* nemisbéka *
Scone-nal sült csirkeragu

A raguhoz:
4 ek. olaj
2 közepes vöröshagyma
1 pirospaprika
50 dkg csirkemell
1 marék szárított erdei gomba
5 dl szárnyasalaplé
5 ek. liszt
2 ek. mustár
1 ek. fehér balzsamecet
1 ek. kirsch

A scone-hoz:
30 dkg liszt
1 tk. sütőpor
12 dkg vaj
5 dkg reszelt parmezán
1,5 dl hideg víz

bors
1 felvert tojás

Téliesre jár felénk az idő, de ahogy olvasom, otthon is erősen süvít a szél. Úgyhogy június ide vagy oda, mostanság melengető, gazdag ételeket készítek. 

A gombát beáztatom vízbe. Az olajon megfuttatom a hagymát, majd hozzáadom a kis kockára vágott csirkemellet és a paprikát, valamint a kinyomkodott gombát. Pár perc múlva megszórom a liszttel, majd felönöm a felforrósított alaplével. Belekeverem a mustárt, az ecetet és a cseresznyepálinkát, majd lassú tűz felett, gyakori kavarás mellett főzöm, amíg be nem sűrűsödik, majd átmerem kb. 20x30-as tepsibe.

A scone-hoz a lisztet, sót, borsot, parmezánt elkeverem, majd gyors mozdulatokkal morzsás állagúvá dolgozom össze a vajjal. Hozzáöntöm a vizet és tésztává gyúrom össze. Kiszaggatom kb. 1 cm vastag csillagokra, amiket némi átfedésben körben ráteszek a ragura. A felvert tojással megkenem a tetejüket, majd 200 fokos sütőben úgy 25-30 perc alatt készre sütöm. Háromszemélyes adag.

The Ultimate Chicken Cookbook receptjét variáltam át.   

Gombás marharagu

1 közepes fej vöröshagyma
30 dkg marhahús
40 dkg krumpli
15 dkg bébi champignon
1 ek. szarvasgombás olaj
2 kk. kapribogyó
1 ek. balzsamecet
2+ 1 ek. olívaolaj
2 kk. szárított zsálya
1 dl fehérbor
1 dl tejföl

bors

A kockára vágott húst a szarvagombás olajjal, 1 ek. olívaolajjal, a balzsamecettel, a zsályával és a feldarabolt kapribogyóval összeforgatom és éjszakára a hűtőbe teszem. Az olajon másnap üvegesre pirítom a hagymát, hozzáadom a húskockákat, barnulásig sütöm, majd felöntöm vízzel és a fehérborral, sózom, borsozom. Ha a leve jórészét alacsony lángon elfőtte (kb. 30 perc), mehet bele az apró kockára vágott krumpli, a gomba és még víz. Ha minden puhára főtt (kb. 20 perc), lekapcsolom. A tejföllel meg kellett volna várni, amíg jobban kihűl, így némileg kicsapódott, de az ízén szerencsére ez nem módosított :). Háromszemélyes adag.

Csirkemájas nyársak

25 dkg csirkemáj
15 dkg szalonnacsík
30 dkg gomba
15 dkg koktélparadicsom
12 dkg aszalt szilva
olívaolaj

Egy egyszerű, de nagyszerű recept (egyre ritkábban lehet a sarki közértben csirkemájat venni, ki kellett használni a nagybevásárlás alkalmát hozzá). Tíz fanyársat vízbe áztatok. A májakat kb. 2x2 cm-es darabokra vágom, a szalonnacsíkokba tekerem, mindet megtűzöm fogpiszkálóval, hogy jól összetartsa. A nyársakra húzom őket az alábbi sorrendben: gomba, szalonnás máj, aszalt szilva, koktélparadicsom és ugyanez visszafelé. Megkenem őket olívaolajjal és szintén kikent tepsibe sorakoztatom, így néznek ki sütés előtt:

200 fokra előmelegített grill alatt 10 percig sütöm, majd megfordítom és újabb tíz percet kap a másik oldala is. Galambbegy salátával és főtt rizzsel tálalom, a szalonnatekercses májból a fogpiszkálókat kihúzgálom. Háromszemélyes adag.

The Ultimate Chicken Cookbook receptje.

Kecskesajtos-zöldséges sertés szűz

40 dkg sertés szűz (2 darab)
13 dkg gomba
4 közepes paradicsom
1 salotta
1 nagy gerezd fokhagyma
13 dkg kecskesajt
1+2 ek. olaj
2 dkg vaj
1,5 dl húsleves
0,5 dl tej
7 dkg krémsajt
1 csapott ek. liszt
1 ek. konyak
1 tk. őrölt szecsuáni bors

Valahogy első blikkre kevésbé macerásnak tűnt ez a recept, de erre menet közben döbbentem rá. És persze ha a saját dolgomat nehezítem, tovább tart :).

Az evőkanál olajon barnára pirítom a gombát, majd félreteszem. A serpenyőbe öntöm a másik 2 ek. olajat és a két darab húst félbevágva megsütöm benne, a vékonyabb részét oldalanként 6, a vastagabbat 8 percig sütve. Egy lábasban megolvasztom a vajat, az apróra vágott salottát és a zúzott gerezd fokhagymát üvegesre sütöm benne, majd megszórom a liszttel. Ha megpirult egy picit, felöntöm a húslevessel és a tejjel, amint elkezd besűrűsödni, beleolvasztom a krémsajtot és megszórom a szecsuáni borssal és lekapcsolom a gázt. Ezután könnyed mozdulattal beletöröm Férj Henessy-jébe a dugót. Dugóhúzóval megpróbálom kioperálni, minek eredményeként szépen morzsálódva az aranybarna folyadékba hull, a maradványok között egy nagyjából egyben maradt fél darab. Dugó családfájának emlegetése. Hosszasan. Szemlesütve bevallom bűntettemet a tulajdonosnak, majd zúzok vissza a konyhába problémamegoldani. Konyakot átöntöm egy kancsóba, majd Carter doktort meghazutoló kézügyességgel megpróbálkozom a darabok kioperálásával. A laparoszkópiás megoldás - fapálcikákkal - működésképtelennek bizonyul, úgyhogy marad a kés. Heroikus negyedórás munkával megmentem a konyakosüveg életét és a kártékony dugódarabokat maradéktalanul eltávolítom. Tisztítás, törlés, tamponálás, tölcsér keresése. Tölcsérbe szűrő, szűrőbe ruha, konyak óvatosan visszaönt. Mindezek után egy teljes evőkanálnyit a szószba keverek, most már csakazért is. A sütőt előmelegítem 200 fokra, a sütőedénybe pedig elkezdem rétegezni a dolgokat: alulra a gomba, rá a felkarikázott paradicsom, arra a centi vastag darabokra vágott hús, szósszal leöntöm és a tetejére szeletelem a kecskesajtot. 20 perc után kész. Tálalásnál kissé szétesett; szerintem ez a dugó bosszúja volt :). Háromszemélyes adag.  

Connie Straus: Oven Baked c. könyvéből variáltam.

Pulykás-szárított paradicsomos rizottó

25 dkg apró, kerekszemű rizs
1 l húsleves
maréknyi szárított erdei gomba
25 dkg pulykamellfilé
7-8 pácolt fokhagyma
1 dl pácolt fokhagymalé
12 gyöngyhagyma
10 dkg olajban eltett szárított paradicsom
2 ek. Madeira vagy más desszertbor
2+2 ek. olaj (lehetőleg a szárított paradicsom fűszeres olaja)
1 ek. vaj
reszelt parmezán

A rizottó az olaszok egyik legjobb test- és lélekmelegítő étele. Gazdag és krémes - pont ilyesmire van szükség a csúf őszi végi, tél eleji hidegben. Variációs lehetőségeinek száma nagyjából végtelen, az aromásabb hozzávalókból azonban nem kell sok bele; most a szárított paradicsomot és az erdei gombát választottam ki. Az olajban eltett szárított paradicsommal nagy és tartós a szerelem, egy kis ízt mindig visszahúz a nyárból, akár magában, kis kenyérrel is simán elcsipegetek belőle egy fél üvegnyit. Az erdei gombák intenzív illata szintén megér egy misét még úgy is, hogy nem vagyok hatalmas gombarajongó. A megszelídített pácolt fokhagymákat most már ideje megcsapolni, így lassan ki is alakult a rizottó ízvilága. Az aromás paradicsom és gomba erőteljes ízvilágát a pácolt fokhagyma és leve kissé édeskés íze ellensúlyozza, a semleges hústól és gyöngyhagymától lesz még gazdagabb az étel. 

A pulykamellfilét vékony csíkokra vágom és legalább félórára a pácolt fokhagymák levébe áztatom. A fokhagymákat háromba-négybe vágom, a gyöngyhagymákat megpucolom és megfelezem. Az erdei gombákat forró vízzel felöntöm, hogy ellepje őket. Két evőkanál fűszeres olajon megfuttatom a gyöngyhagymákat, majd hozzáadom a pulykacsíkokat és úgy 8-10 percig sütöm. A húslevest felforrósítom, majd megkezdődhet a rizottó összeállítása. A másik két evőkanál felhevített olajra szórom a rizst. Egy-két perc után ráöntöm a Madeirát, majd ha felszívta, merőkanalanként folyamatos keverés mellett hozzáadagolom a húslevest. Valahol olvastam, hogy a rizottót mindig egy irányba kell kavarni, úgy krémesebb lesz, úgyhogy általában - most már megszokásból is - így csinálom. Ha a húsleves felét már felszívta, hozzáadom a gyöngyhagymás húst, újabb merőkanál leves után a csíkokra vágott szárított paradicsomot, a fokhagymákat és a lecsöpögtetett gombát. Ha az utolsó adag levest is felszívta, lekapcsolom, dobok rá egy evőkanál vajat és lefedve hagyom állni pár percet. Ahogy Zsuzsa barátnőm mondta egy másik étel kapcsán: "nem rontja el a parmezán" - ezzel megszórva tálalom. Háromszemélyes adag.

Eredetileg a Borsán.

Thai stílusú zöldségleves

1 nagy padlizsán
10 gyöngyhagyma
15 dkg siitake gomba
1 nagy pirospaprika
7,5 dl húsleves/zöldségleves
0,5 dl fehérbor
4 dl kókusztej
1 lime
1 citromfű
1 kk. reszelt gyömbér
1 kk. széttördelt chilipaprika, mag nélkül
olívaolaj

bors

A padlizsánt negyedcikkekre vágom és besózom, félórát hagyom állni. A gombákat negyedelem, a paprikát vékony csíkokra vágom, a hagymát megpucolom és felezem. Vékony filmrétegnyi olajat öntök a nagy WMF edény aljába, felforrósítom, a padlizsánokat és a gyöngyhagymákat rádobom. Pár perc múlva, mire a padlizsán kissé áttetszővé vált és a nagyja olajat beszívta, ráöntöm a bort és elfőzöm, majd mehet bele a gomba és a húsleves, valamint a felhasított citromfű, a chili és a gyömbér. Felforralom és hagyom úgy tíz percig főni. Ekkor mehet bele a paprika és a kókusztej, a lime leve és reszelt héja, még öt-hét perc és készen is van. Négyszemélyes adag.

 

Sajtszószos-gombás tészta

20 dkg gomba

15 dkg bacon

2 dl tej

1 ek. liszt 

15 dkg reszelt gouda

5 dkg parmezán

1 ek. olaj 

bors

30 dkg penne

Elég konkrét ételre érkezett rendelés: legyen sajtszószos tészta, olyan "két végén ferdén levágott" :). Úgyhogy gyorsan összedobtam: az olajon a szeletelt gombát és a csíkokra vágott szalonnát megfuttattam, úgy öt perc után hozzáadtam a tejet, ha felforrt, belekevertem a lisztet. Ahogy elkezdett besűrűsödni, beleszórom a reszelt sajtot. Kifőzöm a tésztát és a sajtszószba keverem. A tetejére reszelt parmezán mehet. Kétszemélyes adag.

Krémsajtos fusilli

15 dkg metélőhagymás krémsajt

1 dl tejszín

13 dkg szeletelt gomba

10 dkg szeletelt bacon

5 gerezd fokhagyma 

5 dkg parmezán 

2 ek. olívaolaj 

25 dkg fusilli 

bors

Egy gyors kis tészta, aminek az eredetijét a Zuram kukucskálta ki a Good Foodból. A fusillit kifőzöm, párhuzamosan elkészítem a szószt: az olajon megfuttatom a csíkokra vágott bacont és a szeletelt gombát, majd az apróra vágott fokhagymákat. Öt perc múlva hozzáadom a krémsajtot és a tejszínt, sózom, borsozom, pár perc alatt szépen összeáll, ekkor lekapcsolom és belekeverem a kifőzött tésztát. Sütőedénybe terítem és a tetejét megszórom a parmezánnal, 15 percet kap 200 fokos sütőben. Kétszemélyes adag.

Good Food 2007. januári számából halászta a férjem.

Fetás-paradicsomos csirkeszívek

20 dkg csirkeszív 

1 nagy lilahagyma 

2,5 dl paradicsomszósz

0,5 dl vörösbor

1 ek. olívaolaj

2 ág oregánó

maréknyi szárított erdei gomba

2 dkg feta

Ebéd egyedül itthon, tehát a kedvenc szívecskéim másik felét is rögtön elővettem a fagyasztóból. Az olajon megfuttatom az apróra vágott lilahagymát, ha már üveges, mehet hozzá a felezett csirkeszív tömeg. Ha szépen megbarnultak körben, ráöntöm a bort és a paradicsomszószt, az előzőleg 30 percre vízbe áztatott és kinyomkodott gombát, addig főzöm, amíg újra be nem sűrűsödik (10-15 perc). Hozzámorzsolom az oregánót, megsózom, hagyom még egy-két percig rotyogni, majd lekapcsolom. A tetejére reszelem a fetát, és pirítóssal elcsipegetem. Egyszemélyes adag.

Májas töltött gomba

40 dkg gomba

20 dkg csirkemáj

0,5 dl tejszín

6 dkg kecskesajt

bors

olaj

Csak egy gyors kis vacsora. A gombák szárát kitöröm és még egy kicsit farigcsálok a belsejükből. A májat kevés olajon megsütöm, sóval, borssal, tejszínnel összeturmixolom, majd hozzáadom az apróra vágott gombarészeket. A masszát a gombákba töltöm, kiolajozott tepsibe sorakoztatom őket, mindegyik tetejére kecskesajtot tördelek. 200 fokos sütőbe mennek 20 percre. Két személyes adag.

Vegetáriánus töltött gomba

2 Portobello gomba

3 gerezd fokhagyma

3 kisebb répa

6 koktélparadicsom

1+1 ek. olaj

1 ek. fehérbor

1 ek. majonéz

5 dkg kecskesajt

bors

A gombákat óvatosan kivájom. A kivájt belsejüket apróra darabolom, a répával együtt. A koktélparadicsomokat négybe vágom. Az evőkanál olajon megfuttatom a zöldségeket, rájuk öntöm a bort, kapnak egy kis sót és borsot. A teljes főzési idő úgy 7-8 perc. Leveszem a tűzről, pár percet hagyom hűlni, madj hozzákeverem a majonézt. A gombákat kiolajozott sütőedénybe rakom, visszakanalazom a masszát a gombákba, a tetejére vagdosom a kecskesajtot. 200 fokra előmelegített sütőbe mehet 20 percre. Köretnek is jó, önmagában is jó.

Gombás-mini mozzarellás sült spagetti

30 dkg gomba

3,5 dl paradicsomszósz

1 nagy fej lilahagyma

6-7 gerezd fokhagyma

1 dl vörösbor

maréknyi bazsalikom

bors

30 dkg mini mozzarella 

spagettitészta

2+1 ek. olaj

A két evőkanál olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát és az átpréselt fokhagymákat, ha már üveges a hagyma, hozzáadom a kicsire felkockázott gombát. Amikor a gomba felére összeesik, öntöm a vörösbort, majd a paradicsomszószt. Elrotyogtatom vagy egy negyedórán át, ekkor megkapja a bazsalikomot, a sót és a borsot. Kifőzöm a spagettitésztát, belekeverem a szószba, jól összeforgatom. Kiolajozok egy sütőedényt és tekercsekben lerakom a tésztát, ha lecsúszik ról a szósz, jól rálocsolom. A tekercsek közepére egy-egy mini mozzarellát teszek, 200 fokos sütőben kap 20 percet. Három személyes adag.

Csirkemell szeletek zöldségnyársakkal

50 dkg csirkemell filé

2 lilahagyma

2 fej fokhagyma

6-8 koktélparadicsom

6-8 kisebb fej gomba

fél sárga paprika

fél piros paprika

fél zöld paprika

olívaolaj

bors

liszt

provanszi fűszerkeverék

olaj

Hat fanyársat vízbe áztatok 20 percre. Ezalatt felvágom negyed-nyolcadcikkelyekre a hagymát, megpucolom a fokhagymagerezdeket, felkockázom a paprikákat. A nyársakra felhúzkodom a zöldségeket. Tepsibe lerakva sózom, borsozom őket, megszórom provanszi fűszerkeverékkel és kapnak pár lötty olívaolajat. Úgy 30 percig süttetik magukat a grill alatt, menet közben párszor megforgatom őket. Közben jöhetnek a csirkemellek: vékony szeletekre vágom őket, só, bors, liszt mindkét oldalukra és kevés olajon pirosra sütöm őket. Két személyes adag. Csak a nyársakat fotóztam le, mert olyan szép kis színesek voltak. Before:

After:

Gombás-májas rizottó

30 dkg rizs (lehetőleg rizottóhoz való)

1 l húsleves

35 dkg csirkemáj

20 dkg gomba

1,2 dl Marsala (vagy Madeira, vagy édes vermut)

1 vöröshagyma

1+1 ek. olaj

1 ek. vaj 

bors

metélőhagyma

Evőkanálnyi vajat és olajat összeolvasztok, a feldarabolt gombát és májat pár percig sütöm benne (a máj barnuljon meg szépen). Kikotrom a serpenyőből, a második ek. olajat is beleöntöm és megpirítom benne az apróra vágott hagymát, majd rádöntöm a rizst. Kapjon egy-két percet ő i az olajban, megsózom, aztán felöntöm egy merőkanál forró húslevessel. Ha elfőtte a levét, mehet hozzá merőkanalanként a többi leves. Az utolsó után visszasötöröm bele a gombás májat, hozzáadom a Marsalát, só és bors ízlés szerint, három percig hagyom még a tűzön. Tálaláskor kap egy kis metélőhagymát a tetejére. Három személyes adag.

Claire Ferguson: Chicken from Maryland to Kiev.

Zöldséges paradicsomleves

8 dl paradicsomlé

5 dl víz

4 szál közepes sárgarépa

egy nagyobb maréknyi (6-8 szem) csiperke gomba

1 sárga paprika

5-7 dkg (maradék) főtt rizs

1 ek. cukor

2 ek. friss kakukkfű 

bors

Kissé túlvásároltam magam sárgarépából és volt némi maradék rizs is, gondoltam, összedobok egy sportlevest :). A paradicsomlevet és a vizet odateszem a tűzre és felforralom. Közben megpucolom és felkarikázom a sárgarépot, négybe vágom a gombákat, felkockázom a paprikát és amikor elkezd zsezsegni a lé, beledobálom őket. Addig főzöm, amíg meg nem puhulnak (úgy 8-10 perc), aztán akkor mehet bele a cukor, a só, a bors és a friss kakukkfű, s végül a maradék rizs. Kap vagy két percet és le is kapcsolom. Négyszemélyes adag.

Zöldséges-májas pulyka

40 dkg pulykamell filé

13 dkg champignon gomba

30 dkg brokkoli

40 dkg máj

2 sárgarépa

1 vöröshagyma 

2 dl víz

1 dl fehérbor

5 dkg reszelt sajt 

2 ek. olaj

1 ek. vaj

bors

oregánó

kurkuma

Szolgálunk és védünk, a kedves olvasó kívánsága feltört a vacsoralistán :). Mamácska e-mailjét persze simán benthagytam a melóhelyen és nem volt időm netezni itthon, mert rohamléptekkel közelgett haza a Zéhes Zuram :), úgyhogy részben ami visszajött fejből, azt alkalmaztam, részben áthelyeztem a sütőből a helyszínt a gázrózsára időspórolás okán. Legnagyobb meglepetésemre este fél 7-kor még pulykát is kaptam a boltban, pedig az havonta jó, ha egyszer előfordul (nem igazán értem, miért, de ez van). A madarat felkockázom, a répát megpucolom, felkarikázom, a gombát szeletelem, a brokkolit kicsi rózsákra szedem (ha nagyon nagyok, félbevágom őket). Az olajon minden oldalon fehéredésig pirítom a husikat, majd felöntöm a vízzel és a borral, belepakolom a gombát, a brokkolit, a répát és lefedve párolom, amíg minden meg nem puhul (úgy jó 15 percig). Fedő levesz, só, bors, oregánó, kurkuma hozzáad és addig főzöm, amíg a leve majdnem teljesen el nem fő. Közben egy másik serpenyőben a vajon megpárolom a hagymát, rálököm a májat és barnulásig (két-három perc) pirítom. Ha kész, átsötöröm a másik serpenyőbe, összeforgatom, majd megszórom sajttal az egészet és lekapcsolom a gázt. Három személyes adag.

Az autenticitás - és moes :) - kedvéért anyám eredetije:

"A pulykahúst meg a májat (vagy bármilyen húst) kicsit sózd be és fűszerezd - bazsalikom, fehérbors, kurkuma, fokhagyma. A tepsit vajazd ki jó vastagon, aztán rakd bele a húst, a tetejére zöldséget - ami tetszik - nálam karfiol, káposzta, sárgarépa volt és ráreszeltem még zellert és karalábét. 2-3 deci vizet kell aláönteni, alufóliával letakarni a tepsit és hagyni párolódni a sütőben (nagyjából ugyanezt a tűzhelyen is lehet széles serpenyővel, jó fedővel). Ha puha a zöldség le kell venni a fóliát és felülre rakni a húst, finoman elpárologtatni a vizet, forgatni az egészet. Ha már majnem kész, a hús is kicsit megpirult, kiveszed, megszórod reszelt sajttal (cheeseland), még pár percig sütőben tartod és tálalás előtt felszeletelt paradicsommal díszíted.

Én ugyanezt serpenyőben még hallal szoktam csinálni, az a különbség, hogy a halat csak később teszed  a zöldségre, hogy ne menjen szét."

Gombás kelbimbóleves

7 dkg vaj 

50 dkg kelbimbó

15 dkg szeletelt champignon gomba

5 ek. sherry

1 l húsleves

1 dl tejszín

bors

A kelbimbók fás kis végeit lenyiszálom, megmosom őket és a eflolvasztott vajban mintegy 10 percig párolom. Hozzáadom a sherry-t és a gombát, kapnak úgy 7-8 percet még együtt. A húslevest felforrósítom és rájuk öntöm. Megint 7-8 perc, végül hozzáöntöm a tejszínt. Átmelegítem, de nem hagyom felforrni. Só, bors a végén ízlés szerint. Három személyes adag.

Gombás-paprikás csirkemáj

40 dkg champignon gomba

45 dkg csirkemáj

2 dl vörösbor

1 kaliforniai pirospaprika

2 kisebb fej vöröshagyma

2 ek. olaj

1 ek. őrölt pirospaprika

bors

rizs köretnek

A gombát megpucolom, felkockázom. A hagymát felaprítom, a paprikát szintén kockásítom, a májat is darabokra vágom. Az olajban megpirítom a hagymát, majd mehet hozzá a gombakupac. Ha kábé felére összesett, hozzáadom a paprikát. Amikor az kissé megpuhult, megszórom az őrölt paprikával, sózom. Két perc múlva felöntöm 1 deci vörösborral. Ha elforrta a levét, akkor mehet hozzá a második deci bor és a máj. Nem kell neki sok idő, úgy 5 perc, a máj elég hamar megvan. Rizst főzök hozzá és kész is. Három személyes adag.

Gombás-szalonnás penne rigate

20 dkg szeletelt gomba

15 dkg bacon (lánykori nevén szalonna :) )

25 dkg penne rigate

3 gerezd fokhagyma

2 dl tejszín

5 dkg gorgonzola

6-8 darab szárított paradicsom

1 ek. pesto

2 dkg vaj

bors

opcionálisan parmezán

A pennét sós vízben kifőzöm. Ezzel párhuzamosan a felkockázott (mázlistának: felkockázva vett :) )  bacont a vajon megpirítom, majd mehet hozzá az áttört fokhagyma és a gomba, szolid bors kísérettel. Amikor a gomba is kezd jó lenni, akkor a felvagdosott aszalt paradicsom (ha nem olajban eltett verzió, egy időre meleg vízbe kell áztatni) és a hozzámorzsolt sajt is bekerül a serpenyőbe, a tejszín baráti társaságában. Pár perc forralás után követheti az evőkanál pesto és ha szépen elkeveredtek, készen is van a szósz. A leszűrt pennét hozzákeverem és - ahogy a szerző írta - "nem rontja el a reszelt parmezán :)". Négy fős adag, már ha nem csipegetünk el belőle tekintélyes mennyiségeket előzetesen :).

A receptet Zsuzsa küldte, Google barátom segítségével kiderítettem, hogy forrása a Mindmegette és egy bizonyos "Mama" :).

Gascogne-i paradicsomleves

25 dkg koktélparadicsom

13 dkg szeletelt gomba

2 fej fokhagyma

5+2 ek. olívaolaj

1 csokor petrezselyem

1 kisebb fej lilahagyma

1 l zöldségleves

1 dl vörösbor

1 babérlevél

1 ek. kakukkfű

bors

Az 5 ek. olajat, a kakukkfüvet és az apróra vagdosott petrezselymet összekeverem sóval és borssal. A paradicsomokat és a gerezdjeikre szedett, de meg nem pucolt fokhagymafejeket tűzálló tálba teszem és az olajos-fűszeres keverékkel jó alaposan összekeverem. 220 fokra előmelegített sütőben kap 35 percet. Ha kész és kihűlt, a maradék 2 ek. olajat felhevítem, belehajítom a feldarabolt lilahagymát és a gombát. Pár perc után hozzáöntöm a bort, a zöldséglevet és belekanalazom a paradicsomokat, mehet a babérlevél is. Pár perc után kinyomkodom hozzá a fokhagymagerezdek belsejét. Minimális lángon úgy 35 percig gyöngyözhet. Három fő illatozhat tőle :).

Joanne Harris-Fran Warde: Francia konyha c. remekműve került a kezeim közé.

Régebbiek | Végére »