25 dkg tintahalas, fekete tészta

13 dkg koktélrák

8 dkg fekete, kimagozott és negyedelt olívabogyó

8 gyöngyhagyma

2 gerezd fokhagyma

1,5 dl tejszín

4 dkg frissen reszelt parmezán

2 ek. Marsala (vagy más édes desszertbor)

2 ek. olívaolaj

tengeri só

Az, hogy nem vagyok nagy barátja a tengeri herkentyűknek és a halaknak, igencsak eufemisztikus megfogalmazás. A karácsonyi hal helyett nekem mindig mást kellett készíteni. A boltban a nagy akvárium közeléből befogott orral, futóléptekben menekültem, az uszonyosoknál csak a kagylós és ollós jószágok tűntek ijesztőbbnek. Az utóbbi időben azonban próbálok nyitni, és megismerkedni ezekkel a gyanús és bonyolult kinézetű lényekkel, mert még az is kiderülhet, hogy érdemes. Egy véletlen folytán homár került étteremben a tányéromra - és bejött. Nemrég hősiesen a kagylót is megkóstoltam - és finom volt. Halból a páromnak el tudok készíteni mindenféle filét, ami nem néz rám (szerintem vádlón) üveges szemekkel, mint az egész állat, bár ebből még nem találtam olyat, ami nekem ízlene. Úgyhogy amikor a tintahal tintájával feketére színezett, vékonyka taglionit megvettem, éreztem, hogy eljött a következő lépés ideje. Eredetileg a színekkel játszva csak egy fekete-fehér hozzávalókból kombinált ételt akartam belőle kihozni, de rájöttem, hogy túl monoton lenne, kell bele valami, ami feldobja, egy színes pont az i-re. És ha már a neten talált receptek többsége kagylót vagy rákot passzít a tintahalas tésztához, hát úgy döntöttem, legyen a színesebbik (és kisebb kiszerelésben kapható) kolléga a kiválasztott. A királyrákot egyelőre túl nagy ugrásnak tartottam, a szépen előkészített, bolti koktélrákoknak viszont nincs szemük meg ollójuk, vagy más egyéb gyanús alkatrészük, amivel nehezen boldogulna az ember, és miután úgy éreztem, helyes kis rózsaszínjük feldobná a tervezett monoton színvilágot, ezért mély sóhajjal betettem egy dobozt a kosárba.

Az olajon két perc alatt üvegesre megfuttatom a megpucolt, negyedelt gyöngyhagymákat. Hozzáöntöm a koktélrákot és áttöröm rá a fokhagymát, tengeri sóval megsózom. Pár perccel később követheti őket az olívabogyó hadsereg, majd ráöntöm a Marsalát, és nem sokkal később a tejszínt. Úgy öt percig hagyom őket együtt rotyogni, majd belekeverem a parmezánt. Párhuzamosan megfelelően időzítve kifőzöm a tésztát (természetesen al dente), tekercsekben a tányérra halmozom és a rákos szószt rákanalazom. Két személy ebédjét jelentette, s miután a végeredményt finomnak találtam, mostantól újdonsült koktélrák barátaim is felkerülhetnek a családi menük alkotórészei közé.

Lila Füge receptjéből indultam ki.

Eredetileg a Borsán.