* nemisbéka *
VKF! XV. - Rebarbarás-epres gyümölcsleves

50 dkg rebarbara
50 dkg eper
0,5 l frissen facsart narancslé
4 ek. finomítatlan nádcukor
3 ek. Grand Marnier
1 rúd fahéj + a tálaláshoz poharanként egy
1 csillagánizs

Nem szerencsések ezek az utóbbi VKF-fordulós napok, nem sok kellett hozzá, hogy ezt is kihagyjam. De már megvettem mindent, amit meg akartam venni, úgyhogy végül figyelemelterelésnek jó volt a főzés. Beatbull kiírása kreativitásra, valami hagyományos étel megváltoztatására kért. Túl gyakran túl sok hagyományosat nem főzök, de a gyümölcsleves gyakran visszatérő motívum, bár ezt sem egyféleképpen csináltam eddig se. Most egy teljesen víz nélküli változatot próbáltam, új tálalási formában. Lényegében átváltozik előétellé (itallá), ebben a formában összejöveteleken is meg lehet vele lepni a vendégeket, ha nincs hely leültetni őket egy klasszikus kanalazós leveshez.

A rebarbarát kb. kétcentis darabokra vágom, az epret negyedelem, felöntöm a narancslével, beleteszem a fahéjat és a csillagánizst, majd felforralom. Addig főzöm közepes lángon, amíg a rebarbara szét nem esik (kb. 12 perc). Kiemelem a fahéjat és a csillagánizst, beleszórom a cukrot (ízlés szerint lehet többet is, de ne legyen kifejezetten édes, őrizze meg a narancslé és a rebarbara savanykásságát). Főzöm még egy kicsit, majd leturmixolom. Szitán átpasszírozom (a megmaradt gyümölcspüréhez fél deci tejszínt kanalazok, eldolgozom és bevágom a fagyasztóba - remek parfé lesz belőle), és hozzákeverem a Grand Marniert. Ha kihűlt, a hűtőben alaposan behűtöm, majd röviditalos poharakba merem és mindegyikbe teszek egy vékony rúd fahéjat. Isteni könnyű (nyáreleji) hűsítő.

A recept eredetije innen.

Ünnepi cseresznyés koktél

1 dl cseresznyelé

3 ek. száraz vörösbor

3 ek. tejszín

1 szem cseresznye

Olivamnak hétvégére ígértem az ünnepi ételt, ami más miatt is aktuális lesz, de virtuálisan koccintani lehet már most is :). Miután blogos koktélt nem tudok keverni :), maradtam a nyáriasságnál (előkészülünk a VII. körre :) ). A behűtött cseresznyelé helyettesíthető meggyel is, azt biztosan lehet otthon is kapni, vagy el lehet molyolgatni a préselős játékkal (igen, mázlista vagyok, itt külön árulják :) ). Hozzákeverem a szintén hideg vörösbort és a tejszínt, belepottyantok egy megmosott szem cseresznyét és készen is van a gyümölcslevesre hajazó finom kis ital. Egy személyes, de virtuálisan valamennyi idelátogatónak felajánlott koktél :).

Fűszeres krémsajttal töltött sárgabarack pekándióval

In English 

10 dkg aszalt sárgabarack

2 dl almalé 

4 dkg pekándió

8 dkg zöldfűszeres-fokhagymás krémsajt

annyi levélke rozmaring, ahány sárgabarack

A sárgabarackokat beáztatom az almalébe 8 órára vagy még inkább egy éjszakára. Leöntöm róluk a levet másnap, megszárogatom őket és az egyik hosszanti oldalukon végigvágom. Megkenem krémsajttal, teszek mindegyikre egy levélke rozmaringot (az eredeti tárkonnyal van, de nem találtam frisset a boltban) és a tetejére a pekándió feleket. Chili&Vanilia csinált korábban egy hasonló, de édes változatot. Két személy kis csipegetnivalója.

Rose Elliot: Veggie chic.

Tejszínes-gyümölcsleves pohárkrém

A gyümölcsleves részhez:

4 dl narancsos-sárgabarackos (vagy másfajta :) ) gyümölcslé

3 lap zselatin

1 dl víz

 

A tejszínes részhez:

4 dl tejszín

2 lap zselatin

2 ek. porcukor

1 dl víz

Elsőként a gyümölcsleves rész készül el. A zselatinlapokat a vízbe áztatom, ha megpuhultak, alágyújtok és kb. 1 perc alatt felolvasztom őket. Evőkanalanként elkezdem hozzákeverni a gyümölcslevet, ha kihűlt, a maradék részt egyben hozzá lehet már önteni. A tálat jeges hideg vízbe teszem úgy 15-20 percre, ha már elkezd tojásfehérjés állagot felvenni, akkor jön a trükkös rész. Egy tojástartóba állítom a poharakat (nálam két dagi ikeás, de ha karcsúbbak, akkor több kell belőlük), úgy, hogy kb. 45 fokos megdőljenek. Célszerű a tojástartót már eleve tálcára tenni, könnyíti a későbbi szállítást. A gyümölcslevet arányosan szétosztva óvatosan beléjük kanalazom. Mehet a hűtőbe dermedésig. Ekkor nekiállok a tejszínes cuccnak: a két zselatinlapot a hideg vízbe áztatom, ha megpuhultak, őket is felolvasztom a tűzön. Hozzákeverem a cukrot, majd evőkanalanként a tejszínt, ha kihűlt, ebbe is mehet a többi. Jeges vízfürdő a tálnak, majd 15-20 perc múlva belekanalazom a tojástartókból immár kivett poharakba. Dermedésig hűtőbe mehet, ez a rész a kicsivel kevesebb zselatin miatt nem lesz annyira tömören szilárd, mint a gyümölcsleves. Két személyes adag.

Gourmet magazine 2006 júliusi számából van a recept eredetije.

Lazac keletiesen

35 dkg lazacfilé

3 ek. balzsamecet

3 ek. sötét szójaszósz

6 ek. narancslé

1 közepes vöröshagyma

1 ek. vaj 

rizs

Amikor megláttam a boltban az akciós és szép lazacfilét, már pakoltam is be a kosárba, gondoltam, örülni fog neki az érintett. A mellettem álló úriember azonban a következőképp húzta el a szája szélét: "már megint laaazaaac?!?" :) Nem, nem vertem agyon, fene a jó dolgát, de a jövőben zsíroskenyéren fog élni :). Illetve pont azon nem, mert errefelé - mivel nem lájt, nem egészséges, nem koleszterinszegény, nem organikus, nem növényi eredetű :) - nem lehet kapni. Marad a lazac a Szegény Sanyarú Sorsú Árvának, amelyet (mármint a lazacot :) ) egy éjszakára a balzsamecet-szójaszósz-narancslé triász keverékébe áztattam, egy megfordítással. Duplán hajtott alufóliára tettem a halat, megsóztam, rákarikáztam a hagymát, meglocsoltam a páclé felével és rápöttyöztem a vajat. A csomagot lezártam, 200 fokos sütőben sült 15 percet, majd kibontott állapotban még ötöt. Rizst kapott mellé az úr :). Egyszemélyes adag, részemről továbbra is azt a tömör álláspontot követem, amelyet Andi kolléganőm fogalmazott meg, amikor az Ikeában lazacfalatkákat próbáltak vele kóstoltatni: Fish? No! :))

A Good Housekeeping Cookery Book receptje volt a kiindulópont.

Epres sajttorta

A tésztához:

25 dkg liszt

12,5 dkg vaj

2 tojássárgája

2 ek. hideg víz

1 tk. só

1 ek. cukor

1 tojás

 

A töltelékhez:

25 dkg krémsajt

0,5 dl narancslé

3 ek. porcukor

25 dkg eper 

2 ek. eperlekvár

1 ek. víz

Elsőként értelemszerűen a tészta jő, minden hozzávalót jól összegyúrok az egy szem tojás kivételével, majd fóliába csomagolva 20 percre a hűtőbe küldöm. Utána kinyújtom kb. 3 mm vastagra és 20 centis fodros szélű formába terítem. Az eredeti receptben 22 centis flan formát ír, a tésztavastagságban lesz némi különbség. Még 30 percre visszatér a hűtőbe, megszurkálom villával az alját, sütőpapírt terítek rá és sütőbabokat vagy más nehezéket (nálam ez sok kiskanalat jelentett :) ). 180 fokon sül 15 percet, majd 160-on még 10-et. A tojást felverem és jól megkenem vele a tésztát, majd még két percre visszaküldöm a stüőbe (ez biztosítja, hogy nem ázik át a tölteléktől). A krémsajtot, a porcukrot és a narancslevet összekeverem, ha van, mehet bele még reszelt narancshéj is. Ha kihűlt a tészta, rásimítom. Az epreket összevagdosom és elosztom a krémen. Az eperlekvárt (anyu utolsó tavalyi üvegéből, de nem nem kötelező elem :) ) és a vizet összeforrósítom és megkenegetem vele az epreket. Ha kihűlt, lehet befalni.

A recept a Good Food júniusi számából van (sokkal szebb a címlapfotójuk, mint az enyém :) ), de miután fejből - tévesen - úgy emlékeztem, hogy a tésztához csak simán shortcrust pastry-t ír, Nigellához fordultam, ezért az a How to be a Domestic Goddess-ből van.

Gyors epreskrémes desszert

3 dl tejszín

1 dl 100% narancs-eperlé (fele-fele)

2 ek. porcukor

10 dkg aszalt (jobb esetben friss) eper

5 babapiskóta

Mit tegyen az ember lánya, ha élete párja vasárnap délután felpislantva a filmből, mikor is Amélie nekiáll sütni, megkérdezi, hogy "és lesz valami édesség"? Miután a nagybevásárlás előtt nyomatékosan közölte, hogy fogyózik, úgy tervezzem a hétvégi menüt... Nos, ha a delikvenst - az összes szóbajöhető cselekmény büntetőjogi vonzatát ismerve - életben hagytuk, nézzünk szét, mi van otthon. A fentiek leltározása után felverem a tejszínt a porcukorral, végstádiumban óvatosan belekeverem a gyümölcslevet. Az aszalt epret (tán még a Mikulás hozta és azóta sem ettük meg) kisebb darabokra vagdosom és hozzáadom a krémhez. Öt kétdecis Ikea-pohárba egy-egy babapiskótát tördösök és rákanalazom a krémet. Kap pár órát a hűtőben érési célzattal. Elvileg - értelemszerűen - öt főnek elég, könnyű kis desszert, gyakorlatilag Egyes Fogyókúrázók két adagot is arcba tudnak nyomni egy nap belőle :). Más gyümölcslevekkel és gyümölcsökkel is ki lehet próbálni, eredetileg naranccsal volt, lében és frissben, például.

Traditional British Cooking életmentő receptje.

Narancsleves

7,5 dl 100%-os narancslé

4 nagy, vastag héjú narancs

1 citrom

1 dl tejszín

2 dl édes fehérbor

2 ek. cukor

2,5 dl víz

Először elszötymörgök a narancsokkal. Egynek lereszelem a héját. Mindet megpucolom és nagyjából kifilézem. Nagyjából = gerezdekre szedem őket, levágom minden gerezd két "élét" és megpróbálom lehúzni a héját. Ha lejön, jó, ha nem, a nagyja fehér részét akkor is levágtam. A menet közben felgyűlt levet fazékba öntöm, a narancsfiléket is enyhén kinyomkodom. A citrom héját lereszelem, hozzáfacsarom a narancsléhez, a reszelt narancshéj is belekerül. Mehet hozzá a 7,5 dl 100%-os narancslé és a víz, majd a fazék a tűzre. Ha forr, hozzáöntöm a bort és a cukrot. Pár percet forralom, majd lecsavarom alacsonyra és mehet hozzá a tejszín. Kap még három-négy csendes percet és kész. Ha kihűlt, hozzárakom a filéket. Három személyes adag.