|
Kekszpanírban sült máj vajretekkel
A májhoz:
A retekhez: currys krumplipüré A Vörös Október után folytatott hajsza óvodai kispályás fogócska ahhoz képest, amit nekem az utóbbi időben művelnem kell a havi betevő csirkemájamért :). A sarki közértben hónapok óta nincs, a kicsit odébb lévőben soha nem is láttam (igaz, itt egyszer kifogtam sertésmájat), a nagyon nagyba, ahova néha elmegyünk nagybevásárolni, mostanság nem jutottunk el, úgyhogy ha bármely munkából/ba jövet-menet útbaeső boltban találok (fényévente egyszer), arra azonnal lecsapok a következő pár napra tervezett menütől függetlenül. Hát most nyertem, úgyhogy nekiálltam valami jó kis receptet keresni hozzá. A vajretek is újdonság, egy bioboltban leltem rá, már pakoltam is a kosárba, a nyál is összefutott a számban, ahogy keresztapám rántottája mellé lesózott retekadagjai eszembe jutottak sok évvel ezelőttről. A kekszet a petrezselyemmel és a fokhagymagerezdekkel összedarálom. A vajat megolvasztom, ha kicsit hűlt, összeverem a tojással. A májdarabokat a tojásos keverékbe, majd a kekszmorzsába forgatom és kiolajozott sütőedénybe teszem. 180 fokon 40 percig hagyom sülni. A retket megpucolom, apró csíkokra vágom, besózom, félórát hagyom állni, kinyomkodom és leöntöm a levet, majd hozzákeverem a málnaecetet és az olívaolajat. A krumplipürét elkészítem, curryvel ízesítem. Háromszemélyes adag, nagyszemű ebédemberkék születnek :). A májhoz innen kaptam kedvet.
Kecskesajtos-körtés kosárkák
7 tésztakosárka negyed körte 3 dkg kecskesajt 2 ek. szeletelt mandula 1 dl málnaecet A Zuram már emlegette, hogy régen főztem valami "tisztességeset", sajnos most ez egy ilyen időszak. Maradnak hű barátaim, a kosárkák, most éppen találtam másfélét is, úgyhogy velük kísérletezek. A körtét felkockázom apróra, összekeverem a mandulával, a kosárkákba kupacolom és rászelem a kecskesajtot. A málnaecetet közepes lángon harmadára beforralom, mindegyik kecskesajtra egy kiskanálnyit teszek. Egyszemélyes adag.
Halloumis bagettszeletek zöldsalátával
20 dkg halloumi (az eredeti recept kecskesajtot ír, akár az is lehet) egy nagy bagett olívaolaj 20 dkg vegyes zöldsaláta 5 dkg dió 10 dkg fekete olívabogyó bors
Az öntethez: 1 tk. magos mustár 1 tk. francia mustár 2 ek. tárkonyos ecet 6 ek. extra szűz olívaolaj só bors Az öntetet összekeverem, a salátástál aljába teszem. Belevágom apróra a diót és az olívabogyót, majd mehet a saláta is. Jól összeforgatom. A bagettet felszeletelem kb. ujjnyi vastag szeletekre, megkenem őket olívaolajjal és rájuk teszek kb. félcenti vastag halloumi szeletet. Mehet a grill alá pár percre, amíg kicsit meg nem barnul és el nem kezd bugyborékolni. Úgy négyszemélyes adag, frissen kell tálalni, kis borssal meghintve. Az eredetit Joanne Harris-Fran Warde Francia konyha c. szakácskönyvében leltem.
Provanszi raguleves
50 dkg sertéscomb A hagyma olajon üvegesre pirítom, a felkockázott hús rádobom, fehéredésig sütöm, só, bors, provanszi fűszerkeverék mehet rá. Annyi húslevest öntök rá, hogy ellepje, ebben párolódik 10-15 percet, majd beledobom a felkarikázott répát, a zöldborsót, a petrezselymet és hozzáadom a maradék levest. 5-10 perc továbbfőzés után hajrá ecet, kis citromlé, majd pár perc múlva a tejszín. Rottyan egyet-kettőt és már készen is van. Legalább 5 főnek elég. Az eredeti recept moes tárkonyos ragulevese, csak sok minden nem volt itthon (mondjuk tárkony) :).
|