhagyma és leve kissé édeskés íze ellensúlyozza, a semleges hústól és gyöngyhagymától lesz még gazdagabb az étel. A pulykamellfilét vékony csíkokra vágom és legalább félórára a pácolt fokhagymák levébe áztatom. A fokhagymákat háromba-négybe vágom, a gyöngyhagymákat megpucolom és megfelezem. Az erdei gombákat forró vízzel felöntöm, hogy ellepje őket. Két evőkanál fűszeres olajon megfuttatom a gyöngyhagymákat, majd hozzáadom a pulykacsíkokat és úgy 8-10 percig sütöm. A húslevest felforrósítom, majd megkezdődhet a rizottó összeállítása. A másik két evőkanál felhevített olajra szórom a rizst. Egy-két perc után ráöntöm a Madeirát, majd ha felszívta, merőkanalanként folyamatos keverés mellett hozzáadagolom a húslevest. Valahol olvastam, hogy a rizottót mindig egy irányba kell kavarni, úgy krémesebb lesz, úgyhogy általában - most már megszokásból is - így csinálom. Ha a húsleves felét már felszívta, hozzáadom a gyöngyhagymás húst, újabb merőkanál leves után a csíkokra vágott szárított paradicsomot, a fokhagymákat és a lecsöpögtetett gombát. Ha az utolsó adag levest is felszívta, lekapcsolom, dobok rá egy evőkanál vajat és lefedve hagyom állni pár percet. Ahogy Zsuzsa barátnőm mondta egy másik étel kapcsán: "nem rontja el a parmezán" - ezzel megszórva tálalom. Háromszemélyes adag.
VKF! VIII. - Olívás-szárított paradicsomos focaccia
A focaccia Milánóhoz kötődik nálam, már nem is emlékszem, pontosan milyet ettem ott, egy kis helyen vettük, de finom, forró, friss kockára vágott darab volt. Remélem egyszer Magyarországon is lesz olyan hely, ahol hasonlókat lehet enni, addig is magad uram. Könnyen elkészíthető, önsorsrontó kenyérféle, azonnal el is fogy, akármennyit csinálok belőle. Tessa Kiros receptjét vettem elő, reméltem, hogy olasz férjétől tisztességes focacciát tanult. Az olívabogyó és a szárított paradicsom helyett kipróbálhatunk sok minden mást, zöldfűszereket, hagymát, stb. Az ananászért mondjuk ütök.
Hozzávalók: Fél kg liszt, 7 gramm szárított élesztő, 3,5 dl melegvíz, teáskanál só, 25 dkg magozott fekete olívabogyó, 12 dkg olajban eltett szárított paradicsom, 4 ek. fűszeres olaj a szárított paradicsomról. 1. A lisztet, élesztőt, vizet, sót és két ek. olajat összegyúrom, egy óra alatt duplájára kelesztem. 2. A megkelt tésztába keverem az olívabogyókat és a darabokra vágott szárított paradicsomot, jól átgyúrom, négy lepényt formázok belőle. 3. Kiolajozott tepsibe teszem, megsózom, megkenem a maradék fűszeres olajjal, és még egy félórát hagyom kelni. 200 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöm.
Szárított paradicsomos-olívabogyós kosárkák
12 Ikea kosárka 10 dkg brie 1 ek. reszelt torma 6 olívabogyó 6 nagyobb olajben eltett szárított paradicsom Csak egy gyors kis vacsora, a "nézzük, mi van a hűtőben és a polcon" eredménye :). A kosárkákat kibélelem a félbevágott paradicsomokkal. A brie-ről leszedem a fehér penészes részét, 30 mp alatt a mikróban megolvasztom, majd hozzákeverem a tormát. A sajtos krémmel megtöltöm a kosárkákat, majd félbevágott olívabogyókat teszek a tetejükre. Egy személyes adag.
Olaszos pogácsák
22 dkg liszt 1 cs. sütőpor 1 tk. mustár 1 tk. őrölt paprika 3 dkg vaj 5 dkg olajban eltett szárított paradicsom 6 dkg sonka 1 dl tej plusz egy kicsi a kenéshez 1 dkg bazsalikom csipetnyi só A száraz hozzávalókat összekeverem, belemorzsolom a vajat, hozzávagdosom kis darabokban a paradicsomot és a sonkát, beletépkedem a bazsalikomot, végül hozzáöntöm a tejet és könnyű, ruganyos tésztává gyúrom. Lisztezett felületen kb. fél centi vastagra kinyújtom és 3x3 centis négyzetekre vágom. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, megkenem a tetejüket tejjel és 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöm. Egy tepsi lesz belőle (kb. 25 darab). The Ultimate Cookie Book a forrás.
Szárított paradicsomos-bazsalikomos tészta
7-8 olajban eltett szárított paradicsom 1 dl fűszeres olaj a paradicsomok alól maréknyi bazsalikom 2-3 dkg fenyőmag 2-3 ek. fehérbor 1 közepes fej lilahagyma 1 ek. Tabasco-szósz tészta A menzánk hétfő óta feje tetejére állt. Hosszas közbeszerzési eljárás eredményeként új ellátócég szolgáltat ettől a naptól. Drágábban, szegényes választékkal, gyengébb minőséggel... Azt kérték, legyünk velük türelmesek és megértőek az elején. Az első nap a pénztárnál szembesültem a saláta új árával és türelmesen, megértőn infarktust kaptam. A második nap kétszer akartak beütni egy joghurtot, csak aztán türelmesen, megértőn fennakadt a szemem az összegen. Vágó úr, lehetne felezni? Még úgy is csinos summa maradt, a joghurt is lekerült a menüről. Harmadnapon sajnos nem Pilinszky, bár az árakat mára már sikerült kiírni, ez jelentősen lecsökkentette a szóba jöhető ételválasztékot, de ekkorra véglegesült az a türelmes és megértő elhatározás, hogy a kaját mostantól viszem befele magammal. Sajnos későn estem haza, bolt nem játszott, úgyhogy a mit tudunk összeütni az itthoni raktárkészletekből címszó került elő, amelyeket az elutazásom előtti állapotokra feltölteni még napok kérdése lehet :) (Szegény Éhező Árva pusztított). Hát elkezdtem bedobálni ezt-azt robotgép barátomba: bazsalikomot, automatikusan ment utána egy kis maradék fenyőmag, megkívántam a szárított paradicsomot, aztán az olaját :), előkerült egy lilahagyma, fehérbortól még semmi nem romlott el, és a végén adjunk egy kis csavart neki a Tabasco-szósszal. Jelentem, kiváló kis cucc keletkezett. Hozzávaló mennyiségű tésztát kifőztem, szépen összekevertem és már a hűtőben várja a holnapi dicső végét. A menza meg BIK, hogy egy klasszikus moest idézzünk :). Egyszemélyes táp.
Paradicsomos-zöld olívás csirke
1 kg csirkemell 1 dl száraz vörösbor 4 dl húsleves 10 dkg olajban eltett szárított paradicsom 2 ek. olaj a szárított paradicsomok alól 8 gerezd fokhagyma 5 dkg zöld olívabogyó 3 babérlevél 1 evőkanálnyi friss kakukkfű 2 kk. keményítő 1 ek. víz rizs Az olajat serpenyőben felforrósítom, a nagyobb darabokra vágott csirkéket minden oldalukon megpirítom benne. Hozzáadom a bort, a húslevest, az egész fokhagymagerezdeket, a csíkokra vágott szárított paradicsomokat, a babérleveleket és a kakukkfüvet. 15-20 percig, vagy amíg a csirke vajpuha nem lesz, lassú tűzön párolom. Ekkor elkeverem kis tálkában a vizet és a keményítőt, kiszedem a csirkét a serpenyőből, hozzáadom a visszamaradó léhez a keményítős cuccot és pár perc alatt besűrítem. Visszatér a csirke és az olajbogyó (amilyen szerencsém van, magos volt itthon, aztán nyiszatolhattam le a mag körül a húsát :) ). Átmelegítem és készen is van, rizst főzök hozzá köretnek. Négy személyes adag, még a négyéves is azt mondta, hogy nagyon finom volt, ámbár ennek értékéből némileg levon, hogy hozzátette: Dóri, ami nem az én keresztnevem :)). (Apuka frappánsan - rutinosan? :)) - odasuttogta neki, hogy ilyenkor azt kell mondani, hogy anyádat így hívják, az ötlet apróbb szépséghibája volt, hogy a szintén eltérő keresztnevű kedves mama is a vacsoratársaság részét képezte :).) The Australian Women's Weekly - Best Food Mains.
Szárított paradicsomos-fetás falatkák
négy zsömle 5 dkg feta egy maréknyi olajban eltett szárított paradicsom A zsemléket félbevágom, majd kisebb darabokra. Három perc grill alatt, majd rájuk pakolom a szárított paradicsomot, szépen mehet rá a fűszeres olaj is. A tetejére pedig reszelt feta. Egyszerű kis vacsi két személynek.
Gombás-szalonnás penne rigate
20 dkg szeletelt gomba 15 dkg bacon (lánykori nevén szalonna :) ) 25 dkg penne rigate 3 gerezd fokhagyma 2 dl tejszín 5 dkg gorgonzola 6-8 darab szárított paradicsom 1 ek. pesto 2 dkg vaj bors opcionálisan parmezán A pennét sós vízben kifőzöm. Ezzel párhuzamosan a felkockázott (mázlistának: felkockázva vett :) ) bacont a vajon megpirítom, majd mehet hozzá az áttört fokhagyma és a gomba, szolid bors kísérettel. Amikor a gomba is kezd jó lenni, akkor a felvagdosott aszalt paradicsom (ha nem olajban eltett verzió, egy időre meleg vízbe kell áztatni) és a hozzámorzsolt sajt is bekerül a serpenyőbe, a tejszín baráti társaságában. Pár perc forralás után követheti az evőkanál pesto és ha szépen elkeveredtek, készen is van a szósz. A leszűrt pennét hozzákeverem és - ahogy a szerző írta - "nem rontja el a reszelt parmezán :)". Négy fős adag, már ha nem csipegetünk el belőle tekintélyes mennyiségeket előzetesen :). A receptet Zsuzsa küldte, Google barátom segítségével kiderítettem, hogy forrása a Mindmegette és egy bizonyos "Mama" :).
Chilis-babos paprikaleves
45 dkg konzerv vörösbab (25 dkg töltősúllyal) 2 nagy pirospaprika 0,5 l paradicsomlé 0,75 l zöldségleves 1 közepes lilahagyma 4 gerezd fokhagyma pár szem pici szárított chilipaprika 2 ek. apróra vágott korianderzöld 5-6 db olajban eltett szárított paradicsomdarab 2 ek. olaj Folytatódik a Négy Gerezd Fokhagymás Levesek hete :). Leöntöm a levet a babról. Az olajat felhevítem, belehajingálom az apróra vágott lilahagymát és a lezúzott fokhagymákat. Kapnak pár perc privát fürdőt az olajjal, aztán tömegjelenetek jönnek: belekerül a kimagozott, felkockázott pirospaprika, az apróra vágott chilipaprika, a leves, a paradicsomlé, a bab, a felvagdosott szárított paradicsom és a korianderzöld. Rövidebben akár azt is írhattam volna: minden más :), de így legalább megvolt a létszámellenőrzés is. Felforralom, aztán úgy 30 percig hagyom szuttyogni magában. Négy személynek bőven elég leves. Hamlyn New All Colour Cookbook az ötletgazda.
Kukoricás csirkeleves szárított paradicsommal
35 dkg csirkemell 30 dkg kukoricakonzerv 5-6 db olajban eltett szárított paradicsom (ami tulképp fél paradicsom) 2 ek. fűszeres olaj a paradicsomról 1 dl tejszín 1,25 l húsleves (kockából is lehet) 1 dl fehérbor só bors Az olajat és az apróra vágott szárított paradicsomot kicsit felhevítem, majd mehet hozzá a felkockázott csirkemell. Ha már minden kocka mindenhol fehér, ráborítom a kukoricakonzervet és a bort. Pár percig hadd párolódjanak együtt, majd mehet hozzá a só, a bors és a húsleves. Úgy 20 percig főzöm, aztán hozzákeverem a tejszínt és egy perc múlva lekapcsolom. 3 személynek kényelmesen elégséges.
|