* nemisbéka *
Cukkinitorta

50 dkg cukkini
5 dkg szeletelt mandula
2 közepes lilahagyma
maréknyi oregánó
1 ek. olaj
6 tojás
1 kk. liszt
1 ek. tej
1 chili
1 kk. dukkah fűszerkeverék

bors
reszelt parmezán a tetejére

Az én drága Fakanálkám hosszas 4 napos távollét (házassági évforduló Svédiában, bah) után visszatért körömbe :), ennek örömére egy remek kis átdolgozott recept következik tőle. Az a helyzet, hogy a blogokban olvasott remekművek receptjét általában úgy szoktam használni, hogy leülök a gép elé, magam elé veszek egy reciklált, kb 5x10 cm-es papírlapot, és az üres oldalára gyorsan kiírom a lényeget. Namost a lustaság általában győz, ezért akármilyen receptről van szó, annak rá kell férnie egy ilyen fecnire :), úgyhogy néha csak a hozzávalókra fussa, meg önbizalomra, hogy a többit megjegyzem :). Ez időnként csúnya buktát jelent, plusz a túlzott gyorsaság is, szóval van, hogy csak ennyi az oka egy-egy recept átalakításának, nem a kreativitás :)).

A cukkinit nagyon vékonyra felkarikáztam, a mandulát száraz serpenyőben megpirítottam, majd az olajon az apróra felkockázott lilahagymát megfuttattam. A tojásokat felvertem, ment hozzájuk a liszt, só, bors, apróra vagdalt oregánó, a dukkah fűszerkeverék, a tej, az apróra vágott chili, a hagyma, a cukkini és a mandula. 23 cm-es átmérőjű, fodros szélű, kivajazott piteformába öntöttem az egész masszát, megszórtam a reszelt parmezánnal, és ment a 200 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt szépen megsült. Kétszemélyes adagnak bizonyult, a villámgyorsan elfogyós fajtából. 

Fakanál receptje volt az eredeti, csókolom érte, hamarosan személyesen is :).   

 

Fetás-paradicsomos csirkeszívek

20 dkg csirkeszív 

1 nagy lilahagyma 

2,5 dl paradicsomszósz

0,5 dl vörösbor

1 ek. olívaolaj

2 ág oregánó

maréknyi szárított erdei gomba

2 dkg feta

Ebéd egyedül itthon, tehát a kedvenc szívecskéim másik felét is rögtön elővettem a fagyasztóból. Az olajon megfuttatom az apróra vágott lilahagymát, ha már üveges, mehet hozzá a felezett csirkeszív tömeg. Ha szépen megbarnultak körben, ráöntöm a bort és a paradicsomszószt, az előzőleg 30 percre vízbe áztatott és kinyomkodott gombát, addig főzöm, amíg újra be nem sűrűsödik (10-15 perc). Hozzámorzsolom az oregánót, megsózom, hagyom még egy-két percig rotyogni, majd lekapcsolom. A tetejére reszelem a fetát, és pirítóssal elcsipegetem. Egyszemélyes adag.

Citromos bárány rösti burgonyával és paradicsom-paprika salsával

A húshoz: 

60 dkg bárányhús

1 dl olívaolaj

4 ek. citromlé

1 kk. őrölt szecsuáni bors

 

A krumplihoz:

80 dkg krumpli

3 dkg vaj

2 ek. olívaolaj

bors

őrölt szecsuáni bors

 

A salsához:

1 pirospaprika

2 közepes paradicsom

1 kisebb fej lilahagyma

1 pici szárított chilipaprika 

3 gyöngyhagyma

1 gerezd fokhagyma

1 ek. citromlé

2 ág oregánó

bors

A bárányt bepácolom a citromlé, olaj és szecsuáni bors keverékébe legalább egy órára. A krumplit lereszelem, sózom, borsozom. EGy nagyobb serpenyőben összeolvasztom a vajat és az olajat, majd ha kellőképp forró, tortaszerűen lerakom benne a reszelt krumplit. A lángot közepesre csökkentem, a serpenyőt lefedem és 30 percig hagyom a tűz felett. Ha kész, az alja piros-ropogós lesz, a teteje puha, tányért borítok majd rá és kifordítom. 

Amíg sül a krumpli, jöhet a salsa: a hagymákat és az oregánót összedarálom robotgépben, majd hozzáadom a többi hozzávalót és nagyon rövid ideig megforgatom még egyszer, hogy nagyobb darabos maradjon. Úgy fél órát nem árt állnia tálalás előtt. Végül ügyesen időzítve, hogy a krumplival egy időben legyen kész, kisütöm a bárányt: a lecsöpögtetett szeleteket mindkét oldalukon besózom és száraz grillserpenyőben oldalanként négy-öt perc alatt pirosra sütöm.

Még salsa receptek a kollegináknál: Chili&Vanilia, kicsi Vú, Morzsóka, Ecet és olaj.

A rösti burgonya receptje Linca McCarthy: Linda's Kitchen c. könyvéből, míg a salsa eredetije a The taste of America c. könyvből származik.

Meleg padlizsánsaláta

1 közepes padlizsán

1 nagy paradicsom

5 dkg vékonyra szeletelt bacon

4 gyöngyhagyma

2 ek. olívaolaj

3 szál oregánó

görög joghurt vagy tejföl

bors

A padlizsánt felkarikázom, majd a karikákat csíkokra vágom, jól besózom és egy órán át szűrőben hagyom állni. Kinyomkodom, lemosom, megszárogatom. A szalonnát is vékony csíkokra vágom és két percig megfuttatom az olívaolajon. Követheti a padlizsán, amely az előzetes sózás ellenére pillanatok alatt magába fogja szívni az olajat, de úgyse lehetne neki annyit adni, amennyit ne tüntetne el, úgyhogy nem érdemes többet önteni alá (a teflonserpenyő viszont jól jön hozzá). Öt perc után követheti a megpucolt, negyedelt gyöngyhagyma, majd nem sokkal később a paradicsom is, végül ízesítésként só és bors. Még öt perc kell neki és készen is van, lekapcsolom a gázt, ekkor morzsolom bele az oregánót. Tálaláskor görög joghurttal, hiányában jól felkevert tejföllel lehet meglocsolni, ettől pont kellemes hőfokra hűl. Két személyes adag.

Eredetileg a Borsán. 

Kacsamáj balzsamecetes fügével

40 dkg kacsamáj

2 ek. libazsír 

2 dl tej

1 ág oregánó 

4 füge

1 dl balzsamecet

bors

A kacsamájat (oly sok minden más társaságában) nem és nem lehetett otthagyni :). Először is a balzsamecetet a Chili&Vaniliánál ellesett módon beforralom, amíg harmadára nem csökken (nem lesz sok, de feltételeztem, hogy a Zuram nem kér belőle, egy személynek meg elég ennyi). Az oregánót belemorzsolom a tejbe és beleteszem az inaktól megszabadított májat egy órára. Majd felszelem kb. centi vastag szeletekre, miközben a libazsírt a serpenyőben megolvasztom. Sózom, borsozom mindkét oldalát és azonnal kisütöm, oldalanként kb. másfél-két perc alatt, hogy belül még rózsaszínes legyen. Tányérra kupacolom, én szeretem a szaftját (tunk-tunk :) ), úgyhogy azt is kap, melléfelezem a fügéket, amikre ráöntöm a balzsamecetet és kész is van. Kis rozskenyérrel vígan elcsipegettük. Két személyes adag.

Zöld(séges) lasagne

30 dkg darált marhahús

3 dl fehérbor

14 dkg konzerv zöldborsó

1 közepes cukkini

1 zöldpaprika

2 közepes vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

4 ág oregánó

bors

olaj 

 

A besamelhez:

5 dkg vaj

5 dkg liszt

4 dl tej

őrölt szerecsendió

 

száraz lasagne-tészta

10 dkg parmezán

Zöld lasagnét szerettem volna készíteni, hogy egy kicsit más legyen, mint a klasszikus változat, de a lasagne verdi kelléke, a spenót (akár a tésztába, akár a töltelékbe), egyikünknek sem nagy kedvence, úgyhogy más zöldségeket válogattam össze. Az apróra vágott hagymákat az olajon megfuttatom, majd mehet hozzájuk a darált hús. Ha barna, felöntöm 2 deci borral, 5 percig így fő. Negyedcikkelyekre vágom a cukkinit és felkockázom a paprikát, áttöröm a fokhagymát, hozzákeverem őket a húshoz a maradék borral együtt, só, bors, lefedve 15 percig párolom. Hozzáadom a lecsöpögtetett borsót, kap még öt percet, majd belekeverem az oregánó levélkéket és lekapcsolom. Párhuzamosan elkészítem a besamelt: vaj megolvaszt, liszt hozzászór, elkever, tejjel fokozatosan felönt, besűrűsödésig főz, végén szerencsendió bele. Jön a rétegezés: zöldséges ragu, tésztalap, besamel, amíg bírja, a végén besamel legyen az utolsó réteg, tetejére vastagon reszelt parmezán. 190 fokos sütőben 35 perc kellett neki. Négy személyes adag.

Lazackrémes kosárkák

12 Ikea kosárka

20 dkg konzerv lazac

12 dkg créme fraiche

1 ek. majonéz

3 szelet cheddar 

12 oregánó levélke

bors

A lazacot villával alaposan szétnyomkodom, vigyázok arra, hogy csak a tiszta húsrésze maradjon (ha ezt lehet halnál mondani), összekeverem a créma fraiche-sel, a majonézzel és némi frissen őrölt borssal. A cheddart csíkokra vágom, a kosárkákat kibélelem vele, majd beletöltöm a lazacos krémet, a tetejére pedig mehet egy-egy levélke oregánó. Egy személyes adag.

Sült mediterrán zöldségek

1 padlizsán

1 cukkini

1 piros paprika

1 sárga paprika

1 lilahagyma

1 tojás

12 dkg liszt

3 dl tej

2 ek. oregánó

3 ek. parmezán

olívaolaj

bors

A tojást, a lisztet, a tejet, a darabokra aprított oregánót összekeverem palacsintatészta állagú lötyivé, sózom, borsozom. A padlizsánt kb. centi vastag negyedcikkelyekre vágom, besózom, állni hagyom. A cukkinit is negyedcikkelyezem, a lilahagymát négybe vágom, a paprikákat felkockázom. Olívaolajon úgy 10-12 percig sütöm egyszer a cukkinit, hagymát, paprikákat, sütőedénybe pakolom. A padlizsánt kinyomkodom, papírtörlővel felitatom róla a sót és a levet, majd 10-12 percig olajban szintén sütögetem, majd a többi zöldséghez keverem. A zöldségekre ráöntöm a tésztát, majd 45-50 percre mehet 225 fokra előmelegített sütőbe. Tálaláskor parmezánnal megszórom. Négy személyes adag.

Bridget Jones: Party food and appetizers volt az alap.

Borjúpecsenye színes, olaszos töltelékkel

1,1 kg borjúpecsenye

2 nagy szelet sonka 

olaj

 

A töltelékhez:

5 dkg szalonna 

1 répa

1 kisebb pirospaprika

1 közepes fej lilahagyma

1 szelet toastkenyér

1 tojás

0,5 dl fehérbor 

2 dkg reszelt parmezán 

kisebb maréknyi oregánó 

1 ek. vaj

bors

 

A mártáshoz:

1 dl feherbor 

1 ek. mustár

2 ek. tejföl

Muszáj volt lecsapni a gyönyörű pecsenyehúsra, valami álomszép volt. Harmadánál bevágtam, kihajtottam és óvatosan a másik harmadát is felvágtam (nehéz leírni :) ), így kihajtva egy hosszúkás téglalapot kaptam a húsból. Elkészítettem a tölteléket: a vajon üvegesre pirítottam a szalonnát és az apróra vágott hagymát, majd hozzáadtam a julienne-re vágott répát (könnyen beszélek, így vettem a boltban :), egyébként lereszelném) és paprikát. Felöntöm a borral és hagyom, hogy megpuhuljon, a bor nagyrésze pedig elpárologjon. Lekapcsolom, hozzákeverem a sajtot, sózom, borsozom. Ha kihűlt hozzáadom a darabokra tépkedett toastkenyeret és a felvert tojást. A kiterített húsra fektetem a sonkaszeleteket, rákupacolom a tölteléket és feltekerem, fogpiszkálókkal megtűzködöm. Forró olajon minden oldalát pirosra sütöm (az olajat megtartom!), majd kiolajozott tepsiben alufóliával borítva 1 órán keresztül sütöm, majd melegen tartom úgy 10-15 percig, amíg a mártás elkészül. A tepsiben megmaradt levet a serpenyőben maradt olajos szafthoz öntöm, felforralom, felöntöm a borral és főzöm még úgy 5 percig. Leszűröm, visszateszem a tűzre, hozzákeverem a mustárt és a tejfölt, pár percig főzöm, szép sűrű mártássá. Nem volt igényünk nehéz körethez hozzá, úgyhogy csak egy hagymás paradicsomsalátát ütöttem össze kísérőnek. Három személyes adag.

Az eredeti recept, amelytől jócskán elkanyarodtam, innen van, a tejfölös mártás ötlete pedig innen.

Retektzatziki és szalonnás csirkemellek

A retektzazikihez:

1 nagy csomag retek

3 gerezd fokhagyma

2 dl görög joghurt

 

A csirkemellekhez:

60 dkg (három) csirkemell

9 szelet szalonna

2 ek. olaj

2 ek. citromlé

1 ek. őrölt római kömény

1 ek. szárított oregánó

bors

A csirkéhez a fűszereket, az olajat és a citromlevet összekeverjük és a három csíkra vágott csirkemelleket a páccal jól beborítjuk, legalább egy órára. Ezután mindegyik csíkra egy szelet szalonnát tekerünk és mehet az összes a 200 fokra előmelegített sütőbe úgy 40 percre. A retket lereszeljük, lehetőleg a körmünk és az ujjbegyünk nélkül :), szűrőbe pakoljuk, besózzuk, félórát állni hagyjuk. Utána jól kinyomkodjuk, mehet hozzá az áttört fokhagyma és a joghurt. Két személyes adag, férfiembernek főzünk mellé rizst is.

A retektzatziki Bereznay Tamás ötlete.

Chilis-babos burrito

10 tortilla (kb. 20 centis átmérőjűek)

40 dkg vörös vesebabkonzerv

2 kisebb lilahagyma

27 dkg darált marhahús 

3 ek. apróra vágott koriander

1 kk. őrölt római kömény

1 kis szárított chilipaprika

1 kk. szárított oregánó 

10 dkg cheddar 

1+1 ek. olaj

bors

A babot lecsöpögtetem, és villával kissé összetöröm. Hozzákeverem az apróra vágott lilahagymát és koriandert, a kömény és az oregánót, valamint a magja nélkül picire vagdosott chilit. A húst egy evőkanál olajon megsütöm, majd az olajat lecsöpögtetve róla a babos keverékhez teszem (megjegyzem, az eredeti recept húsmentes, szóval ez a része kihagyható, én jobbnak láttam feldúsítani Mr. Húsevőnek). Minden tortilla alsó harmadára két jókora evőkanálnyit teszek a töltelékből, egyszer ráhajtom a tortillát, behajtogatom a két oldalát és feltekerem, majd a másik evőkanál olajjal kikent sütőedényben egymás mellé szorosan lerakom őket úgy, hogy a tekercsek záródós része alul legyen. Rájuk reszelem a cheddart, lazán letakarom fóliával, 200 fokos sütőben 10 percig, majd fólia nélkül még 5 percig sütöm őket. Négy személyes adag.

Sunil Vijayakar: Around the world in 80 bites a forrás

Provanszi fűszerkeverék

2 ek. oregano

2 ek. kakukkfű

2 ek. petrezselyem

2 ek. majoranna

2 ek. bazsalikom

1 ek. zsálya

1 ek. borsikafű

1 ek. rozmaring

1 ek. tárkony

Megígértem t3v3d3snek a postot, de amúgy is rögzíteni akartam már. 2003 tavaszán Párizsban jártam és hoztam haza egy rakás provanszi fűszerkeveréket, kábé egy liternyit. Aztán ez elfogyott és 2004 januárjában elkezdtem kutatni, miként lehetne reprodukálni. És nicsak, akadt egy vállalkozó szellemű jelentkező, aki szintén akkortájt tervezett ilyen ügyködést és felvetette, hogy nem-e lehetne-e együtt-e. Kiszótáraztam, hogy milyen összetevők vannak a francia dobozon, e-mailben mindenféle utazások és egyéb elfoglaltságok akadályait megugorva egyeztettük, hogy ki melyik alapfűszert veszi meg és végül a találkozót is. Indulás előtt fel kellett írnom a megadott adatait, elérhetőségeit egy papírra és otthon hagyni, mert hátha bérgyilkos :) és akkor legyen hova küldeni a rendőrséget, ha nem jelentkezek két órán belül :)). Ezen én persze jókat kacagtam, de azért visszaolvastam egy csomó hozzászólását, hátha felfedett egy-két perverziót :), tudjam, mire kell készülni. Aztán a nagyon sötét lépcsőházban kicsit össze is szorult a gyomrom, meg Blikk-címlapok keringtek a fejemben ("Fűszerekkel édesgette magához áldozatát!" :) ), de aztán a lakásban már világos volt és szép volt és a tulajdonosa is aranyos volt :). Nagy tálba evőkanalaztuk a fentieknek a sokszorosát, a pontos arányokra nem emlékszem maradéktalanul, de úgy rémlik, azokból dupláztunk, amiket írtam. És lett nekünk rengeteg  fűszerkeverékünk, ami egyébként jó kis karácsonyi ajándék is szerintem, beszélgettünk, két órán belül jelentkeztem :), túléltem és így van nekem 2004. február 25. óta egy moesem :).

Zöldséges-májas pulyka

40 dkg pulykamell filé

13 dkg champignon gomba

30 dkg brokkoli

40 dkg máj

2 sárgarépa

1 vöröshagyma 

2 dl víz

1 dl fehérbor

5 dkg reszelt sajt 

2 ek. olaj

1 ek. vaj

bors

oregánó

kurkuma

Szolgálunk és védünk, a kedves olvasó kívánsága feltört a vacsoralistán :). Mamácska e-mailjét persze simán benthagytam a melóhelyen és nem volt időm netezni itthon, mert rohamléptekkel közelgett haza a Zéhes Zuram :), úgyhogy részben ami visszajött fejből, azt alkalmaztam, részben áthelyeztem a sütőből a helyszínt a gázrózsára időspórolás okán. Legnagyobb meglepetésemre este fél 7-kor még pulykát is kaptam a boltban, pedig az havonta jó, ha egyszer előfordul (nem igazán értem, miért, de ez van). A madarat felkockázom, a répát megpucolom, felkarikázom, a gombát szeletelem, a brokkolit kicsi rózsákra szedem (ha nagyon nagyok, félbevágom őket). Az olajon minden oldalon fehéredésig pirítom a husikat, majd felöntöm a vízzel és a borral, belepakolom a gombát, a brokkolit, a répát és lefedve párolom, amíg minden meg nem puhul (úgy jó 15 percig). Fedő levesz, só, bors, oregánó, kurkuma hozzáad és addig főzöm, amíg a leve majdnem teljesen el nem fő. Közben egy másik serpenyőben a vajon megpárolom a hagymát, rálököm a májat és barnulásig (két-három perc) pirítom. Ha kész, átsötöröm a másik serpenyőbe, összeforgatom, majd megszórom sajttal az egészet és lekapcsolom a gázt. Három személyes adag.

Az autenticitás - és moes :) - kedvéért anyám eredetije:

"A pulykahúst meg a májat (vagy bármilyen húst) kicsit sózd be és fűszerezd - bazsalikom, fehérbors, kurkuma, fokhagyma. A tepsit vajazd ki jó vastagon, aztán rakd bele a húst, a tetejére zöldséget - ami tetszik - nálam karfiol, káposzta, sárgarépa volt és ráreszeltem még zellert és karalábét. 2-3 deci vizet kell aláönteni, alufóliával letakarni a tepsit és hagyni párolódni a sütőben (nagyjából ugyanezt a tűzhelyen is lehet széles serpenyővel, jó fedővel). Ha puha a zöldség le kell venni a fóliát és felülre rakni a húst, finoman elpárologtatni a vizet, forgatni az egészet. Ha már majnem kész, a hús is kicsit megpirult, kiveszed, megszórod reszelt sajttal (cheeseland), még pár percig sütőben tartod és tálalás előtt felszeletelt paradicsommal díszíted.

Én ugyanezt serpenyőben még hallal szoktam csinálni, az a különbség, hogy a halat csak később teszed  a zöldségre, hogy ne menjen szét."

Bolognai spagetti

35 dkg darált hús (nálam fele malacka, fele marhácska :) )

40 dkg hámozott paradicsomkonzerv

3 kisebb sárgarépa

3 kisebb vöröshagyma

3 ek. olaj

oregánó

bors

25 dkg spagettitészta

parmezán

A klasszikus bolognai szósz 2-3 órán át képes készülni, na hát erről szó nem lehet :). Úgyhogy ez egy gyorsabb változat, méghozzá az enyém, s nem kívánok autentikusságról vitát nyitni :). Lehet bele szárzellert tenni, lehet friss paradicsommal ügyködni, lehet más/több zöldfűszert használni, lehet más blogot írni :). Az olajon üvegesre párolom a hagymát, majd hozzáteszem a darált húst. Ha már barna, akkor mehet rá a paradicsomkonzerv, majd a meglehetősen apróra vágott sárgarépa-kupac. Hát így rotyog, ameddig futja az ebédkészítésre szánt időből, mondjuk félórát, háromnegyed órát, ha nagyon le akar ragadni és száraznak látszik, akkor egy pici víz mindig mehet hozzá. Végstádium környékén kóstolás után só, bors, oregánó bele. Az ember kifőzi mellette a spagettitésztát, aztán gyorsan tálalja is, szimpatikusan nagy mennyiségű parmezánnal :). Három személyes adag.

Olaszos húsgombócleves

2 l marhahúsleves

15 dkg spagettitészta

zellerlevél

 

A húsgombócokhoz:

25 dkg darált marhahús

3 púpozott ek. reszelt parmezán

2 szelet toastkenyér

0,5 dl tej

1 tojás

1 gerezd fokhagyma

1 ek. oregánó

bors

A kenyerek héját levágom, tejbe áztatom őket. A darált húshoz keverem a tojást, az áttört gerezd fokhagymát, a fűszereket, a parmezánt. A kenyeret alaposan kinyomkodom, majd ez is mehet a husihoz. Enyhén vizes kézzel kb. 1 cm átmérőjű gombócokat formázok belőlük. A húslevest felforralom, mehetnek bele a gombóckák, majd a kb. négy centis hosszúra tördelt spagettitészta. Kap vagy tíz percet és készen is van. Tálalásnál mehet hozzá egy kis aprított zellerzöld. Négyszemélyes leves.

A Soup Bible örvendeztetett meg megint egy remek kis recepttel.

Kívül töltött sertéscombok sült krumplihéjjal

A húshoz:

45 dkg sertéscomb szelet

bors

 

A töltelékhez:

1 zsemle

tej

2 tojás

1 közepes fej vöröshagyma

13 dkg gomba

oregánó

bors

2 maréknyi reszelt parmezán

 

A krumplihéjhoz:

1 kg szép héjú krumpli

olaj a sütéshez

Először a töltelék. A zsömit beáztatjuk tejbe. A robotgépet megdolgoztatjuk a hagyma és a gomba apróra vágásával. A zsemléből jól kifacsarjuk a tejet, hozzákotorjuk az aprító áldozatait, a két tojást, sót, borsot, oregánót és jól összegyúrjuk. A krumplonyát jó alaposan megmosom, majd 15 percre belököm a mikróba maximális fokozaton. Ha kész, hagyom kicsit hűlni, aztán félbevágom őket és karalábévájóval kiszedem a belsejét úgy, hogy kb. 1 mm vastagon maradjon belseje a héjon. Nem kell megijedni, nem szórunk ki majd' egy kiló krumplit a kukába, a belsejét szépen elpakolom kihűlés után a hűtőbe, holnap foglalkozunk vele. A fél krumplimaradékokat tovább vagdosom, hogy kb. 2x2 cm-es amorf formákat kapjak :). (Nálam több háromszögűre sikerült, emiatt Egyesek a "sült macskafül" elnevezést ragasztották a végeredményre :).) Jön a hús előkészítése: kiklopfolom kicsit a szeleteket, mindkét oldalukat sózom, borsozom és olajban szép pirosra sütöm. Kiolajozok egy sütőformát, belepakolom a hússzeleteket és rákanalazom a töltelék masszát. Megszórom a parmezánnal és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 15 percig sütöm. Közben visszatérek a krumplihéjhoz: forró olajban a szeletkék mindkét oldalát pár perc alatt ropogósra sütöm. Három személyes adag.

A hús alapjai Horváth Rozinál fellelhetők (Horváth Rozi szakácskönyve), a sült krumplihéj Linda McCartney receptje (Linda's Kitchen).

Paradicsomszószos csirke

25 dkg paradicsomszósz

2 nagy ek. tejföl

3 ek. víz

egy marék fekete olívabogyó

1 csirkemell

2 ek. olaj

kakukkfű

oregánó

rizs

A csirkemellet kb. kétcentinként szeletekre vágom és sütőedénybe pakolom. A paradicsomszószt, a tejfölt, a felaprózott olívabogyót, a vizet, az olajat, a zöldfűszereket összekutyulom és ráöntöm a pipire. Hűsöl egy éjszakát lefóliázva, vagy ha csak pár órára van idő, annyit. Be... khm... teszem :) a 200 fokos sütőbe, úgy 30 perc alatt szépen megsül. Rizst főzök hozzá. Három személyes adag.

A recept eredetije Kanbékáé, némileg más összetevőkkel és szókinccsel :)).

Mediterrán csirkecsomagok

1 csirkemell

1 mozzarella

4 paradicsom

fél cukkini

2 ek. olívaolaj

őrölt feketebors

oregánó

Letépek kb. 80 cm alufóliát és félbehajtom úgy, hogy a kevésbé fényes része legyen kívül, megkenem 1 ek. olívaolajjal. Felkarikázom a cukkini és a paradicsom felét, két réteget rakok le belőlük a fóliára, minden rétegre só, bors, oregánó megy. A második rétegre ráteszem a fél csirkemellet, leválasztva róla a kicsi "szívrészt", ami külön mellé megy és a nagy mellrészt három helyen sréhen bevagdosom. A résekbe/re felszeletelem a fél mozzarellát, picit rakok a szívrészre is, tetejére is bors és oregánó kerül. A fóliát minden oldalán behajtom, kis rés maradjon szabadon a tetején. Még egy csomagot csinálok, közben előmelegítem a sütőt 200 fokra. 30 percig szaunázik benne a két csomag egy tepsire ültetve. Valószínűleg finom lenne hozzá valami jó kis olasz száraz fehérbor, de miután a mai bevásárlásnál egy új boltban felfedeztük régi londoni kedvencünket, az Old Speckled Hen-t :), így ezzel kísértük. Két személy vacsorája.

A Simply Quick and Easy c. új beszerzésben talált recept.

Paradicsomos-kukoricás spagetti

20 dkg koktélparadicsom

10 dkg konzerv kukorica

2 tk. kapribogyó

2 tk. oregánó

4 ek. olívaolaj

30 dkg spagettitészta

A koktélparadicsomokat négybevágom, hozzákeverek mindent mást a tészta kivételével és egy órát legalább állni hagyom, hogy összeérjenek a fűszerek. A tésztát kifőzöm és belezuttyantom a szmötyibe. Három személynek elég adag.

Tessa (FC) receptjéből indultam ki.

A Négy Nagy Kence

1) Tapenade

egy marék fekete olívabogyó

2 tk. kapribogyó

1 ek. olívaolaj

1 ek. sűrített paradicsom

pár csepp borecet

kakukkfű

A fentieket szépen összeturmixolom, aztán mehet a hűtőbe, pihenni egy órácskát.

2) Fűszervaj

7 dkg teavaj

oregánó

bazsalikom

A vajat kicsit megolvasztom, annyi zöldfűszert keverek hozzá egyenlő arányban, hogy szép "pöttyös" legyen, plusz mehet hozzá egy kis só is. Aztán vissza a hűtőbe, hogy megdermedjen.

3) Fokhagymás majonéz

4 ek. majonéz

1 tk. fokhagymapor

pár csepp citromlé

Fentieket összekeverem és hagyom összeérni úgy egy félórát.

4) Mustáros tejföl

4 ek. tejföl

1 tk. mustár

Mix + hűtő.

 

És ha az összes kis kence elkészült, akkor kis tálra mehetnek az egyéb csemegék: szeletelt Grana Padano, koktélparadicsom és kaliforniai pirospaprika. Pirítóskenyér vagy kruton hozzá és lehet dőzsölni némi Hoegaarden kíséretében :). Két ember finom ma esti vacsorája volt a fenti kör, de még egy harmadik is belefért volna.

Egyre megy honnan nézed,
A négy az egy meg egy, meg egy és még egy.
A négy számottevő, a négy az sok,
A négyekre irigyek a hármasok.
Ez ám a szám! Sőt, mi több:
A négy az majdnem öt!

:)

Régebbiek | Végére »