|
Narancsos-hagymás indiai bárány
60 dkg bárányhús Nyálkás, nyúlós, szürke, hideg, fejbeverős, nyomasztó, borongós, esős, csúf január. Az ember kedve a béka feneke alatt, legszívesebben átaludná az egész napot. Konyhai védekezési mód ellene: erős szín és erős íz. Adja magát a fűszeres, keleti konyhák széles választéka, a thaitól a kínaiig csodás ízvilágokkal lehet és érdemes ilyenkor varázsolni. Most Indiára esett a választásom, az egyik kedvenc könyvemből: Indian in 6, szerzője (csak egyszer vagyok hajlandó begépelni) Monisha Bharadwaj. A hölgy frappáns választ kívánt adni arra az általános véleményre, hogy az indiai konyha bonyolult, túl sok hozzávalós és erősen időigényes ahhoz, hogy otthon nekilássunk; minden receptje legfeljebb hat hozzávalót kíván (az olajon, a són, a gyömbéren és a fokhagymán túl). A bárány vidámítóan sárga lesz a kurkumától és a narancstól, a fűszerezéstől pedig bizonyosan felébredünk. A gyömbért, az átpréselt fokhagymát, a kurkumát és a garam masalát két evőkanál olajjal elkeverem és a vastag csíkokra vágott bárányhúsba masszírozom, legalább egy órát hagyom állni. A hagymákat megpucolom, félbevágom és vékonyan felszeletelem. Az egyik pucolt narancsot robotgépben ledarálom, a másikat cikkelyekre szedem. A maradék két ek. olajat felhevítem, a hagymákat aranybarnára sütöm benne. Kettészedem, egyik felét tálaláshoz félreteszem, a másikat finomra darálom robotgépben. A serpenyőbe megy a helyébe a bárány, körben a csíkokat megpirítom, majd hozzáadom a darált hagymát, a narancspürét és a narancscikkelyeket. Sózom, felöntöm a vízzel, felforralom, majd lefedve közepes lángon addig főzöm, amíg a bárány puha nem lesz (kb. 15 perc). Tetejére kupacolom a sült hagymát, és pirítóban megmelegített mini pitákkal tálalom. Háromszemélyes adag. Akit további ínycsiklandó keleti konyhai receptek érdekelnek így a télvégén (és persze később is), azoknak melegen tudom ajánlani az Orient Express blogot. Monisha Bharadwaj: Indian in 6.
Zöldséges-májas pulyka
40 dkg pulykamell filé 13 dkg champignon gomba 30 dkg brokkoli 40 dkg máj 2 sárgarépa 1 vöröshagyma 2 dl víz 1 dl fehérbor 5 dkg reszelt sajt 2 ek. olaj 1 ek. vaj só bors oregánó kurkuma Szolgálunk és védünk, a kedves olvasó kívánsága feltört a vacsoralistán :). Mamácska e-mailjét persze simán benthagytam a melóhelyen és nem volt időm netezni itthon, mert rohamléptekkel közelgett haza a Zéhes Zuram :), úgyhogy részben ami visszajött fejből, azt alkalmaztam, részben áthelyeztem a sütőből a helyszínt a gázrózsára időspórolás okán. Legnagyobb meglepetésemre este fél 7-kor még pulykát is kaptam a boltban, pedig az havonta jó, ha egyszer előfordul (nem igazán értem, miért, de ez van). A madarat felkockázom, a répát megpucolom, felkarikázom, a gombát szeletelem, a brokkolit kicsi rózsákra szedem (ha nagyon nagyok, félbevágom őket). Az olajon minden oldalon fehéredésig pirítom a husikat, majd felöntöm a vízzel és a borral, belepakolom a gombát, a brokkolit, a répát és lefedve párolom, amíg minden meg nem puhul (úgy jó 15 percig). Fedő levesz, só, bors, oregánó, kurkuma hozzáad és addig főzöm, amíg a leve majdnem teljesen el nem fő. Közben egy másik serpenyőben a vajon megpárolom a hagymát, rálököm a májat és barnulásig (két-három perc) pirítom. Ha kész, átsötöröm a másik serpenyőbe, összeforgatom, majd megszórom sajttal az egészet és lekapcsolom a gázt. Három személyes adag. Az autenticitás - és moes :) - kedvéért anyám eredetije: "A pulykahúst meg a májat (vagy bármilyen húst) kicsit sózd be és fűszerezd - bazsalikom, fehérbors, kurkuma, fokhagyma. A tepsit vajazd ki jó vastagon, aztán rakd bele a húst, a tetejére zöldséget - ami tetszik - nálam karfiol, káposzta, sárgarépa volt és ráreszeltem még zellert és karalábét. 2-3 deci vizet kell aláönteni, alufóliával letakarni a tepsit és hagyni párolódni a sütőben (nagyjából ugyanezt a tűzhelyen is lehet széles serpenyővel, jó fedővel). Ha puha a zöldség le kell venni a fóliát és felülre rakni a húst, finoman elpárologtatni a vizet, forgatni az egészet. Ha már majnem kész, a hús is kicsit megpirult, kiveszed, megszórod reszelt sajttal (cheeseland), még pár percig sütőben tartod és tálalás előtt felszeletelt paradicsommal díszíted. Én ugyanezt serpenyőben még hallal szoktam csinálni, az a különbség, hogy a halat csak később teszed a zöldségre, hogy ne menjen szét."
|