|
Cédruslapban grillezett zöldséges cápaharcsa
2x15 dkg cápaharcsa filé Amilyen mázlista vagyok, elnyertem Piszke blogszülinapi ajándékcsomagját, ráadásul a véletlenek szerencsés összjátékaként záros határidőn belül még találkoznunk is sikerült. Kaptam egy hatalmas rózsaszín pöttyös csomagot, majd leszakadt a karom, de talán a szemet könnybe lábasztó macaronok valahogy kárpótoltak az izomgyakorlatért :). A csomagból elsőként a cédruslapok kerültek felhasználásra, egyrészt ezek voltak 100%-ban kézipoggyász-kompatibilisek, másrészt a pihekönnyű súly is mellettük szólt :). Szóval hazahoztam őket, és rögtön vakarni is kezdtem a fejem, merthogy ugye kinti grillezés, na az nulla, egy darab beltéri grillserpenyővel rendelkezem, mi legyen? Google a barátom, utánaolvasgattam a témának és meggyőztek, hogy működik ez grillserpenyőben is. Persze túl sok kockázatot nem vállaltam, férj kapott bele halat, úgyhogy így némileg könnyebb volt laza áztatásba fogni. Mert a vékonyka cédruslapokat és a kötözőket 5 percre be kell áztatni vízbe - ezt tapasztalati úton inkább 10 percre emelném, mert itt-ott csak sikerült letapadniuk a serpenyőbe. Amikor lejárt az áztatási idő, egy pici olívaolajjal megkentem mindkettőt, belehelyeztem a halszeleteket, rákarikáztam a zöldségeket, só, bors, még egy kis olaj, balzsamecet, a tetejére a kakukkfűág, és lezártam a csomagokat, összekötöztem. A serpenyőt jó alaposan felforrósítottam, majd beletettem a két zöldséges halcsomagot. Valami isteni illat járta be azonnal a konyhát. A csomagokat mindkét oldalukon megsütöttem, oldalról kukucskáltam be, hogy mikor jó a hal (ne legyen túl vastag), kb. 10 perc kellett nekik összesen. Aztán a szerencsés végfogyasztónk megkapta őket kibontásra. Egyszemélyes adag. Ha valaki szeretne kísérletezni velük, nem tudom, Magyarországon hol lehet kapni, de az ebay.com-on a "cedar grilling wraps" keresőkifejezésre hoz ki olyan - nem is túl drága - találatokat, ahol az eladó bárhová való szállítást vállal. Hajrá, hajrá, a neten rengeteg szuper ötlet van még a felhasználási módjukra, én is folytatom a kísérletezést még. Köszönöm, Piszke drága!
Vajas cápaharcsa
2x17 dkg cápaharcsa filé A hagymát karikákra vágom és besózom, ideális esetben egy pár órát hagyom állni. Kinyomkodom és egy kis ecettel meghintem. A vajat megolvasztom és elkeverem a Worcestershire-szósszal és a szecsuáni borssal, s a halszeletek mindkét oldalát megkenem vele. Vékonyan kiolajozott, felforrósított grillserpenyőben oldalanként olyan 3-4 perc alatt kisütöm őket. Kétszemélyes adag. A Catfish Recipes oldalról.
Cápaharcsa sült körtével és tartármártással
20 dkg cápaharcsa (vagy más fehér húsú tengeri halfilé) 2 nagy körte 1+1 ek. vaj 1 dl fehérbor 1 ek. citromlé só fehérbors
A tartármártáshoz: 1 tojássárgája 1 dl olaj 1 dl tejföl/natúr joghurt 1 ek. mustár 1 ek. cukor 1 ek. citromlé 1 kk. só bors Először a tartár: a tojássárgájához fokozatosan hozzákeverem az olajat, nem cseppecskézek, inkább kiskanálnyi-evőkanálnyi adagokat öntök hozzá. Ha belement mind, mehet hozzá a többi belevaló. A körtéket magháztalanítom és felszeletelem, az evőkanálnyi vajon mindkét oldalukon üvegesre sütöm őket. A másik ek. vajon a halat (a pangasius-fordítási problematikát t3v3d3s megoldotta Chili&Vanilia receptje mellett :) ) egy-egy percet sütöm oldalanként, majd felöntöm a borral, sózom, borsozom és pár perc alatt puhára párolom. Egy személyes adag.
|