|
Melanzane alla parmigiana
2 padlizsán Szeretjük ezt a paradicsomos-sajtos-padlizsános olasz finomságot, sokszor csinálom, csak eddig még mindig úgy alakult, hogy nem készült fotó róla. Nem tűnk soknak, de nagyon laktató a kétféle sajt miatt, több embernek natúr pulykamellet sütöttem mellé. A padlizsánt vékony karikákra vágom, besózom, hagyom félórát állni, letörölgetem, liszttel megszórom, majd olajon aranybarnára kisütöm (ezt a feladatot ebben a körben anyósom végezte el helyettem, nagyon hálás voltam érte). Két evőkanál olívaolajon az apróra vágott fokhagymát megfuttatom, majd hozzáöntöm a paradicsomkonzervet, beletépkedem a bazsalikom felét, sózom, borsozom és mártássá főzöm (kb. 15 perc). A tepsibe szétkenek vagy két evőkanálnyit belőle, leteszek egy réteg padlizsánt, rákanalazom a fele paradicsommártást, a megmaradt bazsalikomot, megszórom a parmezán felével, majd megint egy réteg padlizsán, paradicsommártás, mozzarellaszeletek és a parmezán fele a tetejére. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percet üdül, amíg a sajt a tetején aranybarnára nem pirul. Tessa Kiros receptje a Twelve-ből.
Dupla sajttal töltött paradicsomos padlizsán
2 padlizsán Hosszú idő után végre visszakaptam lengyel kolleginától az egyik kedvenc szakácskönyvemet, úgyhogy gyorsan kebelemre is öleltem a kóbor jószágot egy vegetáriánus recept erejéig, amit - férfi on board :) - köretként használtam natúr borjúszelet mellé. A padlizsánt hosszában vékony szeletekre vágom ésmindkét oldalukon aranybarnára sütöm. Az evőkanál olajon az apróra vágott fokhagymákat illatosodásig sütöm, majd ráöntöm a paradicsomkonzervet, a levest, beleszórom a kakukkfüvet és a petrezselymet. Felforralom, majd lassú tűz felett addig főzöm, amíg némileg besűrűsödik. A krémsajtba keverem az apró kockákra vágott francia sajtot, minden szelet padlizsánra teszek egy csapott evőkanálnyit, majd félbehajtom és összetűzöm. Sütőedénybe sorakoztatom őket és rájuk öntöm a paradicsommártást. 200 fokra előmelegített sütőben 15 percet sült. Háromszemélyes adag. The complete guide to traditional Jewish cooking alapján.
VKF! XIII. - Narancsos csirke zöldségtoronnyal
A narancsos csirkéhez:
A zöldségtoronyhoz: rizs Az én hőn szeretett fakanálkám van a sor, hogy a VKF! forduló háziasszonyaként küzdjön az elkövetkezendő napokban, remek témát választott: a különleges köretek körét :). Ráadásul felavatta a fémkarikáit - és minő véletlen, én is megragadtam az enyémeket. Nem állítom, hogy a világ leggyorsabb köretét sikerült előállítani :) - a délelőttöt a konyhában töltöttem -, de a végeredmény tekintetében szerintem megérte. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom, ha megpuhultak, a közben felforralt húsleveshez teszem és felolvadásig főzöm, majd hagyom kihűlni. A padlizsánt felkarikázom, besózom és félórát hagyom állni, majd letörölgetem. Olajjal kikent grillserpenyőben az egész paprikákat és a padlizsánszeleteket alaposan megsütöm, szépen perzselődjenek meg. A paprikákat fóliába csomagolom és 10 perc után lehúzom a héjukat, kimagozom őket és félbevágom. Egy tányért fóliával beborítok, a 7 cm átmérőjű fémkarikákkal a paprikafelekből egy-egy kört vágok ki, a pirosak körlapokat a tányérra helyezett, kivajazott karikák aljába helyezem, lehetőség szerint lenyomkodva, szépen hézagmentesen. Kanalazok rá egy kevés húslevest, majd kezdődik a zöldségrétegezés: kukorica jön rá, majd padlizsánkarika, apróra vágott lilahagyma, 4-4 uborkakarika, megint egy padlizsánkarika, végül a sárga paprikalap, közben szépen locsolgatom a húslevessel minden réteg között és a tetején is, majd a hűtőbe teszem. Ha az alját nem sikerült hézagmentesen lezárni a paprikakarikával (igen, az egyiknél sikerült elcsettintenem), az hamarosan ki fog derülni, és ekkor kezdődik a sziszifuszi küzdelem: a tányérra kifolyt lé visszakanalazása a zöldségtoronyra, ami egy perc alatt megint kifolyik. Amikor elkezd dermedni a cucc, akkor lesz ez könnyebb, szóval utóbb biztos a győzelem, de addig sokat szitkozódik az ember :). A megmaradt paprikadarabokat és padlizsánkarikákat a tornyos egységek elfogyása után csak úgy lehet eszegetni majd hozzá. A vajat megolvasztom, összekeverem fél narancs reszelt héjával és kifacsart levével, 2 kaukkfűág leveleivel és a mélyhűtőben megdermesztem. A csirkét megtisztogatom, a mellrésznél a bőrét ujjal meglazítom (ennek látványára mondta a Zuram, hogy megfontolja a vegetáriánus életmódot :) ), a dermedt fűszeres vaj harmadát alátöltöm, és evőkanál olajjal kikent tepsibe helyezem mellel lefelé. A hasüregbe teszem az apróra vágott lilahagymát, a maradék ág kakukkfüvet és a másik fél narancsot negyedekbe vágva. Ne felejtsük el megsózni, mint én tettem :). A tepsibe teszek pár szem fokhagymát is, mert az mindig jó. 200 fokos sütőbe megy fóliával lefedve egy órára, a második órára pedig megfordítom mellel felfelé, fóliától megszabadítom, sütőt 180 fokra leveszem. A megmaradt dermedt vajjal pedig időnként megkenegetem, a kisült szafttal locsolgatom. A sütő lekapcsolása után hagyom még benne egy kicsit állni, közben megfőzöm a rizst. A tálalásnál felvágom a csirkét, meleg ruhát teszek a zöldségtorony köré, de kicsit késsel is rá kell segíteni, óvatosan átemelem a tányérra, majd melléteszem a szintén karikába rendezett főtt rizst. A tornyok egyébként önmagukban is megállják helyüket és természetesen bármilyen grillezett vagy sima zöldséggel lehet őket készíteni. Kétszemélyes adag.
Mentás padlizsánkrém
25 dkg padlizsán Még mindig padlizsán. Cikkelyekre vágom, besózom, hagyom lecsöpögni 30 percen át, majd letörölgetem, az olajon pirosra sütöm, még forrón megszórom a mentával. Aprítóba kanalazom, hozzáteszem a joghurtot és a parmezánt, krémesre turmixolom. Kétszersülttel vagy pirítóssal, és koktélparadicsommal isteni. Kétszemélyes adag.
Padlizsános fusilli
A szószhoz:
30 dkg padlizsán A napsütés és a bősz plusz fokok nyárias hangulatú ételre sarkalltak. Tudom, hogy nem most van a padlizsánszezon, de találtam pár szép darabot a boltban és nem bírtam ellenállni. A padlizsánt kisebb cikkelyekre vágom és alaposan besózom, hagyom állni legalább 30 percet szűrőben, majd letörölgetem. A szószhoz az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáadom a konzerv paradicsomot levestül, a dobozt egy evőkanál vörösborral kiöblítem és a lábasba öntöm. Hozzáadom a kicsit aprított kapribogyókat, sózom, borsozom és 20 percig hagyom csendesen rotyogni. A padlizsáncikkelyeket két ek. olajon pirosra sütöm. A tésztát kifőzöm, a felforrósított paradicsomszószba forgatom (nem fog cuppogni a szószban, csak szépen bevonja), tányérokra szedem, elosztom a tetejükön a padlizsándarabokat, megszórom parmezánnal és bazsalikomot tépkedek rájuk. Kétszemélyes adag. Forrás: Italian ingredients cookbook
Thai stílusú zöldségleves
1 nagy padlizsán A padlizsánt negyedcikkekre vágom és besózom, félórát hagyom állni. A gombákat negyedelem, a paprikát vékony csíkokra vágom, a hagymát megpucolom és felezem. Vékony filmrétegnyi olajat öntök a nagy WMF edény aljába, felforrósítom, a padlizsánokat és a gyöngyhagymákat rádobom. Pár perc múlva, mire a padlizsán kissé áttetszővé vált és a nagyja olajat beszívta, ráöntöm a bort és elfőzöm, majd mehet bele a gomba és a húsleves, valamint a felhasított citromfű, a chili és a gyömbér. Felforralom és hagyom úgy tíz percig főni. Ekkor mehet bele a paprika és a kókusztej, a lime leve és reszelt héja, még öt-hét perc és készen is van. Négyszemélyes adag.
Paradicsomos-hagymás töltött padlizsán (imam bayildi)
2 padlizsán 40 dkg konzerv hámozott, darabolt paradicsom 1 közepes vöröshagyma 5 kisebb gerezd fokhagyma 1 dl extra szűz olívaolaj + 1 ek. 1 kk. nádcukor 1 citrom leve kis marék petrezselyem só bors Mondhatnám, hogy 455 éve zárta körül a török sereg az egri várat. Vagy hogy a mohácsi csata 481. évfordulója is nemrég volt. Esetleg emlegethetjük Zrínyit is, aki 441 éve rohant ki a szigetvári várból. Valószínűleg temérdek történelmi esemény évfordulóját lehetne erre az időszakra felhozni (főleg, ha Google barátom segít), igazolandó, hogy miért pont most jutottak eszembe a török ételek, de ezt meghagyom a történészeknek, én meg beismerem, hogy hazafelé menet szakácskönyvet olvasgattam a buszon (régi rossz szokásom), és merő véletlenül egy török vegetáriánus ételen akadt meg a szemem. Imam bayildi, azaz "ájult imám" a neve, s az elnevezés okának két alternatíváját adták meg: vagy azért esett össze a kedves vallási vezető, mert annyira ízlett neki, vagy azért, mert észrevette, hogy az asszony annyi - akkor még méregdrága - olívaolajat használt el hozzá. Csak remélni mertem, hogy az első ok jobban megállja a helyét, és ha már a főfogás török lett, kerestem hozzá azonos származású, megfelelő desszertet is. A paradicsomkonzervet szűrőben lecsöpögtetem, a levét kis edényben felfogom. Először a tölteléket készítem el: az evőkanál olajon megfuttatom a hagymákat, éppen csak amíg üvegesek nem lesznek. Hozzáadom a darabolt fokhagymát, és ha már illata van, lehúzom a tűzről és belekeverem a paradicsomhúst és az apróra vágott petrezselymet, majd sózom és borsozom. A padlizsánokat félbevágom, a szárcsonkot rajtuk hagyom, majd a vágott felükkel felfelé sütőedénybe teszem, és középen bevágom őket. A résbe tömködöm a tölteléket, amennyire csak lehet, a maradék mehet a tetejükre. A felfogott paradicsomlevet elkeverem a cukorral, a citromlével és egy csipetnyi sóval, majd a padlizsánokra kanalazom. Végül meglocsolom őket az olívaolajjal.
Alufóliával lefedve 200 fokra előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt puhára sül. Pitával vagy rizzsel lehet tálalni. Kétszemélyes adag. Claudia Roden: Arabesque c. könyve segítségével utaztam.
Cukkini és padlizsán harissaszósszal
1 cukkini 1 padlizsán só olívaolaj a sütéshez
A harissaszószhoz: 3 kk. harissa 3 gyöngyhagyma 2 gerezd fokhagyma 1 ek. olívaolaj 0,5 dl víz Nos, nem adom fel, míg egy darabban látsz :). Hosszasan kutattam a konyhában, hogy miként lehetne paradicsomszósz, tejszín, alkohol nélkül valami ízzel rendelkező szószt összedobni, ami passzolna a két zöldséghez, aztán a harissa nyert, bár elvileg annyira fűszereket sem lehetne használni, gyakorlatilag ezen a ponton erősen lóbálom az öklömet. Aki nem lel boltit, használja kicsi Vú receptjét hozzá. A padlizsánt kb. fél centi vastag szeletekre szelem és besózom. Elkészítem a szószt: az olajon megfuttatom az apróra vágott hagymákat, majd hozzázúzom a fokhagymát, ha illatos, belekeverem a harissát és felöntöm a vízzel. Pár percig főzöm, hogy csinos szósz legyen belőle. A grillserpenyőt megkenem olívaolajjal és a letörölgetett padlizsánokat, valamint az azonos vastagságúra szeletelt cukkiniket mindkét oldalukon megsütöm. Ráérő szabadidőmben a kétféle zöldségszeletekből tornyot építettem :), és rákanalaztam a felmelegített szószt. A Zuram kapott mellé natúr sertésszeleteket is. Háromszemélyes adag.
Rusztikus padlizsánkrém
1 padlizsán 2 gyöngyhagyma 2 gerezd fokhagyma 0,5 dl extra szűz olívaolaj 1 kk. fehérboros mustár só Tejtermékmentes diétán vagyok, és veszett kínlódás az egész. Nagyon remélem, hogy csak átmeneti lesz, mert nagyon hiányzik a tej, a sajt, a joghurt, a tejszín, de a nemrégóta velük járó csalánkiütések nem. És lám, van olyan helyzet, amikor az ember a hőn szeretett vaj helyett hálát ad annak, hogy létezik tejet nem látott margarin :). De nyilván nem csak margarinos kenyeres vacsorákon kell élni, úgyhogy gondoltam, csinálok egy kis padlizsánkrémet. A padlizsánt 200 fokra előmelegített grill alatt időnként átfordítva megsütöm, a héját lehúzom, a húsát feldarabolom. Emberem éppen aludt, úgyhogy emiatt kiesett a robotgép, maradt a kés és a villa az összetöréshez, ezért lett rusztikus :). Hozzáadom az olajat, az áttört fokhagymát, az apróra vágott gyöngyhagymát, az új francia mustárból egy kanálkát (sima éppen nincs itthon), és némi sót. Pirítósra kenem, Csipkerózsika pusztította el a másik felét, miután felébredt :). Kétszemélyes adag. A padlizsánkrém szakirodalma terjedelmes, nincs két egyforma recept, az Indexen külön fórum van neki, nemrég a Borsa is írt a temérdek variációról, és egy-két gasztroblogger vonatkozó írását sem hagyjuk ki: anyuha, chilii, Gabojsza, pirikenagyi és Krisz kerültek googlevégre :).
Meleg padlizsánsaláta
1 közepes padlizsán 1 nagy paradicsom 5 dkg vékonyra szeletelt bacon 4 gyöngyhagyma 2 ek. olívaolaj 3 szál oregánó görög joghurt vagy tejföl só bors A padlizsánt felkarikázom, majd a karikákat csíkokra vágom, jól besózom és egy órán át szűrőben hagyom állni. Kinyomkodom, lemosom, megszárogatom. A szalonnát is vékony csíkokra vágom és két percig megfuttatom az olívaolajon. Követheti a padlizsán, amely az előzetes sózás ellenére pillanatok alatt magába fogja szívni az olajat, de úgyse lehetne neki annyit adni, amennyit ne tüntetne el, úgyhogy nem érdemes többet önteni alá (a teflonserpenyő viszont jól jön hozzá). Öt perc után követheti a megpucolt, negyedelt gyöngyhagyma, majd nem sokkal később a paradicsom is, végül ízesítésként só és bors. Még öt perc kell neki és készen is van, lekapcsolom a gázt, ekkor morzsolom bele az oregánót. Tálaláskor görög joghurttal, hiányában jól felkevert tejföllel lehet meglocsolni, ettől pont kellemes hőfokra hűl. Két személyes adag.
Padlizsános-pulykás tészta
50 dkg pulykamell filé 1 doboz hámozott paradicsomkonzerv 1 padlizsán 10 dkg tagliatelle tészta 12,5 dkg mini mozzarella 1 dl vörösbor 1 fej vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 4 ág kakukkfű 2 ek. olívaolaj 5 dkg parmezán só bors A padlizsánt vékony csíkokra vágom és besózom. Félóra múlva lemosom, megszárogatom. A forró olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, majd hozzáadom a felkockázott pulykamellet és fehéredésig sütöm. Ekkor megy mellé az áttört fokhagyma és a padlizsán, majd felöntöm a vörösborral és a hámozott paradicsomkonzervvel, sózom, borsozom. Jó 15-20 percig hagyom rotyogni, közben megfőzöm a tésztát (al dente) és előmelegítem 200 fokra a sütőt. A tésztát leszűröm és a pulykaraguhoz keverem, beleszórom a lemorzsolt kakukkfüvet is. Sütőedénybe borítom a tésztát, beledugdosom elszórva a mini mozzarella golyókat és megszórom a tetejét parmezánnal. 15 percre megy a sütőbe, plusz 5 percre a grill alá. Öt személyes adag.
Sült mediterrán zöldségek
1 padlizsán 1 cukkini 1 piros paprika 1 sárga paprika 1 lilahagyma 1 tojás 12 dkg liszt 3 dl tej 2 ek. oregánó 3 ek. parmezán olívaolaj só bors A tojást, a lisztet, a tejet, a darabokra aprított oregánót összekeverem palacsintatészta állagú lötyivé, sózom, borsozom. A padlizsánt kb. centi vastag negyedcikkelyekre vágom, besózom, állni hagyom. A cukkinit is negyedcikkelyezem, a lilahagymát négybe vágom, a paprikákat felkockázom. Olívaolajon úgy 10-12 percig sütöm egyszer a cukkinit, hagymát, paprikákat, sütőedénybe pakolom. A padlizsánt kinyomkodom, papírtörlővel felitatom róla a sót és a levet, majd 10-12 percig olajban szintén sütögetem, majd a többi zöldséghez keverem. A zöldségekre ráöntöm a tésztát, majd 45-50 percre mehet 225 fokra előmelegített sütőbe. Tálaláskor parmezánnal megszórom. Négy személyes adag. Bridget Jones: Party food and appetizers volt az alap.
Padlizsános spagettifészkek
2 kisebb padlizsán 30 dkg darált sertéshús 40 dkg konzerv hámozott paradicsom 2 gerezd fokhagyma 1 dl vörösbor 10 dkg reszelt sajt 30 dkg spagetti tészta só bors bazsalikom olaj Új műfajt szültem: háromedényes concerto gáztűzhelyre, forrázásmentesen :). A padlizsánok végét levágom, felkarikázom őket kb. egy centisre, alaposan besózom mindegyik oldalukat, 20 percig állni hagyom, majd felitatom a kieresztett levét. Indul az egyik gázrózsa: 2 ek. olajat felforrósítok, mehet bele a zúzott fokhagyma. Ha sercent egyet, követheti a hús. Amikor megbarnult, felöntöm a vörösborral, majd 5 perc után hozzáöntöm a paradicsomot. Alacsonyabbra kapcsolom és hagyom rotyogni. Kettes számú edény is indul: egy nagy fazékban felteszem főni a tészta vizét, ha felforrt mehet bele a tészta. Munkába állhat hármaska is: teflonban kevés olajat hevítek és elkezdem rajta sütni a padlizsánkarikákat. Az olajat persze istentelen gyorsan fel fogják szívni, de vigyázni kell, hogy ne kapjanak sokat. Ha mindkét oldaluk barnásra sült, rakom is le őket egymás mellé egy sütőedénybe. Elvileg amire elkészülnek, a tészta is megfő és a hússzósz is elfőtte leve nagyrészét, besűrűsödött, ekkor sózom, borsozom és bazsalikomot is szórok bele. Tésztát leszűröm és a szószhoz öntöm, jól összekeverem. A sütőt 200 fokra előmelegítem. Ha semmivel nem sikerült leforrázni magam :), akkor kanál és villa segítségével akkora tekercseket tekerek fel, amelyek elférnek a padlizsánokon. A hús részben le fog csúszni a tésztáról, így érdemes a fészkekre kanalazni még belőle. Megszórom reszelt sajttal és mehet a sütőbe. 10 perc alatt ráolvad a sajt. Három személyes adag a padlizsános rész, de még marad bőven a tésztából külön is.
Padlizsános csirkemellkockákkal töltött minipiták
50 dkg csirkemell 1 közepes padlizsán 1 közepes fej vöröshagyma 4+2 ek. olaj 8 minipita (kb. tíz centis átmérőjűek) egy marék galambbegy saláta egy marék jégsaláta borsikafű só bors Lássuk el Éhező Szekrényszerelőt, aki immár több napja hidegélelmen tengődik :). Kitétel: meleg legyen, húsos és miután tovább dolgoztam ma, mint terveztem - gyors. A padlizsánt megszabadítom a két végétől, kisebb kockákra vágom és besózom. Barnuláselhárítással most nem foglalkozunk, nem lesz rá ideje :). A csirkét szintén felkockázom és a hagymát is. 4 ek. olajat melegítek, ha forró, belelököm a hagymát. Ha a hagyma átlátszó, mehet utána a padlizsán. Sózás ide vagy oda, fel fogja cuppantani az olajat, úgyhogy a teflonserpenyő használata javallott. Pirítgatom, pirítgatom, amíg áttetszősödik és itt-ott meg nem barnul. Kikotrom valami edénybe, vissza a serpenyőbe 2 ek. olaj. A csirkéket megsütöm benne, mehet hozzá só, bors és egy adag csombord. Ha már jók a kocekok, visszakerülhet társaságukba a padlizsán. Kapnak együtt még pár percet, közben bevizezem a pitákat és két percre behajintom a mikróba. Összeállítom a kis csomagokat: jégsalét az aljára, padlizsános csirke jó adagban bele, egy kis galambbegy salátka a tetejére. Nyolc pitára elég adag, férfinépnek kábé három, nőnépnek kettő jó fejenként.
Perzsa stílusú padlizsán
2 padlizsán (olyan 25-30 dekásak) 10 dkg rizs 1 ek. garam masala 20 dkg koktélparadicsom 1 kisebb fej vöröshagyma 7 dkg fenyőmag (vagy fenyőmag és kesudió keveréke) 4 ek. olívaolaj és még egy kicsi 1 ek. borsikafű (csombord) só bors Előre mondom, hogy miután az eredeti, 5 padlizsánhoz való mennyiséget mennyiséget feleztem, a fenti adag 2,5 padlizsán megtöltéséhez elég. Tehát vagy csökkenti az ember a töltelék anyagait mindenhol egy kicsivel, vagy meghagyja ezeket a mennyiségeket és a padlizsánok mellé még egy kis szuffléformát megtölt vele. A rizst kb. 15 perc alatt megfőzöm, a só mellett a garam masalát is a főzővízbe teszem. Közben felaprítom a hagymát, négybe vágom a koktélparadicsomokat, megpirítom száraz serpenyőben a magokat. Ha kész a rizs, mindezeket és a borsikafüvet hozzákeverem. A sütőt 180 fokra előmelegítem. A padlizsánokat félbevágom, a zöldes végét is, a belsejüket kivájom úgy, hogy kb. félcentis szélű csónakok maradjanak. A kivájt részek felét kisebb darabokra vágom és hozzáadom azt is a rizshez. Só, bors mehet hozzá és 4 ek. olívaolaj. A töltelék kész, belekanalazom a padlizsánfelekbe és még egy kicsit megspriccelem őket olajjal. Úgy 20 percet kapnak a sütőben. Négy személyes adag. Gordon Ramsay Makes it easy. És tényleg :).
Paradicsomos padlizsánleves
2 nagyobb padlizsán 10 dkg paradicsom 3 ek. sűrített paradicsom 3 ek. balzsamecet 3 ek. olaj 1 gerezd fokhagyma 2 közepes lilahagyma 5 dl paradicsomlé 5 dl víz 5 dkg fenyőmag kakukkfű parmezán (Bevásárlás után :).) Ezzel a recepttel szemezek egy ideje, eredeti formájában is, más formában is. Ma a boltban jött a megvilágosodás: leves lesz belőle. S lőn leves :). A fenyőmagokat egy száraz serpenyőben megpirítottam. A padlizsánok végét levágtam, felkockáztam őket és mentek 3 percre a mikróba max. fokozaton. A két lilahagymát felapróztam és ráhajítottam a 3 ek. olajra. Hamar követte őket a fokhagyma, átpasszírozott formában, majd a padlizsán és a feldarabolt paradicsom. Kicsit örültek egymásnak így, majd társaságot kaptak a balzsamecet és a püré személyében :). Miután így is kiörvendezték magukat pár percig, rájuk öntöttem a paradicsomlevet és a vizet. Szépen felforrt, kapott még 15 percet, hogy a padlizsán finom lágy legyen, valamint jó adag kakukkfüvet, majd gáz lekapcs, fenyőmag hozzáönt, leves kész. Fogyasztásnál tetejére kis parmezándarabkák kerülnek. Négy személyt jóllaktat. The Passionate Cook (Johanna) recepjét dolgoztam át.
Mediterrán pulykamell
50 dkg pulykamell 1 citrom 2 gerezd fokhagyma 1 padlizsán 1 paradicsompaprika 2 közepes fej vöröshagyma 3 paradicsom 1 kis sűrített paradicsom konzerv 1 dl víz 3 + 1 ek olaj só bors bazsalikom Egybepulykát a 3 ek. olajon körben megpirítom minden oldalán, só, bors rá, mehet egy sütőtálba. A tetejére felkarikázom a citromot és felszeletelem a két gerezd fokhagymát, mehet rá friss vagy szárított bazsalilom. Előmelegített sütőben 180 fokon 40 percig sütteti magát. Közben a köret: a felkockázott padlizsánt és paprikát az 1 ek olajon megfuttatott hagymára hajingálom, pár perc után meht társaságukba a paradicsom is, majd a sűripari (:) gyerekkorom egyik kedvenc szava) és a víz. Só, bors, bazsalikom, hadd rotyogjon össze szépen. 2 személynek bőven elég, a husiból még marad is szendvicsbe :). Valamelyik konyhás újságban olvastam az eredetit, de már nem emlékszem, melyikben.
Marha (jó :) ) muszaka
25 dkg darált marhahús 1 padlizsán 3 nagy krumpli 1 nagy paradicsom 4 ek. paradicsomszósz (gondolom kb. két kicsi Aranyfácán otthon) 2 dl tejföl 5 dkg reszelt sajt 2 tojás 1/2 dl tej 2 ek. olaj 1 fej lilahagyma kakukkfű só Hogyaszondja. Krumpli megpucol, felkarikáz. Kb. háromnegyed liter, jó sós, forrásban lévő vízbe behajingálom, 5 percre marad benne, aztán leszűröm. Padlizsán két vége levág, felkockáz. Kb. fél liter, jó sós, forrásban lévő vízbe behajingálom, 2 percre marad benne, aztán leszűröm. Mélyebb serpenyőben az olajba beledobom a felaprított hagymát, mehet mellé a marhahús. Addig kavargatom, amíg jó alaposan meg nem barnul a hús, jól megsózom és megszórom egy nagy adag kakukkfűvel. Ekkor mellékerül a padlizsán, a felkockázott paradicsom és a paradicsomszósz. Rotyogjon pár percet, aztán gáz/villany lekapcs. Egy tepsibe leterítem a szószt és mehet rá a krumpli, kis átfedésekkel. A két tojást felverem, hozzá a tej, a reszelt sajt és a tejföl. A homogénné kavart szósszal leöntöm a krumplit, ne maradjon ki semmi része. 200 fokra előmelegített sütőbe beficcen és ott marad 1 órát, szép barnára süljön a teteje. 3-4 embernek elég adag. Az anyarecept a Good Housekeeping c. szakácskönyvben található.
|