* nemisbéka *
Zöldségágyon sült lazac

60 dkg lazacfilé
1 ek. magos mustár
2 dkg parmezán
1/2 citrom leve
1 ek. olívaolaj
1 kk. szójaszósz
2 ek. zsemlemorzsa
40 dkg újkrumpli
10 dkg karóbab
kb. 8 dkg szeletelt szalonna
olaj

bors

Szép lazac jött szembe a boltba, gondoltam, a család rajtam kívül eső részének megcsinálom, és ha már én nem eszek belőle, akkor akár bab is mehet hozzá :). A mustárt, reszelt parmezánt, citromlevet, olívaolajat és szójaszószt összekeverem és a lazac tetejére teszem, hagyom állni. A krumplit megmosom, négybe vágom, kiolajozott sütőedénybe teszem, egy kevés olajjal meglocsolom, sózom, borsozom, megy 180 fokra előmelegített sütőbe. A babokat hármasával egy-egy szelet szalonkába csomagolom, és 20 perc után a krumplira teszem. Újabb 10 perc elteltével mehet a tetejére a lazac, amit még megszórok a zsemlemorzsával. Addig sütöm, amíg szép aranybarna nem lesz a teteje (kb. 20 perc). Háromszemélyes adag.

Narancsos lazacfalatok

1 dl frissen facsart narancslé
0,5 dl rozé
1 kisebb mogyoróhagyma
5 dkg lazac
kevés vaj

Ez a nagyon régi holland recept egyrészt fogadófalatkákhoz is jó, amire én használtam, másrészt előételnek vagy főételnek is (nyilván a megfelelő adagmódosítással). Ha fogadófalatkákra használjuk, nagyon kis mennyiségű lazaccal is el lehet kápráztatni a vendégeket, és gyorsan el is készül. Még ippeg télvégi, tavasz eleji recept.

A narancslevet, a rozét és az apróra vágott mogyoróhagymát egy edénybe teszem, felforralom, ekkor beleteszem a kisebb kockákra vágott lazacot és megpárolom. Ha kész a hal (nagyon gyors), kiveszem, melegen tartom, amíg a folyadékot be nem forralom, végül egy pici vajat beledobok. A lazackockákat a narancsos mártással nyakonöntve tálalom.

Janny de Moor: Dutch Food and Cooking c. könyvéből.

Paradicsomos vajmártásos lazac tört krumplival

2x25 dkg bőrös lazacfilé 
2 + 1 ek. olívaolaj
15 dkg koktélparadicsom

A krumplihoz:
30 dkg újkrumpli
2 ek. olívaolaj
1 ek. balzsamecet
3 újhagyma

A paradicsomos vajmártáshoz:
1 ek. olívaolaj
13 dkg paradicsom
1 kk. fehérborecet
1 kk. cukor
0,5 dl tejszín
3 dkg vaj
1 ek. apróra vágott bazsalikom 

A Gordon Ramsay-recepteket általában a pihentebb hétvégi napokra tartogatom. Többségükben technikás, sok hozzávalós, időigényes, több tűzhelylapon párhuzamos zsonglőrködést igénylő ételek ezek, amik a végeredmény tekintetében nagyon-nagyon ritkán okoznak csalódást. A Makes it easy c. szakácskönyvet azzal a céllal hozta össze, hogy kevesebb alapanyaggal és kevésbé időigényesen is remek receptekkel lehessen kényeztetni a családtagokat, vendégeket, mindazonáltal ezeket is célszerű hétvégére időzíteni.

Sós vízben megfőzöm a felkockázott krumplikat, egy másik edényben egy percre forró vízbe dobom a kétcentis darabokra vágott újhagymákat. A krumplit villával durván összetöröm, hozzáöntöm az olívaolajat, a balzsamecetet, belekeverem az újhagymát, szükség esetén még megsózom. A vajmártáshoz az evőkanál olívaolajat felforrósítom, beledobom a negyedelt paradicsomokat, alacsony lángon 10 percig főzöm őket. Robotgépben pürésítem a borecettel és a cukorral, majd átpasszírozom vissza az edénybe. Hozzáöntöm a tejszínt és pár percig alacsony lángon főzöm tovább, majd a végén belekeverem a felkockázott vajat és az apróra vágott bazsalikomot, és melegen tartom. A lazacszeleteket 2 ek. olívaolajon megsütöm, először  a bőrös felükön 4 percig, vagy amíg a bőr ropogós nem lesz, majd megfordítva még egy percig. Egy másik, a maradék evőkanál olívaolajjal kikent, felforrósított serpenyőbe teszem a felezett koktélparadicsomokat egy-két percre, amíg a vágott felületük meg nem pirul. Tálaláskor krumplira teszem a lazacot, leöntöm a paradicsomos vajmártással, és mellé teszem a grillezett koktélparadicsomokat. Kétszemélyes adag.

Gordon Ramsay receptjét variáltam kicsit.

Eredetileg a Borsán.

Chilis-lime-os lazac

27 dkg-os lazacfilé

1 lime

1 pici chili

4 gyöngyhagyma

1 ek. olívaolaj

1 ek. vaj

főtt rizs

Az olajat serpenyőben felhevítem, a lazacot bőrös felével lefelé beleteszem és 5-6 percig sütöm, amíg az alja aranybarna és ropogós nem lesz. Megsózom, megfordítom, kap még két percet ezen az oldalán is, majd kiszedem a közben megfőzött rizs tetejére és melegen tartom. A serpenyőbe dobom a vajat, ha elolvadt, hozzárakom a felkarikázott gyöngyhagymákat, a lime reszelt héját és az apróra vágott chilit. Két perc után beleöntöm a lime kifacsart levét is, keverek rajta kettőt és a lazacra kanalazom a szószt. Egyszemélyes adag.

A Good Food 2006. októberi számának receptje.

Grillezett lazac paradicsommal és kókusztejes szósszal

30 dkg lazacfilé 

2 nagy paradicsom

kínai borskeverék (só, bors, szecsuáni bors keverékének saccolom)

 

A szószhoz:

2 dl kókusztej

1 kk. szójaszósz

1 kk. citromlé

1 kk. reszelt gyömbér

1 gerezd fokhagyma 

1 ek. szárított zsálya

Elsőként a szószt készítem el: a kókusztejet felforralom, beleöntöm a szójaszószt, a citromlevet, hozzáadom a reszelt gyömbért, az áttört fokhagymát és a zsályát, sózom, majd lassú tűzön addig főzöm, amíg felére nem csökken a mennyisége. A lazacot a csupasz oldalával felfelé megkenem olvasztott vajjal és megszórom a - szintén kicsi Vútól kapott - kínai borsos őrleménnyel, amit én só, bors és szecsuáni bors keverékeként határoznék meg. Grill alatt egy percet tölt, majd megfordítom, szintén megkenem olvasztott vajjal, megy rá a borskeverék és grill alá kerül megint, most 5 percre. Közben a grillserpenyőt megkenem olvasztott vajjal és a karikázott paradicsomokat mindkét oldalukon enyhe barnulásig sütöm. Egy személyes adag.

Lazackrémes kosárkák

12 Ikea kosárka

20 dkg konzerv lazac

12 dkg créme fraiche

1 ek. majonéz

3 szelet cheddar 

12 oregánó levélke

bors

A lazacot villával alaposan szétnyomkodom, vigyázok arra, hogy csak a tiszta húsrésze maradjon (ha ezt lehet halnál mondani), összekeverem a créma fraiche-sel, a majonézzel és némi frissen őrölt borssal. A cheddart csíkokra vágom, a kosárkákat kibélelem vele, majd beletöltöm a lazacos krémet, a tetejére pedig mehet egy-egy levélke oregánó. Egy személyes adag.

Lazac whiskys-tejszínes szószban

30 dkg lazacfilé

1 dl tejszín

2 ek. +1 kk. whisky

1 kk. citromlé 

3 dkg vaj 

kis marék kakukkfű 

bors

A vajat serpenyőben megolvasztom, ha habos, akkor oldalanként kb. 1 perc alatt megsütöm benne a sózott, borsozott, kakukkfűvel megszórt lazacszeleteket. A második oldalnál jön a barbatrükk :), egyik kézbe a whisky fog, a másikba egy legalább húsz centis fapálcika, aminek a végét meggyújtottam. Whiskyből kb. 2 evőkanálnyit serpenyőbe öntöttem, a minifáklyával azonnal lángra lobbantottam. Olyan távol kell tőle állni, amennyire csak lehet, és semmilyen gyúlékony cucc ne legyen a környéken, a láng nálam úgy harminc centi magasra csapott fel. Ha kialudt (pár másodperc), a halszeleteket kiemelem a serpenyőből, fólia alá teszem, és helyükbe öntöm a tejszínt. Hagyom felforrni és egy kicsit besűrűsödni, a végén egy kiskanál whiskyt és egy kiskanál citromlevet keverek hozzá lekapcsolás előtt. A lazacokat nyakonöntöm a szósszal és már lehet is tálalni. Halevő csak kenyeret kért hozzá. Egyszemélyes adag.

Kate Whiteman: The new fish cooking encyclopedia

Céklás-lazacos mártogatós

10 dkg konzerv lazac

2 ek. konzerv cékla

1 ek. majonéz

5 ek. natúr joghurt

csipet só

chips

A hozzávalókat - értelemszerűen a chips kivételével :) - jól összeturmixoljuk, a Zurunk kezébe nyomjuk egy tekintélyes marék chips társaságában, elengedjük a fülünk mellett a színre tett megjegyzéseket és fintorokat :). Két személyes adag.

Lazacos-diós sajtos falatkák

15 dkg snack alap keksz

12 dkg tejföl

2 ek. majonéz

10 dkg lazac

5 dkg Boursin diós sajt vagy más diós sajt

1 kk. provanszi fűszerkeverék

bors

A tejfölt, a majonézt, a borsot és a provanszi fűszerkeveréket jó alaposan elkeverem, megkenem a szósszal a snack alapot, lazaccsíkot szelek rá és diós sajttal tetőzöm.

Lazacos-olívabogyós csónakok

2 dkg szeletelt füstölt lazac

12 dkg créme fraiche

olívabogyók (köszönjük az őseim hozzájárulását a vacsorához Horvátországból :) )

snack csónakok (vagy bármi más olyan kekszféleség, ami nem ázik el fél perc alatt)

Úgy gondoltam, kellemes kombináció lesz a créme fraiche hűvös, krémes, édes tónusú íze a füstölt lazaccal és az olívabogyók sósságával. Persze könnyen kísérletezek, hallal nem az én bőrömre megy ki a játék :). A csónakokat megkenem a krémmel, a lazacot vékony, egy centi széles, úgy 3-4 centi hosszú csíkokra vágom és feltekerem. Csónak egyik felébe lazacrózsa, a másikba olívabogyó megy. Emberem vacsorája (ízlett neki :) ).

 

Kapros-lime-os lazac

60 dkg lazacfilé

2 lime

2 szárított chilipaprika

1 csokor friss kapor

3 dl olaj

bors

rizs

Egy tál aljába felkarikázom a lime-okat, rászórom a kaprot, a lazacokat besózom és beborsozom, ráteszem a zöldekre. A chiliket felkarikázom és elosztom a lazacon. Felöntöm az olajjal és hagyom állni legalább egy fél napot (a képen egy fordított és chilimentes változat). Grillserpenyőben két-két perc oldalanként. Rizs mehet hozzá köretnek. Két személyes adag.

A Magyar Konyha júliusi számából.

Lime-os, fehérboros lazac bébirépás hagymával

3x25 dkg lazacfilé

1 közepes póréhagyma

2 nagyobb fej vöröshagyma

fél konzervdoboz bébirépa (sikeresen kidobtam a dobozt, olyan 12-14 deka lehet a fele)

3x2 ek. sötét szójaszósz

3x3 ek. száraz fehérbor (nálam Chardonnay)

3x1 ek. olívaolaj 

1 lime 

5 dkg vaj

bors

Duplahosszúságú alufóliákat tépek, hármat, félbehajtom őket, megkenem olajjal, ráhelyezem a lazacfiléket. A tetejükre is simogatok az olívából, majd a hat karikára vágott lime-ot elosztom rajtuk, kicsit a halakra is nyomkodom a levüket. Rálöttyintem lazaconként a 2 ek. szójaszószt és a 3 ek. fehérbort, majd jól összehajtogatom a fóliákat csomagokká. 200 fokra előmelegített sütőbe kerülnek, ha van idő, jó egy kicsit így hagyni pácolni őket. Amíg sülnek a halak (15 perc), addig megolvasztom a vajat, ráhajintom a félcikkelyekre vágott hagymákat. Úgy 5 perc után követheti őket a felkarikázott póréhagyma. Ha már ez is megpuhult, kezd barnulni, akkor a lecsöpögtetett bébirépákat is belerakom a serpenyőbe (óvatosan, mert törnek). Éppen csak hozzámelegszenek a hagymához, már készen is van. Só, bors hozzá ízlés szerint. Három személyes adag, a köret - mint kiderült :) - csak kettő (férfiak...).

Lazac keletiesen

35 dkg lazacfilé

3 ek. balzsamecet

3 ek. sötét szójaszósz

6 ek. narancslé

1 közepes vöröshagyma

1 ek. vaj 

rizs

Amikor megláttam a boltban az akciós és szép lazacfilét, már pakoltam is be a kosárba, gondoltam, örülni fog neki az érintett. A mellettem álló úriember azonban a következőképp húzta el a szája szélét: "már megint laaazaaac?!?" :) Nem, nem vertem agyon, fene a jó dolgát, de a jövőben zsíroskenyéren fog élni :). Illetve pont azon nem, mert errefelé - mivel nem lájt, nem egészséges, nem koleszterinszegény, nem organikus, nem növényi eredetű :) - nem lehet kapni. Marad a lazac a Szegény Sanyarú Sorsú Árvának, amelyet (mármint a lazacot :) ) egy éjszakára a balzsamecet-szójaszósz-narancslé triász keverékébe áztattam, egy megfordítással. Duplán hajtott alufóliára tettem a halat, megsóztam, rákarikáztam a hagymát, meglocsoltam a páclé felével és rápöttyöztem a vajat. A csomagot lezártam, 200 fokos sütőben sült 15 percet, majd kibontott állapotban még ötöt. Rizst kapott mellé az úr :). Egyszemélyes adag, részemről továbbra is azt a tömör álláspontot követem, amelyet Andi kolléganőm fogalmazott meg, amikor az Ikeában lazacfalatkákat próbáltak vele kóstoltatni: Fish? No! :))

A Good Housekeeping Cookery Book receptje volt a kiindulópont.

Szeletelt füstölt lazac mini krumplipalacsintákkal

10 dkg szeletelt füstölt lazac

majonézes torma

rukkola 

 

A mini krumplipalacsintákhoz:

9 dkg liszt

15 dkg áttört, főtt  krumpli, még melegen

0,5 dl tej

1 tk. só

1 tojás

1 tojássárgája

3 dkg krémsajt

vaj a sütéshez

Mr. Hústkrumplival meglátta a tévében (Great British Menu) és már csorgott is a nyála :).  Hát legyen. Megfőzöm a krumplit, közben minden mást összekeverek a tésztához.  Áttöröm és hozzáadom ezt is. Nem lesz túl sűrű. A vajat felolvasztom és evőkanálnyi adagokban pikk-pakk kisütöm a minipalacsintokat. Olyan 10-12 darab lesz belőle, ez csak előétel, illetve nálunk egy személy vacsorája. Aztán mehet mellé a lazac, a majonézes torma és a rukkola. Miután a szerencsés vacsorázó magába tömte, rögtön utána ez lett a nyertes előétel a műsorban :), a királynő is ezt fogja zabálni két hét múlva :). Mondhatni: emberem királyi étekben részesült :).

Nagyjából Richard Corrigan receptje, a majonézes tormát Nick Nairntől lestem.

Lazac mustáros-kakukkfüves mártásban

30 dkg lazacfilé

2 ek. magos mustár

1 ek. francia mustár

1 ek. cukor

2 ek. balzsamecet

4 ek. olívaolaj

1 ek. kakukkfű

3 ek. zsemlemorzsa

rizs

HAL! :) Igen, az én konyhámban. Hát sose hittem volna :). Az egésznek a Ready, Steady, Cook c. műsor az oka, ahol krémsajtos füstölt lazacszeleteket készítettek, amelyek láttám megnőtt az én kis párom nyálelválasztása és sok-sok éves együttlétünk során először bevallotta, hogy nem társam a halutálatban, hanem ő egészen kíváncsi lenne erre a lazac-dologra :). Jópofa rózsaszín, plusz még egészséges is - hagyta el annak a száját ez a mondat, aki napi átlagban mintegy három-négy szelet csokit tol az arcába :)). (Plusz ha van még otthon egy kis egyéb édesség, az se romoljon meg :).) Legyen. Az olajban sütésre első körben nem vállalkoztam, különösen miután láttam, hogy mibe fáj ez a kis darab lábatlan jószág. Úgyhogy maradt Váncsa mester (bár a lazactenyésztésről folytatott eszmefuttatását annak, aki enni akarja, nem célszerű elolvasni :) ) és a sütő. A mustárokat, a cukrot, a balzsamecetet, a kakukkfüvet és 3 ek. olívaolajat robotgép barátomra bízom. A maradék evőkanál olajjal kikenek egy kis sütőformát és beleteszem a lazacot bőrével lefelé. Szépen megkenem a tetejét a mustáros kencével (nem megy rá az egész, marad öntetnek is), majd megszórom a prézlivel. 180 fokra előmelegített sütőbe kerül, amíg a tetején a zsemlemorzsa meg nem pirul (kb. 12-15 perc). Rizs megy mellé. Én is megkóstoltam, finom puha lett, jó hozzá a mustáros cucc, de hát csak halíze van az istenadtának... :) Egyszemélyes úri muri :).

Váncsa István 1001 receptjéből egy :).