|
Minipizzák
A tésztához: A paradicsomszószhoz: Feltét: Nem tudom, hány embernek mond bármit Oliver, a majom neve a Baby TV-ről :), ha nem túl soknak, talán nem akkora tragédia :). A lényeg, hogy Oliver pizzát sütött, úgyhogy mi is pizzát sütöttünk. Nem olyan egyszerű ez leánygyermekkel, de megküzdöttünk vele. A tésztához valókat a só kivételével összekeverem és dagasztókaros robotgéppel 3 percig dolgozom rajta, majd mehet hozzá a só és újabb 6 perc dagasztás. A szép fényes tésztát deszkára teszem, téglalap formájúra igazgatom, megböködöm az ujjaimmal, felhajtom az alsó harmadát, majd rá a tetejét, elfordítom 90 fokkal és megismétlem. Hagyom 20 percet pihenni. A "fehér gyurmából" :) 13 golyót formázunk és kicsi, vékony körlapokra nyújtjuk. A hűtőbe teszem őket, hát a recept szerint 4-8 órára kéne, nekem egy fért bele (ebédelni terveztünk). A paradicsomszószhoz az olajat felforrósítom, az apróra vágott fokhagymát beleszórom, ha erős illata van, megy bele a paradicsom is. 20 percig főzöm, majd az utolsó két percre belekerül az összetépkedett bazsalikomlevél is. A sütőt előmelegítem 250 fokra és hagyom egy félórát menni. A pizzalapokat sütőpapírra teszem, alaposan megkenem a paradicsomszósszal, ráteszem a karikára vágott olívabogyókat, a harmadolt pármai sonkát, parmezánforgácsokat és egy-egy szelet mozzarellát. Kb. 15 perc alatt ropogósra sül. Három személy ebédje. A tészta Locatelli Made in Italy könyvéből, a paradicsomszósz Tessa Kiros Twelve-jéből származik.
Töltött, sült Reblochon
1 egész Reblochon sajt A Reblochon egy isteni finom francia sajt, amelyből először szeleteket nézegettem, majd hirtelen felindulásból megvettem egy egész korongot. Könnyűnek nem mondható, de nagyon finom előétel lett belőle. Nagy darab alufóliát kikentem olajjal, és rátettem a széltében kettévágott sajt alsó részét. Megszórtam a száraz serpenyőben megpirított fenyőmaggal, a felkarikázott olívabogyóval, a csíkokra vágott szárított paradicsommal (a képen ebben a fázisban), rárakom a sajt felső részét, meglocsolom a rozéval, és mehet 200 fokra előmelegített sütőbe úgy 10-12 percre, amíg a sajt szépen megolvad. Bagettel csipegethető, háromszemélyes adag. Másoknál Tartiflette-receptekben találtam hozzávalóként a Reblochont: Horasznál (otthoni beszerzési hellyel együtt), Lila Fügénél és a Kispadon.
Idegnyugtató szendvics
2 szelet toastkenyér Az ember azt hinné, egy fürdőszobai elektromos ventillátor beszerelése nem egy akkora nagy dolog. Ehhez képest egy hónapja nem sikerül elintézni. A szerelő, aki egyszer már bevált, mondott egy időpontot, majd nem jelent meg és azóta sem sikerült elérni telefonon, üzenetre nem reagál. Az ismerős, aki a testvérét ajánlotta, későn adta meg neki a telefonszámunkat (egy hetet vártunk a jelentkezésére), már lebeszéltük egy új jómunkásemberrel a most szombatot tól-ig. Aki nem jött. Ember felhívta, hogy lekapja a tíz körméről, ő ekkor beismerte, hogy elfelejtette ("valamikor kedden beszéltem a feleségével, az olyan régen volt és a papírt is elhagytam"), majd szent esküvéssel ígérte, hogy eljön este 6-ra. Majd telefonált 18:05-kor, hogy ő "bizi" (előző beszélgetés alkalmából elmondta, hogy a nőjénél van...) és most nem tud jönni. Majd vasárnap délután 3-kor, ajánlotta fel ennen magától. Ma 15:01-kor sms No. 1. jő: "I'm sorry please i not can comming, i will do this job but I'm to bussy in this time so is better for you to look for another company". 15:03-kor sms No. 2.: "I hope you understand me sorry is better for you to check for another company because i'm to busy now". Férjem egy óra vasalás és egy óra biciklizés után is erőst őrjöngő hangulatban volt, közölte, hogy legközelebb otthonról importálunk villanyszerelőt, vagy itt keresünk egy magyart, akinek ellenőrizzük az útlevelét és azt is, hogy még születési helyeként is egy magyar város legyen feltüntetve :). Megígértem, hogy a tegnapi, Spanglish c. filmben látott tükörtojásos szendvicshez hasonlót csinálok neki, ha megnyugszik :). A két kenyérszeletet megpirítom, az egyiket krémsajttal, a másikat dijoni mustárral kenem meg. A krémsajtosra karikázom a koktélparadicsomat és negyedelem az olívabogyókat. A szalonnákat száraz serpenyőben megsütöm, majd a szendvicsre teszem. A visszamaradt zsiradékhoz egy kevés olajat öntök még, majd beleütöm a tojást. A szalonnára teszek három csík goudát, végül ha kész a tükitojci :), ez megy a tetejére, kalapnak pedig a mustáros pirítós. Idegnyugtató szendvics egy darab felbőszített férjnek (bevált :) ).
VKF! VIII. - Olívás-szárított paradicsomos focaccia
A focaccia Milánóhoz kötődik nálam, már nem is emlékszem, pontosan milyet ettem ott, egy kis helyen vettük, de finom, forró, friss kockára vágott darab volt. Remélem egyszer Magyarországon is lesz olyan hely, ahol hasonlókat lehet enni, addig is magad uram. Könnyen elkészíthető, önsorsrontó kenyérféle, azonnal el is fogy, akármennyit csinálok belőle. Tessa Kiros receptjét vettem elő, reméltem, hogy olasz férjétől tisztességes focacciát tanult. Az olívabogyó és a szárított paradicsom helyett kipróbálhatunk sok minden mást, zöldfűszereket, hagymát, stb. Az ananászért mondjuk ütök.
Hozzávalók: Fél kg liszt, 7 gramm szárított élesztő, 3,5 dl melegvíz, teáskanál só, 25 dkg magozott fekete olívabogyó, 12 dkg olajban eltett szárított paradicsom, 4 ek. fűszeres olaj a szárított paradicsomról. 1. A lisztet, élesztőt, vizet, sót és két ek. olajat összegyúrom, egy óra alatt duplájára kelesztem. 2. A megkelt tésztába keverem az olívabogyókat és a darabokra vágott szárított paradicsomot, jól átgyúrom, négy lepényt formázok belőle. 3. Kiolajozott tepsibe teszem, megsózom, megkenem a maradék fűszeres olajjal, és még egy félórát hagyom kelni. 200 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöm.
Kelt tésztagolyós, olívás, kecskesajtos nyársak
8 szem zöld olívabogyó 3 dkg keményebb fajta, érett kecskesajt
A tésztához: 13 dkg liszt 1 kk. szárított élesztő 1 kk. hawaii só 1 ek. olívaolaj + egy kevés a kenéshez 1 dl meleg víz
A citromos vajhoz: 3 dkg vaj fél citrom leve és reszelt héja Barbecue szezon van, illatoznak sokfelől a gusztusos rablóhúsok, grillek, roston sül a sok finomság. A nyárson sültek vitathatatlanul húsok által uralt ételek; cuppog a kolbász, pirul a bárány, csöpög a szalonna. De mi legyen vegetáriánus barátainkkal? Jó, a paradicsom, paprika, hagyma nekik is megfelel, de kissé talán unalmas. Szegények általában nincsenek elkényeztetve étteremben sem, ha a rántott sajt, rántott gomba, saláta Bermuda-háromszögön túl szeretnének jót enni, pedig a nyár aztán igazán az ő terepük a sok friss zöldséggel. Bár én nem tartozom közéjük, gyakran eszünk vegetáriánus ételeket, mert a melegben néha sokkal jobban esnek, mint a húsos, nehezebb kaják. Szerencsére ma már rengeteg szakácskönyv ad jobbnál jobb tippeket és recepteket a vegetáriánusoknak, a világ minden tájáról. Ezúttal Rose Elliotnál kerestem nyári nyársas ételt, aki hatvan könyvével, 30 éves főzőmúltjával a leghíresebb brit vega szakácsnő, akit a királynő a Brit Birodalmi Rend tagságával tüntett ki munkásságáért. Könnyű és könnyen elkészíthető, modern, változatos életeket alkot, nem véletlenül titutálták a Vegetáriánus Főzés Királynőjének. A fanyársakat vízbe áztatom, hogy sütéskor ne égjenek meg. A tészta hozzávalóit jó alaposan összegyúrom, könnyű, ruganyos masszát kapok. Kíváncsiságból a nemrég beszerzett hawaii fekete sóból szórtam hozzá, amitől fekete márványos erezetű lett a tészta, de természetesen a sima konyhasó is tökéletes hozzá. A tésztát kelesztőtálban vagy konyharuhával letakart tálban duplájára kelesztem.
Ezután ismét alaposan összegyúrom és 12 diónyi nagyságú golyót formázok belőle. A nyársakra egy tésztagolyó kerül, majd egy kocka kecskesajt, egy olívabogyó, ismét tésztagolyó, olívabogyó, kecskesajt, végül megint tésztagolyó, összesen négy nyárs lesz. Sütőpapírral fedett tepsibe kerülnek, olívaolajjal megkenem őket és fóliával lefedve még hagyom 30 percig állni.
A grillt előmelegítem 200 fokra, de rácsos serpenyőben vagy grillrácson is el lehet őket készíteni, 7 percig sütöm egyik oldalát, majd megfordítva szintén 7 percig a másikat is (amíg egy kis pírt nem kapnak a tésztagolyók). Amíg megsülnek, összedobom a citromos vajat, amivel evés közben a sült tésztát lehet kenegetni: a puha vajat és a citromhéjat, valamint levet alaposan összekeverem. (Erősen zárójelben húsevőknek: ha valaki nagyon nem bírja a napi betevő husija nélkül, süssön ki hozzá natúr pulykamell szeleteket.) Kétszemélyes adag. Rose Elliot: Veggie chic
Koktélrákos fekete tészta
25 dkg tintahalas, fekete tészta 13 dkg koktélrák 8 dkg fekete, kimagozott és negyedelt olívabogyó 8 gyöngyhagyma 2 gerezd fokhagyma 1,5 dl tejszín 4 dkg frissen reszelt parmezán 2 ek. Marsala (vagy más édes desszertbor) 2 ek. olívaolaj tengeri só Az, hogy nem vagyok nagy barátja a tengeri herkentyűknek és a halaknak, igencsak eufemisztikus megfogalmazás. A karácsonyi hal helyett nekem mindig mást kellett készíteni. A boltban a nagy akvárium közeléből befogott orral, futóléptekben menekültem, az uszonyosoknál csak a kagylós és ollós jószágok tűntek ijesztőbbnek. Az utóbbi időben azonban próbálok nyitni, és megismerkedni ezekkel a gyanús és bonyolult kinézetű lényekkel, mert még az is kiderülhet, hogy érdemes. Egy véletlen folytán homár került étteremben a tányéromra - és bejött. Nemrég hősiesen a kagylót is megkóstoltam - és finom volt. Halból a páromnak el tudok készíteni mindenféle filét, ami nem néz rám (szerintem vádlón) üveges szemekkel, mint az egész állat, bár ebből még nem találtam olyat, ami nekem ízlene. Úgyhogy amikor a tintahal tintájával feketére színezett, vékonyka taglionit megvettem, éreztem, hogy eljött a következő lépés ideje. Eredetileg a színekkel játszva csak egy fekete-fehér hozzávalókból kombinált ételt akartam belőle kihozni, de rájöttem, hogy túl monoton lenne, kell bele valami, ami feldobja, egy színes pont az i-re. És ha már a neten talált receptek többsége kagylót vagy rákot passzít a tintahalas tésztához, hát úgy döntöttem, legyen a színesebbik (és kisebb kiszerelésben kapható) kolléga a kiválasztott. A királyrákot egyelőre túl nagy ugrásnak tartottam, a szépen előkészített, bolti koktélrákoknak viszont nincs szemük meg ollójuk, vagy más egyéb gyanús alkatrészük, amivel nehezen boldogulna az ember, és miután úgy éreztem, helyes kis rózsaszínjük feldobná a tervezett monoton színvilágot, ezért mély sóhajjal betettem egy dobozt a kosárba. Az olajon két perc alatt üvegesre megfuttatom a megpucolt, negyedelt gyöngyhagymákat. Hozzáöntöm a koktélrákot és áttöröm rá a fokhagymát, tengeri sóval megsózom. Pár perccel később követheti őket az olívabogyó hadsereg, majd ráöntöm a Marsalát, és nem sokkal később a tejszínt. Úgy öt percig hagyom őket együtt rotyogni, majd belekeverem a parmezánt. Párhuzamosan megfelelően időzítve kifőzöm a tésztát (természetesen al dente), tekercsekben a tányérra halmozom és a rákos szószt rákanalazom. Két személy ebédjét jelentette, s miután a végeredményt finomnak találtam, mostantól újdonsült koktélrák barátaim is felkerülhetnek a családi menük alkotórészei közé. Lila Füge receptjéből indultam ki.
Szárított paradicsomos-olívabogyós kosárkák
12 Ikea kosárka 10 dkg brie 1 ek. reszelt torma 6 olívabogyó 6 nagyobb olajben eltett szárított paradicsom Csak egy gyors kis vacsora, a "nézzük, mi van a hűtőben és a polcon" eredménye :). A kosárkákat kibélelem a félbevágott paradicsomokkal. A brie-ről leszedem a fehér penészes részét, 30 mp alatt a mikróban megolvasztom, majd hozzákeverem a tormát. A sajtos krémmel megtöltöm a kosárkákat, majd félbevágott olívabogyókat teszek a tetejükre. Egy személyes adag.
Bárány paradicsommal és olívával
70 dkg báránysteak 50 dkg koktélparadicsom 15 dkg fekete olívabogyó 1,5 dl fehérbor 2 nagy lilahagyma 2+2 ek. olaj 2 ek. szárított kakukkfű só bors Egy szép adag új-zélandi bárányra tettem szert, gyorsan fel is használtam. A nyolc kisebb hússzeletet sóztam, borsoztam és két adagban, 2 ek. olajon megsütöttem, oldalanként 4-5 percig. Sütőedénybe raktam őket, felöntöttem a fehérborral, majd a köztük lévő résekbe rakosgattam a paradicsomot és az olívabogyókat. A tetejére karikáztam a lilahagymákat, kis sót, őrölt borsot kapott még, aztán megszórtam a kakukkfűvel. 200 fokra előmelegített sütőben 25 percet töltött. Három személyes adag. A Good Food-on találtam a recept eredetijét.
Hagymás-olívás paradicsomleves
2 nagy fej lilahagyma Az olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, majd követi a nyolc cikkelyekre vagdosott paradicsomhadsereg és a szeletelt olívabogyók tömege. Jó tíz percet kapnak így együtt, a paradicsom már szétesőfélbe kerül ekkortájt. Felöntöm a paradicsomszósszal és a vízzel, hozzáadom a cukrot, a sót és a borsot, felfőzöm. A végén beletépkedem a bazsalikomot is. Háromszemélyes adag.
Mediterrán muffin
25 dkg liszt fél csomag sütőpor 1 tojás 10 dkg fekete olivabogyó 20 dkg feta egy ág rozmaring 0,8 dl olívaolaj 3 dl natúr joghurt só bors A lisztet elkeverem a sütőporral, belenyirbálom a rozmaringot, karikázom az olajbogyót, mehet bele a só és a bors is. A tojást felverem egy másik tálban, hozzákeverem a joghurtot és az olajat. A száraz anyagos cuccot összekeverem a folyadékossal. Muffinformába kanalazom a felét, kb. 10 deka fetát rákockázok, majd befedem a tészta másik felével. A megmaradt fetát a tetejére reszelem. 200 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt megsül. 12 rendes és vagy 8 minimuffin lett belőle. H. F. receptje egy internetes fórumról.
Paradicsomos-zöld olívás csirke
1 kg csirkemell 1 dl száraz vörösbor 4 dl húsleves 10 dkg olajban eltett szárított paradicsom 2 ek. olaj a szárított paradicsomok alól 8 gerezd fokhagyma 5 dkg zöld olívabogyó 3 babérlevél 1 evőkanálnyi friss kakukkfű 2 kk. keményítő 1 ek. víz rizs Az olajat serpenyőben felforrósítom, a nagyobb darabokra vágott csirkéket minden oldalukon megpirítom benne. Hozzáadom a bort, a húslevest, az egész fokhagymagerezdeket, a csíkokra vágott szárított paradicsomokat, a babérleveleket és a kakukkfüvet. 15-20 percig, vagy amíg a csirke vajpuha nem lesz, lassú tűzön párolom. Ekkor elkeverem kis tálkában a vizet és a keményítőt, kiszedem a csirkét a serpenyőből, hozzáadom a visszamaradó léhez a keményítős cuccot és pár perc alatt besűrítem. Visszatér a csirke és az olajbogyó (amilyen szerencsém van, magos volt itthon, aztán nyiszatolhattam le a mag körül a húsát :) ). Átmelegítem és készen is van, rizst főzök hozzá köretnek. Négy személyes adag, még a négyéves is azt mondta, hogy nagyon finom volt, ámbár ennek értékéből némileg levon, hogy hozzátette: Dóri, ami nem az én keresztnevem :)). (Apuka frappánsan - rutinosan? :)) - odasuttogta neki, hogy ilyenkor azt kell mondani, hogy anyádat így hívják, az ötlet apróbb szépséghibája volt, hogy a szintén eltérő keresztnevű kedves mama is a vacsoratársaság részét képezte :).) The Australian Women's Weekly - Best Food Mains.
Lazacos-olívabogyós csónakok
2 dkg szeletelt füstölt lazac 12 dkg créme fraiche olívabogyók (köszönjük az őseim hozzájárulását a vacsorához Horvátországból :) ) snack csónakok (vagy bármi más olyan kekszféleség, ami nem ázik el fél perc alatt) Úgy gondoltam, kellemes kombináció lesz a créme fraiche hűvös, krémes, édes tónusú íze a füstölt lazaccal és az olívabogyók sósságával. Persze könnyen kísérletezek, hallal nem az én bőrömre megy ki a játék :). A csónakokat megkenem a krémmel, a lazacot vékony, egy centi széles, úgy 3-4 centi hosszú csíkokra vágom és feltekerem. Csónak egyik felébe lazacrózsa, a másikba olívabogyó megy. Emberem vacsorája (ízlett neki :) ).
Sült paprikás saláta
5 dkg vegyes saláta 2 kaliforniai pirospaprika egy marék fekete olívabogyó 2 kis fej vöröshagyma 5 dkg feta 2+2 ek. olívaolaj A paprikákat sütőedénybe teszem, 1-1 ek. olívaolajat lötykölök rájuk és grill alatt megsütöm őket minden oldalukon. Zacskófogság vár rájuk 10 percig, aztán lehúzom a héjukat és felcsíkozom őket. Hagymát felkarikázom, összekeverem a salátával, a paprikával, az olívabogyókkal, két tálba porciózom, meglöttyintem őket olívaolajjal és rájuk reszelem a fetát. Török minikenyérrel tálalom (de tökéletesen megfelel a magyar zsemle is...). Két személyes, könnyű kis vacsora.
Szalonnás-olívás kosárkák
1 doboz (=24 db) Ikea kosárka 20 dkg bolti coleslaw saláta 20 dkg szeletelt szalonna 12 szem magozott fekete olívabogyó Sto gyélájes, ha hazaérkezéskor nonstop sündörgés közepette felhangzik a "mit vacsorázzaaak?" kérdés, amire a "levest", illetve a "szendvicset" válasz nem tűnik kielégítőnek? :) Rövid konyhai seregszemle után ezt improvizáltam, a korábbi változatokhoz nem volt itthon minden. A szalonnacsíkokat kettőbe-háromba vágom és kettesével egymáson keresztbe a kosárkákba teszem, úgy, hogy csak egy kicsit lógjanak túl a széleken. Belekanalazom a coleslaw salátát (Londonban kaptam rá a Tesco gazdaságos verzióra :), itt meg egy másik márkát találtam, remélem otthon is lehet kapni) és a tetejére teszek egy-egy félbevágott olívabogyót. Elég pikk-pakk elfogyott mind a 24 darab és ebből én csak egyet kóstoltam :).
Nizzai miniszendvicsek
2 szelet toastkenyér 1 tojás 1 nagyobb paradicsom 2 ek. olívaolaj pár szem fekete olívabogyó vaj só Mostanság nem főzök nagyokat, a melegben a kisebb, hideg falatok jobban esnek. Ez is egy egyszerű kis vacsora, véletlenül akadt meg rajta a szemem és megtetszett. A tojást keményre főzöm, amíg elkészül, a felkarikázott paradicsomokat megforgatom az olajban. Félbe vágott vajas kenyérszeletekre egy szelet paradicsom, egy tojás, egy paradicsom, tetejére karikázott olívabogyó és egy pici só. Nyamm. Egy személyes adag. A Silver Spoon-ban találtam.
Könnyű sajtos zöldsaláta
1 nagy maréknyi toszkán salátakeverék (sárga paprika, újhagyma, hagyma, káposzta, rukkola) 1 ek. pirított szezámmag 2 dkg halloumi 5-6 szem fekete olivabogyó fél marék kruton A sajtot és az olivabogyót felaprítom, hozzákeverek minden mást. Ember vacsorája.
Halloumis bagettszeletek zöldsalátával
20 dkg halloumi (az eredeti recept kecskesajtot ír, akár az is lehet) egy nagy bagett olívaolaj 20 dkg vegyes zöldsaláta 5 dkg dió 10 dkg fekete olívabogyó bors
Az öntethez: 1 tk. magos mustár 1 tk. francia mustár 2 ek. tárkonyos ecet 6 ek. extra szűz olívaolaj só bors Az öntetet összekeverem, a salátástál aljába teszem. Belevágom apróra a diót és az olívabogyót, majd mehet a saláta is. Jól összeforgatom. A bagettet felszeletelem kb. ujjnyi vastag szeletekre, megkenem őket olívaolajjal és rájuk teszek kb. félcenti vastag halloumi szeletet. Mehet a grill alá pár percre, amíg kicsit meg nem barnul és el nem kezd bugyborékolni. Úgy négyszemélyes adag, frissen kell tálalni, kis borssal meghintve. Az eredetit Joanne Harris-Fran Warde Francia konyha c. szakácskönyvében leltem.
Paradicsomszószos csirke
25 dkg paradicsomszósz 2 nagy ek. tejföl 3 ek. víz egy marék fekete olívabogyó 1 csirkemell 2 ek. olaj kakukkfű oregánó rizs A csirkemellet kb. kétcentinként szeletekre vágom és sütőedénybe pakolom. A paradicsomszószt, a tejfölt, a felaprózott olívabogyót, a vizet, az olajat, a zöldfűszereket összekutyulom és ráöntöm a pipire. Hűsöl egy éjszakát lefóliázva, vagy ha csak pár órára van idő, annyit. Be... khm... teszem :) a 200 fokos sütőbe, úgy 30 perc alatt szépen megsül. Rizst főzök hozzá. Három személyes adag. A recept eredetije Kanbékáé, némileg más összetevőkkel és szókinccsel :)).
A Négy Nagy Kence
1) Tapenade egy marék fekete olívabogyó 2 tk. kapribogyó 1 ek. olívaolaj 1 ek. sűrített paradicsom pár csepp borecet só kakukkfű A fentieket szépen összeturmixolom, aztán mehet a hűtőbe, pihenni egy órácskát. 2) Fűszervaj 7 dkg teavaj oregánó bazsalikom só A vajat kicsit megolvasztom, annyi zöldfűszert keverek hozzá egyenlő arányban, hogy szép "pöttyös" legyen, plusz mehet hozzá egy kis só is. Aztán vissza a hűtőbe, hogy megdermedjen. 3) Fokhagymás majonéz 4 ek. majonéz 1 tk. fokhagymapor pár csepp citromlé Fentieket összekeverem és hagyom összeérni úgy egy félórát. 4) Mustáros tejföl 4 ek. tejföl 1 tk. mustár Mix + hűtő.
És ha az összes kis kence elkészült, akkor kis tálra mehetnek az egyéb csemegék: szeletelt Grana Padano, koktélparadicsom és kaliforniai pirospaprika. Pirítóskenyér vagy kruton hozzá és lehet dőzsölni némi Hoegaarden kíséretében :). Két ember finom ma esti vacsorája volt a fenti kör, de még egy harmadik is belefért volna.
Egyre megy honnan nézed, :)
|