* nemisbéka *
Két sajttal és dióval töltött sertésjava fokhagymás-majoránnás sült krumplival

A húshoz: 

60 dkg sertésjava (két szép hosszú darab)

6 dkg brie

3 dkg reszelt parmezán

6 dkg dió

1 ek. hummusz

3 ek. olaj

1 dl fehérbor

bors

 

A krumplihoz:

60 dkg krumpli 

1 vöröshagyma

6 gerezd fokhagyma

2 ek. majoránna

olaj 

bors

Töltött, de nem A Töltött :), csak amolyan bemelegítő ujjgyakorlat :). Először elkészítem a tölteléket. A brie-t és a parmezánt 30 mp-re mikróba teszem, a lényeg, hogy megpuhuljanak. Villával szépen eldolgozom őket, majd gyorsan hozzájuk keverem a darabokra vágott diót és a hummuszt. Elfelezem a tölteléket és fólia segítségével két kicsivel rövidebb hurkát formázok belőlük, mint a két darab hús. Hűtőbe megy legalább egy órára, míg szépen összeáll. A húsdarabokat majdnem végigvágom hosszukban, de egy kis darabot hagyok, hogy összetartsa őket, szétnyitom és óvatosan kiklopfolom. Középre teszem a tölteléket és rázárom a húst. Madzaggal középről kiindulva több ponton összekötözöm őket. Az olajat felforrósítom és a húsokat körben megpirítom, úgy 5-6 perc alatt. Alájuk öntöm a fehérbort és még vagy két percig rotyogtatom őket, meg-megforgatva. Átkerülnek olajjal kikent sütőedénybe, tetejükre alufólia és mennek a 200 fokra előmelegített sütőbe 30 percre. A sütőfolyadékot tovább forralom, amíg be nem sűrűsödik, átszűröm, sózom, borsozom. Párhuzamosan a krumplikat forrástól számított 10-12 percig főzöm, mellette vékony réteg olajon a hagymát megfuttatom, rátöröm a fokhagymákat és megszórom majoránnával. Pár perc múlva hozzáadom a krumplikat, jól összeforgatom, sózom, borsozom, sütőedénybe teszem, 30 perc sütő, úgy kell időzíteni, hogy egyszerre legyenek készen a hússal. Tulajdonképpen a Nigel Slater-féle fűszeres krumpli egy másik változata ez. Picit állni hagyom a húst, aztán levagdosom a madzagokat róla és felszeletelem, a finom szószt ráöntöm. Miután a Zuram tegnap a felét pikk-pakk befalta, a másik felét meg ma ebédre tervezte, emiatt azt egyben hagytam, így nem volt lehetőségem lefényképezni. De ő a hatalmas szívével megsajnálta az illusztrációkra ácsingózó té olvasókat és felajánlotta, hogy megörökíti :), úgyhogy most először az ő képével ékeskedem :). (A felszeletelés és szószozás utáni fotózás már advanced level, így is tessenek hálásnak lenni :)).)

Europe's master chefs a hús metódusának alapja, a krumplonya meg The kitchen diaries változata.

Provanszi fűszerkeverék

2 ek. oregano

2 ek. kakukkfű

2 ek. petrezselyem

2 ek. majoranna

2 ek. bazsalikom

1 ek. zsálya

1 ek. borsikafű

1 ek. rozmaring

1 ek. tárkony

Megígértem t3v3d3snek a postot, de amúgy is rögzíteni akartam már. 2003 tavaszán Párizsban jártam és hoztam haza egy rakás provanszi fűszerkeveréket, kábé egy liternyit. Aztán ez elfogyott és 2004 januárjában elkezdtem kutatni, miként lehetne reprodukálni. És nicsak, akadt egy vállalkozó szellemű jelentkező, aki szintén akkortájt tervezett ilyen ügyködést és felvetette, hogy nem-e lehetne-e együtt-e. Kiszótáraztam, hogy milyen összetevők vannak a francia dobozon, e-mailben mindenféle utazások és egyéb elfoglaltságok akadályait megugorva egyeztettük, hogy ki melyik alapfűszert veszi meg és végül a találkozót is. Indulás előtt fel kellett írnom a megadott adatait, elérhetőségeit egy papírra és otthon hagyni, mert hátha bérgyilkos :) és akkor legyen hova küldeni a rendőrséget, ha nem jelentkezek két órán belül :)). Ezen én persze jókat kacagtam, de azért visszaolvastam egy csomó hozzászólását, hátha felfedett egy-két perverziót :), tudjam, mire kell készülni. Aztán a nagyon sötét lépcsőházban kicsit össze is szorult a gyomrom, meg Blikk-címlapok keringtek a fejemben ("Fűszerekkel édesgette magához áldozatát!" :) ), de aztán a lakásban már világos volt és szép volt és a tulajdonosa is aranyos volt :). Nagy tálba evőkanalaztuk a fentieknek a sokszorosát, a pontos arányokra nem emlékszem maradéktalanul, de úgy rémlik, azokból dupláztunk, amiket írtam. És lett nekünk rengeteg  fűszerkeverékünk, ami egyébként jó kis karácsonyi ajándék is szerintem, beszélgettünk, két órán belül jelentkeztem :), túléltem és így van nekem 2004. február 25. óta egy moesem :).

Mustáros csirkemellkockák joghurtos kenyéralapon

40 dkg csirkemell

1 dl fehérbor

3 kk. francia mustár

2 közepes fej vöröshagyma

5 szelet barna toastkenyér

2,5 dl natúr joghurt

1 tojás

15 dkg koktélparadicsom

7 dkg reszelt sajt

2 ek. olaj 

1 ek. majoranna

bors

Miután a zsírosdeszkához rusztikus fehérkenyér dukál, és nem várjuk meg, amíg a meglévő készletek elfogynak :), felgyűlt némi toastkenyér többlet. Ezt felhasználandó improvizáltam. A csirkemellet és a hagymákat felkockázom. Az olajat felhevítem, mehet bele a hagyma, ha már átlátszó, követheti a csirek. Ha már mindenhol fehér a cucc, akkor mehet hozzá a só, bors, két kavarintás után pedig a fehérbor. Pár percet rotyog, mikor belekerül a mustár. Addig forralom, amíg a szósz alaposan be nem sűrűsödik és lecsökken. A kenyereket megfosztom héjuktól. A joghurtot összekeverem a felvert tojással, só és a majoranna mehet hozzá. A kenyereket mindkét oldalukon belemártom és egy rétegben lerakom egy sütőforma aljára. Rákanalazom a mustáros-hagymás csirkekockákat és a résekbe rakosgatom a félbevágott koktélparadicsomokat. Jó alaposan megszórom a reszelt sajttal. 20 percet üdül 200 fokra előmelegített sütőben. Három személyes adag.

Székelykáposzta

45 dkg sertéshús

5 dkg kockázott bacon

1 vöröshagyma

3 ek. olaj

1 ek. őrölt pirospaprika

50 dkg köménymagos savanyúkáposzta

1 gerezd fokhagyma

majoránna

víz

Meglátni a savanyúkáposztát a boltban és megkívánni a székelykáposztát egy pillanat műve volt :). A tett halála az okoskodás, a főzésé a nemfőzés :). Az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott hagymát, majd hozzászórom a pirospaprikát. Követi a hús és ha már megbarnultak a kockák, egy deci víz. Békésen elszuttyog a gázon, amíg félig meg nem puhul. Ekkor mehet hozzá a káposzta, amelyről leöntöm a levét, a gerezd fokhagyma, a bacon, a fűszerek és félig felöntöm vízzel. Ha a nagyja lé elfőtt és a hús puha, készen is van. Háromszemélyes adag.

Julika receptje.

Csirkemell szőlőmártásban

60 dkg csirkemell filé

30 dkg fehérszőlő

2 dl fehérbor

2 ek. fehér borecet

2 ek. olaj

2 ek. Worcestershire szósz

tej

1 ek. liszt

majoranna

A csirkét felkockázom és min. 1 órára annyi tejbe áztatom, amennyi elfedi, plusz a Worcestershire szószt is belekeverem. Akár egy éjszakát is kibír így, ártani nem árt neki. Aztán. Olaj felmelegít, csirke beleugrik, fehéredésig süt. 2 dl bor, borecet ráönt, só, majoranna. Elforralom róla a lé egy részét és ha a szőlő szemlátomást megpuhult már, akkor lemerek a léből, összekeverem a liszttel és besűrítem a szószt. Részemről magában kétpofára faltam, Embernek azért csináltam mellé rizst. 3 személynek biztosan elég.

Mustáros sertéscomb hagymás körtével

8 nagyobb körte

4 ek. vaj

2 ek. olaj

1 nagyobb fej vöröshagyma

2 dl fehérbor

60 dkg sertéscomb szelet

majoranna

mustár

bors

A körtéket félbevágom, magház mehet a kukába, az aljukról leszelek egy kicsit, hogy ne boruljanak fel. 2 ek. vajat, a majorannát és a nagyon apróra felvágott hagymát összekeverem és megtöltöm vele a magház-mélyedéseket. 2 dl bor alá és mehet 30 percre a sütőbe. A combszeleteket megmustározom, sózom és borsozom mindkét oldalukon és a 2 ek. vaj, 2 ek. olaj keverékén oldalanként 6-6 percig sütöm. Ha a sütőzsiradék kezd sűrűsödni, kicsit utánpótlom. Nagyon finom, 4 főre elég.

Stahl Judit eredetijét variáltam meg egy picit.

Pácolt sertésszelet zöldborsóval

A páchoz: 

2 vöröshagyma

3 ek. olaj

2 ek. Teriyaki szósz

1 ek. citromlé 

 2 ek. száraz fehérbor

 

40 dkg sertéshús

45 dkg mirelit zöldborsó

10 dkg vaj

majoranna

A husiszeleteket a felkarikázott hagymával, citromlével, olajjal, fehérborral, szósszal bedugom egy tiszta zacskóba, összekötöm és mehet a hűtőbe éjszakára. Az se baj, ha fagyasztott a hús és a pácban olvad ki. Kis olajon kell szépen kisütni, 6-8 perc/oldal, a borsót köretnek a vajon megpárolni, megsózni és megszórni majorannával. Három személynek elég.

A pácra a tipp Nigellától van.

Szülinapi máj

30 dkg csirkemáj

15 dkg szalonnacsík

2 fej vöröshagyma

2 fej lilahagyma

4 paradicsom

1 mozzarella

majoranna

A csirkemájakat jól megmajorannázom :) és beletekerem a szalonnacsíkokba, mehetnek is a kiolajozott tepsibe. Melléjük karikázom a hagymákat, azokra a paradicsomokat és végül a mozzarellát. Alufóliával lefedem és mehet 180 fokon a sütőbe. 15 perc fólia alatt, 10 perc anélkül. Három főnek elég.

A máj alapreceptje AliceCsodaországban-tól van, a körethez az alapötletet szasenyka adta.