|
Gesztenyés-zöldséges sertésragu
60 dkg sertésszűz krumplipüré A sertéshúst nagyobb kockákra vágom, és az olajban minden oldalon fehéredésig pirítom, majd szűrőlapáttal kiszedem. A helyükbe mennek a megpucolt, egészben hagyott gyöngyhagymák, az apróra vágott fokhagymagerezd és a kisebb kockákra vágott paprika. Pár perc után felöntöm a felforrósított húslevessel és a vörösborral, hozzáadom a megpucolt, felkockázott almát, a lekvárt, a balzsamecetet, a kakukkfüvet, sózom, borsozom, majd visszalapátolom a húskockákat bele, és 160 fokra előmelegített sütőbe helyezem át. Jó kis Le Creuset öntöttvas edény hiányában mindezt WMF-ben műveltem, de az üvegfedő helyett alufóliával fedtem le. Háromnegyed óra múlva hozzáteszem a gesztenyét is, plusz 15 perc múlva lekapcsolom, visszateszem a gáztűzhelyre. Szűrőlapáttal kiszedem belőle a húst és a zöldségeket, a keményítőt kevés vízzel elkeverem és a levét kicsit besűrítem. Ezután visszalapátolok bele mindent, egy perc múlva lekapcsolom. Párhuzamosan elkészítem a krumplipürét. Négyszemélyes adag. Ezt a receptet variáltam át jócskán.
Thai stílusú zöldségleves
1 nagy padlizsán A padlizsánt negyedcikkekre vágom és besózom, félórát hagyom állni. A gombákat negyedelem, a paprikát vékony csíkokra vágom, a hagymát megpucolom és felezem. Vékony filmrétegnyi olajat öntök a nagy WMF edény aljába, felforrósítom, a padlizsánokat és a gyöngyhagymákat rádobom. Pár perc múlva, mire a padlizsán kissé áttetszővé vált és a nagyja olajat beszívta, ráöntöm a bort és elfőzöm, majd mehet bele a gomba és a húsleves, valamint a felhasított citromfű, a chili és a gyömbér. Felforralom és hagyom úgy tíz percig főni. Ekkor mehet bele a paprika és a kókusztej, a lime leve és reszelt héja, még öt-hét perc és készen is van. Négyszemélyes adag.
Chilis-lime-os lazac
27 dkg-os lazacfilé 1 lime 1 pici chili 4 gyöngyhagyma 1 ek. olívaolaj 1 ek. vaj főtt rizs Az olajat serpenyőben felhevítem, a lazacot bőrös felével lefelé beleteszem és 5-6 percig sütöm, amíg az alja aranybarna és ropogós nem lesz. Megsózom, megfordítom, kap még két percet ezen az oldalán is, majd kiszedem a közben megfőzött rizs tetejére és melegen tartom. A serpenyőbe dobom a vajat, ha elolvadt, hozzárakom a felkarikázott gyöngyhagymákat, a lime reszelt héját és az apróra vágott chilit. Két perc után beleöntöm a lime kifacsart levét is, keverek rajta kettőt és a lazacra kanalazom a szószt. Egyszemélyes adag. A Good Food 2006. októberi számának receptje.
Cukkini és padlizsán harissaszósszal
1 cukkini 1 padlizsán só olívaolaj a sütéshez
A harissaszószhoz: 3 kk. harissa 3 gyöngyhagyma 2 gerezd fokhagyma 1 ek. olívaolaj 0,5 dl víz Nos, nem adom fel, míg egy darabban látsz :). Hosszasan kutattam a konyhában, hogy miként lehetne paradicsomszósz, tejszín, alkohol nélkül valami ízzel rendelkező szószt összedobni, ami passzolna a két zöldséghez, aztán a harissa nyert, bár elvileg annyira fűszereket sem lehetne használni, gyakorlatilag ezen a ponton erősen lóbálom az öklömet. Aki nem lel boltit, használja kicsi Vú receptjét hozzá. A padlizsánt kb. fél centi vastag szeletekre szelem és besózom. Elkészítem a szószt: az olajon megfuttatom az apróra vágott hagymákat, majd hozzázúzom a fokhagymát, ha illatos, belekeverem a harissát és felöntöm a vízzel. Pár percig főzöm, hogy csinos szósz legyen belőle. A grillserpenyőt megkenem olívaolajjal és a letörölgetett padlizsánokat, valamint az azonos vastagságúra szeletelt cukkiniket mindkét oldalukon megsütöm. Ráérő szabadidőmben a kétféle zöldségszeletekből tornyot építettem :), és rákanalaztam a felmelegített szószt. A Zuram kapott mellé natúr sertésszeleteket is. Háromszemélyes adag.
Rusztikus padlizsánkrém
1 padlizsán 2 gyöngyhagyma 2 gerezd fokhagyma 0,5 dl extra szűz olívaolaj 1 kk. fehérboros mustár só Tejtermékmentes diétán vagyok, és veszett kínlódás az egész. Nagyon remélem, hogy csak átmeneti lesz, mert nagyon hiányzik a tej, a sajt, a joghurt, a tejszín, de a nemrégóta velük járó csalánkiütések nem. És lám, van olyan helyzet, amikor az ember a hőn szeretett vaj helyett hálát ad annak, hogy létezik tejet nem látott margarin :). De nyilván nem csak margarinos kenyeres vacsorákon kell élni, úgyhogy gondoltam, csinálok egy kis padlizsánkrémet. A padlizsánt 200 fokra előmelegített grill alatt időnként átfordítva megsütöm, a héját lehúzom, a húsát feldarabolom. Emberem éppen aludt, úgyhogy emiatt kiesett a robotgép, maradt a kés és a villa az összetöréshez, ezért lett rusztikus :). Hozzáadom az olajat, az áttört fokhagymát, az apróra vágott gyöngyhagymát, az új francia mustárból egy kanálkát (sima éppen nincs itthon), és némi sót. Pirítósra kenem, Csipkerózsika pusztította el a másik felét, miután felébredt :). Kétszemélyes adag. A padlizsánkrém szakirodalma terjedelmes, nincs két egyforma recept, az Indexen külön fórum van neki, nemrég a Borsa is írt a temérdek variációról, és egy-két gasztroblogger vonatkozó írását sem hagyjuk ki: anyuha, chilii, Gabojsza, pirikenagyi és Krisz kerültek googlevégre :).
Koktélrákos fekete tészta
25 dkg tintahalas, fekete tészta 13 dkg koktélrák 8 dkg fekete, kimagozott és negyedelt olívabogyó 8 gyöngyhagyma 2 gerezd fokhagyma 1,5 dl tejszín 4 dkg frissen reszelt parmezán 2 ek. Marsala (vagy más édes desszertbor) 2 ek. olívaolaj tengeri só Az, hogy nem vagyok nagy barátja a tengeri herkentyűknek és a halaknak, igencsak eufemisztikus megfogalmazás. A karácsonyi hal helyett nekem mindig mást kellett készíteni. A boltban a nagy akvárium közeléből befogott orral, futóléptekben menekültem, az uszonyosoknál csak a kagylós és ollós jószágok tűntek ijesztőbbnek. Az utóbbi időben azonban próbálok nyitni, és megismerkedni ezekkel a gyanús és bonyolult kinézetű lényekkel, mert még az is kiderülhet, hogy érdemes. Egy véletlen folytán homár került étteremben a tányéromra - és bejött. Nemrég hősiesen a kagylót is megkóstoltam - és finom volt. Halból a páromnak el tudok készíteni mindenféle filét, ami nem néz rám (szerintem vádlón) üveges szemekkel, mint az egész állat, bár ebből még nem találtam olyat, ami nekem ízlene. Úgyhogy amikor a tintahal tintájával feketére színezett, vékonyka taglionit megvettem, éreztem, hogy eljött a következő lépés ideje. Eredetileg a színekkel játszva csak egy fekete-fehér hozzávalókból kombinált ételt akartam belőle kihozni, de rájöttem, hogy túl monoton lenne, kell bele valami, ami feldobja, egy színes pont az i-re. És ha már a neten talált receptek többsége kagylót vagy rákot passzít a tintahalas tésztához, hát úgy döntöttem, legyen a színesebbik (és kisebb kiszerelésben kapható) kolléga a kiválasztott. A királyrákot egyelőre túl nagy ugrásnak tartottam, a szépen előkészített, bolti koktélrákoknak viszont nincs szemük meg ollójuk, vagy más egyéb gyanús alkatrészük, amivel nehezen boldogulna az ember, és miután úgy éreztem, helyes kis rózsaszínjük feldobná a tervezett monoton színvilágot, ezért mély sóhajjal betettem egy dobozt a kosárba. Az olajon két perc alatt üvegesre megfuttatom a megpucolt, negyedelt gyöngyhagymákat. Hozzáöntöm a koktélrákot és áttöröm rá a fokhagymát, tengeri sóval megsózom. Pár perccel később követheti őket az olívabogyó hadsereg, majd ráöntöm a Marsalát, és nem sokkal később a tejszínt. Úgy öt percig hagyom őket együtt rotyogni, majd belekeverem a parmezánt. Párhuzamosan megfelelően időzítve kifőzöm a tésztát (természetesen al dente), tekercsekben a tányérra halmozom és a rákos szószt rákanalazom. Két személy ebédjét jelentette, s miután a végeredményt finomnak találtam, mostantól újdonsült koktélrák barátaim is felkerülhetnek a családi menük alkotórészei közé. Lila Füge receptjéből indultam ki.
Citromos bárány rösti burgonyával és paradicsom-paprika salsával
A húshoz: 60 dkg bárányhús 1 dl olívaolaj 4 ek. citromlé 1 kk. őrölt szecsuáni bors
A krumplihoz: 80 dkg krumpli 3 dkg vaj 2 ek. olívaolaj só bors őrölt szecsuáni bors
A salsához: 1 pirospaprika 2 közepes paradicsom 1 kisebb fej lilahagyma 1 pici szárított chilipaprika 3 gyöngyhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 ek. citromlé 2 ág oregánó só bors A bárányt bepácolom a citromlé, olaj és szecsuáni bors keverékébe legalább egy órára. A krumplit lereszelem, sózom, borsozom. EGy nagyobb serpenyőben összeolvasztom a vajat és az olajat, majd ha kellőképp forró, tortaszerűen lerakom benne a reszelt krumplit. A lángot közepesre csökkentem, a serpenyőt lefedem és 30 percig hagyom a tűz felett. Ha kész, az alja piros-ropogós lesz, a teteje puha, tányért borítok majd rá és kifordítom.
Amíg sül a krumpli, jöhet a salsa: a hagymákat és az oregánót összedarálom robotgépben, majd hozzáadom a többi hozzávalót és nagyon rövid ideig megforgatom még egyszer, hogy nagyobb darabos maradjon. Úgy fél órát nem árt állnia tálalás előtt. Végül ügyesen időzítve, hogy a krumplival egy időben legyen kész, kisütöm a bárányt: a lecsöpögtetett szeleteket mindkét oldalukon besózom és száraz grillserpenyőben oldalanként négy-öt perc alatt pirosra sütöm. Még salsa receptek a kollegináknál: Chili&Vanilia, kicsi Vú, Morzsóka, Ecet és olaj. A rösti burgonya receptje Linca McCarthy: Linda's Kitchen c. könyvéből, míg a salsa eredetije a The taste of America c. könyvből származik.
Meleg padlizsánsaláta
1 közepes padlizsán 1 nagy paradicsom 5 dkg vékonyra szeletelt bacon 4 gyöngyhagyma 2 ek. olívaolaj 3 szál oregánó görög joghurt vagy tejföl só bors A padlizsánt felkarikázom, majd a karikákat csíkokra vágom, jól besózom és egy órán át szűrőben hagyom állni. Kinyomkodom, lemosom, megszárogatom. A szalonnát is vékony csíkokra vágom és két percig megfuttatom az olívaolajon. Követheti a padlizsán, amely az előzetes sózás ellenére pillanatok alatt magába fogja szívni az olajat, de úgyse lehetne neki annyit adni, amennyit ne tüntetne el, úgyhogy nem érdemes többet önteni alá (a teflonserpenyő viszont jól jön hozzá). Öt perc után követheti a megpucolt, negyedelt gyöngyhagyma, majd nem sokkal később a paradicsom is, végül ízesítésként só és bors. Még öt perc kell neki és készen is van, lekapcsolom a gázt, ekkor morzsolom bele az oregánót. Tálaláskor görög joghurttal, hiányában jól felkevert tejföllel lehet meglocsolni, ettől pont kellemes hőfokra hűl. Két személyes adag.
Sütőtök-krémleves
60 dkg sütőtök 6 gyöngyhagyma 2 ek. libazsír 7 dl húsleves 1,5 dl tejszín só bors tökmag A sütőtököt megpucolom és darabokra vágom. A zsírt felolvasztom és megfuttatom benne a megpucolt, negyedelt gyöngyhagymákat. Betársulnak a tökdarabok, majd felöntöm a forró húslevessel, sózom, borsozom. Úgy 20 percen át főzöm, amíg a tökök meg nem főnek. Botmixerrel elturmixolom, majd hozzáöntöm a tejszínt és készen is van. Tálaláskor tálkánként egy kis marék tökmagot szórok bele, mert az jó. Három személyes adag. Az eredeti itt: Donna Hay Magazine 2007 ősz.
Tejszínes csirkemell leveles tésztával
A csirkemellhez: 40 dkg csirkemell 12 dkg konzerv gomba 10 dkg konzerv gyöngyhagyma 5 dkg sonka 0,5 l húsleves 7 dkg vaj 1,5 dl tejszín 0,4 dl gin 1 babérlevél kakukkfű só
A leveles tésztához 30 dkg mirelit levelestészta 1 tojás 1 ek. víz A fél lityi húslevest felforralom és beleteszem a kockára vágott csirkemellet, a babérlevelet és teatojásban a kakukkfüvet. Fő vagy 5 percet, aztán lekapcsolom, hagyom állni pár percet, kiszedem belőle a babérlevelet és a teatojást, leszűröm a kockákat, a leves félreteszem. Nagyobb serpenyőben megolvasztom a vajat, ha habzik már, akkor mehet bele a gomba. Pár perc múlva követi a gyöngyhagyma és a sonka, kavarok rajta egyet-kettőt és rálöttyintem a gint. Ha már némileg elpárolgott, felöntöm a húslevessel az egészet és addig forralom, amíg a folyadék fele el nem fő. Ekkor mehet hozzá a tejszín, ha annak is elfő a harmada, a csirkekockák is belevetik magukat a tömegbe kakukkfű barátaik kíséretében :). Éppen csak átmelegítem őket és készen is vannak, szükség esetén még só kerülhet bele. FYI: a lé nem lesz túl sűrű. A leveles tésztát vékonyra (1 mm) kinyújtom, ráérős estén elszórakozok extrémebb formákkal, kevésbé ráérős estén, mint a mai teljesen jók a négyzetek, ízlés szerinti méretben, sütőpapírra pakolom őket, ha szenilis napom van és elfelejtettem, hogy hétvégén elfogyott a sütőpapír, akkor marad a régi jó vajazott-lisztezett tepsi. Az evőkanál vízzel felvert tojással megkenem a tetejüket és mehetnek úgy 12-15 percre a 180 fokra előmelegített sütőbe, amíg szépen meg nem emelkednek és csinos színük nem lesz. Fogyasztásnál a húsos cucc tetejére kerül a tészta. Kétszemélyes adag. Gordon Ramsay (Secrets) a recept atyja, csak én itt-ott átkereszteltem :).
|