|
Ananászos-zöldséges karaj
30 dkg csont nélküli rövidkaraj Az ananász és a hús párosítását én nagyon szeretem, ez egy nagyon gyors kis étel, ami színességével kicsit feldobja ezt az ocsmány időt. A hús kockákra vágom, megszórom a liszttel. Az olajon megdinsztelem az apró kockákra vágott lilahagymát, majd rászórom a húst. Ha körbe megpirult, mehet mellé a csíkokra vágott paprika, az ananászkockák (levével), a kukorica, és a folyadékok, só, bors ízlés szerint. Ha a levét nagyrészt elfőtte, és csak egy nagyon kevés maradt a serpenyő alján, beleforgatom a csíkokra vágott salátát, és lekapcsolom. Háromszemélyes adag.
Keleties leves udon tésztával
A páchoz:
30 dkg csontnélküli sertés rövidkaraj Állítólag nyár van, gyakorlatilag ez egy vicc. Úgyhogy fűtünk, és meleg, laktató ételeket eszünk, ez egy kis keleties leves, amit már többször megcsináltam az elmúlt hónapban, a legjobb benne, hogy puha tészta, forró, aromás, kissé csípős leves és ropogós húskockák isteni kombinációja. A húst vékony (kb. 2 mm vastag) szeletekre vágom, majd a szeleteket kisebb téglalapokra, amiket a szójaszósz, olívaolaj, balzsamecet, bors keverékébe forgatok, és hagyom állni legalább 2 órát (de jó lesz egy éjszaka is a hűtőben). A kínai kelből kivágom a legvastagabb torzsás részét, és csíkokra szelem. A mogyoróhagymákat félkarikákra szeletelem, majd mellé a chilipaprikát apró darabkákra. És kezdődik a háromlapos tűzhelyakció. Az egyiken sós vizet forralok, és kifőzöm az udon tésztát (ez van meg a leghamarabb, figyeljünk rá). A másikon száraz serpenyőben kisütöm ropogósra a húskockákat, amiket sütés előtt megsózok. A harmadikon felforralom az alaplevet a borral, gyömbérrel, chilivel, hagymával, majd hozzáadom a kínai kel csíkokat, fél perc múlva lekapcsolom, és jöhet a villámgyors tálalás: a tányérokba a tészta, arra a leves, a tetejére a húskockák. Két nagy tálnyi adag lesz belőle. Fogyasztásnál jobb kézzel igyekezzünk minél tempósabban lapátolni szánkba a levest, miközben ballal a térdünkbe kapaszkodva ácsorgó, "NAM-NAM" hörgéseket hallató leánygyermekünknek adagoljuk az udon tésztát, illetve a levesbe mártott apró kenyércsipeteket. Donna Hay: Dining c. könyvéből alakítottam át.
Szalonnás fonott szűzpecsenye
2 szűzpecsenye (kb. 20 dkg darabja) A karácsonyi receptverseny főételei közül először Katakonyha szűzpecsenyéjét készítettem el, kisebb változtatásokkal. A szűzpecsenyéket nem vágtam teljesen végig, a vékonyabb végükön egyben hagytam őket, így csak a vastagabb részeken kellett összetűzni fogpiszkálóval. Mindhárom ágra 2-2, plusz a vékony végére egy szalonnacsíkot tettem, és így fontam őket össze. Sóztam, borsoztam, megszórtam a zsályával, kakukkfűágakat tettem melléjük, a tejet és 1 dl Madeirát ráöntöttem, pár órán át hagytam pácolódni, majd zsírral kikentem egy tepsit, átraktam a húsokat, felöntöttem a páclével, és fóliával letakarva 180 fokra előmelegített sütőbe ment 30 percre. Ezután a fóliát leszedtem, a páclevet leöntöttem alóla, a helyébe ment 1 dl Madeira, és kapott még vagy 12 percet, amíg kissé megpirult. Sült krumplit adtam mellé. Kétszemélyes adag. KataKonyha receptje az eredeti.
Sült hús, krumpli, körte
4 szelet csontnélküli sertéskaraj A Zuram rápillantott a tévére a Saturday Kitchen közben, és megakadt a szeme Diana Henry tevékenységén, mert azonnal kiszúrta benne a lényeget: hagyma, krumpli, hús :). A körte meg, hát jó, ha muszáj, éppenséggel maradhat :). Meglehetősen egyszerűnek is tűnt, úgyhogy némi módosítással el is készítettem. Az alaposan megmosott krumplit héjastul vékony (kb. 1 mm) szeletekre vágom, kiolajozott sütőedénybe teszem, a tetejét is meglocsolom olívaolajjal, sózom, borsozom. Szétosztom rajta a kakukkfüvet és a felkarikázott lilahagymát. A körtéket elfelezem magházukat kivájom és a vágott felükkel lefelé a hagymarétegre teszem, közé pedig a fejenként két szelet szalonnába csomagolt hússzeleteket. A tetejére só, bors és olívaolaj kerül, majd az egészet a 200 fokra előmelegített sütőbe teszem. 15 perc múlva megfordítom a körtét és a hússzeleteket, és kicsit lejjebb véve a hőfokot még 40 percig sütöm. Kétszemélyes adag. Diana Henry receptje az eredeti.
Szőlős sertéshús
30 dkg sertéskaraj Újabb villámkaja. Az olajon megfuttatom az apróra vágott lilahagymát, majd hozzáadom és fehéredésig sütöm a kisebb kockákra vágott sertéshúst, sózom, borsozom. Mehet bele a felezett szőlő - a Ready, Steady, Cookból tanultam, hogy a leggyorsabb ezt csinálni: a leszemelt szőlőkre ráteszi az ember a tenyerét és a kést alatta elvezeti -, megszórom a dukkah fűszerkeverékkel, és aláöntöm a Madeirát. Addig főzöm lassú lángon, amíg a leve felét el nem fövi. Kétszemélyes adag.
Krémsajttal és kukoricával töltött sertésszeletek
4 szelet sertéshús (kb. 50 dkg) Egy egyszerű kis húsétel: a hússzeleteket kiklopfolom, megkenem a krémsajttal, a közepére szórom a kukoricát, feltekerem és megtűzöm, sózom és borsozom. A felforrósított olajon körben barnára pirítom, majd aláöntöm a Madeirát (vagy más édes bort) és a szójaszószt, majd lefedve, alacsony lángon készre párolom, időnként megforgatva a hústekercseket. A besűrűsödött főzőmártással és rizzsel tálalom. Kétszemélyes adag.
Konyakos sertéscomb
60 dkg sertéscomb szelet A pácrecept eredetileg sütőben sült bárányhoz való portugál opusz, ha hihetünk a szakácskönyvnek, de most gyorsított elkészítéshez és malachoz vettem igénybe. A hozzávalókat összekevertem és a hússzeletekre öntöttem másfél órára. Száraz teflonserpenyőt felforrósítottam és nagy lángon a szeleteket mindkét oldalukon fehéredésig sütöttem, majd melléöntöttem a páclét, a lángot lecsavartam kisebbre, fedőt tettem rá és kb. 15-20 percig pároltam, időnként megfordítva őket. Főtt rizs és nyers paprika ment mellé, mert ez egy lusta vasárnap :). Kétszemélyes adag. A pác receptje innen: Europe's Masterchefs.
Májpástétommal töltött sertésszűz bébispárgával
2x30 dkg sertésszűz A két sertésszűzet hosszában félig bevágom, majd vízszintesen két oldalt, kihajtom és fólia alatt óvatosan kiklopfolom. Megpróbálok nagyjából szabályos téglalapot alakítani belőlük, a levágott részeket félreteszem. A hússzeleteket megkenem a szarvasgomba krémmel, majd jön a - liba-, sőt csirkemáj hiányában kényszermegoldás - májpástétom. Viszonylag szilárd boltit sikerült venni, félbevágva két hosszúkás téglatestet kapok belőle, ezeket a húsok közepére helyezem és feltekerem a tekercseket, megtűzöm koktélpálcikával. A krumplikat megpucolom, lereszelem, sózom, borsozom és hagyom állni kicsit, hogy kiengedjék a levüket. Ha ez megtörtént, kifacsarom őket és a reszeléket a hústekercsekre tapasztom. Felforrósított olajban körben alaposan aranybarnára sütöm a tekercseket, majd 180 fokra előmelegített sütőbe teszem 20 percre. Közben a félretett húsból egy gyenge kis mártást készítek (nem lesz sok): az evőkanál olajat a szarvasgombás olajjal felforrósítom, az apróra vágott hagymát megpirítom rajta, majd a húsdarabkákat is, só, bors, felöntöm a fehérborral és lassú lángon addig főzöm, amíg felére nem csökken a mennyisége. Leszűröm, visszateszem a tűzre, és ha ismét forrni kezd, beledobom a vajat, lekapcsolom alatta a gázt. Közben rövid idő alatt megpárolom a bébispárgákat és lehet tálalni. A májpástétom és a rásült rösti miatt a hústekercseket igazából csak félbe lehet vágni, karikázásnál már szétesne, a spárgákra kanalazom a mártást és készen is van. A Europe's Master Chefs c. szakácskönyvem receptjét módosítottam.
Kecskesajtos-zöldséges sertés szűz
40 dkg sertés szűz (2 darab) Valahogy első blikkre kevésbé macerásnak tűnt ez a recept, de erre menet közben döbbentem rá. És persze ha a saját dolgomat nehezítem, tovább tart :).
Az evőkanál olajon barnára pirítom a gombát, majd félreteszem. A serpenyőbe öntöm a másik 2 ek. olajat és a két darab húst félbevágva megsütöm benne, a vékonyabb részét oldalanként 6, a vastagabbat 8 percig sütve. Egy lábasban megolvasztom a vajat, az apróra vágott salottát és a zúzott gerezd fokhagymát üvegesre sütöm benne, majd megszórom a liszttel. Ha megpirult egy picit, felöntöm a húslevessel és a tejjel, amint elkezd besűrűsödni, beleolvasztom a krémsajtot és megszórom a szecsuáni borssal és lekapcsolom a gázt. Ezután könnyed mozdulattal beletöröm Férj Henessy-jébe a dugót. Dugóhúzóval megpróbálom kioperálni, minek eredményeként szépen morzsálódva az aranybarna folyadékba hull, a maradványok között egy nagyjából egyben maradt fél darab. Dugó családfájának emlegetése. Hosszasan. Szemlesütve bevallom bűntettemet a tulajdonosnak, majd zúzok vissza a konyhába problémamegoldani. Konyakot átöntöm egy kancsóba, majd Carter doktort meghazutoló kézügyességgel megpróbálkozom a darabok kioperálásával. A laparoszkópiás megoldás - fapálcikákkal - működésképtelennek bizonyul, úgyhogy marad a kés. Heroikus negyedórás munkával megmentem a konyakosüveg életét és a kártékony dugódarabokat maradéktalanul eltávolítom. Tisztítás, törlés, Connie Straus: Oven Baked c. könyvéből variáltam.
Borban pácolt sertésrolád
1,5 kg sertésrolád Most már elő kellett venni a karácsonyra kapott kincsecskémet, mert éreztem a neheztelést az ajándékozótól, hogy még mindig nem alkottam belőle semmit :). Hát felütöttem és ez a recept szerelem volt első látásra. Szerencsém volt a hentesnél is, kaptam szép, megkötözött roládot, bár volt némi kommunikációs probléma. A fiú anyanyelvén lelkesen magyarázott valamit, amiből teljesen egyértelműen kivettem, hogy azt javasolja, alaposan fűszerezzem be körbe a húst, bólogattam, hogy persze, persze. Mire is elvonult hátra; ezen a ponton leesett, hogy a körbefűszerezés stimmelt, de lehet, hogy azt mondta: ő szívesen megcsinálja? És lőn, hazamentem, kibontottam a csomagot: áradt a római kömény illata :). De ártani nem árthat a husinak, úgyhogy meghagytam. A húst üvegtálba tettem, felöntöttem a borral és a borecettel, mellé karikáztam a páclébe a megpucolt répákat és a negyedelt hagymát, a zöldfűszereket és a babérlevelet belefektettem, és lefedve ment a hűtőbe éjszakára. Másnap kiemeltem a pácléből, tengeri sóval alaposan megszórtam, olajon körben barnulásig megsütöttem (pár perc), majd sütőedénybe tettem, ráöntöttem a páclevet és mellékanalaztam a répát, hagymát, de a babérlevelet meg a zöldfűszereket már kiszedtem. 180 fokos sütőben 1,5 órát sült, rendszeresen locsolgattam a lével. Ekkor kiszedtem, tányérra tettem a zöldségekkel együtt és a lekapcsolt, hűlőfélben lévő sütőbe tettem. A folyadékot leszűrtem egy lábasba, hozzáadtam a paradicsompürét, a keményítőt 3-4 evőkanál hideg vízzel eldolgoztam, majd ezt is beleöntöttem. Addig főztem, amíg egy kicsit besűrűsödött. Felszeltem a húst, rákanalaztam a szószt és zöldségeket, valamint tortillát adtam mellé. Négyszemélyes adag. 1080 Recipes receptje.
Gesztenyés-zöldséges sertésragu
60 dkg sertésszűz krumplipüré A sertéshúst nagyobb kockákra vágom, és az olajban minden oldalon fehéredésig pirítom, majd szűrőlapáttal kiszedem. A helyükbe mennek a megpucolt, egészben hagyott gyöngyhagymák, az apróra vágott fokhagymagerezd és a kisebb kockákra vágott paprika. Pár perc után felöntöm a felforrósított húslevessel és a vörösborral, hozzáadom a megpucolt, felkockázott almát, a lekvárt, a balzsamecetet, a kakukkfüvet, sózom, borsozom, majd visszalapátolom a húskockákat bele, és 160 fokra előmelegített sütőbe helyezem át. Jó kis Le Creuset öntöttvas edény hiányában mindezt WMF-ben műveltem, de az üvegfedő helyett alufóliával fedtem le. Háromnegyed óra múlva hozzáteszem a gesztenyét is, plusz 15 perc múlva lekapcsolom, visszateszem a gáztűzhelyre. Szűrőlapáttal kiszedem belőle a húst és a zöldségeket, a keményítőt kevés vízzel elkeverem és a levét kicsit besűrítem. Ezután visszalapátolok bele mindent, egy perc múlva lekapcsolom. Párhuzamosan elkészítem a krumplipürét. Négyszemélyes adag. Ezt a receptet variáltam át jócskán.
Mandarinos darált hús
50 dkg darált sertéshús Az olajon barnára pirítom a húst, majd hozzáadom az apróra vágott fokhagymát és a félcikkelyekre vágott lilahagymát, a római köményt és a koriandert. Öt perc után mehet bele két mandarin reszelt héja és leve, valamint a szójaszósz, ezután alacsony lángon, lefedve kap 15 percet, időnként megkavarom. A végén beleteszem a másik két, alaposan megpucolt és cikkelyekre szedett mandarint, és újabb két-három perc után lekapcsolom. Azonnal tálalom, friss kenyérrel. Simple, quick and easy.
VKF! VI. - Sertésszeletek áfonya chutney-val
80 dkg sertéshús só bors tepsiben sült krumpli
A chutney-hoz: 15 dkg áfonya 12 dkg áfonyalekvár 2 kisebb lilahagyma 1 ek. olívaolaj 3 ek. balzsamecet 2 ek. víz 1 kk. őrölt pirospaprika 1 kk. őrölt koriander 1 kk. őrölt római kömény Pénteken egy korai pályaművet láttam meg valakinél, és akkor csapott le rám a felismerés, hogy eljött a hatodik kör ideje anélkül, hogy egy fél percet is eltöprengtem volna a témáról. Szerencsére Lorien vasárnapra hirdette meg a fordulót a komplementer ízekről, úgyhogy volt másfél napom összekapni magamat :). Hamar a chutney mellett kötöttem ki, amely az egymás mellett furcsán hangzó édes és sós ízeknek - mint például az áfonya és a lilahagyma - fűszerekkel felturbózott olyan elegyét hozza létre, amelyek tökéletes összhangot alkotnak együtt. A gyümölcsös chutney mellé a sós hús pedig egy másik, régről kedvelt párosítást hoz létre. Az olajon megfuttatom a vékony cikkelyekre vágott hagymákat egy percig, majd hozzáadom az áfonyát, az áfonyalekvárt, a balzsamecetet, a vizet és a fűszereket. Nyolc-tíz percig főzöm össze közepes lángon, amíg olyan sűrű, lágy masszát nem kapok, amelyben még látszanak az áfonya és a hagyma megszelídült formái. A húst centi vastag szeletekre szelem, kicsit kiklopfolom, sózom, borsozom mindkét oldalán és kisütöm. Sütőben sült krumpli került mellé. Három személyes adag. Majdnem elblicceltem a szorgalmi feladatot, az italajánlót: Villányi Fekete-hegy Cuvée (Jekl, 2000); öcsémtől kaptuk, most került sorra, választása - hihetetlen hozzáértésünknek megfelelően :) - úgy zajlott, hogy megegyeztünk, a raktárkészleten lévő két franciát és a grúzt vendégekkel isszuk meg, a két magyar vörös közül meg ennek a címkéje volt szimpatikusabb :)). A chutneyt egy cseresznyés változatból alakítottam át az Epicuriousról.
Édes-savanyú mártásos sertésszűz szalonnás zöldborsóval
A húshoz: 60 dkg sertésszűz 3 ek. liszt 1,5 ek. szárított zsálya 1,5 dl fehérbor 1,5 dl rozé 4 ek. fehérborecet 2 ek. nádcukor 1 kk. durvára őrölt színesbors bors só olaj
A körethez: 45 dkg mirelit zöldborsó 8 dkg szeletelt szalonna 4 dkg vaj só No, akkor megejtem 500. bejegyzésemet :). A vajon megfuttatom a szalonnát, ha már üveges, hozzáadom a zöldborsót és alacsony lángon addig főzöm, amíg szépen meg nem párolódik, esetleg picit sózom, utána melegen tartom. A két húsdarabot kissé sréhen kb. egy centis szeletkékre szeletelem. A lisztet elkeverem a zsályával és megborsozom (nem a színessel!), a hússzeleteket mindkét oldalukon besózom, majd a lisztes keverékbe hempergetem. A serpenyő aljába vékony réteg olajot öntök, felhevítem és oldalanként 2-3 perc alatt több körben kisütöm benne a húsokat, amiket kihalászva alufólia alatt szintén melegen tartok. Miután az összes hús kisült, az olajhoz öntöm a borokat, a borecetet és a cukrot. Folyamatosan kevergetve addig főzöm erős láng fölött, amíg harmadára nem redukálódik. Ekkor beleszórom a színes borsot, elkeverem, visszapakolom a sertéshúsokat, átforgatom őket a szószban, hogy átforrósodjanak és lehet is tálalni. Három személyes adag. The Italian ingredients cookbook volt a forrás.
Sült hús, krumpli, paradicsom
A húshoz: 45 dkg sertéslapocka (két nagy szelet) 1 ek. Worcestershire-szósz só bors olaj
30 dkg paradicsom 50 dkg apróbb szemű krumpli Emberem húsra vágyott, megígértem neki, hogy nagyjából megpróbálom reprodukálni a John Bullban evett kajáját (mondjuk nem hátszínből :) ). A krumplit megmosom, héjastul, egészben olajozott tepsibe teszem, egy félóra múlva mellépakolom a félbevágott paradicsomokat, vágott felükkel felfelé, amelyeket megsóztam és borsoztam, még negyedórát, húsz percet kapnak együtt. A hússzeleteket megkenem a Worcestershire-szósszal, sózom, borsozom mindkét felüket és olajban pirosra sütöm. Egyszerű, férfias :) és laktató. Elvileg két személyes adag, gyakorlatilag döbbenten néztem, ahogy Egyesek az egészet befalták :). A John Bull Pub étlapjáról vettem az ötletet.
Kakukkfüves sertéscsíkok tzatzikivel
A sertéshez: 50 dkg sertéshús 8-10 ág kakukkfű 0,5 dl olaj só bors
A tzatzikihez: 1 kígyóuborka 1,5 dl görög joghurt 3 kisebb gerezd fokhagyma 6-8 gerezd dió só Nigel barátomnál kutakodtam recept végett, mikor ráleltem az oregánós bárányára tzatzikivel. Utóbbiról rögtön láttam, hogy át kell fazonírozni (újhagymával és mentával, kérem?!?), a bárány szándékomban állt, de nem volt a boltban, ahogy friss oregánó sem. Úgyhogy vállat vontam és csináltam, ahogy nekem tetszett :). A húshoz az olajjal elkevertem a sót, a borsot és a morzsolt kakukkfüvet és a csíkokra vágott sertéshúst jól belekevertem, tán félórát állt. Az uborkát lereszeltem, besóztam, szűrőben hagytam lecsepegni egy órát, aztán kifacsartam még a levét, hozzákevertem a joghurtot, az áttört fokhagymákat és a kis darabokra vágott diót. A husit serpenyőben pirosra sütöttem, a Zuram kapott hozzá még fűszeres sült krumplit is. Két személyes adag. Nigel Slater: The Kitchen Diaries volt az inspiráció.
Két sajttal és dióval töltött sertésjava fokhagymás-majoránnás sült krumplival
A húshoz: 60 dkg sertésjava (két szép hosszú darab) 6 dkg brie 3 dkg reszelt parmezán 6 dkg dió 1 ek. hummusz 3 ek. olaj 1 dl fehérbor só bors
A krumplihoz: 60 dkg krumpli 1 vöröshagyma 6 gerezd fokhagyma 2 ek. majoránna olaj só bors Töltött, de nem A Töltött :), csak amolyan bemelegítő ujjgyakorlat :). Először elkészítem a tölteléket. A brie-t és a parmezánt 30 mp-re mikróba teszem, a lényeg, hogy megpuhuljanak. Villával szépen eldolgozom őket, majd gyorsan hozzájuk keverem a darabokra vágott diót és a hummuszt. Elfelezem a tölteléket és fólia segítségével két kicsivel rövidebb hurkát formázok belőlük, mint a két darab hús. Hűtőbe megy legalább egy órára, míg szépen összeáll. A húsdarabokat majdnem végigvágom hosszukban, de egy kis darabot hagyok, hogy összetartsa őket, szétnyitom és óvatosan kiklopfolom. Középre teszem a tölteléket és rázárom a húst. Madzaggal középről kiindulva több ponton összekötözöm őket. Az olajat felforrósítom és a húsokat körben megpirítom, úgy 5-6 perc alatt. Alájuk öntöm a fehérbort és még vagy két percig rotyogtatom őket, meg-megforgatva. Átkerülnek olajjal kikent sütőedénybe, tetejükre alufólia és mennek a 200 fokra előmelegített sütőbe 30 percre. A sütőfolyadékot tovább forralom, amíg be nem sűrűsödik, átszűröm, sózom, borsozom. Párhuzamosan a krumplikat forrástól számított 10-12 percig főzöm, mellette vékony réteg olajon a hagymát megfuttatom, rátöröm a fokhagymákat és megszórom majoránnával. Pár perc múlva hozzáadom a krumplikat, jól összeforgatom, sózom, borsozom, sütőedénybe teszem, 30 perc sütő, úgy kell időzíteni, hogy egyszerre legyenek készen a hússal. Tulajdonképpen a Nigel Slater-féle fűszeres krumpli egy másik változata ez. Picit állni hagyom a húst, aztán levagdosom a madzagokat róla és felszeletelem, a finom szószt ráöntöm. Miután a Zuram tegnap a felét pikk-pakk befalta, a másik felét meg ma ebédre tervezte, emiatt azt egyben hagytam, így nem volt lehetőségem lefényképezni. De ő a hatalmas szívével megsajnálta az illusztrációkra ácsingózó té olvasókat és felajánlotta, hogy megörökíti :), úgyhogy most először az ő képével ékeskedem :). (A felszeletelés és szószozás utáni fotózás már advanced level, így is tessenek hálásnak lenni :)).) Europe's master chefs a hús metódusának alapja, a krumplonya meg The kitchen diaries változata.
Sonkával, kecskesajttal töltött sertésszeletek
6 tenyérnyi szelet vékonyra vágott sertéshús 3 szelet prágai sonka 10 dkg keményebb fajta kecskesajt 3 dl húsleves 1 dl fehérbor 3 ek. olaj só bors sárgarépa uborka És akkor egy kis kaja nekünk is :). A husikat szépen kiklopolom. A sajtot hat részre vágom, a darabkákat fél szelet sonkákba betekerem és a kis tekercseket a húsokra teszem. A malackákat szépen csomaggá összehajtogatom és fogpiszkálókkal alaposan megtűzöm. Az olajon mindkét oldalukat úgy 5-5 percig sütöm, aztán felöntöm őket a húslevessel és a borral, sózom, borsozom. 10 percig lefedve párolom őket, aztán megfordítom és még 10 perc a másik oldalnak is. Reszelt répa és uborka jár hozzá. Két személyes adag.
Kéksajtos-fűszervajas sertésszeletek körtés salátával
8 szelet sertéshús só bors olaj a sütéshez
A fűszervajhoz: 5 dkg lágy kéksajt 5 dkg vaj 1 kicsi fej vöröshagyma
A salátához: 8 dkg salátakeverék 3 kis körte 5 dkg fenyőmag
A salátaöntethez: 1 ek. magos mustár 3 ek. olívaolaj 1 ek. balzsamecet 1 ek. barnacukor 1 tk. Worcestershire-szósz A salátaöntethez valókat összerázom. A fenyőmagokat száraz serpenyőben megpirítom. A kéksajtot és a puha vajat elkeverem, hozzáadom a nagyon finomra vágott hagymát és mehet a hűtőbe. A húsokat kiklopfolom, sózom, borsozom mindkét oldalukat és oldalanként 5-6 perc alatt kisütöm őket. A második oldal sülése közben összeállítom a salátát: a salátakeverékhez adom a megpucolt, felszeletelt körtét és a fenyőmagokat. Tálalásnál villámkéz: a húsokra fűszervajat kanalazni, mellé a saláta plusz az öntet. Négy személyes adag. The Australian Women's Weekly - Best Food Mains.
Sertésrolád kakukkfüves sült krumplival
10 dkg ribizli 1,4 kg sertéshús felgöngyölve, kötözve (szerintem csont nélküli karaj lehetett, de így vettem a hentesnél és csak azt írták ki rá: rolád :) ) 1 ek. olaj
A páchoz: 12 dkg finomítatlan nádcukor 3 ek. ketchup 3 ek. rum 3 ek. szójaszósz 3 ek. Worcestershire-szósz bors
A krumplihoz: 1 kg krumpli 4 ek. olaj 1 ek. friss kakukkfű bors só Egy kiló hús nálam az a lélektani határ, ahol először Váncsához nyúlok :) - eddig még nem bántam meg. A páchoz valókat összekeverem, a húst zacskóba teszem, bele a pác és így a hűtőbe teszem pár órára, időnként megforgatom, masszírozgatom a malackába. Duplán hajtott alufóliát kiolajozok, mehet rá a rolád és a szósz nagyrésze, szépen becsomagolom és 1 óra 20 percre mehet a 200 fokra előmelegített sütőbe. A krumplit nyolcadokra vágom, hideg vízbe teszem, 12 percig főzöm, vizet leöntöm róla, megszárogatom a krumplonyákat. Tepsibe öntöm az olajat és a kakukkfüvet, a krumplik mehetnek bele, jól összerázogatom, sózom, borsozom. Úgy teszem a hús mellé a sütőbe, hogy 30 percet süljön és együtt legyenek kész. A húst kibontom a fóliából, hagyom 5 percet állni, mielőtt felszeletelem. Pici ribizli a savanyúság mellette. Négy személyes adag. A húshoz Váncsa a forrás, a krumplihoz a Parti food and apperizers receptjét variáltam meg.
|