* nemisbéka *
Dinnyés nyársak

30 dkg csirkemell
20 mini mozzarella golyó
fél sárgadinnye
10 g tandoori masala
2+1 ek olaj

A masalát összekeverem az olajjal és bekenem vele a kis kockára vágott csirkemelleket. Pácolódjon, amíg van idő, utána az előzetesen vízbe áztatott fanyársakra húzom felváltva a kockára vágott dinnyével és a mozzarellagolyókkal. A grillserpenyőt áthúzom egy evőkanál olajjal, és sokszor forgatva elég rövid idő alatt megsülnek rajta a nyársak, a csirkére kell figyelni. Egyszemélyes adag igazából, kettőnek kevés volt :). (A képen még sülőfélben voltak, a mozzarella jobban megolvad.)

Sárgadinnyés-áfonyás fordított torta

A tésztához:
4 tojás
22 dkg nádcukor
1 ek. vaníliakivonat
15 dkg olvasztott vaj
18 dkg liszt
fél csomag sütőpor
10 dkg fenyőmag

A tetejére (aljára):
fél sárgadinnye
15 dkg áfonya
15 dkg nádcukor
1 ek. vaníliakivonat
1,5 dl víz

Nem emlékszem, hogy valaha is sárgadinnyével készült süteménybe ütköztem volna akár élőben, akár netes recept formájában (ettől még nyilván létezik, csak nem túl gyakori). Kicsit túlvásároltam magam mézédes dinnyéből, és fejben mellétettem a neheztelő dünnyögést, miszerint egy ideje nem sütöttem semmit. Receptet nem kerestem sokat, célirányosan a Donna Hay magazinból kitépkedett fordított torta recepteket túrtam elő, amelyek közül az egyiket adaptáltam dinnyebarátomra. Önmagában nem mertem megkockáztatni, fejben kissé jellegtelennek ítéltem színben, úgyhogy tettem mellé némi áfonyát.

Egy 26 cm-es átmérőjű serpenyőbe szórom a cukrot, öntöm a vizet és a kivonatot, és közepes lángon kavargatva addig főzöm, amíg a cukor el nem olvad. Beleteszem a héjától-magvas részétől megtisztított, cikkelyekre vágott dinnyét, öt perc múlva pedig a cikkelyek közé szórom az áfonyát. Pár percet kap még, majd lekapcsolom a gázt.

A tojást, cukrot, vaníliát elektromos mixerrel addig verem, amíg a keverék kétszeres mennyiségű nem lesz. Beleforgatom a lisztet, a sütőport, az olvasztott vajat - és a nagy lutrit, a darált fenyőmagot. Az eredeti recept darált mandulát írt, ami nem volt otthon. Se dió, se kesudió, semmi, csak negyed kiló fenyőmag, úgyhogy megvontam vállam, próbáljuk meg. Amikor a nyers tésztát megkóstoltam, hááát, szívtam a fogam, elég agresszíven dominált a fenyőmag. Mindenesetre már mindegy volt, rákanalaztam a serpenyőben pihegő dinnye-áfonya keverékre, becsavartam alufóliával a serpenyő nyelét, és 170 fokra előmelegített sütőbe tettem úgy 35-40 percre, tűpróbával ellenőriztem, hogy készen van-e. És hurrá, a sütés jót tett neki, agresszív fenyőmagíz eltűnt, kifordítva kellemes tészta a végeredmény, finom, ragadós gyümölcsös felső réteggel!

Donna Haymagazin 2007. őszi számából alakítgattam a receptet.  

Vaníliás sárgadinnye-krémleves

1 sárgadinnye
7,5 dl víz
0,5 dl tejszín
1 vaníliarúd
3 ek. finomítatlan nádcukor

Az utóbbi időben, ahányszor serpa célból magammal vitt férfikísérettel megyek a zöldségeshez, az eladó asszonyságok megvadulnak :). Az ötvenes körüli bácsi az én barétom, ő villantja rám vakító fogsorát, ha kikérem a sokadik fél kiló cseresznyémet, a hasonló korú nénik viszont egymást túlturbékolva dicsérik a pasim szemeit, hogy azok mily gyönyörűek, nem zavartatják magukat jelenlétemtől :). Mi meg csak nézünk bambán (ő a gyönyörű szemével), tornóczkyanitásan, és ezt így hogy, drága hölgyek, majd méla egy zavarban elsöprünk onnan :). Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a múltkor úgy értettük, kell még egy eurót nekik, hogy jól tudjanak visszaadni, majd egy bácsi vigyorogva fordított angolra, hogy egy eurós akciós sárgadinnyét ajánlgatnak nekünk :). A következő körben már lecsaptam a lehetőségre, kértem akciós dinnyét, cseresznyét, barackot (és igen, tudom, gyönyörűek a szemei). A dinnyével kicsit bizalmatlan voltam, de gondoltam, egy könnyű kis gyümölcslevesbe csak jó lesz, szerencsére kellemes meglepetést okozott, elég édes volt.

A kimagozás után a belsőbb, édesebb részekből golyókat vájtam ki, a maradékot felkockáztam, a cukorral és a felvágott, kikapart belsejű vaníliarúddal és a vízzel puhára főztem (elég gyorsan megvan). A vaníliarudat kikaptam a fazékból és ha kicsit hűlt a leves, a tejszínnel krémesre turmixoltam. Teljes kihűlés után mehetnek bele a dinnyegolyóbisok. Szépszemű befalta :), háromszemélyes adag.

VKF! VII. - Rumos sárgadinnye vaníliapudinggal

1 sárgadinnye

0,5 dl rum

 

A pudinghoz: 

2 tojássárgája

2 ek. nádcukor

1 ek. porcukor

2 ek. keményítő

2,5 dl tejszín

3,5 dl tej

1 ek. vaníliakivonat

1 rúd vanília

A nyaralás ízénél most először már a kiírás pillanatában tudtam, mivel indulok. Nyaralási emlékek tekintetében a Balatontól Európa számos pontjáig elég tekintélyes választék állt rendelkezésre, amiből meríthettem volna, de én Budapest mellett tettem le a garast, azon belül is egy bizonyos nyár mellett. Többszörös nyári gyakorlat - nesze neked nyaralás :) - vetett a fővárosba 1999-ben két félév külföldi ösztöndíj között, nagynéném fogadott be egy hónapra magához. Együttélésünkről ritka harmonikus emlékeim vannak: nagyon laza nő, szabad voltam, mint a madár, tök jókat dumáltunk, finomakat főzött nekem, már amikor összefutottunk a lakásban (jó sok programot szabadidős programot szerveztem a gyakorlat kompenzálására :) ), amikor meg nem, akkor meg cetliken leveleztünk egymással. Ez a recept is tőle van, rum nélküli változatot csinált nekem, de már akkor mondta, hogy rummal még jobb :), és tényleg.

A vaníliapuding eredetijét Cserkénél találtam, miután nem az én drágámnak főztem, így végre sikerült elszakadni a kedvenc dr. Oetker pudingporától :). A tojást elkeverem a cukrokkal, hozzáadom a keményítőt és a vaníliakivonatot, fokozatosan felöntöm a tejszínnel és a tejjel, végül belekaparom a vaníliarúd belsejét (nagyon vaníliás íz a cél) és a rudat is beledobom. Közepes lángon folyamatos keverés mellett addig főzöm, amíg be nem sűrűsödik, a végén a vaníliarudat kihalászom belőle. Amíg hűl, a dinnyét félbevágom - sárga húsúval talán szebben mutat, jobban elkülönül a krém és a dinnye húsa, de most csak fehéret kaptam - és vájóval szépen kiszedem a magos részét. Aki nem szereti a rumot vagy éppen nem ihatja, annak könnyebb a dolga, mert csak belekanalazza a résbe a pudingot és ha kihűlt, hűtőbe teszi egy órára. Aki rumos (még szép :) ), az környékezze meg barátai, rokonai és üzletfelei egészségügyi szekcióját (orvos a háznál, öröm a háznál :) ), és kérjen egy fecskendőt és injekcióstűt, amelyek segítségével szépen körbefecskendezheti a dinnye belsejét a rummal. Pudingkanalazás, hűtés, készen is van.

Nagynéném ötlete, a vaníliapuding Cserkétől származik.