* nemisbéka *
Gyereknapi Down-süti

Teljesen átlagos terhességet sikerült lábon kihordanom, azt hiszem, a mélypontot az jelentette, amikor a Windsor-kastély kellős közepén hirtelen iszonyúan rámtört az éhség, és Egyesek nem engedték, hogy titokban bekapjak egy falatot a szendvicsünkből a selyemtapétába fordulva, így aztán ott ültem a St. George's Hall közepén, potyogtak a könnyeim, és egy esetleges válóperen töprengtem :). A projekt végeredménye tekintetében pedig valahogy végig evidensnek tűnt, hogy minden rendben lesz, a gyerek egészségesen fog előbújni; szerencsére így is lett - nem is gondolkodtam el azon, hogy másképp is történhetne.

Minden 600-800. terhességnél azonban nem így van - Down-szindrómás baba születik, és nagyon sokukat a kórházban hagyják. Nem sokat tudtam erről a rendellenességről, sem a családban, sem a baráti körben nincs ilyen gyerek vagy felnőtt. Nem tudtam, hogy mennyire jól lehet őket fejleszteni, ha korán segítséget kapnak, milyen helyesek, ügyesek és aranyosak lesznek. Aztán rátaláltam Szirka babára, és végigolvastam az elmúlt három életévének történetét (amit mindenkinek nagyon ajánlok), és azóta is rendszeresen látogatom. Néha bekukkantok Hangáliába is, vagy megnézem, mit ügyködnek az erdőben a Pomogácsok. Jó látni, milyen nagy szeretetben nőnek, olvasni a kisebb-nagyobb küzdelmekkel tarkított hétköznapjaikról. Gyereknapra szeretném egy kis virtuális sütivel megköszönni nekik, hogy bár kívülállóként, de nagyon élvezem a humorukat, az életszemléletüket, és a családjaik szeretetét. 

Valami kis aranyos, minimuffinos formában elkészíthető sütit akartam csinálni nekik, tudom, hogy például Szirka mindenféle mentes ételt ehet, ezért ez tényleg csak jelzésértékű "ajándék" lehet. Chilii&csoki mákos-csokis sütijét megjelenése óta "hordozom" fejben, úgy döntöttem, ezt adaptálom, mert olyan jelképesnek érzem: egy fekete és egy fehér réteg között ott van a mákos...

A tésztához:
17,5 dkg liszt
12,5 dkg hideg vaj
6 dkg porcukor
1 tojás

A mákos réteghez:
14 dkg darált mák
16 dkg marcipán
10 dkg porcukor
8 dkg tejföl
3 tojás
1 ek. citromlé

A csokis mázhoz:
15 dkg étcsoki
1,5 dl tejszín
1 ek. vaj

A tésztához valókat gyorsan összedolgoztam először morzsás állagúvá, majd tésztává, és ment egy órára a hűtőbe. Nem volt itthon elég darált mák, úgyhogy marcipánnal pótoltam a mennyiség egy részét, amit hozzáreszeltem, eldolgoztam a cukoorral, a tejföllel, a tojásokkal és a citromlével. A két minimuffin tálca minden mélyedését félig megtöltöttem a tésztával, plusz még két nagyobb felfújtformába is jutott. Megböködtem villával és 180 fokra előmelegített sütőbe ment 10 percre, majd ráöntöttem a mákos réteget, és sültek még vagy 30 percig. Amíg hűltek, megcsináltam a mázt: a tejszínbe daraboltam a csokit, összeolvasztottam, a végén beledobtam a vajat, majd egy-egy kiskanálnyit a minimuffinokra csorgattam (lehetett volna csinosabbra is csinálni, de a Kiskorú ezen a ponton már aktívan megpróbált beleszólni az elkészítési folyamatokba :), így aztán túlélő üzemmódba kapcsoltam). Hűtőbe csaptam, amíg a csoki rádermedt, és kész. Virtuálisan a kis DS-manók egészségére!

Az Ínyenc receptje chilii&csokin keresztül jutott el hozzám.

És aki szeretne Down-szindrómás gyerekeken segíteni, júniusban még hívhatja az 1788-as számot (a T-Com birodalom vezetékes vagy mobil telefonszámairól), amelyre minden hívás 100 Ft-tal támogatja a Kelet-Magyarországon hiánypótló jelleggel megépülő, a babák életét, későbbi önállóságát, fejlettségét jelentősen segítő korai fejlesztő központot. Vagy élhet a Down Egyesület által ajánlott más segítési lehetőségekkel, amelyek közül nekem a webboltban megvásárolható, Down-szindrómások által készített tárgyak a legszimpatikusabbak - ezek ugyanis munkát adnak nekik, ami ritka kincs. 

Boldog gyereknapot kívánok Szirkának, Hangának, Adélnak és kis társaiknak! 

Habos meggyes-mákos süti

15 dkg darált mák

15 dkg + 3 ek. liszt

15 dkg finomítatlan nádcukor

15 dkg vaj + a tepsi kenéséhez

25 dkg magozott meggybefőtt

4 tojás

2 dl tej

10 dkg porcukor

1/2 citrom leve

1 citrom reszelt héja 

1 tk. szódabikarbóna

fél üveg vörösáfonya lekvár

csipet só

Nem vagyok egy megszállott mákrajongó, megeszegetem a mákos dolgokat, de mondjuk a mákos bejgli nekem már sok és magamtól nemigen csinálok semmi ilyesmit. Anyukám ezen valami oknál fogva változtatni akart :), és kaptam tőle egész mákot is, meg most frissiben két zacskó daráltat, ami mákműfajban kifejezetten jól jött, miután a robotgépem nem tudott megbirkózni a darálás feladatával. Úgyhogy keresgéltem receptek után, hamar kikötöttem Lila Füge gusztusos kis habosánál. Nagyjából változatlanul csináltam, de Aubergine kommentjéből a meggyöntet beakadt :), és gondoltam, turbózom még egy kicsit. A vajat habosra keverem a cukorral, majd hozzáadom a sárgájákat. Mák+15 dkg liszt+szódabikarbóna+citromhéj elkever, és a tejjel felváltva a vajas krémhez ad. A meggyekről a levet leöntöm, jól lecsepegtetem őket és a 3 ek. liszttel alaposan meghintem mindet, majd óvatosan a tésztába forgatom. 20x30-as tepsim van, ezt vajaztam ki, plusz 6 kis muffinformát, belekanalaztam a tésztát (muffinformákba csak félig) és 180 fokra előmelegített sütőbe mentek. Nekem 30 perc kellett ahhoz, hogy a tészta megbarnuljon és a tűpróbán is átmenjen. A fehérjéket csipet sóval félig felverem, majd hozzáadom a porcukrot és a citromlevet, kemény habbá verem. A sütőből kikapott tészta tetejét vörösáfonya lekvárral kentem meg, majd rákanalaztam a habot. 5 percre visszament a sütőbe, majd lekapcsoltam és még 15 percet száradt. Nagyon finom lett, szerintem a meggy még dobott rajta.

Lila Füge receptje.

Tejszínes csokikrémmel töltött habcsóklapok

In English 

A habcsóklapokhoz: 

4 tojásfehérje

18 dkg porcukor

1 kk. keményítő

1 ek. mák

1 dkg szeletelt mandula

 

A tejszínes csokikrémhez:

3 dl tejszín

2 ek. porcukor

1 kk. vaníliaesszencia

10 dkg étcsoki

A tojásfehérjéket a porcukor felével felverem, majd ha kezd már szilárdulni némileg, hozzáadom a másik felét és a keményítőt is. Egy kartonnégyzetből kivágok egy 8 centis kört, és a lyukas négyzetet sablonként használva sütőpapírral borított tepsibe kilenc habcsóklapot simítok. A tetejüket megszórom mákkal és mandulával, és mehet a 100 fokra előmelegített sütőbe egy órára. Ha kész, kiveszem, hagyom a tepsiben kihűlni, majd óvatosan leválasztom a sütőpapírról őket. Új sütőpapír, újabb kilenc kör alakú habcsóklap, ezúttal nincs mák és mandula, 100 fok, egy óra, hűlés, leválasztás. A jól behűtött tejszínt a porcukorral és a vaníliaesszenciával felverem, de nem teljesen keményre. Az étcsokit vízfürdő felett megolvasztom, egy picit hagyom hűlni, majd óvatosan a tejszínhez keverem. Csillagfejjel ellátott habnyomózsákba kanalazom, majd a máktalan-mandulátlan :) lapokra csigavonalban rányomom, és egy mákos-mandulás habcsóklapot teszek kalapként rá :). Teve van egypupú, vagy kétpupú, vagy négypupú, sőt több :). Ennek megfelelően lehet egyemeletest csinálni:

Kétemeletest:

Sőt, többet is, de az már BigMac-i magaslatot jelent :). Pár percre érdemes a hűtőbe tenni a tejszínkrém miatt és nagyjából azonnal befalni, mert később a krém megpuhítja a habcsóklapokat.

Michel Roux: Desserts