|
Tortillatorta
8 nagy tortillalap A babkrémhez: A salsához: Talán lassan lehűl otthon is az idő, errefelé zuhog és jóval hidegebb van, úgyhogy nem esik nehezemre a tűzhely mellé állni és meleg kaját csinálni. Ez hosszú időre visszamenőleg az egyik legmaradandóbb és legizgalmasabb vega étel, amit csináltam: gazdag, laktató és színes. A salsához valókat konyhai robotgépbe teszem és addig turmixolom, amíg azért még darabos marad a krém. A babkrémet is megcsinálom: az olajban megpirítom a hagymát, majd ráöntöm a babot, pár percig ezzel is sütöm, majd hagyom hűlni egy kicsit, de még melegen simára turmixolom. Összerakom a tortát: négy tortillalapot előkészítek és elosztom rajtuk a reszelt sajtot, majd a salsát, és befedem őket a másik négy tortillalappal. Száraz teflonserpenyőben mindegyik töltött tortillát két oldalán barnára sütöm, és egy-egy ilyen kisült egység közé arányosan elosztva kenem a még meleg, lila babkrémet és megszórom a kukorica harmadával (tehát a vége úgy néz ki, hogy tortilla, salsa, sajt, tortilla, babkrém, kukorica, tortilla, salsa, sajt, tortilla, stb.). Jó masszív torony lesz belőle, de szépen tortaszerűen szeletelhető, gyerek miatt nem csípősítettem nagyon, de a babkrém rétegekre lehet szórni jalapeno paprikakarikákat is, ha valaki még erősebb ízekre vágyik. Négyszemélyes adag. Az Allerhande nyári számából variáltam.
Idegnyugtató szendvics
2 szelet toastkenyér Az ember azt hinné, egy fürdőszobai elektromos ventillátor beszerelése nem egy akkora nagy dolog. Ehhez képest egy hónapja nem sikerül elintézni. A szerelő, aki egyszer már bevált, mondott egy időpontot, majd nem jelent meg és azóta sem sikerült elérni telefonon, üzenetre nem reagál. Az ismerős, aki a testvérét ajánlotta, későn adta meg neki a telefonszámunkat (egy hetet vártunk a jelentkezésére), már lebeszéltük egy új jómunkásemberrel a most szombatot tól-ig. Aki nem jött. Ember felhívta, hogy lekapja a tíz körméről, ő ekkor beismerte, hogy elfelejtette ("valamikor kedden beszéltem a feleségével, az olyan régen volt és a papírt is elhagytam"), majd szent esküvéssel ígérte, hogy eljön este 6-ra. Majd telefonált 18:05-kor, hogy ő "bizi" (előző beszélgetés alkalmából elmondta, hogy a nőjénél van...) és most nem tud jönni. Majd vasárnap délután 3-kor, ajánlotta fel ennen magától. Ma 15:01-kor sms No. 1. jő: "I'm sorry please i not can comming, i will do this job but I'm to bussy in this time so is better for you to look for another company". 15:03-kor sms No. 2.: "I hope you understand me sorry is better for you to check for another company because i'm to busy now". Férjem egy óra vasalás és egy óra biciklizés után is erőst őrjöngő hangulatban volt, közölte, hogy legközelebb otthonról importálunk villanyszerelőt, vagy itt keresünk egy magyart, akinek ellenőrizzük az útlevelét és azt is, hogy még születési helyeként is egy magyar város legyen feltüntetve :). Megígértem, hogy a tegnapi, Spanglish c. filmben látott tükörtojásos szendvicshez hasonlót csinálok neki, ha megnyugszik :). A két kenyérszeletet megpirítom, az egyiket krémsajttal, a másikat dijoni mustárral kenem meg. A krémsajtosra karikázom a koktélparadicsomat és negyedelem az olívabogyókat. A szalonnákat száraz serpenyőben megsütöm, majd a szendvicsre teszem. A visszamaradt zsiradékhoz egy kevés olajat öntök még, majd beleütöm a tojást. A szalonnára teszek három csík goudát, végül ha kész a tükitojci :), ez megy a tetejére, kalapnak pedig a mustáros pirítós. Idegnyugtató szendvics egy darab felbőszített férjnek (bevált :) ).
Sonkás-bébispárgás pulykamell zsírban sült krumplival
A pulykamellhez:
A krumplihoz: Spárga a fedélzeten! Van kábé másfél hónapunk kiélvezni ezt a remek tavaszi zöldséget, úgyhogy ki kell használni a rövidke időt. Most nem szántam nekik annyira nagyon hangsúlyos szerepet ebben a húsételben, csak kellemesen kiegészítik az összhatást. Bébispárgát találtam a zöldségesnél, a törékeny kis szálak azonnal landoltak a zacskóban, hiányukban rendes spárgával is el lehet természetesen készíteni az ételt, ekkor hosszukban megfelezve tenném őket a húsra. A zsírban sült krumpli talán riasztóan hangozhat elsőre, de talán elég, ha azt mondom: Nigella áll mögötte. 2006-ban, karácsony előtt tette közzé a tökéletes sült krumpli titkát, a libazsírban való sütést, mire is 250.000 üveg zsír tűnt el az angol polcokról pikk-pakk, 175%-kal meghaladva az előző évi eladásokat, a lelkesedés láttán pedig még mirelit változatát is piacra dobták a következő évben. Szó se róla, kalóriákban nem szegény, de az íz miatt tényleg megéri. A vajat megolvasztom és a bébispárgákat pár percig párolom benne. Kiemelem a zöldségeket és lecsepegtetem, a helyükbe, a vajra szórom a lisztet, majd fokozatosan felengedem a tejjel, megborsozom és sűrűsödésig keverem, ekkor beleszórom a parmezánt. A hússzeleteket mindkét oldalukon sózom és borsozom, oldalanként egy percig - fehéredésig - sütöm az olajon. Kiolajozott tepsibe teszem, a hússzeletekre rátépkedem a sonkát, elosztom rajtuk a bébispárgát és egy evőkanálnyit kapnak a besamelből, végül megszórom őket a reszelt goudával. 200 fokos sütőben 25 percig sülnek, a végén 5 percre rákapcsolom a grillt, hogy a sajt a tetején megpiruljon. A krumplikat sós vízben forrástól számított 4 percig főzöm, leszűröm és megszórom a búzadarával és összerázom, hogy jusson belőle mindenhova. 250 fokos sütőben a tepsiben megolvasztom és felforrósítom a zsírt, majd óvatosan beleteszem a krumplikat. Kb. 25 percig sütöm őket, majd megfordítom, aranybarnának kell lenniük. Kétszemélyes adag. A krumpli Nigella Lawson receptje a Feast c. könyvéből.
Sajtszószos-gombás tészta
20 dkg gomba 15 dkg bacon 2 dl tej 1 ek. liszt 15 dkg reszelt gouda 5 dkg parmezán 1 ek. olaj só bors 30 dkg penne Elég konkrét ételre érkezett rendelés: legyen sajtszószos tészta, olyan "két végén ferdén levágott" :). Úgyhogy gyorsan összedobtam: az olajon a szeletelt gombát és a csíkokra vágott szalonnát megfuttattam, úgy öt perc után hozzáadtam a tejet, ha felforrt, belekevertem a lisztet. Ahogy elkezdett besűrűsödni, beleszórom a reszelt sajtot. Kifőzöm a tésztát és a sajtszószba keverem. A tetejére reszelt parmezán mehet. Kétszemélyes adag.
Sajtok és gyümölcsök
Elsőként melegítsük elő a sütőt 250 fokra... Oké, oké, csak vicceltem, hallom ám a virtuális halálhörgéseket otthonról! Ahogy figyeltem az időjárásjelentést, nézegettem az erősen pirosba hajló mutatókat, éreztem, hogy most már minimális főzési/sütési idő sem jöhet szóba, különben a kedves olvasók maradandó károsodást okoznak a számítógépekben. A gyümölcsöt veszélytelennek ítéltem a rekordmelegben is, a sajt meg hűtött, úgyhogy azt is kipipáltuk. Nagyon szeretem a különböző sajt-gyümölcs párosításokat, folyamatosan kísérletezem újabb és újabb kombinációkkal, szerencsére a lehetőségek száma meglehetősen nagy, a tévedés lényegében kizárva. Általában csak a fehérszőlő a legismertebb, amely a sajtokhoz illik, de én úgy tapasztaltam, lényegében mindenféle gyümölcshöz passzol legalább egy sajt és fordítva (talán a banán a kivétel). Alább csak néhányat mutatok fel az én próbálkozásaim közül, akár ezeken belül is fel lehet cserélni a szereplőket. Kísérőként kekszet, pirítóst és tésztakosárkát szoktam kipróbálni. 1) Eper és kecskesajt Ez maga az addikció. Korábban már próbáltam keményebb kecskesajttal, most a lágy, fiatal sajt került sorra, amelyet lényegében kenni kell az eperre. Az édes eper és a krémes, sós sajt kombinációja egyszerűen ötcsillagos, én 8-10 deka sajtot simán elpusztítok negyedkiló eperrel reggelire.
2) Feketeszeder és mozzarella A mozzarellát sok ember nem szereti "nyersen", csak ha rásül valamilyen ételre, mert gumiszerű állagát, semleges ízét önmagában nem kedvelik. A caprese rajongóit persze nem lehet eltántorítani ettől a remek kis sajttól natúr formájában, de nem csak nekik ajánlom a feketeszederrel való kombinációt. A savanykás gyümölcs és a hűs, semleges sajt kettőse hihetetlenül üdítő párost alkot, mozzarellából az e célra könnyebben kezelhető mini változatot választottam és az aljukat egy picit levágtam, hogy megálljanak a tányéron a feketeszederrel összetűzve.
3) Áfonya és diós sajt A szintén savanykás áfonya áldás a melegben, valami olyan sajtot kerestem mellé, ami ezt a savanykásságot kellemesen ellenpontozza. A lágy, diós sajtot a kekszre vágtam és a tetejébe nyomtam egy-egy szem áfonyát - remek kis falatok születtek.
4) Málna és Gruyére A Gruyére egy tömörebb, svájci sajt, amelyből egy érettebb, erőteljesebb ízű változatot választottam az édes málna mellé. Miután keményebb fajta, ezért meg lehetett vele azt csinálni, hogy vékonyabb csíkokat szeltem belőle, a málnát a sajtpálcikák tetejébe tűztem és egy kis pohárba állítottam. Ha nincs olyan meleg, hogy megolvadjon a sajt (tudom, most nem ez a helyzet), vendégváróként is kiváló.
5) Sárgabarack és fokhagymás-zöldfűszeres krémsajt Fontos, hogy a barack érett legyen, hogy édessége kellemesen passzoljon a szöges ellentétes ízvilágú krémsajttal. Félbevágom, magja helyébe pedig a krémsajtot kenem. Szezonon kívül érdemes egy hasonló változatot is kipróbálni aszalt sárgabarackból.
6) Cseresznye és portóis Stilton A Stilton sajt és a portói régi két jó barát, nemrég dibbuk írt kapcsolatukról és összeillőségükről részletesen. A sajtkészítők is ismerik ezt a klasszikus párost és megteremtették a portóis Stilton, amikor is a nemes nedűt a sajthoz keverik. Hát ezt az érdekes kék penészes sajtot töltöttem a cseresznyemag helyére és tettem vékony tésztakosárkákba.
7) Alma és Gouda Almából kicsit édesebbet, nyárit kerestem és ezt soroztam koktélpálcikára felváltva a felkockázott Goudával. A sajtból, amely az egy hónapnyi érlelésűtől akár két évig "öregítettig" rengeteg változatot felmutat, a lágyabb ízű, fiatalabbat passzítottam a roppanós, friss alma mellé.
8) Nektarin és parmezán És végül, de nem utolsósorban az érett nektarinszeleteket csíkokra vágott rozskenyérre helyeztem és megszórtam reszelt sajttal. Figyelem: nem előre reszelt, zacskós bolti porral, hanem rendes (védjegyes) parmezánnal. A puha, édes barackhoz szerintem remekül passzol a száraz, sós olasz remekmű, amely a reszelésnek köszönhetően nem fogja agyonütni markáns ízével a gyümölcsöt, hanem kellemesen kiegészíti.
A sort még hosszasan lehetne folytatni: ribizli, vörösáfonya, sárgadinnye, görögdinnye, meggy kukucskál felénk, ősszel jön a szilva, a körte, a szőlő, a birsalma, télen (igen, nemsokára majd jönnek a mínuszok is!) a narancs, a mandarin. Sajtra és gyümölcsre fel! Eredetileg a Borsán.
Tortilla áfonya chutney-val
1 tortilla 1 szelet sonka 1 szelet gouda 2 ek. áfonya chutney Egy kis maradék újrahasznosítás: a tortillára ráfektettem a sonkát, a goudát és két evőkanállal a tegnapról megmaradt chutney-ból. Szorosan feltekerem, megtűzöm egy fogpiszkálóval és egy percre a mikróba teszem. Isteni. Egy személyes vacsora.
Kukoricás marhatekercsek
3 nagy szelet marhahús 3 szelet sonka 3 kis szelet gouda 3 ek. kukorica 1 dl fehérbor olaj só bors fokhagymás-zöldfűszeres sült krumpli A hússzeleteket kiklopfolom, majd a közepükre terítem a sonkaszeletet, a sajtot és az evőkanálnyi kukoricát. Szorosan feltekerem őket, fogpiszkálóval megtűzöm. A serpenyő aljára vékony rétegben olajat öntök és a húsokat körben pirosasra sütöm benne. Kiszedem mindhármat kiolajozott, kis sütőedénybe, hogy majd a szósz nagyrészt be tudja fedni. A serpenyőben maradt olajra ráöntöm a fehérbort, sózom, borsozom, és megvárom, amíg kissé összeforrnak, de azt nem, hogy nagyon besűrűsödjön. A szószt ráöntöm a húsokra, és alufóliával letakarva 200 fokos sütőben sülnek 30 percet, majd fólia nélkül megint ennyit. A húsokat menet közben forgatni kell. Fokhagymás-zöldfűszeres sült krumpli megy mellé köretnek, a husira kevés szaftot lehet tálaláskor kanalazni. Két személyes adag.
Sajtban sült olaszos tojás
2 tojás 1 szelet bacon 1 paradicsom 1 nagy szelet gouda pár levél bazsalikom kevés vaj só bors Elszakadva a kosárkáktól, de maradva a gyors vacsoráknál keresgéltem egy picit a neten, aztán felcsillanó szemmel ráleltem a megfelelő ma esti táplálékomra. A mikró nálam kizárólag melegítésre/olvasztásra szolgál, főzésre, netán sütésre abszolút nem. Hát, egy kis kivételt néha lehet tenni :). Mikró-kompatibilis kis edénykét kivajaztam, úgy fektettem bele a nagy szelet sajtot, hogy a felét ráhajthassam. Egy szelet bacont kettévágtam és az aljára tettem. Követte három vastagabb szelet paradicsom, amelyeket picit megsóztam, a köztük lévő lyukakba a kis bazsalikomlevélkék, végül a tetejükre a két tojás, amelyek közül az egyik nem úszta meg súlyos testi sértés nélkül a héj feltörését :). Kis borsot őröltem a tetejére és ráhajtottam a sajtot. Ez a megelőző állapot:
Maximális fokozaton kapott 4 percet. Tapasztalat: a sajtnak teljesen le kell fednie a tojást, különben kissé mintás lesz a mikró belülről :). Ez lett belőle:
Egy személyes adag. A Mindmegettén találtam.
Parmezános mancsok
10 dkg reszelt parmezán 10 dkg reszelt gouda 10 dkg liszt 8 dkg vaj csapott kk. sütőpor Kicsi Vú kedvéért futottam át a napokban a könyvet, aztán mikor Egyesek benyújtották igényüket "valami sós"-ra, visszaötlött a sajtos lábak receptje. Elővettem, nézem, 16 darab, harsány kacaj, a mennyiségeket helyből megdupláztam (jó, tény, ő kisgyereknek készítette :) ). Miután Nigella Cheddarral csinálta, nálam meg másfajta sajt volt raktáron, a parmezán szárazsága miatt némileg több vaj kellett bele, viszont remek karakteres íze lett a végeredménynek. A tészta nem állt össze könnyen, elég sokáig kellett gyürmölni, míg kegyeskedett megfelelő formátumot felvenni. 15 perc hűtő fóliában, kinyújtás kb. 3 mm vastagságra és kiszaggatás tappancsforma hiányában manccsal. 200 fokos sütőben 12 perc alatt sültek meg, két tepsi sikeredett ebből a mennyiségből. A gömbvillám a fogyasztási sebességhez képest rokkantnyugdíjas. Nigella: Feast
IKEA croustades 3.
12 db kosárka (tehát fél doboz) 12 dkg májkrém 4 ek. paradicsomszósz 2 dkg gouda fél zöldalma bors Ikeában jártam, kosárkát találtam :). A májkrémet kikeverem a paradicsomszósszal, jól megborsozom. A kosárkák aljába goudát szelek, csurig töltöm a májkrémmel és a tetejébe egy kis szelet zöldalmát nyomok. Egy személyes adag.
Csirkés-szőlős falatkák
rizskekszek (még az otthoni puffasztott is jó lehet) bolti hummusz fehérszőlő maradék főtt csirkehús vékony csíkokra vágott gouda sajt Hát, mennyiségek nincsenek, én konkrétan hét kis kekszet csináltam magamnak, de lehet termelni. Hummusszal megkenni a kekszeket, rá a csirek, a szőlő és egy kis csík sajt. Enyém vacsora.
Szalonnás csirkemellek szezámmagos-sajtos krumplival
A húshoz: 4 csirkemell 12 szelet szalonna 12 ágacska kakukkfű bors
A krumplihoz: 50 dkg krumpli 1 dkg szezámmag 3 nagyobb szelet gouda sajt só 2 ek olaj
A salátához: 10 dkg koktélparadicsom 1 közepes fej lilahagyma 1 ek. balzsamecet 2 ek. olívaolaj 1 tk. Worcestershire-szósz A krumplikat 10 percre langyos vízbe áztatom. A sütőt 200 fokra előmelegítem. Kiolajozok egy sütőlapot, a krumplikat megszárogatom, félbevágom, megsózom őket és vágott felükkel lefelé a lapra teszem. 20 percet sülnek, közben előkészítem a csirkéket. A csirkemellek szívrészét leválasztom és nekiállok a csomagoknak. A nagy mellrészekhez hozzáfogok nagyobb kakukkfű ágat, megborsozom őket és két szelet szalonnával körbetekerem. A kis szívrészekkel ugyanez, csak egy szelet szalonna jut rájuk. A 20 perc letelte után mehetnek a krumplik mellé, amelyeket megfordítok, megszórok szezámmaggal és a szelet sajtokat széttépkedve rájuk teszem. Még úgy 15 perc kell nekik, ezalatt a krumpli is jó lesz és a csirek is. A paradicsomokat négybe vágom, a hagymát cikkelyekre, az ecettel, olajjal, szósszal jól összeforgatom, hagyom állni vagy negyedórát. Két személyes adag. A krumplit a legfrissebb Nők Lapjában olvastam, ha minden igaz.
Bőségtálca
15 dkg feketeszeder 1 érett mangó 10 dkg párma sonka 6-8 pici retek 10 dkg fokhagymás-zöldfűszeres krémsajt 15 dkg kekszcsónak 5 dkg lágy kecskesajt 10 dkg fátyolsonka fél szál parasztkolbász 1 kaliforniai pirospaprika 10 dkg koktélvirsli 4 nagy szelet gouda sajt mustár Na kérem, családi esemény zajlott, sült vagy főtt kaja nélküli táplálkozással, tekintettel a trópusi időjárásra. Igazából még a boltban is csak vázlatosan volt a fejemben, hogy mit akarok, otthon állt össze, ahogy csoportosítgattam az élelmiszereket a pulton. Úgyhogy a tálcára a következők kerültek (a képen járjunk óramutató szerint): - feketeszeder; - a konzerv koktélvirsliket előírás szerint 1 percig saját levükben megmelegítettem a mikróban, oldalukba rést vágtam, kentem bele mustárt és becsavartam őket a csíkokra vágott gouda sajtba; - a mangót felszeleteltem és pármai sonkacsíkokba tekertem; - a kekszcsónakokat megkentem a fokhagymás-zöldfűszeres krémsajttal, téptem rájuk fátyolsonkát, félbevágott mini retek ment a tetejükre, az egység megőrzése érdekében pedig fogpiszkáló-rögzítést kaptak; - a paprikát csíkokra, majd kockákra vágtam, lágy kecskesajttal megtöltöttem, tetejükre parasztkolbászt karikáztam. Két személyes a cucc, bár a konyhában is maradt némi utánpótlás, ami szintén elfogyott. Az egészet törpesörrel öblögettük le - a miénket szerintem Szundi eská palackozta :), kissé fejbevágó élmény volt a 7,5 deci 8%-kal :).
Lilahagymás-kukoricás quesadilla
1 nagyobb lilahagyma 3 ek. kukorica 1 ek. olaj 8 tortilla 10 dkg reszelt gouda sajt só Az evőkanál olajon karamellizálom az apróra vágott lilahagymát (amelyet a Hős Bevásárló hozott, aki szerint a zöldségvásárlás very komplikált dolog és a nők feladata, ennélfogva a konzerv kukoricán és a dobozos koktélparadicsomon kívül nem nagyon szokott ilyen nehezen azonosítható szörnyűségeket vásárolni :), de némi rábeszélésre most kivételt tett :) ), majd hozzádobom pár percre a kukoricát. A tepsit pár csepp olajjal kikenem, 4 tacot pakolok rá, megszórom őket jó alaposan a reszelt sajttal és rájuk kanalazom a már nem forró lilahagymás cuccot. 200 fokon kap 5 percet és készen is van. Ember érdemei elismeréséül kapott mellé könnyű kis salátát, én magában ettem. Kétszemélyes vacsora. Chili&Vanilia finomsága.
|