|
Meleg körtés-avokádós saláta
fél nagy körte Kis újrahasznosítás: a nagyi útipogácsájának maradéka kissé már megszáradt egy héttel az utazás után, de az utolsó szemig megtartottuk, Éhező Árva Dzsunior ugyanis ahányszor meglátta a dobozt, harsány ÁMÁMÁM követeléssel jelezte, hogy ez a tény őt nem érdekli, részéről a kereslet továbbra is fennáll rá :). Gonoszanya azért egy pár darabot elcsent az utódtól ebbe a kis villámebédbe. A körtét meghámozom, felkockázom, kevéske citromlével meglocsolom. Hasonlóképp elbánok az avokádóval is, majd a salottával. Locsolok rá egy kicsi extra szűz olívaolajat, beletördelem a minipogácsákat, kecskesajtot morzsolok a tetejére, majd bedobom a grill alá úgy 3 percre. Egyszemélyes adag. ÁMÁMÁM. :)
Körtés-fehércsokis süti a mikróban
10 dkg vaj + a kenéshez
A A száraz anyagokat összekeverem, hozzáadom a nedveseket, a csokit feldarabolva, az egyik körtét hámozva és felkockázva rakom bele, kivajazott formába teszem (másfél-kétszeresére megemelkedik), és mehet maximális fokozatra 12 percre a mikróba. Ha lejárt az idő, még 5 percig kell állni hagyni. Tetejére porcukor, és szeletelve a másik körte mehet (más gyümölcsökkel is lehet kísérletezni persze). Frissen finom, tömörebb tésztájú sütemény, de másnapra ne maradjon meg, mert kiszárad. A Good Food 2006. novemberi számában találtam egy változatát.
Sült hús, krumpli, körte
4 szelet csontnélküli sertéskaraj A Zuram rápillantott a tévére a Saturday Kitchen közben, és megakadt a szeme Diana Henry tevékenységén, mert azonnal kiszúrta benne a lényeget: hagyma, krumpli, hús :). A körte meg, hát jó, ha muszáj, éppenséggel maradhat :). Meglehetősen egyszerűnek is tűnt, úgyhogy némi módosítással el is készítettem. Az alaposan megmosott krumplit héjastul vékony (kb. 1 mm) szeletekre vágom, kiolajozott sütőedénybe teszem, a tetejét is meglocsolom olívaolajjal, sózom, borsozom. Szétosztom rajta a kakukkfüvet és a felkarikázott lilahagymát. A körtéket elfelezem magházukat kivájom és a vágott felükkel lefelé a hagymarétegre teszem, közé pedig a fejenként két szelet szalonnába csomagolt hússzeleteket. A tetejére só, bors és olívaolaj kerül, majd az egészet a 200 fokra előmelegített sütőbe teszem. 15 perc múlva megfordítom a körtét és a hússzeleteket, és kicsit lejjebb véve a hőfokot még 40 percig sütöm. Kétszemélyes adag. Diana Henry receptje az eredeti.
Körtekrémleves Vienettával
1 kg körte Én továbbra is azon szerencsések közé tartozom, akik csak hátradőlnek karácsonykor és hagyják, hogy mindenféle finomságokkal megrakják a tányérjukat. Nincs bevásárlás a tömeggel küzdve, nincs fejtörés, hogy mivel rukkoljak ki karácsonyeste, nincs zsonglőrködés az idővel - ezek a dolgok anyámra és anyósomra maradnak. Addig is, amíg eljő a Nagy Családi Kajálások időszaka, próbálok némileg gyomorkímélőbb ételeket főzni, hogy jobban bírjuk a traktát. Bár a telet inkább a meleg levesekkel hozzuk összefüggésbe, néha jól esik egy kis hideg (végtére is jól befűtünk a lakásban). A körtét általában nem szokták krémlevesként elkészíteni, pedig nagyon finom, érdemes kipróbálni. Ez a recept egyszerű és gyors - emiatt a karácsonykor mérgezett egérként rohangáló háziasszonyoknak is segítség lehet -, ugyanakkor a Vienettától más lesz, mint egy szokásos gyümölcsleves. A körtét megpucolom, felkockázom és a fahéjjal, vízzel, cukorral addig főzöm, amíg meg nem puhul. A végefelé adom hozzá a Madeirát és a kardamomot, kap még két percet és lekapcsolom. A fahéjat kikapom belőle, majd botmixerrel szép krémesre turmixolom. Kihűtöm (hideg vízzel feltöltött mosogatóbaállítás gyorsíthatja a folyamatot), majd egy szelet Vienettával tálalom. Lehet más fagyival is természetesen, a Vienetta azért jó, mert a ropogós csokidarabkák benne némileg pótolják a hiányzó levesbetétet. Ezzel kívánok nagyon kellemes karácsonyt a Borsa olvasóinak és stresszmentes főzést a háziasszonyoknak/uraknak!
Kecskesajtos-körtés kosárkák
7 tésztakosárka negyed körte 3 dkg kecskesajt 2 ek. szeletelt mandula 1 dl málnaecet A Zuram már emlegette, hogy régen főztem valami "tisztességeset", sajnos most ez egy ilyen időszak. Maradnak hű barátaim, a kosárkák, most éppen találtam másfélét is, úgyhogy velük kísérletezek. A körtét felkockázom apróra, összekeverem a mandulával, a kosárkákba kupacolom és rászelem a kecskesajtot. A málnaecetet közepes lángon harmadára beforralom, mindegyik kecskesajtra egy kiskanálnyit teszek. Egyszemélyes adag.
Zsályás vágócsík körtével és roquefortos öntettel
A halhoz: 18 dkg vágócsík vagy más fehér húsú hal 1 ek. olívaolaj 1 ek. citromlé 1 ek. szárított zsálya 3 ek. fehérbor só
A körtéhez: 2 körte 3 ek. vaj 1 csapott ek. őrölt szerecsendió
A roquefortos öntethez: 2 dkg roquefort 4 ek. natúrjoghurt 1 ek. majonéz 1 kk. Worcestershire szósz 1 kk. cukor bors Halra jelentkezett társadalmi igény, hát mentem nézni. Nini, de fura nevűt találtam, tengerfarkas szó szerinti fordításban, jól néz ki, hazaviszem, úgyis a Zuram bőrére kísérletezek :). Itthon kiszótáraztam, hogy mi is ez a vadállat, aszondja: vágócsík. De hülye név (a tengerfarkas mennyivel impozánsabb, nemde? :) ), és ráadásul valami kisharangot meg is csengetett az agyam nagyon hátsó raktárában, úgyhogy elővettem Google barátomat. És az eredmények láttán már nagyon röhögtem, beugrott rögtön a SZTAKI szótárnál Balázs küzdelme a halnév székely változatával :), amely azóta szépen elhíresült :). Túlzottan vizuális típusú olvasóim kedvéért maradjunk a vágócsík elnevezésnél :))), bár a másik név begépelésével valószínűleg jelentős látogatottság növelést lehetne elérni, mondjuk nem annyira a főzni vágyók körében :). A celebriti állatot evőkanálnyi olívaolajjal kikent alufóliadarabra helyezem, meghintem a citromlével, ráöntöm a bort, picit sózom és szárított zsályával megszórom, majd rázárom a fóliát. A körtét felaprítom, szintén fóliára teszem, a vajat megolvasztom, majd elkeverem benne a szerecsendiót és a körtére öntöm, fólia rázár. 180 fokra előmelegített sütőbe mehet mindkettő 20 percre. Közben az öntethez valókat szépen elkeverem. Egy személyes adag.
Körte fetával
negyed körte 2 dkg feta 1 szelet toastkenyér A figyelmes olvasó már rájött, hogy nagy barátja vagyok a sajt-gyümölcs kombinációknak, kísérletezgetek mindenféle párosítással és most ezt találtam ki. A kenyeret mindkét oldalán megpirítom, a körtét (jó érett, szaftos legyen) rászeletelem, a fetát vékony csíkokban ráreszelem. Egy személyes adag.
Birsalmasajtos körteleves
1 kg körte A körtét felkockázom és a citromos-cukros vízben megfőzöm. Végstádiumban belekockázom a birsalmasajtot, ez kábé egy perc alatt elolvad benne. Ha kihűlt, hozzákeverem a tejszínt. Hatszemélyes adag.
Serrano sonkás körte Gruyére-rel és rukkolával
1 körte 7 dkg serrano sonka 5 dkg Gruyére pár rukkola Amikor a bolt határozza meg a receptet :) - se Grana Padano, se parmezán, effektíve nem sok minden ficergett a sajtpultban. Vállvonás, ha az olaszok cserben hagynak, akkor megyük a svájciakkal :). A pármai sonka frissessége sem tetszett, úgyhogy ott is pát intettem a ragazzi-nak. És akkor ez lett. A körtét hosszában 12 cikkelyre vágom, szelek mellé egy-egy csík sajtot, teszek hozzá egy-egy rukkolát és betekerem a sonkába, majd hagyom, hogy a Zuram semmi perc alatt betolja az arcába a tekercseket :) (szigorúan koktélvillával). Két személyes adagnak mondanám. Az Olive decemberi számából közelített meg az eredeti.
Cápaharcsa sült körtével és tartármártással
20 dkg cápaharcsa (vagy más fehér húsú tengeri halfilé) 2 nagy körte 1+1 ek. vaj 1 dl fehérbor 1 ek. citromlé só fehérbors
A tartármártáshoz: 1 tojássárgája 1 dl olaj 1 dl tejföl/natúr joghurt 1 ek. mustár 1 ek. cukor 1 ek. citromlé 1 kk. só bors Először a tartár: a tojássárgájához fokozatosan hozzákeverem az olajat, nem cseppecskézek, inkább kiskanálnyi-evőkanálnyi adagokat öntök hozzá. Ha belement mind, mehet hozzá a többi belevaló. A körtéket magháztalanítom és felszeletelem, az evőkanálnyi vajon mindkét oldalukon üvegesre sütöm őket. A másik ek. vajon a halat (a pangasius-fordítási problematikát t3v3d3s megoldotta Chili&Vanilia receptje mellett :) ) egy-egy percet sütöm oldalanként, majd felöntöm a borral, sózom, borsozom és pár perc alatt puhára párolom. Egy személyes adag.
Kéksajtos-fűszervajas sertésszeletek körtés salátával
8 szelet sertéshús só bors olaj a sütéshez
A fűszervajhoz: 5 dkg lágy kéksajt 5 dkg vaj 1 kicsi fej vöröshagyma
A salátához: 8 dkg salátakeverék 3 kis körte 5 dkg fenyőmag
A salátaöntethez: 1 ek. magos mustár 3 ek. olívaolaj 1 ek. balzsamecet 1 ek. barnacukor 1 tk. Worcestershire-szósz A salátaöntethez valókat összerázom. A fenyőmagokat száraz serpenyőben megpirítom. A kéksajtot és a puha vajat elkeverem, hozzáadom a nagyon finomra vágott hagymát és mehet a hűtőbe. A húsokat kiklopfolom, sózom, borsozom mindkét oldalukat és oldalanként 5-6 perc alatt kisütöm őket. A második oldal sülése közben összeállítom a salátát: a salátakeverékhez adom a megpucolt, felszeletelt körtét és a fenyőmagokat. Tálalásnál villámkéz: a húsokra fűszervajat kanalazni, mellé a saláta plusz az öntet. Négy személyes adag. The Australian Women's Weekly - Best Food Mains.
Kukoricatócsni maradék salátával
A tócsnihoz: 300 g-os kukoricakonzerv 3 szál újhagyma 1 kisebb fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 tk. chiliszósz 1 tojás 3 ek. liszt fél zacskó sütőpor 4 ek. olaj só bors
A salátához: 1 érett körte 2 kis fej lilahagyma fél zöldpaprika 3 kisebb, zsenge sárgarépa só citromlé Először a salátát készítettem el, hogy legyen ideje összeérni. Ma megint bevásárlás előtti állapotból főztem, merthogy vasárnap délben nyitnak az üzletek. A lilahagymát felaprítom, lesózom, hagyom állni vagy eg félórát, kinyomkodom. A körtét felkockázom, kis citromlével meghintem barnulás ellen. A répát megpucolom, felkarikázom és felkockázom a paprikát is. Mehetnek egybe. Igazából a körte a lényeg, a lágysága nagyon kellemesen ellenpontozza a tócsni csípősségét, a többi zöldség mással helyettesíthető. A tócsnihoz 1 ek. olajon megfuttatom pár percig az apróra vágott hagymát, mehet hozzá az áttört fokhagymagerezd és az evőkanál chiliszósz. Kavarok rajta párat és kész is van. A kukoricáról leöntöm a levét, tálba öntöm és villával/krumplitörővel jól összenyomkodom. Megy hozzá a felvert tojás, az apróra felkarikázott újhagyma, a közben kissé kihűlt chilis hagyma, a liszt, a sütőpor, ízlés szerint só és bors. A megmaradt 3 ek. olajat felhevítem és kb. evőkanálnyi adagokban beleteszem a masszát, kb. 1 cm vastag lepényre kilapítva mindegyiket. Mindkét oldalát aranybarnára sütöm (oldalanként 2-3 perc). Nem hittem a fülemnek, hogy aki az ebédterv bejelentésénél húzta a száját, miszerint "és húúús nincs benne?" :), az háromszor kért belőle és közölte, hogy ezt vendégeknek is megcsinálhatom :). Elvileg három személynek elég adag, nagyétkű férfi jelenlétével számolva inkább kétszemélyes mennyiség :). The Oriental Complete Cookery könyvecske örvendeztetett meg a recept eredetijével.
Tejfölös pácban fürdött malacka kardamomos körtével
1 kg sertéscomb szeletelve
A páchoz: 1,5 dl tej 1 dl tejföl 3 ek. majonéz fokhagymapor 1 ek. mustár 1 kk. citromlé
fejenként egy körte őrölt kardamom vaj A páchoz valókat összekeverem és a kiklopfolt husiszeleteket beletunkolom min. 4 órára. Aztán a körtéket négybe vágom, édes jó Mariskám :), kimagozom és hosszukban vékonyra szeletelem. Meghintem őket alaposan a kardamommal és vajban gyorsan mindkét oldalukat kissé üvegesre sütöm. Hagyom őket kihűlni. A husikat mindkét oldalukon jól kisütöm. Haspók Berciknek sütök mellé még krumplit is :). 3 személyes adag.
Mustáros sertéscomb hagymás körtével
8 nagyobb körte 4 ek. vaj 2 ek. olaj 1 nagyobb fej vöröshagyma 2 dl fehérbor 60 dkg sertéscomb szelet majoranna mustár só bors A körtéket félbevágom, magház mehet a kukába, az aljukról leszelek egy kicsit, hogy ne boruljanak fel. 2 ek. vajat, a majorannát és a nagyon apróra felvágott hagymát összekeverem és megtöltöm vele a magház-mélyedéseket. 2 dl bor alá és mehet 30 percre a sütőbe. A combszeleteket megmustározom, sózom és borsozom mindkét oldalukon és a 2 ek. vaj, 2 ek. olaj keverékén oldalanként 6-6 percig sütöm. Ha a sütőzsiradék kezd sűrűsödni, kicsit utánpótlom. Nagyon finom, 4 főre elég. Stahl Judit eredetijét variáltam meg egy picit.
|