* nemisbéka *
Scone-nal sült csirkeragu

A raguhoz:
4 ek. olaj
2 közepes vöröshagyma
1 pirospaprika
50 dkg csirkemell
1 marék szárított erdei gomba
5 dl szárnyasalaplé
5 ek. liszt
2 ek. mustár
1 ek. fehér balzsamecet
1 ek. kirsch

A scone-hoz:
30 dkg liszt
1 tk. sütőpor
12 dkg vaj
5 dkg reszelt parmezán
1,5 dl hideg víz

bors
1 felvert tojás

Téliesre jár felénk az idő, de ahogy olvasom, otthon is erősen süvít a szél. Úgyhogy június ide vagy oda, mostanság melengető, gazdag ételeket készítek. 

A gombát beáztatom vízbe. Az olajon megfuttatom a hagymát, majd hozzáadom a kis kockára vágott csirkemellet és a paprikát, valamint a kinyomkodott gombát. Pár perc múlva megszórom a liszttel, majd felönöm a felforrósított alaplével. Belekeverem a mustárt, az ecetet és a cseresznyepálinkát, majd lassú tűz felett, gyakori kavarás mellett főzöm, amíg be nem sűrűsödik, majd átmerem kb. 20x30-as tepsibe.

A scone-hoz a lisztet, sót, borsot, parmezánt elkeverem, majd gyors mozdulatokkal morzsás állagúvá dolgozom össze a vajjal. Hozzáöntöm a vizet és tésztává gyúrom össze. Kiszaggatom kb. 1 cm vastag csillagokra, amiket némi átfedésben körben ráteszek a ragura. A felvert tojással megkenem a tetejüket, majd 200 fokos sütőben úgy 25-30 perc alatt készre sütöm. Háromszemélyes adag.

The Ultimate Chicken Cookbook receptjét variáltam át.   

Boeuf bourguignon

50 dkg marhahús
1 ek. liszt
10 dkg szalonna
1 salotta
2 kicsi vöröshagyma
1 dl konyak
3 dl vörösbor
2 dl húsleves
2 ág rozmaring
4 ág kakukkfű

bors

Jó kis ír Angus marhahúst kaptam, 1,5 kilót, és már háromszor megcsináltam ezt a remek burgundi marharagut, úgyhogy talán ideje megírni :).

A marhahúst felkockáztam és megszórtam a liszttel. A szalonnát csíkokra vágtam, száraz serpenyőben megpirítottam, majd hozzáadtam a húskockákat, az apróra vágott salottát, a felkarikázott vöröshagymákat, és tovább pirítottam. Ráöntöttem Egyesek Féltett Konyakkészletéből egy decit :), hosszú fapálcikával óvatosan meggyújtottam (tisztes távot kell tartani, szépen belobban). Ezután beleborítottam a vörösbort és a felmelegített húsalaplevet, valamint beletettem az összekötözött zöldfűszereket, sóztam, borsoztam. Békés csendesen elrotyogott bő egy órán keresztül; egy félóra elteltével hibát követtem el: miután éppen a Kettesszámú családtagot etettem, Egyesszámút megkértem, hogy keverje meg a ragut. No, férfiember kicsörtetett a konyhába, jóóó megkeverte - én meg miután kimentem, akkor láttam, hogy merő egy rozmaringlevél az egész :), nem szóltam előre, hogy óvatosan a zöldfűszerköteggel. A nagyját mindenesetre kiszedegettem belőle :). Vörösborral és bagettel finom. Kétszemélyes adag. 

A Larousse Gastronomique receptjét követtem hellyel-közzel. 

Almás gesztenyekrémleves

25 dkg előfőzött gesztenye
1 ek. vaj
2 kisebb fehérrépa
2 alma
6 dl húsleves
1 ek. szárított zsálya
pár kanál tejszín

Boldog új évet kívánok kissé megkésve minden kedves olvasómnak, kicsit dolgosan telt az elmúlt pár nap (lencse helyett ez is megoldás lehet a meggazdagodásra :) ), de most visszatérek, és megpróbálom végre beírni azt a rengeteg receptet, ami feltorlódott. 

Elsőként Ramsay bácsi egyik kellemes levese jön, ami akár karácsonyra is jó lett volna. A vajat megolvasztom, hozzáadom a megtisztított, apróra vágott fehérrépát, és aranybarnára pirítom. Rádobom a meghámozott, kockára vágott almákat, addig főzöm, amíg megpuhulnak. Mehet bele a gesztenye, rá a húsleves, felforralom és pár percig még forrás után is főzöm, a vége felé beleszórom a zsályát. Botmixerrel krémesítem, tálaláskor egy kevés tejszínnel díszítem. Kétszemélyes adag. 

Gordon Ramsay: Cooking for Friends c. könyvéből variáltam. 

VKF! XX. - Olaszos fehérrépaleves

20 dkg fehérrépa
1 ek. olívaolaj

1 ek. vaj
3 csík szalonna
1 kis vöröshagyma
5 dkg rizottó rizs
7 dl húsleves
5-6 kanál reszelt parmezán

Kimaradt pár VKF!, amiket nagyon sajnáltam, mert fejben többre is készültem, csak nem jött össze :). Most Cserke leveses körébe benevezek, annak ellenére, hogy ez nem az én műfajom különösebben, bár ez nem hinném, hogy kiderül innen első blikkre, hiszen 70 levest csináltam már a blogon - elsősorban a Zuramnak, akinek nem lehet eleget főzni :). Tőle kaptam frissiben Ramsay bácsi legújabb könyvét is, és - miután vihogtam egy kört azon, ahogy a bevezetőben az ő szokott bájos stílusában páros lábbal legyakja Delia Smith-t -, hálából ez volt az első recept, amit kipróbáltam belőle. Nem vagyok valami nagy fehérrépa-fan, általában csak a húsleves kellékeként használom, fő hozzávalóként még sose került semmibe, de boldogan kísérletezek, ha egyszer nem én fogom megenni :).

Az olajat és a vajat összeolvasztom, ahogy elkezd habosodni, beledobom az apróra vágott szalonnát és pár perc alatt aranybarnára sütöm. Hozzákeverem a felaprított hagymát és a kb. centis darabokra vágott, megpucolt fehérrépát, sózom, borsozom, 5-6 percig főzöm, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Beleszórom a rizst, egy perc múlva pedig felöntöm a húslevessel. Félig lefedve közepes lángon 15-20 perc alatt megfőzöm, amíg a rizs puha nem lesz, végül belekeverek 2 ek. parmezánt. Tálaláskor a tetejére szintén parmezán kerül. Azért én is ettem belőle, a fehérrépától kissé édeskés, kiadós, finom leves. Háromszemélyes adag. 

Gordon Ramsay: Cooking for friends c. könyvéből alakítgattam.   

Kecskesajtos-zöldséges sertés szűz

40 dkg sertés szűz (2 darab)
13 dkg gomba
4 közepes paradicsom
1 salotta
1 nagy gerezd fokhagyma
13 dkg kecskesajt
1+2 ek. olaj
2 dkg vaj
1,5 dl húsleves
0,5 dl tej
7 dkg krémsajt
1 csapott ek. liszt
1 ek. konyak
1 tk. őrölt szecsuáni bors

Valahogy első blikkre kevésbé macerásnak tűnt ez a recept, de erre menet közben döbbentem rá. És persze ha a saját dolgomat nehezítem, tovább tart :).

Az evőkanál olajon barnára pirítom a gombát, majd félreteszem. A serpenyőbe öntöm a másik 2 ek. olajat és a két darab húst félbevágva megsütöm benne, a vékonyabb részét oldalanként 6, a vastagabbat 8 percig sütve. Egy lábasban megolvasztom a vajat, az apróra vágott salottát és a zúzott gerezd fokhagymát üvegesre sütöm benne, majd megszórom a liszttel. Ha megpirult egy picit, felöntöm a húslevessel és a tejjel, amint elkezd besűrűsödni, beleolvasztom a krémsajtot és megszórom a szecsuáni borssal és lekapcsolom a gázt. Ezután könnyed mozdulattal beletöröm Férj Henessy-jébe a dugót. Dugóhúzóval megpróbálom kioperálni, minek eredményeként szépen morzsálódva az aranybarna folyadékba hull, a maradványok között egy nagyjából egyben maradt fél darab. Dugó családfájának emlegetése. Hosszasan. Szemlesütve bevallom bűntettemet a tulajdonosnak, majd zúzok vissza a konyhába problémamegoldani. Konyakot átöntöm egy kancsóba, majd Carter doktort meghazutoló kézügyességgel megpróbálkozom a darabok kioperálásával. A laparoszkópiás megoldás - fapálcikákkal - működésképtelennek bizonyul, úgyhogy marad a kés. Heroikus negyedórás munkával megmentem a konyakosüveg életét és a kártékony dugódarabokat maradéktalanul eltávolítom. Tisztítás, törlés, tamponálás, tölcsér keresése. Tölcsérbe szűrő, szűrőbe ruha, konyak óvatosan visszaönt. Mindezek után egy teljes evőkanálnyit a szószba keverek, most már csakazért is. A sütőt előmelegítem 200 fokra, a sütőedénybe pedig elkezdem rétegezni a dolgokat: alulra a gomba, rá a felkarikázott paradicsom, arra a centi vastag darabokra vágott hús, szósszal leöntöm és a tetejére szeletelem a kecskesajtot. 20 perc után kész. Tálalásnál kissé szétesett; szerintem ez a dugó bosszúja volt :). Háromszemélyes adag.  

Connie Straus: Oven Baked c. könyvéből variáltam.

VKF! XIII. - Narancsos csirke zöldségtoronnyal

A narancsos csirkéhez:
1 (kb. 1,2 kg-os) egész csirke
1 nagy, vastaghéjú narancs
10 dkg vaj
5 kakukkfűág
1 ek. olaj
fél lilahagyma
6-8 gerezd fokhagyma

A zöldségtoronyhoz:
1 padlizsán
1 kaliforniai pirospaprika
1 kaliforniai sárgapaprika
fél lilahagyma
2 ek. konzerv kukorica
8 uborkakarika
2,5 dl húsleves
2 lap zselatin
2 ek. olaj
kevés vaj

rizs

Az én hőn szeretett fakanálkám van a sor, hogy a VKF! forduló háziasszonyaként küzdjön az elkövetkezendő napokban, remek témát választott: a különleges köretek körét :). Ráadásul felavatta a fémkarikáit - és minő véletlen, én is megragadtam az enyémeket. Nem állítom, hogy a világ leggyorsabb köretét sikerült előállítani :) - a délelőttöt a konyhában töltöttem -, de a végeredmény tekintetében szerintem megérte.

A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom, ha megpuhultak, a közben felforralt húsleveshez teszem és felolvadásig főzöm, majd hagyom kihűlni. A padlizsánt felkarikázom, besózom és félórát hagyom állni, majd letörölgetem. Olajjal kikent grillserpenyőben az egész paprikákat és a padlizsánszeleteket alaposan megsütöm, szépen perzselődjenek meg. A paprikákat fóliába csomagolom és 10 perc után lehúzom a héjukat, kimagozom őket és félbevágom. Egy tányért fóliával beborítok, a 7 cm átmérőjű fémkarikákkal a paprikafelekből egy-egy kört vágok ki, a pirosak körlapokat a tányérra helyezett, kivajazott karikák aljába helyezem, lehetőség szerint lenyomkodva, szépen hézagmentesen. Kanalazok rá egy kevés húslevest, majd kezdődik a zöldségrétegezés: kukorica jön rá, majd padlizsánkarika, apróra vágott lilahagyma, 4-4 uborkakarika, megint egy padlizsánkarika, végül a sárga paprikalap, közben szépen locsolgatom a húslevessel minden réteg között és a tetején is, majd a hűtőbe teszem. Ha az alját nem sikerült hézagmentesen lezárni a paprikakarikával (igen, az egyiknél sikerült elcsettintenem), az hamarosan ki fog derülni, és ekkor kezdődik a sziszifuszi küzdelem: a tányérra kifolyt lé visszakanalazása a zöldségtoronyra, ami egy perc alatt megint kifolyik. Amikor elkezd dermedni a cucc, akkor lesz ez könnyebb, szóval utóbb biztos a győzelem, de addig sokat szitkozódik az ember :). A megmaradt paprikadarabokat és padlizsánkarikákat a tornyos egységek elfogyása után csak úgy lehet eszegetni majd hozzá.

A vajat megolvasztom, összekeverem fél narancs reszelt héjával és kifacsart levével, 2 kaukkfűág leveleivel és a mélyhűtőben megdermesztem. A csirkét megtisztogatom, a mellrésznél a bőrét ujjal meglazítom (ennek látványára mondta a Zuram, hogy megfontolja a vegetáriánus életmódot :) ), a dermedt fűszeres vaj harmadát alátöltöm, és evőkanál olajjal kikent tepsibe helyezem mellel lefelé. A hasüregbe teszem az apróra vágott lilahagymát, a maradék ág kakukkfüvet és a másik fél narancsot negyedekbe vágva. Ne felejtsük el megsózni, mint én tettem :). A tepsibe teszek pár szem fokhagymát is, mert az mindig jó. 200 fokos sütőbe megy fóliával lefedve egy órára, a második órára pedig megfordítom mellel felfelé, fóliától megszabadítom, sütőt 180 fokra leveszem. A megmaradt dermedt vajjal pedig időnként megkenegetem, a kisült szafttal locsolgatom. A sütő lekapcsolása után hagyom még benne egy kicsit állni, közben megfőzöm a rizst.

A tálalásnál felvágom a csirkét, meleg ruhát teszek a zöldségtorony köré, de kicsit késsel is rá kell segíteni, óvatosan átemelem a tányérra, majd melléteszem a szintén karikába rendezett főtt rizst. A tornyok egyébként önmagukban is megállják helyüket és természetesen bármilyen grillezett vagy sima zöldséggel lehet őket készíteni. Kétszemélyes adag.

Gesztenyeszószos csirke

50 dkg csirkemell
0,5 l húsleves
25 dkg vákuumfóliázott, előfőzött, hámozott gesztenye
2 ek. Madeira vagy más desszertbor
1 ek. tejszínt

bors
1 kk. keményítő
főtt rizs
szőlő vagy mandarin

Mostanra remélhetőleg már mindenki szervezete kiheverte a karácsony és a szilveszter okozta gasztronómiai sokkot, talán már el is tűnt egy-kettő a felszedett kilókból. A visszatérést a dolgos hétköznapokba talán könnyebbé tehetjük, ha visszakacsintunk az ünnep egy-egy íze felé. Most a gesztenyére esett a választásom, errefelé ritkán találok, de végre belebotlottam egy-két vákuumfóliázott csomagba. Egyszerű, gyors kis csirkés ételt dobtam össze, ami nagyon gesztenyés és nagyon finom.

A levest felforrósítom, és megfőzöm benne a kockára vágott csirkemelleket. Ha szép puhák a húskockák, kiszedem őket, melegen tartom, a visszamaradt levet pedig átszűröm, és beleteszem a gesztenyéket. Ha ezek is megfőttek, akkor botmixerrel krémesre turmixolom. Visszateszem a tűzre, Madeirát és tejszínt keverek bele, finoman sózom és borsozom, majd visszapakolom bele a csirkekockákat. Ha átmelegedtek, egy kávéskanálnyi keményítőt kevés vízzel elkeverek, és besűrítem vele a szószt. Főtt rizzsel és szőlővel vagy mandarinnal lehet tálalni. Háromszemélyes adag.

Eredetileg a Borsán.

Gesztenyés-zöldséges sertésragu

60 dkg sertésszűz
0,5 l húsleves
2,5 dl vörösbor
9 gyöngyhagyma
1 gerezd fokhagyma
1 pirospaprika
1 ek. vörösáfonya lekvár
1 alma
1 ek. balzsamecet
25 dkg előfőzött, vákuumcsomagolt gesztenye
1 ek. kakukkfű
2 ek. olívaolaj
1 ek. keményítő

bors

krumplipüré

A sertéshúst nagyobb kockákra vágom, és az olajban minden oldalon fehéredésig pirítom, majd szűrőlapáttal kiszedem. A helyükbe mennek a megpucolt, egészben hagyott gyöngyhagymák, az apróra vágott fokhagymagerezd és a kisebb kockákra vágott paprika. Pár perc után felöntöm a felforrósított húslevessel és a vörösborral, hozzáadom a megpucolt, felkockázott almát, a lekvárt, a balzsamecetet, a kakukkfüvet, sózom, borsozom, majd visszalapátolom a húskockákat bele, és 160 fokra előmelegített sütőbe helyezem át. Jó kis Le Creuset öntöttvas edény hiányában mindezt WMF-ben műveltem, de az üvegfedő helyett alufóliával fedtem le. Háromnegyed óra múlva hozzáteszem a gesztenyét is, plusz 15 perc múlva lekapcsolom, visszateszem a gáztűzhelyre. Szűrőlapáttal kiszedem belőle a húst és a zöldségeket, a keményítőt kevés vízzel elkeverem és a levét kicsit besűrítem. Ezután visszalapátolok bele mindent, egy perc múlva lekapcsolom. Párhuzamosan elkészítem a krumplipürét. Négyszemélyes adag.

Ezt a receptet variáltam át jócskán.

Pulykás-szárított paradicsomos rizottó

25 dkg apró, kerekszemű rizs
1 l húsleves
maréknyi szárított erdei gomba
25 dkg pulykamellfilé
7-8 pácolt fokhagyma
1 dl pácolt fokhagymalé
12 gyöngyhagyma
10 dkg olajban eltett szárított paradicsom
2 ek. Madeira vagy más desszertbor
2+2 ek. olaj (lehetőleg a szárított paradicsom fűszeres olaja)
1 ek. vaj
reszelt parmezán

A rizottó az olaszok egyik legjobb test- és lélekmelegítő étele. Gazdag és krémes - pont ilyesmire van szükség a csúf őszi végi, tél eleji hidegben. Variációs lehetőségeinek száma nagyjából végtelen, az aromásabb hozzávalókból azonban nem kell sok bele; most a szárított paradicsomot és az erdei gombát választottam ki. Az olajban eltett szárított paradicsommal nagy és tartós a szerelem, egy kis ízt mindig visszahúz a nyárból, akár magában, kis kenyérrel is simán elcsipegetek belőle egy fél üvegnyit. Az erdei gombák intenzív illata szintén megér egy misét még úgy is, hogy nem vagyok hatalmas gombarajongó. A megszelídített pácolt fokhagymákat most már ideje megcsapolni, így lassan ki is alakult a rizottó ízvilága. Az aromás paradicsom és gomba erőteljes ízvilágát a pácolt fokhagyma és leve kissé édeskés íze ellensúlyozza, a semleges hústól és gyöngyhagymától lesz még gazdagabb az étel. 

A pulykamellfilét vékony csíkokra vágom és legalább félórára a pácolt fokhagymák levébe áztatom. A fokhagymákat háromba-négybe vágom, a gyöngyhagymákat megpucolom és megfelezem. Az erdei gombákat forró vízzel felöntöm, hogy ellepje őket. Két evőkanál fűszeres olajon megfuttatom a gyöngyhagymákat, majd hozzáadom a pulykacsíkokat és úgy 8-10 percig sütöm. A húslevest felforrósítom, majd megkezdődhet a rizottó összeállítása. A másik két evőkanál felhevített olajra szórom a rizst. Egy-két perc után ráöntöm a Madeirát, majd ha felszívta, merőkanalanként folyamatos keverés mellett hozzáadagolom a húslevest. Valahol olvastam, hogy a rizottót mindig egy irányba kell kavarni, úgy krémesebb lesz, úgyhogy általában - most már megszokásból is - így csinálom. Ha a húsleves felét már felszívta, hozzáadom a gyöngyhagymás húst, újabb merőkanál leves után a csíkokra vágott szárított paradicsomot, a fokhagymákat és a lecsöpögtetett gombát. Ha az utolsó adag levest is felszívta, lekapcsolom, dobok rá egy evőkanál vajat és lefedve hagyom állni pár percet. Ahogy Zsuzsa barátnőm mondta egy másik étel kapcsán: "nem rontja el a parmezán" - ezzel megszórva tálalom. Háromszemélyes adag.

Eredetileg a Borsán.

Thai stílusú zöldségleves

1 nagy padlizsán
10 gyöngyhagyma
15 dkg siitake gomba
1 nagy pirospaprika
7,5 dl húsleves/zöldségleves
0,5 dl fehérbor
4 dl kókusztej
1 lime
1 citromfű
1 kk. reszelt gyömbér
1 kk. széttördelt chilipaprika, mag nélkül
olívaolaj

bors

A padlizsánt negyedcikkekre vágom és besózom, félórát hagyom állni. A gombákat negyedelem, a paprikát vékony csíkokra vágom, a hagymát megpucolom és felezem. Vékony filmrétegnyi olajat öntök a nagy WMF edény aljába, felforrósítom, a padlizsánokat és a gyöngyhagymákat rádobom. Pár perc múlva, mire a padlizsán kissé áttetszővé vált és a nagyja olajat beszívta, ráöntöm a bort és elfőzöm, majd mehet bele a gomba és a húsleves, valamint a felhasított citromfű, a chili és a gyömbér. Felforralom és hagyom úgy tíz percig főni. Ekkor mehet bele a paprika és a kókusztej, a lime leve és reszelt héja, még öt-hét perc és készen is van. Négyszemélyes adag.

 

Szójaszószos-bambuszrügyes marhacsíkok

A páchoz: 

50 dkg marhahús

2 ek. szójaszósz

1 kk. keményítő

2 ek. dióolaj

 

A szószhoz:

1 doboz konzerv bambuszrügy (kb. 40 dkg)

20 dkg cukorborsó

5 kis gerezd fokhagyma

1 vöröshagyma

1,5 dl húsleves

maréknyi törökmogyoró

1 ek. sherry

2 ek. szójaszósz

1 kk. keményítő

2 ek. olaj

 

A páchoz valókat összekeverem és a csíkokra vágott marhahúsba masszírozom, legalább félórát hagyom állni. A forró olajra dobom a felaprított hagymát, fokhagymát, az egész mogyorókat, a cukorborsót és a lecsöpögtetett, szükség szerint hosszában félbevágott bambuszrügyeket. Két-három perc múlva követheti őket a marhahús, szépen barnuljon meg körben, úgy négy-öt perc múlva felöntöm a húsleves, sherry, szójaszósz keverékével. Kap egy jó tizenkét-tizenöt percet, majd a kevés vízzel elkevert keményítőt is hozzákeverem és két perc múlva lekapcsolom. Puha kenyérrel tálalható. Így utólag azt mondom, a cukorborsót ráért volna a szósszal való felöntés előtt hozzáadni, akkor jobban megőrzi eredeti színét, az eredeti ceruzababbal volt, annak több idő kellhet. Kétszemélyes adag.

A Simply quick and easy receptje.

Tejszínes csirke krumpligombóccal

A csirkéhez:

4 csirkemell

3 dl húsleves

1 dl fehérbor

1 közepes vöröshagyma

3 dl tejszín 

1 ek. apróra vágott rozmaring

bors

 

A krumpligombócokhoz:

35 dkg krumpli

12 dkg zsír

15 dkg liszt

1 kk. szódabikarbóna 

0,5 dl víz

1 ek. apróra vágott rozmaring

Gazdag egytálétel az egyre hidegebb napokra. A hagymát, a húslevest és a bort összeöntöm, beleteszem a csirkemelleket (olyan fazekat kell választani, hogy a lé befedje őket), felforralom és 20 percig lefedve közepes lángon főzöm. Kiszedem a csirkéket, leszűröm a hagymától a levet, utóbbit visszateszem az edénybe, addig főzöm, amíg egyharmadával csökken. Ekkor hozzáadom a tejszínt, a rozmaringot, sózom és borsozom, és csak addig hagyom a láng felett, amíg egy kicsit besűrűsödik. Amíg a csirke fő, elkészítem a gombócokat. A krumplikat megfőzöm és áttöröm, hozzáadom a többi alapanyagot. A tejszínes csirkét tűzálló tálba kanalazom levestül, a tésztából pedig kilenc gombócot formázok és ráültetem őket a csirkékre. 200 fokra előmelegített sütőbe megy 30 percre. Három személyes adag.

The Ultimate Chicken Cookbook receptje.

Sütőtök-krémleves

60 dkg sütőtök

6 gyöngyhagyma

2 ek. libazsír 

7 dl húsleves

1,5 dl tejszín

bors

tökmag

A sütőtököt megpucolom és darabokra vágom. A zsírt felolvasztom és megfuttatom benne a megpucolt, negyedelt gyöngyhagymákat. Betársulnak a tökdarabok, majd felöntöm a forró húslevessel, sózom, borsozom. Úgy 20 percen át főzöm, amíg a tökök meg nem főnek. Botmixerrel elturmixolom, majd hozzáöntöm a tejszínt és készen is van. Tálaláskor tálkánként egy kis marék tökmagot szórok bele, mert az jó. Három személyes adag.

Az eredeti itt: Donna Hay Magazine 2007 ősz.

Sajtszószos csirke vajas zöldségekkel

4 csirkemell (kb. 80 dkg)

2 ek. olívaolaj

8 vékony újhagyma

2 kk. keményítő

4 dl húsleves

15 dkg fokhagymás-zöldfűszeres Boursin

3 dkg vaj

20 dkg cukorborsó 

1 nagyobb zöldpaprika

1 nagyobb pirospaprika

1 gerezd fokhagyma

bors

A csirkemelleket hosszában kettévágom, sózom, borsozom, és az olajon mindkét oldalukat pirosra pirítva jól átsütöm őket, majd kiveszem a serpenyőből, melegen tartom. A helyükre bekerül az apróra vágott hagyma, amelyet két perc múlva követ a felforrósított húsleves. A keményítőt egy kevés vízzel elkeverem, majd a húsleveshez adom. Ha besűrűsödött, belemorzsolom a Boursint, amikor a sajt elolvadt, a csirkéket visszateszem a szószba és átmelegítem. Párhuzamosan a felforrósított vajon a vékony csíkokra vágott paprikákat és a cukorborsókat átforgatom, hozzájuk adom az áttört gerezd fokhagymát, némi sót és puhára párolom őket. A zöldségágyra teszem a húsokat és meglocsolom szósszal. Négy személyes adag.

A forrás: Australian Women's Weekly - Best.

Kakukkfüves fehérbab-krémleves

22 dkg konzerv fehérbab

1 l húsleves

3 dkg vaj

3 újhagyma

1 közepes répa

1 gerezd fokhagyma 

5-6 szál kakukkfű

bors

A babról leöntöm a levét, az újhagymát felkarikázom, a répát lereszelem, a húslevest felforrósítom. A vajat felolvasztom, megfuttatom rajta az újhagymát, hozzáadom az apróra vágott fokhagymát, és pár perc múlva a répát is. Ha nagyjából szépen összepuhultak, melléjük csusszannak a babszemek, az apróra vágott kakukkfű (az eredeti recept tárkonnyal van, de ugye kis kertemben az nincs), és felöntöm a húslevessel. Addig főzöm, amíg a bab szét nem esik, ekkor botmixer barátommal krémesre turmixolom. Tálaláskor kis julienne-re vágott répa mehet rá. Négy személyes adag.

Nigel Slater: The Kitchen Diaries.

Spárgás-borsós rizottó

25 dkg spárga

12 dkg (mirelit) zöldborsó

30 dkg rizs

1 l húsleves 

1 dl fehérbor

1 gerezd fokhagyma

1 közepes fej lilahagyma

8 dkg reszelt parmezán 

3 dkg + 1 ek. vaj

2 ek. olaj

bors

És igen, igen, igen, az eper mellett beindult a spárgaszezon is. Vicces, ahogy keresgéltem receptek után a szakácskönyvekben és az újságokban, egyre csak spárgás rizottó-receptek kerültek elő, úgyhogy hagytam magam meggyőzni :). Az olajat és a 3 deka vajat összeolvasztom, az apróra vágott lilahagymát (amellyel az eredeti salottát kilőttem, mert egyrészt szerintem így jópofábbak lesznek a színei, másrészt a kedves otthoni olvasók sem szívják a fogukat, hogy már megint salotta :) ) megfuttatom rajta, majd hozzádobom a felszeletelt fokhagymát és a rizst. Egy-két perc után a forró húslevesből két decit hozzámerek, ha felszívta, megint két decit, ekkor hozzáadom a megpucolt és kb. centis darabokra vágott spárgát, valamint a zöldborsót. A továbbiakban is kétdecinként adagolom a húslevest, utolsó körben mehet bele a fehérbor, a só és a bors, végül egy kevés híjján a parmezán. Még kap három percet, aztán lekapcsolom, és beledobok egy evőkanál vajat. Melegen a maradék parmezánnal megszórva lehet elfogyasztani. Három személyes adag.

A Good Food 2006. májusi számából

Pisztáciás krémsajtleves

8 dl húsleves (akár kockából is)

1 dl tejföl

2 ek. liszt

15 dkg natúr krémsajt

5 dkg reszelt parmezán

2 dkg reszelt sajt

10 dkg pisztácia

bors

A pisztáciákat forró vízzel leöntöm, 10 perc után megpucolom őket és durvára aprítom. A húslevest felforrósítom, majd a liszttel elkevert tejföllel besűrítem. Lekapom a tűzről, hozzáadom a reszelt sajtokat és a sajtkrémet, ahogy felolvadtak, sózom, borsozom, beleszórom a pisztáciát, és kész is van. Három személyes adag.

A 100 legjobb levesből vannak az alapok.

Thai kókusztejes csirkeleves

45 dkg csirkemell (két darab)

4 dl kókusztej

7 dl húsleves

2 tk. zöld curry krém

3 ek. teriyaki szósz 

1 lime

1 kk. nádcukor

1 kk. őrölt gyömbér

kis marék bazsalikom

nagy marék koriander

Összeöntöm a kókusztejet, a curry krémet, a gyömbért, a cukrot és a lime csíkokba lehámozott héját (később ezt ki kell szedni, úgyhogy talán teatojásban praktikusabb, ha nem akarunk hosszabb búvárexpedíciókat rendezni a levesben :) ) és közepes lángon felforralom. Hozzáadom a húslevest, majd lefedve lassú tűzön 8 percig főzöm. Feljebb kapcsolom a lángot, belepakolom a kockára vágott csirkét, a teriyaki szószt (ez stílustörés, tudom, de a halszószra nem tudtam rávenni magam), az összeaprított bazsalikomot és kb. három evőkanálnyi szintén apróra vágott koriandert. Hét-nyolc percig főzöm, amíg a csirke biztosan jó nem lesz, majd hozzáadok még egy evőkanálnyi aprított koriandert és egy evőkanálnyit a lime levéből, tűz lekapcs. Három személyes adag.

Az Epicurean-on van az eredeti recept.

Mustáros-sajtos csirkerizottó

40 dkg csirkemell

10 dkg aprószemű rizs

1 nagyobb vöröshagyma 

2,5 dl húsleves

1,5 dl fehérbor

1 dl tejszín

1 ek. mustár 

8 dkg reszelt sajt

1 dl víz

bors

olaj

A hagymát az olajon megfuttatom, majd rálököm a csirkekockákat és fehéredésig pirítom őket. Hozzáöntök fél deci bort, ebben kap 5 percet, végül a mustárt és fél deci tejszínt, szintén öt percig, sót, borsot kap megfelelő mennyiségben. A rizst másik edényben olajon megfuttatom, majd adagonként felöntöm a húslevessel, a vízzel, a maradék 1 deci borral és fél deci tejszínnel. Ha már nagyjából jó, belelapátolom a csirkés szekciót. Adunk neki még pár percet és lekapcsolom alatta a gázt. Ekkor keverem bele a reszelt sajtot. Ragadós, meleg, lágy étel, dekoratívnak nem mondanám, de klasszikus comfort food. Három személyes adag.

Narancsos-gránátalmás csirke sáfrányos kuszkusszal

22 dkg csirkemell

10 dkg kuszkusz

2,5 dl húsleves

1 gránátalma

1 salotta

1 nagy narancs leve és reszelt héja

0,5 dl fehérbor

kb. 15 szál sáfrány

2 ek. olaj

Az olajon megfuttatom a hagymát, majd a csirkemell kockákat fehéredésig sütöm rajta. Ráöntöm a bort és a narancslevet, plusz héjat. Addig főzöm, amíg a lé nagyrésze el nem párolog. A húslevest felforrósítom, beleszórom a sáfrányt, 15 percig hagyom benne, majd ismét felforrósítom és beleszórom a kuszkuszt. Lefedem, öt perc múlva hozzáadom a narancsos csirkét és a gránátalma kiveregetett belsejét. Jól összeforgatom és hagyom még két percet állni. Két személyes adag.

Régebbiek | Végére »