* nemisbéka *
Édes kuszkusz nyári gyümölcsökkel

5 dkg kuszkusz
2 dl víz
3 dkg vaj
1 rúd fahéj
2 ek. nádcukor
maréknyi málna
maréknyi feketeszeder
1 nektarin
2 ek. mascarpone

Egy érdekes nyári hideg-meleg kombináció, finom gyümölcsökkel. A vizet a rúd fahéjjal és a cukorral felforralom, majd hagyom ázni egy félórát-órát, amennyi idő van rá. Utána újra felforralom, kiveszem belőle a fahéjrudat és ráöntöm a kuszkuszra. Lefedve hagyom állni úgy 10-15 percet, amíg a szemek megduzzadnak, majd hozzáadom a vajat és villával felverem. Óvatosan összeforgatom a csíkokra vágott nektarinnal, a málna- és feketeszeder szemekkel, és a két tálhoz adok egy-egy nagy evőkanál mascarponét. Kétszemélyes adag.  

VKF! XVI. - Piknik a kisszobában

Anyáddal szórakozz, te szemét - morogtam kómásan, amikor hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy dörög, villámlik, zuhog az eső, mivel tegnap két órán át előkészültem a mai piknikre. Embernek két hete sulykolom, hogy ez a hétvégi program (muszáj, szívem, gourmandula ezt írta ki :) ), fejben puzzléztam a menüt már napok óta, és persze megvolt a kinézett helyszín is:

Reggelre összekapta magát a mocsok időjárásfelelős, napsütés, satöbbi, úgyhogy teljes gőzzel folytattam a készülődést. Majd délben férjuram kimutatott az ablakon:
Hát nem mertünk elindulni a tengerpartra, helyette férfiembernek kiadtam a feladatot: rendezze be a kisszobát póthelyszínnek :), indoor pikniket csapunk jobb híján. Nagyon figyelt az autenticitásra: leterített egy plédet a földre, oszt slussz :)), és egyéb konstruktív javaslatai is voltak. (Párna minek? A partra sem viszünk. Ne dőlj a falnak, a szabadban sincs támaszték. Miért nem egybe hozol ki mindent a konyhából? Kint sem háromszor fordulsz.) Miután nagyvonalúan életben hagytam, jöhetett a dőzs.

1) Málnás limonádé

30 dkg málna
10 dkg porcukor
1 citrom leve és reszelt héja
1,5 liter + 1,5 dl víz

A málnát a porcukorra és a citrom levével, héjával összeturmixolom, és hagyom állni egy órát. Öntök rá 1,5 dl forrásban lévő vizet, majd ha kihűlt, éjszakára a hűtőbe teszem. Másnap mehet rá 1,5 liter hideg víz, jól összerázom és leszűröm (a málnamagoktól és a citromhéjtól kell megszabadulni), indulásig (haha...) a hűtőben tartom egy ásványvizes flakonban. Álomszép színű, savanykás-málnás finom ital lesz a végeredmény.

2) Dupla paradicsomos tapenade

Ennek az ötletét a kedvenc sajtboltunkból csórtam, legutóbbi vásárlásunkkor megakadt a szemem a tapenadés tálkáikon és vettünk is egy dobozkával, ezt próbáltam reprodukálni.

8 dkg fekete olívabogyó
4 dkg zöld olívabogyó
1 közepes paradicsom
5 fél olajban eltett szárított paradicsom
2 ek. fűszeres olaj a szárított paradicsom alól
2 ek. reszelt grana padano

A paradicsomot bemetszem, forró vízbe dobom 20 másodpercre, majd elhúzom a héját. Robotgépre bízom a többi hozzávalóval együtt, és készen is van a kence. Tegnap este megcsináltam, mert miért ne, de semmi perc alatt megvan. Nem árt a hűtőben tartani, de nem túl kényes még a sajt miatt sem, elég kemény, bírni fogja a gyűrődést. Kis kerek kekszeket vettem hozzá, ezekre kenegettük.

A sajtboltunk ötlete alapján :).

3) Piknik saláta avokádós öntettel

Saláta muszáj, mert finom és egyszerű, gyorsan össze lehet dobni.

15 dkg kukorica
2 pirospaprika
1 alma
2 marék rukkola
1 ek. extra szűz olívaolaj
1 ek. citromlé

A paprikákat grillen körben megpirítom, majd zacskóba zárom 15 percre, lehúzom a héjukat és csíkokra vágom, összekeverem az olívaolajjal. Mehet hozzá a kukorica, a rukkola és a meghámozott, kockára vágott, citromlével meghintett alma. Összeforgatom és máris útra kész.

1 avokádó
1,25 dl tejföl
1 ek. extra szűz olívaolaj
1 kk. citromlé
1 kk. mustár
1 kk. balzsamecet

Robotgépre bízom az egészet. Hűtőtáskás cucc (lett volna), de nem olyan kényes, mint egy majonézes öntet. Jó sok lesz, a salátához akár fele mennyiség is elég lehet, de finom :), kárba nem fog menni.

4) Csípős csirkével és ementálival töltött minibriósok

Valami húsos kellett embernek, ez egyértelmű volt :), ami nem igényel különleges szállítási körülményeket, de adott esetben kihűlve is jól esik még és jól összeillik a salátával.

45 dkg liszt
7 g porélesztő
3 tojás
1 tojássárgája
1,5 dl meleg tej
1 kk. só
7 dkg olvasztott vaj + a formához
5 dkg reszelt grana padano
1 ek. olaj
15 dkg ementáli
40 dkg csirkemell
1 ek. chiliszósz
1 ek. dijoni mustár
1 kk. citromlé
1 ek. olívaolaj + a sütéshez

A csirkét apró (centis, félcentis) kockákra vágom és a chiliszósz-mustár-citromlé-olívaolaj keverékébe pácolom éjszakára. A tésztához a lisztet, az élesztőt, a sót elkeverem, majd fokozatosan hozzáadom a 2 tojásból, tojássárgából, tejből, olvasztott vajból és reszelt grana padanóból készített keveréket. Alaposan eldolgozom, ruganyos tésztát kapok, amit kiolajozott tálba teszek és a tetejét is megkenem olajjal. Melegben, frissen 1 órát kéne neki állnia, én betettem éjszakára a hűtőbe. Délelőtt kevés olívaolajon megsütöttem a csirkekockákat. Amíg hűltek, apró kockákra vágtam az ementálit, a tésztát pedig lisztezett deszkán átgyúrtam, négy részre, majd mindegyik részt 12 kisebb részre vágtam. A részekből korongot lapítottam, mindegyikbe tettem egy csirkekockát és két sajtkockát, majd diónyi golyóvá gyúrtam össze. Kivajazott minimuffinsütőbe pakolgattam a golyókat, a jó matekosok a fentiekből már tudják, hogy 48 darab lesz a végeredmény :), tehát két sütési körrel két minimuffinsütőnyi, a tetejüket megkentem a maradék tojás és egy kevés tej keverékével. 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt gyönyörűen megsültek.

A Parti food and appetizers c. kedvencem egyik receptjét módosítottam.

5) Stracciatellás panna cottával töltött nektarin

Na a desszert volt a nagy kihívás. Mostanság olyan szinten zabálom a cseresznyét, hogy a zöldséges bácsi reggelente szinte már zacskóval a kezében vár :), de ez azért túl egyszerű lett volna, meg ott volt tömör piros gyönyörnek a málnás limonádé, nem akartam csak gyümölcsöt. Azon járt a fejem egy hete, miként lehetne a csokit becsempészni a piknikre sütés nélkül, akár harmincon fokokban is - persze ekkor még nem gondoltam, hogy Thor bekavar a programba :). És kiötlöttem, most pedig bevallom: erre a művemre büszke vagyok (márpedig ez ritka).

4 érett, de viszonylag kemény húsú nektarin
2 dl tejszín
1 dl tej
1 ek. porcukor
1 kk. vaníliakivonat
3 lap zselatin
5 dkg étcsoki

A tejszínt, a tejet, a porcukrot és a vaníliakivonatot összekeverem, alacsony lángon forráspontig főzöm, majd leveszem a tűzről. A zselatint hideg vízbe áztatom, ha megpuhult, a még forró tejszínes keverékhez teszem. Hűlés közben is kevergetem, közben a csokit apró kockákra vágom. Csak akkor teszem bele, ha annyira kihűlt, hogy biztosan nem olvasztja meg. A nektarinokat a héten tökéletesített és alaposan begyakorolt :) felezési technikával kezelésbe veszem: késsel hosszában körbevágom, a két felet óvatosan ellentétes irányba forgatom ide-oda, míg el nem válnak egymástól. A magot késsel körbevágom és ezt is óvatosan forgatom a barackféllel ellentétes irányba. Dinnyevájóval a mélyedésre rásegítek, hogy kb. félcentis gyümölcshús maradjon, majd megtöltöm vízszintig a csokis-tejszínes keverékkel és mehet a hűtőbe. Legalább 3-4 óra hűtési idő kell neki, én tegnap este elkészítettem, békésen elvolt éjszaka a hűtőben. A zseniálisnak képzelt csomagolástechnika gyakorlati kipróbálása elmaradt, de úgy gondoltam, a feleket szépen fóliával betekerem, majd "összerakom" megint a barackot és alufóliával körbe, plusz hűtőtáska - mindenesetre próbaképp fejreállítottam őket és remekül vizsgáztak :). És még finomak is! Hát ez lett a záróakkordja a kisszobai piknikünknek - meg a mosogatás :).

Anyáddal szórakozz, te szemét - morogtam kómásan (és a keretes szerkezet jegyében), amikor délután 4-kor arra ébredtem a piknik utáni kis szundikálásból, hogy ragyogóan tűz be a nap a szobába, kéken tisztállik az ég, csicseregnek a fákon a madarak. Nu pagagyí, szabadtéri piknik! :)

Málnás trifle

3 dl tej
3 dl tejszín
1,5 ek. keményítő
2 vaníliarúd
4 ek. cukor
2 tojássárgája
30 dkg málna
2 ek. porcukor
0,5 dl víz
12 dkg babapiskóta

Még mindig Gordon, ez most egy ilyen sorozat :), most éppen az édesség szekcióban. Először a krémet készítem el: a tejet a keményítővel eldolgozom, majd hozzáadom a cukrot és a vaníliarudakat. Lassú tűzön, állandó keverés mellett felforralom, majd leemelem a gázról. A tojássárgákat elektromos habverővel fehéredésig verem, majd fokozatosan hozzáöntöm a forró tejes keveréket. Visszateszem az egészet a tűzre, alacsony lángon állandó keverés mellett 2 percig tartom, nem forrhat fel. Leveszem, megnedvesített sütőpapírral befedem a felületét, hagyom kihűlni. A málna felét a porcukorral és a vízzel elturmixolom, majd hozzákeverem az egész málnaszemeket, és a gyümölcsös réteget kelyhekbe kanalazom (opcionálisan lehet egy nagy tálba is). Tetejére teszem a darabokra tördelt piskótát. A tejszínt habbá verem és a kihűlt krémhez keverem, majd elosztom a kelyhekben. Legalább egy órát kell a hűtőben hagyni, a tetejére tehetünk pár szem málnát és a csokidíszek sem megvetendőek :). Négyszemélyes adag.

Gordon Ramsay: Makes it easy c. könyvéből

Bazsalikomos málnaturmix

30 dkg mirelit málna
10 dkg mascarpone
2 dl tej
0,5 dl natúr ivójoghurt
1-2 nagyobb bazsalikomlevél

Több napra érkezett vendégek mellett nehéz főzni, főleg, ha elkísérjük őket a városnézésekre és este fáradtan rogyunk le. Ilyenkor általában az a megoldás, hogy vagy ebédre vagy vacsorára étteremben oldjuk meg a meleg kaját, a hűtőt meg alaposan televásároljuk mindenféle hideg finomsággal. Aztán néha marad egy kis idő és energia valami apróság összedobására - így született meg ez a kis desszert is.

Erika a Banánkrém Szülőanyja megtisztelő cím birtokosa, és szereti a málnát. Miután a friss változata még elég savanyú volt, maradtunk a mélyhűtöttnél. A bazsalikom hirtelen felindulásból jött, már bőszen turmixoltam, amikor ránéztem barátnémra, és megkérdeztem, hogy tegyünk-e bele bazsalikomot. Számos sok kérdőjel tornyosult arcán, igazából nem tudtam rá racionális magyarázatot adni, de úgy éreztem, izgalmas lenne. Aztán rábólintott: "vaduljunk". Óvatos duhaj módjára nem tettem bele sokat, ennyi pont elég ahhoz, hogy izgalmas háttéraromát adjon a turmixnak és ne csak egy legyen a szokásos gyümölcsös változatok közül.

Az elkészítési módot azt hiszem nem nagyon kell cifrázni: mindent egybeönteni-kanalazni és a turmixgépre/botmixerre bízni a munkát. Sűrű, krémes állagú, hideg turmixot kapunk végeredménynek.

Eredetileg a Borsán.

Málnás banánkrém

1 banán
3 dkg mirelit málna
1 csipet őrölt kardamom
1 csipet őrölt fahéj

A banán meghámozom és fóliába csomagolva a mélyhűtőbe teszem, amíg meg nem fagy. A málnát korábban veszem ki, hogy kiolvadjon, ha ez megtörtént, akkor kiveszem a banánt is. Amikor a banán félig kiolvadt, akkor kis aprítóba teszem a málnával és a fűszerekkel együtt és összeturmixolom. A banánfagyasztás fontos elem, ha nem bébipapit akarunk enni, mert ettől teljesen más végeredményt kapunk: olyan sűrű, ragadós, isteni gyümölcsös, hideg krémet, hogy az aprító pengéjét sem lesz egyszerű eltávolítani a gépből. Csináltam már sima banános változatát is, az is remek. Egyszemélyes adag, 110 kcal.

A fogyókúrázóknak pedig ajánlom további ötletekért és receptekért a frissen létrehozott (Súly)vesztõhely blogot, ahol számos gasztroblogger gyûjti a diétás ételeket és fogyókúrás tippeket.

Erika barátném receptjét turbóztam tovább.

Eredetileg a Borsán.

Sajtok és gyümölcsök

Elsőként melegítsük elő a sütőt 250 fokra... Oké, oké, csak vicceltem, hallom ám a virtuális halálhörgéseket otthonról! Ahogy figyeltem az időjárásjelentést, nézegettem az erősen pirosba hajló mutatókat, éreztem, hogy most már minimális főzési/sütési idő sem jöhet szóba, különben a kedves olvasók maradandó károsodást okoznak a számítógépekben. A gyümölcsöt veszélytelennek ítéltem a rekordmelegben is, a sajt meg hűtött, úgyhogy azt is kipipáltuk.

Nagyon szeretem a különböző sajt-gyümölcs párosításokat, folyamatosan kísérletezem újabb és újabb kombinációkkal, szerencsére a lehetőségek száma meglehetősen nagy, a tévedés lényegében kizárva. Általában csak a fehérszőlő a legismertebb, amely a sajtokhoz illik, de én úgy tapasztaltam, lényegében mindenféle gyümölcshöz passzol legalább egy sajt és fordítva (talán a banán a kivétel). Alább csak néhányat mutatok fel az én próbálkozásaim közül, akár ezeken belül is fel lehet cserélni a szereplőket. Kísérőként kekszet, pirítóst és tésztakosárkát szoktam kipróbálni.

1) Eper és kecskesajt

Ez maga az addikció. Korábban már próbáltam keményebb kecskesajttal, most a lágy, fiatal sajt került sorra, amelyet lényegében kenni kell az eperre. Az édes eper és a krémes, sós sajt kombinációja egyszerűen ötcsillagos, én 8-10 deka sajtot simán elpusztítok negyedkiló eperrel reggelire.

2) Feketeszeder és mozzarella

A mozzarellát sok ember nem szereti "nyersen", csak ha rásül valamilyen ételre, mert gumiszerű állagát, semleges ízét önmagában nem kedvelik. A caprese rajongóit persze nem lehet eltántorítani ettől a remek kis sajttól natúr formájában, de nem csak nekik ajánlom a feketeszederrel való kombinációt. A savanykás gyümölcs és a hűs, semleges sajt kettőse hihetetlenül üdítő párost alkot, mozzarellából az e célra könnyebben kezelhető mini változatot választottam és az aljukat egy picit levágtam, hogy megálljanak a tányéron a feketeszederrel összetűzve.

3) Áfonya és diós sajt

A szintén savanykás áfonya áldás a melegben, valami olyan sajtot kerestem mellé, ami ezt a savanykásságot kellemesen ellenpontozza. A lágy, diós sajtot a kekszre vágtam és a tetejébe nyomtam egy-egy szem áfonyát - remek kis falatok születtek.

4) Málna és Gruyére

A Gruyére egy tömörebb, svájci sajt, amelyből egy érettebb, erőteljesebb ízű változatot választottam az édes málna mellé. Miután keményebb fajta, ezért meg lehetett vele azt csinálni, hogy vékonyabb csíkokat szeltem belőle, a málnát a sajtpálcikák tetejébe tűztem és egy kis pohárba állítottam. Ha nincs olyan meleg, hogy megolvadjon a sajt (tudom, most nem ez a helyzet), vendégváróként is kiváló.

5) Sárgabarack és fokhagymás-zöldfűszeres krémsajt

Fontos, hogy a barack érett legyen, hogy édessége kellemesen passzoljon a szöges ellentétes ízvilágú krémsajttal. Félbevágom, magja helyébe pedig a krémsajtot kenem. Szezonon kívül érdemes egy hasonló változatot is kipróbálni aszalt sárgabarackból.

6) Cseresznye és portóis Stilton

A Stilton sajt és a portói régi két jó barát, nemrég dibbuk írt kapcsolatukról és összeillőségükről részletesen. A sajtkészítők is ismerik ezt a klasszikus párost és megteremtették a portóis Stilton, amikor is a nemes nedűt a sajthoz keverik. Hát ezt az érdekes kék penészes sajtot töltöttem a cseresznyemag helyére és tettem vékony tésztakosárkákba.

7) Alma és Gouda

Almából kicsit édesebbet, nyárit kerestem és ezt soroztam koktélpálcikára felváltva a felkockázott Goudával. A sajtból, amely az egy hónapnyi érlelésűtől akár két évig "öregítettig" rengeteg változatot felmutat, a lágyabb ízű, fiatalabbat passzítottam a roppanós, friss alma mellé.

8) Nektarin és parmezán

És végül, de nem utolsósorban az érett nektarinszeleteket csíkokra vágott rozskenyérre helyeztem és megszórtam reszelt sajttal. Figyelem: nem előre reszelt, zacskós bolti porral, hanem rendes (védjegyes) parmezánnal. A puha, édes barackhoz szerintem remekül passzol a száraz, sós olasz remekmű, amely a reszelésnek köszönhetően nem fogja agyonütni markáns ízével a gyümölcsöt, hanem kellemesen kiegészíti.

A sort még hosszasan lehetne folytatni: ribizli, vörösáfonya, sárgadinnye, görögdinnye, meggy kukucskál felénk, ősszel jön a szilva, a körte, a szőlő, a birsalma, télen (igen, nemsokára majd jönnek a mínuszok is!) a narancs, a mandarin. Sajtra és gyümölcsre fel!

Eredetileg a Borsán.

Gyümölcsös túrótorta

50 dkg túró

12 dkg porcukor 

2 dl tejszín

2 dl natúr joghurt

1 dl tej

6 lap zselatin

3 ek. citromlé

15 dkg amaretti 

17 dkg feketeszeder

17 dkg málna

15 dkg ribizli

csokidíszek

Bizonyos recepteket nagyon egy emberhez kötök. A raguleves és a túrótorta egyértelműen moes nevéhez és még inkább konyhai tevékenységéhez kötődik. Amikor ünnepi kaját ígértem, elég hamar eszembe jutott, hogy már nagyon régen alkottam túrótortát, s miután egy kiló túró foglalja a helyet a fagyasztóban, ideje egy részét felhasználni.

A túrót áttöröm, hozzákeverem a joghurtot, a porcukrot és a citromlevet. A tejszínből habot verek. A tejet forrásig hevítem, majd hozzáadom az előzőleg hideg vízben puhulásig áztatott zselatinlapokat, amíg szépen el nem olvadnak. Ha langyosra hűlt, a túróhoz keverem a tejszínhabbal együtt. A 24 centi átmérőjű kapcsos tortaforma alját kirakom az amarettikkel, majd rásimítom a fele túrókrémet. Lerakom a málnát és a szedret, majd jöhet a második réteg túró. A tetejére csokidíszek és random mód elszórt ribizliszemek kerülnek, ezeket érdemes csak tálalás előtt feltenni. Elég hamar összeáll, szerintem másfél óra után már rendben volt.

Moes receptjét turbóztam.

 

Málnakrémes kosárkák

A tésztához:

10 dkg liszt

5 dkg porcukor

5 dkg vaj

2 ek. víz

1 kk. mandulaaroma

 

A krémhez:

10 dkg málna

13 dkg mascarpone 

2 ek. finomítatlan nádcukor

2 ek. víz

 

A díszítéshez:

12 szem málna

csokidíszek, forgácsolt étcsoki vagy csokidara

Május és június eleje gyümölcsvonalon egyértelműen eperfüggéssel telik. Aztán úgy istenigazából ránk szakad a nyár, mindig több gyümölcs fut párhuzamosan: málna, ribizli, szeder, meggy, cseresznye, barackok, dinnyék, szilvák dőlnek a konyhákba. A málnára csaptam le, és egy könnyű, nyárias desszertet próbáltam belőle készíteni, így születtek meg ezek a málnakrémes kosárkák. A tésztához valókat gyors ütemben összegyúrom, hogy a vajat a kezem ne olvassza meg túlságosan. Fóliába csomagolva legalább félórára a hűtőbe megy. A tizenkét kosárkaformát kivajazom és vékonyan kilisztezem, ez babramunka a javából, de ha túlvan rajta az ember, akkor már csak a mosogatásnál fog miattuk nyüszíteni :) A tésztát vékonyra, kb. milliméter vastagra kinyújtom, akkora köröket szúrok ki belőle, hogy a kosárkákat szépen kibéleljék (nálam ez 8 centi volt), alaposan a formákhoz tapasztgatom őket, az aljukat megszurkálom villával, majd 200 fokra előmelegített sütőben 12-13 perc alatt készre sütöm mindet. Ha már nem tűzforróak, kióvatoskodom őket a formákból, és rácson hagyom teljesen kihűlni. Közben jöhet a málnakrém: a málnákat a cukorral és a vízzel felforralom, kavargatom, összetöröm a gyümölcsöt, és öt percig alacsony lángon főzöm. Ha kihűlt, hozzákeverem a mascarponét, és 15 percre a hűtőbe teszem. Megtöltöm a kosárkákat a krémmel, mindegyikbe nyomok egy-egy szem málnát, majd csokidíszeket támasztok a málnákhoz. Ha ilyeneket nem lehet kapni, akkor zöldséghámozóval vagy késsel lehet csokoládéról forgácsokat hántani rájuk, a még kényelmesebb megoldás pedig a csokidara. Tizenkét kosárka lesz összesen, nagyétkű férfi/sok gyerek családtag vagy vendég mellett érdemes rögtön duplázni a mennyiségeket :).

A tészta receptje a Desszertvarázslatból származik.

Eredetileg a Borsán. 

VKF! I. - Málnakrémmel töltött banán fehér piskóta alagútban

A piskótához:

1 tojásfehérje (17 kcal)

5 dkg porcukor (200 kcal)

2,5 dkg liszt (94 kcal)

csipetnyi só

4 g csokoládé (20 kcal)

 

A málnakrémhez:

10 dkg fagyasztott málna (30 kcal) + 3 szem adagonként

1,5 dkg finomítatlan nádcukor (57 kcal)

3 ek. víz 

1 dl zsírszegény natúr joghurt (30 kcal)

 

adagonként fél banán (50 kcal)

Nnna, akkor gyürkőzzünk neki a kalóriaszegény gourmet desszertnek :). Az előkészületek során nagyjából életemben először energiatáblázatokat gyürmöltem (nem vagyok az a kalória számolgatóbajnok :) ). Forgattam minden doboz élelmiszert a számokért - mellékesen érdekes adatok birtokába jutottam; így például a mesterséges édesítőszerek kalóriatartalma lényegében azonos a cukoréval, a keményítőé a liszt adataival egyezik stb. Úgyhogy úgy döntöttem, nem megyek le hídba mondjuk fruktózvadászni és társai, hanem használom a normális konyhai alapanyagaimat, csak számolok.

Először a piskótát készítettem el. A fehérjét csipetnyi sóval elkezdem felverni és ha már habos, hozzáadom a porcukrot és addig verem, amíg fényes nem lesz, ekkor mehet hozzá a liszt. Négy 11x11 centis négyzetet rajzolok sütőpapírra és kis habnyomó, valamint kanál segítségével egyenletesen elosztom rajtuk a tésztát kb. mm vastagon. 200 fokra melegített sütőben 6 percig sütöm. Namost nekem az eredeti recepthez képest sikerült vastagabbra kenni a cuccot, mert másként néz ki, mint a képen; ha vékonyabb és ropogósabb tésztát akarunk eredménynek (ennek volt némi habcsókos beütés az állagában), akkor vékonyabban kell kenni és rövidebb ideig is elég sütni. Azonnal le kell húzni a papírról és álló poharak köré tekerni a négyzeteket. Ha kihűltek és felvették az íves formát, a csokit mikróban megolvasztom és egy csíkot kenek a piskóták egyik szélére, mert ennyi csoki igenis belefér :). A málnakrémhez a málnát, a cukrot és a vizet felforralom és pár percig főzöm. Átpasszírozom, jó hír, hogy a cukor egy része a pépben marad :) és a szép, kihűlt folyadékhoz keverem a joghurtot. A banán egyharmadát hosszában leskalpolom és pici karalábé/dinnyevájóval a nagyja belét kivájom. A mélyedést feltöltöm a málnakrémmel, három szem málna mehet rá díszítésnek és a banáncsónakot a piskótára helyezem úgy, hogy a csokis része kerüljön a málnák fölé.

És ha készen vagyunk, matekozzunk :). A tészta összkalóriaértéke 308, ez a négy négyzetre elosztva 77 kcal-t jelent fejenként. A málnakrém négynél több félbanánba is elég lenne, de legyünk nagyvonalúak és számoljunk bele egy kis nyalakodást is :), az összkalória 117, osztás után adagonként kerekítve 20 kcal jut. A bűnös csoki negyede 5 kcal, a fél banán 50 kcal-ját már írtam fentebb. És - surprise, surprise - hölgyeim és uraim, egy adag kalóriaértéke csak 162 kcal lesz :), akár két adagot is be lehet falni nagyobb lelkiismeretfurdalások nélkül :).

A piskótarecept az Ultimate Cookie Book-ból van.

Grillezett ananász málnaöntettel és vaníliafagyival

1 nagyobb ananász

15 dkg málna

1 ek. cukor

2 dkg vaj 

vaníliafagyi minden mennyiségben (na jó, személyenként két gombóc :) )

A málnát szétnyomkodom és a cukorral felfőzöm. Át lehet ezt is szűrni, mint a ribizlit, de jobb volt az intenzívebb, magosabb verzió. Az ananász megpucolom, kb. fél centi vastag szeletekre felkarikázom, a belsejét kis méretű pogácsaszaggatóval kiszúrom. Grillserpenyőben felolvasztom a vajat és mindkét oldalukon addig sütöm az ananászokat, amíg a serpenyő bordái csíkokat nem hagynak rajtuk. Két szelet ananászhoz két gombóc fagyi dukál, plusz málnaöntet. 4-5 személynek elég lehet, attól függően, hány szeletet lehet kihozni az ananászból.

A Magyar Konyha júliusi számában olvastam hasonlót, ha jól emlékszem.

Joghurtos málnaleves

30 dkg mirelit málna

0,5 l natúr ivójoghurt

0,5 dl tejszín

3 ek. porcukor

1 dl víz

Ha unod a banánt, válaszd a málnát! :) Úgy döntöttem, kicsit megsürgetem a tavaszt és a nyarat, egyidejűleg kitörök a banán-narancs-mandarin-import afrikai fehérszőlő négyszög börtönéből. A drága málna felét kiolvadás után összetöröm, hozzákeverem az összes többi hozzávalót, hogy egy bájos poszt-Valentin-napi rózsaszínt kapjak. A másik fele málnával meg jól díszítem. Hiperhedonisták felvert tejszínhabot is adhatnak még hozzá, nekem már sok lett volna. Két személy merülhet el a málnaorgiában :).

Soups.