* nemisbéka *
Sajtok és gyümölcsök

Elsőként melegítsük elő a sütőt 250 fokra... Oké, oké, csak vicceltem, hallom ám a virtuális halálhörgéseket otthonról! Ahogy figyeltem az időjárásjelentést, nézegettem az erősen pirosba hajló mutatókat, éreztem, hogy most már minimális főzési/sütési idő sem jöhet szóba, különben a kedves olvasók maradandó károsodást okoznak a számítógépekben. A gyümölcsöt veszélytelennek ítéltem a rekordmelegben is, a sajt meg hűtött, úgyhogy azt is kipipáltuk.

Nagyon szeretem a különböző sajt-gyümölcs párosításokat, folyamatosan kísérletezem újabb és újabb kombinációkkal, szerencsére a lehetőségek száma meglehetősen nagy, a tévedés lényegében kizárva. Általában csak a fehérszőlő a legismertebb, amely a sajtokhoz illik, de én úgy tapasztaltam, lényegében mindenféle gyümölcshöz passzol legalább egy sajt és fordítva (talán a banán a kivétel). Alább csak néhányat mutatok fel az én próbálkozásaim közül, akár ezeken belül is fel lehet cserélni a szereplőket. Kísérőként kekszet, pirítóst és tésztakosárkát szoktam kipróbálni.

1) Eper és kecskesajt

Ez maga az addikció. Korábban már próbáltam keményebb kecskesajttal, most a lágy, fiatal sajt került sorra, amelyet lényegében kenni kell az eperre. Az édes eper és a krémes, sós sajt kombinációja egyszerűen ötcsillagos, én 8-10 deka sajtot simán elpusztítok negyedkiló eperrel reggelire.

2) Feketeszeder és mozzarella

A mozzarellát sok ember nem szereti "nyersen", csak ha rásül valamilyen ételre, mert gumiszerű állagát, semleges ízét önmagában nem kedvelik. A caprese rajongóit persze nem lehet eltántorítani ettől a remek kis sajttól natúr formájában, de nem csak nekik ajánlom a feketeszederrel való kombinációt. A savanykás gyümölcs és a hűs, semleges sajt kettőse hihetetlenül üdítő párost alkot, mozzarellából az e célra könnyebben kezelhető mini változatot választottam és az aljukat egy picit levágtam, hogy megálljanak a tányéron a feketeszederrel összetűzve.

3) Áfonya és diós sajt

A szintén savanykás áfonya áldás a melegben, valami olyan sajtot kerestem mellé, ami ezt a savanykásságot kellemesen ellenpontozza. A lágy, diós sajtot a kekszre vágtam és a tetejébe nyomtam egy-egy szem áfonyát - remek kis falatok születtek.

4) Málna és Gruyére

A Gruyére egy tömörebb, svájci sajt, amelyből egy érettebb, erőteljesebb ízű változatot választottam az édes málna mellé. Miután keményebb fajta, ezért meg lehetett vele azt csinálni, hogy vékonyabb csíkokat szeltem belőle, a málnát a sajtpálcikák tetejébe tűztem és egy kis pohárba állítottam. Ha nincs olyan meleg, hogy megolvadjon a sajt (tudom, most nem ez a helyzet), vendégváróként is kiváló.

5) Sárgabarack és fokhagymás-zöldfűszeres krémsajt

Fontos, hogy a barack érett legyen, hogy édessége kellemesen passzoljon a szöges ellentétes ízvilágú krémsajttal. Félbevágom, magja helyébe pedig a krémsajtot kenem. Szezonon kívül érdemes egy hasonló változatot is kipróbálni aszalt sárgabarackból.

6) Cseresznye és portóis Stilton

A Stilton sajt és a portói régi két jó barát, nemrég dibbuk írt kapcsolatukról és összeillőségükről részletesen. A sajtkészítők is ismerik ezt a klasszikus párost és megteremtették a portóis Stilton, amikor is a nemes nedűt a sajthoz keverik. Hát ezt az érdekes kék penészes sajtot töltöttem a cseresznyemag helyére és tettem vékony tésztakosárkákba.

7) Alma és Gouda

Almából kicsit édesebbet, nyárit kerestem és ezt soroztam koktélpálcikára felváltva a felkockázott Goudával. A sajtból, amely az egy hónapnyi érlelésűtől akár két évig "öregítettig" rengeteg változatot felmutat, a lágyabb ízű, fiatalabbat passzítottam a roppanós, friss alma mellé.

8) Nektarin és parmezán

És végül, de nem utolsósorban az érett nektarinszeleteket csíkokra vágott rozskenyérre helyeztem és megszórtam reszelt sajttal. Figyelem: nem előre reszelt, zacskós bolti porral, hanem rendes (védjegyes) parmezánnal. A puha, édes barackhoz szerintem remekül passzol a száraz, sós olasz remekmű, amely a reszelésnek köszönhetően nem fogja agyonütni markáns ízével a gyümölcsöt, hanem kellemesen kiegészíti.

A sort még hosszasan lehetne folytatni: ribizli, vörösáfonya, sárgadinnye, görögdinnye, meggy kukucskál felénk, ősszel jön a szilva, a körte, a szőlő, a birsalma, télen (igen, nemsokára majd jönnek a mínuszok is!) a narancs, a mandarin. Sajtra és gyümölcsre fel!

Eredetileg a Borsán.

Ünnepi cseresznyés koktél

1 dl cseresznyelé

3 ek. száraz vörösbor

3 ek. tejszín

1 szem cseresznye

Olivamnak hétvégére ígértem az ünnepi ételt, ami más miatt is aktuális lesz, de virtuálisan koccintani lehet már most is :). Miután blogos koktélt nem tudok keverni :), maradtam a nyáriasságnál (előkészülünk a VII. körre :) ). A behűtött cseresznyelé helyettesíthető meggyel is, azt biztosan lehet otthon is kapni, vagy el lehet molyolgatni a préselős játékkal (igen, mázlista vagyok, itt külön árulják :) ). Hozzákeverem a szintén hideg vörösbort és a tejszínt, belepottyantok egy megmosott szem cseresznyét és készen is van a gyümölcslevesre hajazó finom kis ital. Egy személyes, de virtuálisan valamennyi idelátogatónak felajánlott koktél :).

Három piros gyümölcs koktél és parfé

10 dkg eper

10 dkg ribizli

10 dkg cseresznye

jégkocka

A gyümölcsöket összeturmixolom, majd leszűröm, a pépben azért maradjon lé. Jégkocka hozzá és íme a tömény nyár, egy darab "gyümölcsgyilkosnak" :), ahogy mostanság hívnak :).

750 cocktails, eredetileg ribizli helyett pirosszőlővel.

 

A parféhoz:

fenti gyümölcspép

2 dl tejszín

Gyümölcsöt ki nem dobunk, úgyhogy inkább felverek 2 deci tejszínt, hozzákeverem a koktélból megmaradt pépet és fagyasztom egyszerűsített parfénak. Három személynek elég.

Kakaós-cseresznyés muffin

35 dkg cseresznye

10 dkg vaj

10 dkg cukor

1 kk. vaníliaesszencia

2,5 dl natúr joghurt

20 dkg liszt

1 cs. sütőpor 

5 dkg kakaó

2 tojás

csipet só

Cseresznye megpucol, sajnos ez megkerülhetetlen :). A vajat, a cukrot és a tojást elkeverem, mehet hozzá a vanília, a joghurt, majd a kakaó, a sütőpor, a csipet só és a liszt, végül a cseresznye. 12 muffinformába kanalazom, 200 fokra előmelegített sütőben úgy 25 percet kap. Nem lesz különösebben édes muffin, nekem így ízlett, Mr. Édesszájú meg rászórt egy tonnácska porcukrot :).

Amitola receptje volt a kezdőrúgás, így focivébé idején stílszerűen :).

Joghurtos cseresznyekrémleves

50 dkg cseresznye

6 dl víz

3 dl natúr joghurt

1,5 dl tejszín

2 ek. barnacukor 

1 fahéj

A cseresznye azon gyümölcsök közé tartozik, amely szerintem önmagában a legfinomabb, de azért kísérletezünk ezzel-azzal :). Ezen recept legfontosabb kiindulópontja a sötét ruha :). Fél kiló cseresznye kimagozása már súlyos kockázati tényezőket jelent a feketénél világosabb pólókra :). A kimagozás után 35 dekányit a vízzel, a fahéjjal és a barnacukorral felteszek főni. Ha már forr, kap még két percet és le is lehet kapcsolni. Fahéj kiszed, botmixer betesz, botmixer kivesz, fahéj betesz :). Megvárom, amíg kihűlt, ekkor végleg eltávolítom belőle a fahéjat, hozzáöntöm a tejszínt, majd a joghurtot és beleteszem a megmaradt 15 deka cseresznyét. Három személyes adag.

Spárgakrémleves cseresznyével

50 dkg fehér spárga

1 citrom

30 dkg cseresznye

2 ek. cukor

1 ek. vaj

Furcsán hangzik, de gondoltam, a zöldnél is semlegesebb ízű fehér spárgát érdemes feldobni valamivel. A spárgát megpucolom, úgy 3 centis darabokra vagdosom, ráfacsarom a citrom levét, ráreszelem a héját, mehet rá a cukor, a vaj, a csipet só és felöntöm 1 liter vízzel. Amíg felforr és fő, kimagozom a cseresznyéket. Ha puhák a spárgadarabok, akkor jöhet a botmixer. Visszateszem a tűzhelyre és hozzáadom a cseresznyéket. Úgy két percig hagyom, csak hogy az ízek összekeveredjenek és szép rózsaszín legyen a leves, de ne főjjön meg a cseresznye. Hidegen finom, citromos-cseresznyés-spárgás hűsítő ízek. Négy személyes adag.

Cseresznye lassi

In English 

egy marék cseresznye

1,5 dl natúr joghurt

1,5 dl jéghideg víz

2 ek. citromlé

opcionálisan csipet só

Kint a hőség, bent a vébé :), inni kell és néha nem csak sört. A fentieket jól összeturmixoljuk és kapunk egy hűsítő, nem édes italt, ami Dél-Ázsiából származik és nagyon finom. Eredetileg mangóval van, de amúgy is lehet más gyümölccsel is próbálkozni és nem kötelező Dél-Koreának szurkolni közben :). Két személy tévézéséhez :).

Nigel Slatertől (Real Fast Food) olvastam.