* nemisbéka *
Narancsos-rozmaringos kacsacombok

2 nagy kacsacomb (kb. 75 dkg összesen)
10 gerezd fokhagyma
1 nagy narancs
1 csomó rozmaring

bors

Ez a két nyomorult kacsacomb igen sanyarú sorsot ért meg :). Karácsonyi túlrendelésből maradtak meg, pihentek békésen a mélyhűtőben, néha rájuk néztem, valami kéne velük kezdeni, de aztán maradtak a helyükön. Majd szólt az áramszolgáltató előre, hogy félnapos áramszünet jön, hopp, mentsük, ami menthető, eltüntetni a fehérjehalmokat, és jaj, itt ez a két kacsacomb. Aztán pont szembejött Piszke receptje, halleluja, nem kell recept után turkálni, csak narancs és rozmaring kell hozzá, tökéletes, ki is raktam őket a mélyhűtőből.

A hajnali ötös etetésnél emberem megfordult és félálomban odaszólt, hogy "te, azzal a kirakott hússal mit akartál kezdeni?". Ajajajajaj, kirohanás, az elfelejtett combok megtapogatása, huh, még rendben lesznek, hűtőbe becsapni, alvás tovább. Ezután legközelebb tíz órakor botorkáltam ki a konyhába, majd az életmentő kávé után a szívemhez kaptam: baszki, ezeknek három órát kéne sülniük! Namost az én férjem fél 12 magasságában már sündörögni szokott a konyhában érdeklődő tekintettel... Úgyhogy gyorsan bevagdostam a kacsacombokon a bőrt, sóztam, borsoztam és öntöttvas edényben erős lángon kaptak 5 percet a bőrös oldalukon, majd még kettőt a simán, majd melléjük szórtam héjastul a fokhagymagerezdeket, a rozmaringágakat és 160 fokra becsaptam lefedve a sütőbe. Egy óra múlva megkapták a félbevágott narancsokat is, majd elkezdtem sűrűn nézegetni az órát :). Végül 2 óra 15 perces szintidővel zárult a sütés, finom, omlós combok lettek, a kinyomkodott fokhagymagerezdekkel és krumplival tüntettük el őket. A zsírt ügyesen leöntöttem róluk edénybe, hagytam kihűlni, majd ment a hűtőbe - valami isteni narancsos-rozmaringos aromás finomság lett belőle. Kétszemélyes adag.

Piszke receptje időkorlátosabb kismama-kompatibilis változatban :).


Gyors paradicsomos tésztavacsora

3 lasagne lap
3 szelet bacon
10-12 koktélparadicsom
2 ek. olívaolaj
1 ek. citromlé
2 gerezd fokhagyma
2 ág kakukkfű

bors
parmezán

Villámgyors egyszemélyes tésztavacsora készült, nem vágytam a nehezebb húsos kajára. Az olajat felforrósítom, beledobom a csíkokra vágott bacont, az apróra vágott fokhagymákat és a koktélparadicsomokat egészben, és hozzáteszek egy ág kakukkfüvet. Ha megrepedeztek a paradicsomok héjai, lejjebb veszem a gázt, meglocsolom a citromlével, pici só, bors és egy kicsit még főzöm. A paradicsomok megpuhulnak, de még nagyrészt megtartják formájukat. A tésztalapokat úgy nagyjából háromba törtem hosszukban és kifőztem. A tésztára öntöm a kakukkfű kivételével a serpenyő tartalmát, parmezánforgácsokat szórok rá és a másik ág kakukkfű levélkéit. Nyamm.

Chilis linguine fokhagymás-ricottás mártással

25 dkg chilis linguine (ha nincs, sima is jó)
25 dkg ricotta
2,5 dl tejszín
2,5 dl tej
2 mogyoróhagyma
4 gerezd fokhagyma
2 ek. olaj
5 dkg reszelt grana padano + a tetejére
5 dkg aszalt paradicsom
5 dkg fenyőmag

bors

Chilis tésztára bukkantam, nem hagytam a boltban :), gondoltam, valami szelídebb fajta, fehér mártás passzolna hozzá, dobtam egy doboz ricottát a kosárba, meg fenyőmagot, aztán a többit az otthoni készletekből tettem hozzá.

Az olajon megfuttatom az apróra vágott mogyoróhagymát, majd ha üveges, mehet hozzá az áttört fokhagyma. Fokozatosan hozzáöntöm a tejet és a tejszínt, kevergetve csendes bugyogásig főzöm, majd belekeverem a ricottát, az apróra vágott aszalt paradicsomot, és a grana padanót, sózom, borsozom. Még úgy 5 percig főzöm, majd kész. A chilis tésztát kifőzöm, majd nyakon öntöm a mártással és száraz serpenyőben pirított fenyőmaggal, valamint reszelt grana padanóval tálalom. A tészta enyhén csípős, szerintem nagyon kellemes az egyensúly, de ha nem lehet kapni, sima fajtával is finom. Kétszemélyes adag.

A receptet ebből módosítottam.

Spenóttal töltött csirkecombok

2 csirkecomb
10 dkg spenót
10 dkg krumpli
1 ek. krémsajt
2 gerezd fokhagyma
4 nagy vöröshagyma
20 dkg szalonna
olaj

bors

Egy egyszerű, gyors ebéd; azt hiszem, már sehol nem sikoltoznak a népek a sütő bekapcsolásától, úgyhogy bemászhatnak a csirkecombok a tepsibe.

A krumplit héjastul megfőzöm, meghámozom, összetöröm, hozzáadom a kevés vízzel megfonnyasztott spenótot, a zúzott fokhagymát, a krémsajtot, alaposan megsózom, borsozom. A csirkecombok bőre alá zsebeket alakítok ki ujjal, megtöltöm őket a spenótos töltelékkel, fogpiszkálóval megtűzöm. Egy megfelelő méretű tepsit kicsit kikenek olajjal, belekarikázom a hagymákat, tetejükre teszem a kockára vágott szalonnát, majd a csirkecombokat, fóliával lefedve megy 200 fokra előmelegített sütőbe úgy 30 percre, majd utána fólia nélkül még aranyszínűre sütöm. Kétszemélyes adag.

Spenótos-ricottás tagliatelle

30 dkg spenót
25 dkg ricotta
25 dkg tagliatelle
2 gerezd fokhagyma
10 dkg vaj
2 ek. olaj
7 dkg fenyőmag
5 dkg parmezán, plusz a tetejére

bors

Nos, megpróbálok visszatérni a virtuális szabadságomról, két utazás között, és így a hőségben egy gyors, finom ebédet mutatni. Nem mondhatnám, hogy a spenót erős túltengésben van az életemben, harmincon éven át egész jól elvoltam nélküle, de az utóbbi időben nyersen elég sűrűn fogyasztom. Úgyhogy vega receptek közt keresgélve adtam egy esélyt neki pároltan is. És nem bántam meg. Sőt. Ember se!

Az arányokat elég alaposan felrugdostam az eredetihez képest, de egyszerűen lusta voltam és nem volt kedvem a felbontott dobozokat visszapakolászni a hűtőbe/polcra :), úgyhogy mindenből annyit használtam, amilyen kiszerelésben árulták :). De baromi jó lett.

A spenót nagyobb szárát lecsipkedem, alaposan megmosom a leveleket. A ricottát villával átnyomkodom, hozzákeverem a vaj felét megolvasztva és a parmezán felét reszelve, sót, borsot. Egy fazékban vizet forralok a tésztának és kifőzöm, egy nagy lábasban mellette pedig felforrósítom az olajat és beleszórom a fenyőmagokat. Aranybarnára pirítom és lyukacsos szűrőlapáttal a ricottához szedem. A megmaradt olajba bedobom a megtisztított, nagyobb darabokra vágott fokhagymagerezdeket, ha megpirultak, mehet hozzá a vaj másik fele, majd a spenót. Lefedve párolom, amíg össze nem esik, majd megsózom, megborsozom, átforgatom, lekapcsolom alatta a gázt. Ügyes időzítéssel a tészta ekkora kifő, leszűröm és a spenóthoz teszem, majd belekanalazom a ricottás keveréket és az egészet szépen összeforgatom. Reszelt parmezán mehet a tetejére, háromszemélyes adag. Krémes gyönyörűség, rendszeres lesz nálunk, vega vendégeknek ideális.

Eredeti itt: Madhur Jaffrey's world vegetarian

Melanzane alla parmigiana

2 padlizsán
olívaolaj
liszt
2 gerezd fokhagyma
40 dkg konzerv paradicsom
maréknyi bazsalikom
2 gömb mozzarella
5 dkg reszelt parmezán

Szeretjük ezt a paradicsomos-sajtos-padlizsános olasz finomságot, sokszor csinálom, csak eddig még mindig úgy alakult, hogy nem készült fotó róla. Nem tűnk soknak, de nagyon laktató a kétféle sajt miatt, több embernek natúr pulykamellet sütöttem mellé.

A padlizsánt vékony karikákra vágom, besózom, hagyom félórát állni, letörölgetem, liszttel megszórom, majd olajon aranybarnára kisütöm (ezt a feladatot ebben a körben anyósom végezte el helyettem, nagyon hálás voltam érte). Két evőkanál olívaolajon az apróra vágott fokhagymát megfuttatom, majd hozzáöntöm a paradicsomkonzervet, beletépkedem a bazsalikom felét, sózom, borsozom és mártássá főzöm (kb. 15 perc). A tepsibe szétkenek vagy két evőkanálnyit belőle, leteszek egy réteg padlizsánt, rákanalazom a fele paradicsommártást, a megmaradt bazsalikomot, megszórom a parmezán felével, majd megint egy réteg padlizsán, paradicsommártás, mozzarellaszeletek és a parmezán fele a tetejére. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percet üdül, amíg a sajt a tetején aranybarnára nem pirul.

Tessa Kiros receptje a Twelve-ből. 

Minestrone verde pestóval

A minestronéhoz:
1 nagy sárgarépa
1 nagy fehérrépa
1 közepes karalábé
20 dkg cukorborsó
4 koktélparadicsom
1 közepes krumpli
1 cukkini
5 szál újhagyma
2 l zöldségleves
2 ek. extra szűz olívaolaj

A pestóhoz:
1,5 dkg bazsalikom
maréknyi fenyőmag
2 ek. reszelt parmezán
2 gerezd fokhagyma
extra szűz olívaolaj

A pasim viszonya a szakácskönyvekhez leginkább a helyhiány miatti morgásra szokott korlátozódni, illetve néha felcsillan a szeme egy-egy képre, de az meg teljesen független attól, hogy miben van. Érdekes módon Giorgio Locatelli Made In Italy c. könyvét már jóideje érdeklődve kerülgeti a könyvesboltokban, míg végül most megkaptam ajándékba. Cserébe rögtön megcsináltam az első szemfelcsillantós levest belőle.

Az olajat felforrósítom és rádobálom az apróra vágott sárga- és fehérrépát. Pár perc múlva követi őket a darabokra vágott karalábé, majd újabb pár perc múlva fokozatosan a cukkini, az újhagyma és a cukorborsó, minden kör zöldséggel pedig sózom is őket. Felöntöm a zöldséglevessel, beleteszem a meghámozott egész krumplit és addig főzöm, amíg puha nem lesz minden. Ekkor a krumplit kihalászom, villával apróra töröm és visszakeverem a levesbe, végül beleteszem az előzőleg forró vízbe mártott és meghámozott koktélparadicsomokat. A pestóhoz valókat robotgéppel összedolgozom és tálaláskor a levesbe lehet pöttyözni a krémes zöld mártást. Szem csillant, leves elfogyott :). Hatszemélyes adag. 

Nagyjából Giorgio Locatelli: Made In Italy c. szakácskönyvéből alkottam. 

Dupla sajttal töltött paradicsomos padlizsán

2 padlizsán
6 gerezd fokhagyma
15 dkg fokhagymás-zöldfűszeres krémsajt
15 dkg Tomme Noir de Pyrénées (vagy más félpuha sajt)
4 ág kakukkfű
40 dkg konzerv paradicsom
1 ek. petrezselyem
1 ek. olívaolaj + a padlizsán sütéséhez
1,5 dl zöldségleves

Hosszú idő után végre visszakaptam lengyel kolleginától az egyik kedvenc szakácskönyvemet, úgyhogy gyorsan kebelemre is öleltem a kóbor jószágot egy vegetáriánus recept erejéig, amit - férfi on board :) - köretként használtam natúr borjúszelet mellé.

A padlizsánt hosszában vékony szeletekre vágom ésmindkét oldalukon aranybarnára sütöm. Az evőkanál olajon az apróra vágott fokhagymákat illatosodásig sütöm, majd ráöntöm a paradicsomkonzervet, a levest, beleszórom a kakukkfüvet és a petrezselymet. Felforralom, majd lassú tűz felett addig főzöm, amíg némileg besűrűsödik. A krémsajtba keverem az apró kockákra vágott francia sajtot, minden szelet padlizsánra teszek egy csapott evőkanálnyit, majd félbehajtom és összetűzöm. Sütőedénybe sorakoztatom őket és rájuk öntöm a paradicsommártást. 200 fokra előmelegített sütőben 15 percet sült. Háromszemélyes adag. 

The complete guide to traditional Jewish cooking alapján. 

Konyakos sertéscomb

60 dkg sertéscomb szelet
0,5 dl olívaolaj
0,5 dl konyak
1 gerezd apróra vágott fokhagyma
1 csapott kk. őrölt pirospaprika
1 kis babérlevél
1 kk. apróra vágott petrezselyem

A pácrecept eredetileg sütőben sült bárányhoz való portugál opusz, ha hihetünk a szakácskönyvnek, de most gyorsított elkészítéshez és malachoz vettem igénybe. A hozzávalókat összekevertem és a hússzeletekre öntöttem másfél órára. Száraz teflonserpenyőt felforrósítottam és nagy lángon a szeleteket mindkét oldalukon fehéredésig sütöttem, majd melléöntöttem a páclét, a lángot lecsavartam kisebbre, fedőt tettem rá és kb. 15-20 percig pároltam, időnként megfordítva őket. Főtt rizs és nyers paprika ment mellé, mert ez egy lusta vasárnap :). Kétszemélyes adag. 

A pác receptje innen: Europe's Masterchefs. 

 

Koktélparadicsomos marhasült

40 dkg marhahús (egy nagy szelet)
4 koktélparadicsom
3 ek. extra szűz olívaolaj
1 ek. szójaszósz
1 lilahagyma
2 gerezd fokhagyma

bors

Ami a nőknek a virág, az a férfiaknak a nagy szelet hús :). Fotózni való volt az én drágám arca, amikor kiszedtem a mélyhűtőből a két férfitenyérnyi marhát: "ugye nem vágod apró darabokra?" :) Hát nem.

A paradicsomokat pici cikkelyekre vágtam, a lilahagymát felkockáztam, a fokhagymagerezdeket lezúztam, és mindezt összekevertem az olajjal, a szójaszósszal és kevés sóval, borssal. A fagyott hússzeletekkel együtt a pácot zacskóba tettem, átmasszíroztam a húst és estétől délelőttig hagytam a hűtőben kiolvadni, pácolódni. Sütés előtt megfelelő időben kivettem, hogy szobahőmérsékletre engedjen fel, a grillserpenyőt felforrósítottam és kisütöttem a pácból kiemelt húst, egyik oldalán 6 perc kellett, a másikon négy, menet közben meglocsolgattam a páclével és mellékanalaztam a paradicsomos-hagymás keveréket is. Krumplipüré ment mellé (ami egy kevés mascarponétól különösen finom lett), és málnaecetes uborkasaláta. Kétszemélyes adag.

Kekszpanírban sült máj vajretekkel

A májhoz:
25 dkg csirkemáj
8 dkg keksz (pl. háztartási)
1 ek. apróra vágott petrezselyem
2 gerezd fokhagya
3 dkg vaj
1 tojás
1 ek. olaj

A retekhez:
35 dkg vajretek
1 ek. málnaecet
1 ek. extra szűz olívaolaj

currys krumplipüré

A Vörös Október után folytatott hajsza óvodai kispályás fogócska ahhoz képest, amit nekem az utóbbi időben művelnem kell a havi betevő csirkemájamért :). A sarki közértben hónapok óta nincs, a kicsit odébb lévőben soha nem is láttam (igaz, itt egyszer kifogtam sertésmájat), a nagyon nagyba, ahova néha elmegyünk nagybevásárolni, mostanság nem jutottunk el, úgyhogy ha bármely munkából/ba jövet-menet útbaeső boltban találok (fényévente egyszer), arra azonnal lecsapok a következő pár napra tervezett menütől függetlenül. Hát most nyertem, úgyhogy nekiálltam valami jó kis receptet keresni hozzá. A vajretek is újdonság, egy bioboltban leltem rá, már pakoltam is a kosárba, a nyál is összefutott a számban, ahogy keresztapám rántottája mellé lesózott retekadagjai eszembe jutottak sok évvel ezelőttről.

A kekszet a petrezselyemmel és a fokhagymagerezdekkel összedarálom. A vajat megolvasztom, ha kicsit hűlt, összeverem a tojással. A májdarabokat a tojásos keverékbe, majd a kekszmorzsába forgatom és kiolajozott sütőedénybe teszem. 180 fokon 40 percig hagyom sülni. A retket megpucolom, apró csíkokra vágom, besózom, félórát hagyom állni, kinyomkodom és leöntöm a levet, majd hozzákeverem a málnaecetet és az olívaolajat. A krumplipürét elkészítem, curryvel ízesítem. Háromszemélyes adag, nagyszemű ebédemberkék születnek :).

A májhoz innen kaptam kedvet.

Csípős csirke salsa frescával és túrószeletekkel

A csirkéhez:
2 nagyobb csirkemell
2 ek. olívaolaj
1 kk. citromlé
1 kk. apróra vágott petrezselyem
1 kk. chiliszósz
1 kis gerezd zúzott fokhagyma

A salsához:
2 hosszúkás, zöld chilipaprika
2 kisebb paradicsom
1 kis fej vöröshagyma
1 kis gerezd zúzott fokhagyma
1 ek. olívaolaj
1 kk. citromlé
1 kk. kakukkfű

bors

A túrószeletekhez:
12,5 dkg túró
12,5 dkg főtt krumpli
1 tojás
1 ek. tejföl
8 dkg liszt plusz a formázáshoz

3 ek. olívaolaj

tálaláshoz még tejföl

Azt hiszem, meglehetősen fúziósnak nevezhető az a recept, ahol Pelle Józsefnét és Amerika délnyugati részének konyháját hozzuk összhangba. A kiindulási pontot ez utóbbi jelentette, barátosné hozott frissiben a helyszínről egy szakácskönyvet, márpedig az új szerzeményeket mindig hamar ki kell próbálni. A fűszeres, erős mexikói hatással operáló ízeket pedig valami semleges körettel akartam ellensúlyozni, és túrós süteményreceptek keresése közben akadt meg a szemem ezeken a lágy szeleteken.

A csirkét kisebb darabokra vágom és beleforgatom legalább két órára a többi hozzávalóból készített pácba. A chilipaprikákat száraz serpenyőben körben megpirítom, majd 10 percre műanyag zacskóba teszem, ezután lehúzom a héjukat, kivágom a magházat és az ereket, apró kockákra vágom. A paradicsomokat a sima végülök kis kereszt alakban bevágom, forró vízbe mártom kb. 10 másodpercre, majd lehúzom a héjukat és szintén kis kockákra vágom. A vöröshagymát is felaprítom, hozzáadom a paradicsomhoz és a paprikához, majd belekeverem a salsa többi hozzávalóját, legalább félórát hagyom állni. A túrószeletekhez a krumplit áttöröm, hozzá nyomom a túrót, belekeverem a tojást és a tejfölt, majd a lisztet és lisztezett nyújtódeszkán kb. ujjnyi vastag téglalappá nyújtom (kézzel is el lehet egyengetni, nem is kell hozzá nyújtófa, könnyen formálható tészta). Lisztezett késsel kb. 1x3 centis téglalapokra vágom és a felforrósított olajon mindkét oldalát aranybarnára sütöm, miközben egy másik serpenyőben párhuzamosan a csirkedarabokat is megsütöm. Csípős csirke, csípős salsa, lágy túrószelet, lágy tejföl, Amerika - Magyarország 2:2. Háromszemélyes adag.

A túrószelet Pelle Józsefné: Minerva nagy szakácskönyve c. könyvéből, a csirke és a salsa alapjai Lynn Nusom: Authentic Southwestern Cooking c. könyvéből származnak.

Eredetileg a Borsán.

Guinnessben pácolt marhasült fűszervajjal

4 nagy szelet marhasteak (kb. 70 dkg összesen)
2 ek. olaj

A páchoz:
3 dl Guinness
3 ek. nádcukor
2 ek. olaj
1 ek. magos mustár
1 ek. szójaszósz
2 gerezd apróra vágott fokhagyma

A fűszervajhoz:
7 dkg vaj
1 tk. mustár
3 ek. apróra vágott galambbegy saláta

London a szakácskönyvek városa. Jó, jó, van ott más is, de évek óta nem tudunk eljönni onnan úgy, hogy a bőrönd visszafelé ne legyen súlyosabb pár kötettel. Az amazon és más online könyvesboltok világában már csappant a lendület, sajnos most azt tapasztaltuk, hogy a kedvenc olcsó könyvesboltunk bezárt, de üres kézzel persze nem távozhattunk. Emberem szúrta ki, hogy egy steakes könyv (férfi...) akciós, a pénztárnál meg kiderült, hogy még annál is akciósabb, mint ami rá volt írva: 1 fontért (kb. 330 Ft) ragadtuk magunkhoz diadalittasan. Most pedig felavattam.

A páchoz valókat összeöntöm, a húst legalább négy órára beleteszem. A vajat megolvasztom, belekeverem a mustárt és az apróra vágott salátát, majd hagyom a hűtőben megdermedni. Grillserpenyőt egy kevés olajjal kikenek, felforrósítok és a lecsepegtetett, finoman megsózott hússzeleteket mindkét oldalukon kisütöm (kb. 2 perc oldalanként a nyers, 4 perc a közepesen átsült hús, a szeletek vastagságától függően), frissen, a rákanalazott fűszervajjal, felkarikázott paradicsommal és főtt rizzsel tálalom. Kétszemélyes adag.

A Steaks, chops, roasts and ribs receptjét módosítgattam.

Eredetileg a Borsán.

Kecskesajtos-zöldséges sertés szűz

40 dkg sertés szűz (2 darab)
13 dkg gomba
4 közepes paradicsom
1 salotta
1 nagy gerezd fokhagyma
13 dkg kecskesajt
1+2 ek. olaj
2 dkg vaj
1,5 dl húsleves
0,5 dl tej
7 dkg krémsajt
1 csapott ek. liszt
1 ek. konyak
1 tk. őrölt szecsuáni bors

Valahogy első blikkre kevésbé macerásnak tűnt ez a recept, de erre menet közben döbbentem rá. És persze ha a saját dolgomat nehezítem, tovább tart :).

Az evőkanál olajon barnára pirítom a gombát, majd félreteszem. A serpenyőbe öntöm a másik 2 ek. olajat és a két darab húst félbevágva megsütöm benne, a vékonyabb részét oldalanként 6, a vastagabbat 8 percig sütve. Egy lábasban megolvasztom a vajat, az apróra vágott salottát és a zúzott gerezd fokhagymát üvegesre sütöm benne, majd megszórom a liszttel. Ha megpirult egy picit, felöntöm a húslevessel és a tejjel, amint elkezd besűrűsödni, beleolvasztom a krémsajtot és megszórom a szecsuáni borssal és lekapcsolom a gázt. Ezután könnyed mozdulattal beletöröm Férj Henessy-jébe a dugót. Dugóhúzóval megpróbálom kioperálni, minek eredményeként szépen morzsálódva az aranybarna folyadékba hull, a maradványok között egy nagyjából egyben maradt fél darab. Dugó családfájának emlegetése. Hosszasan. Szemlesütve bevallom bűntettemet a tulajdonosnak, majd zúzok vissza a konyhába problémamegoldani. Konyakot átöntöm egy kancsóba, majd Carter doktort meghazutoló kézügyességgel megpróbálkozom a darabok kioperálásával. A laparoszkópiás megoldás - fapálcikákkal - működésképtelennek bizonyul, úgyhogy marad a kés. Heroikus negyedórás munkával megmentem a konyakosüveg életét és a kártékony dugódarabokat maradéktalanul eltávolítom. Tisztítás, törlés, tamponálás, tölcsér keresése. Tölcsérbe szűrő, szűrőbe ruha, konyak óvatosan visszaönt. Mindezek után egy teljes evőkanálnyit a szószba keverek, most már csakazért is. A sütőt előmelegítem 200 fokra, a sütőedénybe pedig elkezdem rétegezni a dolgokat: alulra a gomba, rá a felkarikázott paradicsom, arra a centi vastag darabokra vágott hús, szósszal leöntöm és a tetejére szeletelem a kecskesajtot. 20 perc után kész. Tálalásnál kissé szétesett; szerintem ez a dugó bosszúja volt :). Háromszemélyes adag.  

Connie Straus: Oven Baked c. könyvéből variáltam.

VKF! XIII. - Narancsos csirke zöldségtoronnyal

A narancsos csirkéhez:
1 (kb. 1,2 kg-os) egész csirke
1 nagy, vastaghéjú narancs
10 dkg vaj
5 kakukkfűág
1 ek. olaj
fél lilahagyma
6-8 gerezd fokhagyma

A zöldségtoronyhoz:
1 padlizsán
1 kaliforniai pirospaprika
1 kaliforniai sárgapaprika
fél lilahagyma
2 ek. konzerv kukorica
8 uborkakarika
2,5 dl húsleves
2 lap zselatin
2 ek. olaj
kevés vaj

rizs

Az én hőn szeretett fakanálkám van a sor, hogy a VKF! forduló háziasszonyaként küzdjön az elkövetkezendő napokban, remek témát választott: a különleges köretek körét :). Ráadásul felavatta a fémkarikáit - és minő véletlen, én is megragadtam az enyémeket. Nem állítom, hogy a világ leggyorsabb köretét sikerült előállítani :) - a délelőttöt a konyhában töltöttem -, de a végeredmény tekintetében szerintem megérte.

A zselatinlapokat hideg vízbe áztatom, ha megpuhultak, a közben felforralt húsleveshez teszem és felolvadásig főzöm, majd hagyom kihűlni. A padlizsánt felkarikázom, besózom és félórát hagyom állni, majd letörölgetem. Olajjal kikent grillserpenyőben az egész paprikákat és a padlizsánszeleteket alaposan megsütöm, szépen perzselődjenek meg. A paprikákat fóliába csomagolom és 10 perc után lehúzom a héjukat, kimagozom őket és félbevágom. Egy tányért fóliával beborítok, a 7 cm átmérőjű fémkarikákkal a paprikafelekből egy-egy kört vágok ki, a pirosak körlapokat a tányérra helyezett, kivajazott karikák aljába helyezem, lehetőség szerint lenyomkodva, szépen hézagmentesen. Kanalazok rá egy kevés húslevest, majd kezdődik a zöldségrétegezés: kukorica jön rá, majd padlizsánkarika, apróra vágott lilahagyma, 4-4 uborkakarika, megint egy padlizsánkarika, végül a sárga paprikalap, közben szépen locsolgatom a húslevessel minden réteg között és a tetején is, majd a hűtőbe teszem. Ha az alját nem sikerült hézagmentesen lezárni a paprikakarikával (igen, az egyiknél sikerült elcsettintenem), az hamarosan ki fog derülni, és ekkor kezdődik a sziszifuszi küzdelem: a tányérra kifolyt lé visszakanalazása a zöldségtoronyra, ami egy perc alatt megint kifolyik. Amikor elkezd dermedni a cucc, akkor lesz ez könnyebb, szóval utóbb biztos a győzelem, de addig sokat szitkozódik az ember :). A megmaradt paprikadarabokat és padlizsánkarikákat a tornyos egységek elfogyása után csak úgy lehet eszegetni majd hozzá.

A vajat megolvasztom, összekeverem fél narancs reszelt héjával és kifacsart levével, 2 kaukkfűág leveleivel és a mélyhűtőben megdermesztem. A csirkét megtisztogatom, a mellrésznél a bőrét ujjal meglazítom (ennek látványára mondta a Zuram, hogy megfontolja a vegetáriánus életmódot :) ), a dermedt fűszeres vaj harmadát alátöltöm, és evőkanál olajjal kikent tepsibe helyezem mellel lefelé. A hasüregbe teszem az apróra vágott lilahagymát, a maradék ág kakukkfüvet és a másik fél narancsot negyedekbe vágva. Ne felejtsük el megsózni, mint én tettem :). A tepsibe teszek pár szem fokhagymát is, mert az mindig jó. 200 fokos sütőbe megy fóliával lefedve egy órára, a második órára pedig megfordítom mellel felfelé, fóliától megszabadítom, sütőt 180 fokra leveszem. A megmaradt dermedt vajjal pedig időnként megkenegetem, a kisült szafttal locsolgatom. A sütő lekapcsolása után hagyom még benne egy kicsit állni, közben megfőzöm a rizst.

A tálalásnál felvágom a csirkét, meleg ruhát teszek a zöldségtorony köré, de kicsit késsel is rá kell segíteni, óvatosan átemelem a tányérra, majd melléteszem a szintén karikába rendezett főtt rizst. A tornyok egyébként önmagukban is megállják helyüket és természetesen bármilyen grillezett vagy sima zöldséggel lehet őket készíteni. Kétszemélyes adag.

Mozzarellás-paradicsomos minipiták

3 mini pita
4-5 közepes nagyságú paradicsom
2+2 ek. olívaolaj
3 kis ág kakukkfű
1 tk. balzsamecet
1 pici gerezd fokhagyma
9 darab mini mozzarella

A félreértések elkerülése végett: a diétás menün túlvagyunk, ez már megint visszalépés a kalóriadúsabb dőzsbe. Nem nagy dőzs ugyan, de én szeretem az ehhez hasonló könnyen elkészíthető, kicsit meleg, falatnyinál nem sokkal nagyobb, de laktató csemegéket. Tulajdonképpen az általam erőst imádott bruschettán sikerült egy kicsit csavarni, társaságban kulturáltabban fogyasztható változatát előállítani, jelenleg is tartó mini pita rajongásom tárgyának felhasználásával.

A fokhagymát áttöröm és két evőkanál olívaolajjal elkeverem. A paradicsomokat apró kockákra vágom, megsózom, hozzámorzsálom a kakukkfüvet, meglocsolom a balzsamecettel és a maradék két evőkanál olívaolajjal, hagyom legalább félórát állni. A pitákat óvatosan keresztben félbevágom, hogy ne szakadjon el egyik fél sem, majd pirítósban kapnak egy kört. Miután meglehetősen vékonykák, így aztán kisebb nehézségek árán kell őket kihalászni, de ha sikerült, akkor már közel a végső siker. Előmelegítem a grillt, ha tűzforró, csak akkor rakom össze a pitákat. Megkenem őket a fokhagymás olajjal, rájuk púpozok arányos adagokban paradicsomot (a levét le kell csöpögtetni, különben nagyon hamar átáztatja a vékonyka, ropogós pitákat), belenyomok mindegyikbe három szem mini mozzarellát, és három percre beteszem a grill alá, amíg a kis sajtgömbök meg nem lágyulnak. Háromszemélyes adag.

Eredetileg a Borsán.

Narancsos-hagymás indiai bárány

60 dkg bárányhús
1 ek. reszelt gyömbér
2 kisebb gerezd fokhagyma
1 tk. kurkuma
1 tk. garam masala
4 ek. olaj
2 nagy vöröshagyma
2 narancs

1 dl víz
mini piták

Nyálkás, nyúlós, szürke, hideg, fejbeverős, nyomasztó, borongós, esős, csúf január. Az ember kedve a béka feneke alatt, legszívesebben átaludná az egész napot. Konyhai védekezési mód ellene: erős szín és erős íz. Adja magát a fűszeres, keleti konyhák széles választéka, a thaitól a kínaiig csodás ízvilágokkal lehet és érdemes ilyenkor varázsolni. Most Indiára esett a választásom, az egyik kedvenc könyvemből: Indian in 6, szerzője (csak egyszer vagyok hajlandó begépelni) Monisha Bharadwaj. A hölgy frappáns választ kívánt adni arra az általános véleményre, hogy az indiai konyha bonyolult, túl sok hozzávalós és erősen időigényes ahhoz, hogy otthon nekilássunk; minden receptje legfeljebb hat hozzávalót kíván (az olajon, a són, a gyömbéren és a fokhagymán túl). A bárány vidámítóan sárga lesz a kurkumától és a narancstól, a fűszerezéstől pedig bizonyosan felébredünk.

A gyömbért, az átpréselt fokhagymát, a kurkumát és a garam masalát két evőkanál olajjal elkeverem és a vastag csíkokra vágott bárányhúsba masszírozom, legalább egy órát hagyom állni. A hagymákat megpucolom, félbevágom és vékonyan felszeletelem. Az egyik pucolt narancsot robotgépben ledarálom, a másikat cikkelyekre szedem. A maradék két ek. olajat felhevítem, a hagymákat aranybarnára sütöm benne. Kettészedem, egyik felét tálaláshoz félreteszem, a másikat finomra darálom robotgépben. A serpenyőbe megy a helyébe a bárány, körben a csíkokat megpirítom, majd hozzáadom a darált hagymát, a narancspürét és a narancscikkelyeket. Sózom, felöntöm a vízzel, felforralom, majd lefedve közepes lángon addig főzöm, amíg a bárány puha nem lesz (kb. 15 perc). Tetejére kupacolom a sült hagymát, és pirítóban megmelegített mini pitákkal tálalom. Háromszemélyes adag.

Akit további ínycsiklandó keleti konyhai receptek érdekelnek így a télvégén (és persze később is), azoknak melegen tudom ajánlani az Orient Express blogot.

Monisha Bharadwaj: Indian in 6.

Eredetileg a Borsán.

Gesztenyés-zöldséges sertésragu

60 dkg sertésszűz
0,5 l húsleves
2,5 dl vörösbor
9 gyöngyhagyma
1 gerezd fokhagyma
1 pirospaprika
1 ek. vörösáfonya lekvár
1 alma
1 ek. balzsamecet
25 dkg előfőzött, vákuumcsomagolt gesztenye
1 ek. kakukkfű
2 ek. olívaolaj
1 ek. keményítő

bors

krumplipüré

A sertéshúst nagyobb kockákra vágom, és az olajban minden oldalon fehéredésig pirítom, majd szűrőlapáttal kiszedem. A helyükbe mennek a megpucolt, egészben hagyott gyöngyhagymák, az apróra vágott fokhagymagerezd és a kisebb kockákra vágott paprika. Pár perc után felöntöm a felforrósított húslevessel és a vörösborral, hozzáadom a megpucolt, felkockázott almát, a lekvárt, a balzsamecetet, a kakukkfüvet, sózom, borsozom, majd visszalapátolom a húskockákat bele, és 160 fokra előmelegített sütőbe helyezem át. Jó kis Le Creuset öntöttvas edény hiányában mindezt WMF-ben műveltem, de az üvegfedő helyett alufóliával fedtem le. Háromnegyed óra múlva hozzáteszem a gesztenyét is, plusz 15 perc múlva lekapcsolom, visszateszem a gáztűzhelyre. Szűrőlapáttal kiszedem belőle a húst és a zöldségeket, a keményítőt kevés vízzel elkeverem és a levét kicsit besűrítem. Ezután visszalapátolok bele mindent, egy perc múlva lekapcsolom. Párhuzamosan elkészítem a krumplipürét. Négyszemélyes adag.

Ezt a receptet variáltam át jócskán.

Mandarinos darált hús

50 dkg darált sertéshús
2 gerezd fokhagyma
2 közepes lilahagyma
2 ek. olaj
2+2 kisebb mandarin
1 tk. őrölt római kömény
1 tk. őrölt koriander
2 ek. szójaszósz

bors

Az olajon barnára pirítom a húst, majd hozzáadom az apróra vágott fokhagymát és a félcikkelyekre vágott lilahagymát, a római köményt és a koriandert. Öt perc után mehet bele két mandarin reszelt héja és leve, valamint a szójaszósz, ezután alacsony lángon, lefedve kap 15 percet, időnként megkavarom. A végén beleteszem a másik két, alaposan megpucolt és cikkelyekre szedett mandarint, és újabb két-három perc után lekapcsolom. Azonnal tálalom, friss kenyérrel.

Simple, quick and easy.

Pulykás-szárított paradicsomos rizottó

25 dkg apró, kerekszemű rizs
1 l húsleves
maréknyi szárított erdei gomba
25 dkg pulykamellfilé
7-8 pácolt fokhagyma
1 dl pácolt fokhagymalé
12 gyöngyhagyma
10 dkg olajban eltett szárított paradicsom
2 ek. Madeira vagy más desszertbor
2+2 ek. olaj (lehetőleg a szárított paradicsom fűszeres olaja)
1 ek. vaj
reszelt parmezán

A rizottó az olaszok egyik legjobb test- és lélekmelegítő étele. Gazdag és krémes - pont ilyesmire van szükség a csúf őszi végi, tél eleji hidegben. Variációs lehetőségeinek száma nagyjából végtelen, az aromásabb hozzávalókból azonban nem kell sok bele; most a szárított paradicsomot és az erdei gombát választottam ki. Az olajban eltett szárított paradicsommal nagy és tartós a szerelem, egy kis ízt mindig visszahúz a nyárból, akár magában, kis kenyérrel is simán elcsipegetek belőle egy fél üvegnyit. Az erdei gombák intenzív illata szintén megér egy misét még úgy is, hogy nem vagyok hatalmas gombarajongó. A megszelídített pácolt fokhagymákat most már ideje megcsapolni, így lassan ki is alakult a rizottó ízvilága. Az aromás paradicsom és gomba erőteljes ízvilágát a pácolt fokhagyma és leve kissé édeskés íze ellensúlyozza, a semleges hústól és gyöngyhagymától lesz még gazdagabb az étel. 

A pulykamellfilét vékony csíkokra vágom és legalább félórára a pácolt fokhagymák levébe áztatom. A fokhagymákat háromba-négybe vágom, a gyöngyhagymákat megpucolom és megfelezem. Az erdei gombákat forró vízzel felöntöm, hogy ellepje őket. Két evőkanál fűszeres olajon megfuttatom a gyöngyhagymákat, majd hozzáadom a pulykacsíkokat és úgy 8-10 percig sütöm. A húslevest felforrósítom, majd megkezdődhet a rizottó összeállítása. A másik két evőkanál felhevített olajra szórom a rizst. Egy-két perc után ráöntöm a Madeirát, majd ha felszívta, merőkanalanként folyamatos keverés mellett hozzáadagolom a húslevest. Valahol olvastam, hogy a rizottót mindig egy irányba kell kavarni, úgy krémesebb lesz, úgyhogy általában - most már megszokásból is - így csinálom. Ha a húsleves felét már felszívta, hozzáadom a gyöngyhagymás húst, újabb merőkanál leves után a csíkokra vágott szárított paradicsomot, a fokhagymákat és a lecsöpögtetett gombát. Ha az utolsó adag levest is felszívta, lekapcsolom, dobok rá egy evőkanál vajat és lefedve hagyom állni pár percet. Ahogy Zsuzsa barátnőm mondta egy másik étel kapcsán: "nem rontja el a parmezán" - ezzel megszórva tálalom. Háromszemélyes adag.

Eredetileg a Borsán.

Régebbiek | Végére »