|
Fűszeres tőzegáfonya-meggy krémleves
34 dkg tőzegáfonya
No, akkor a karácsonyi levesnél úgy döntöttem, nem is volt olyan rossz elképzelés az a két évvel ezelőtti, úgyhogy idén kitaláltam, milyen is legyen konkrétan. A meggyet önmagában kicsit édesnek és kevésbé testesnek éreztem, ezért kapott tőzegáfonya társítást. Előző nap elkészíthető. A vajon világosbarnára karamellizálom a cukrot, majd rádobálom az áfonyákat, és addig főzöm, amíg el nem kezdenek szétesni. Ekkor mehet mellé a csillagánizs, a fahéj, a meggybefőtt levestül, a bor, a víz és a citromlé, közepes lángon szépen összefőzöm (kb. 10 perc). Botmixerrel krémesre turmixolom, majd leszűröm, hagyom kihűlni. Tálaláskor étcsoki díszeket kapott a tetejére. Négyszemélyes adag.
Harry Potter kedvence - melaszos torta (vizesárokkal)
A tésztához:
A töltelékhez: 2 ek. zsemlemorzsa Harry Potter kedvencét (de nem a Harry Potter tortát, amit állítólag egy leleményes német cukrászda levédetett...) már egy ideje el akartam készíteni. Klasszikus angol édesség a melaszos torta, bár nem melasszal készül, HP ezt falja kétpofára a szülinapján. A kis varázslóinas biztos féltékeny volt, hogy más is próbálkozik, mert hosszú idő óta ez az első elrontott tortám - csak a bűbáj kavarhatott be :). Egyes Talpig Becsületes Férjek azzal a jótanáccsal szolgáltak, hogy fotózzam csak le és írjam azt, hogy direkte ilyennek akartam :)), de felvilágosítottam, hogy a kedves kollégák és kolleginák átveréséhez ettől kicsit több kellene :).
A szirupot összekevertem a citrom héjával és a citromlével, végül technikai okokból hagytam egy napot állni, ami szerintem jót tett neki, mert szépen átitatta az aromája. A tésztához valókat egy kevés hideg vízzel ruganyos tésztává gyúrtam és egy órára fóliába csomagolva a hűtőbe tettem, majd 20 centis fodros szélű tortaformába nyújtottam. Megszórtam a zsemlemorzsával és rákanalaztam a szirupot. Itt jött a hiba: túl kevésnek tűnt a töltelék és túl magasnak a tésztaszegély, nosza, utóbbit szépen lejjebb nyírtam, hogy úgy másfél centivel legyen a szirupréteg felett, három csigát sodortam a feleslegből és rátettem a tetejére. 180 fokra előmelegített sütőbe becsaptam, majd 20 perc múlva fütyörészve visszanéztem. A tészta összement, mint gyapjúpulcsi 90 fokon, a szirup viszont felduzzadt és kiöntött, nesze neked, külföldre szakadtkám a szőke Tiszta tortaformában. Hagytam még 10 percet sülni előírásszerűen, nem meglepő módon a probléma nem orvosolta magát ezen idő alatt sem :), a kis szemét Harry Potter biztosan kárörvendőn kuncogott :). Egyébként nagyon finom, karamellizálódott citromos szirupos kis édesség, Jeffrey Alford és Naomi Duguid: Home Baking c. könyvéből.
Lilahagymás-kukoricás fasírt csípős paradicsomszósszal
A fasírthoz:
A csípős paradicsomszószhoz: minipiták A Zuram gyakran mellém ül, amikor késő este a Masterchefet nézem hétköznapokon. Elbambulja a kajákat, időnként sóhajtozik ("milyen régen ettünk nyársas húst"), amitől a falra mászom :), és néha annyira beakad neki egy-egy kép - bár arra nem figyel, hogy pontosan milyen ételről is van szó :) -, hogy kéri, csináljak valami olyat. Nem érdekes, mi van benne, csak úgy nézzen ki :)). Legutóbb egy indiai kislány húspogácsái tetszettek meg neki, de miután a selejtezők receptjeit nem rakják fel a BBC oldalára, így a saját megoldás maradt. Indiaira most nem vágytam - ez nyilván a marhahúsból ki is derült :) -, de valami egyszerű fűszeresre azért igen. A fasírthoz a hagymát apróra vágom, a többi hozzávalóval együtt alaposan összegyúrom. Elkészítem a szószt: a paradicsomot a belekockázott paprikával felteszem főni. A chiliből a magokat kikapargatom, apróra vágom, hozzáadom a szószhoz a fűszerekkel, citromlével, Worcestershire-szósszal együtt, és úgy húsz perc múlva elkészül. A fasírtokat egy kevés olajon barnára sütöm, szószt kanalazok mellé és minipitát melegítek. Úgy nézett ki; kaptam vállveregetést és dicséretet is :).
Szilveszteri hidegtál
A tartárhoz:
A salátához:
A tojáshoz:
A tormakrémes sonkához: Ukáz jött anyósomnak és nekem is: a Zúr szilveszterre édesanyja szokásos hidegtálját szeretné fogyasztani, s mivel már keletkezett némi földrajzi távolság közöttünk, ő küldje a receptet nekem, de ízibe, én meg alkossam meg, a könnyebbség kedvéért a "de aztán olyan legyen!" kitétel szem előtt tartásával :). Ráment a délutánom, de megcsináltam :). Elsőként a tartár készült el. A két tojássárgájához fokozatosan hozzáadtam az olajat, őszintén szólva nem szoktam cseppecskézni, már az elején evőkanalanként merem hozzá, egy deci után meg öntöm folyamatosan, még sose csapódott ki. Hozzáadom a mustárt, citromlevet, sózom, cukrozom, borsozom, és belekeverem a görög joghurtot (otthon tejfölt), az ízesítést persze egyénileg lehet módosítani. Otthon könnyíti az életet a mirelit franciasaláta, itt megfőztem a borsót, a répát, hozzájuk pakoltam a konzerv kukorciát, belevagdostam az uborkát és az almát (héja nélkül), végül négy evőkanál tartárral összekevertem és üvegtál aljába raktam. Megfőztem a tojásokat keményre, hosszában kettévágtam őket, kiszedtem a sárgájukat, apró lyukú reszelőn lereszeltem, hozzákevertem a két evőkanál tartárt és a petrezselymet, a sárga masszát pedig visszatöltöttem a tojásfehérjékbe. A tojásokat vágott-töltött felükkel lefelé a salátára teszem, majd leöntöm a megmaradt tartárral. A tormakrémes sonkaszeletekhez a vajat megolvasztom, beleszórom a lisztet, rántást készítek belőle, majd fokozatosan felöntöm a tejjel, és addig főzöm, amíg el nem válik az edény falától. Ha kihűlt, hozzáadom a tormakrémet, és megtöltöm vele a sonkatekercseket, amiket részben a tojások köré, részben külön tálkába sorakoztatok. Elvileg az egész cucc olyan négyszemélyes adag, gyakorlatilag a Zurasággal a névsorban ez háromra redukálódik :). De azt mondta, olyan lett :). Boldog új évet kívánok mindenkinek! Anyósom kincsetérő receptje.
Paradicsomos-hagymás töltött padlizsán (imam bayildi)
2 padlizsán 40 dkg konzerv hámozott, darabolt paradicsom 1 közepes vöröshagyma 5 kisebb gerezd fokhagyma 1 dl extra szűz olívaolaj + 1 ek. 1 kk. nádcukor 1 citrom leve kis marék petrezselyem só bors Mondhatnám, hogy 455 éve zárta körül a török sereg az egri várat. Vagy hogy a mohácsi csata 481. évfordulója is nemrég volt. Esetleg emlegethetjük Zrínyit is, aki 441 éve rohant ki a szigetvári várból. Valószínűleg temérdek történelmi esemény évfordulóját lehetne erre az időszakra felhozni (főleg, ha Google barátom segít), igazolandó, hogy miért pont most jutottak eszembe a török ételek, de ezt meghagyom a történészeknek, én meg beismerem, hogy hazafelé menet szakácskönyvet olvasgattam a buszon (régi rossz szokásom), és merő véletlenül egy török vegetáriánus ételen akadt meg a szemem. Imam bayildi, azaz "ájult imám" a neve, s az elnevezés okának két alternatíváját adták meg: vagy azért esett össze a kedves vallási vezető, mert annyira ízlett neki, vagy azért, mert észrevette, hogy az asszony annyi - akkor még méregdrága - olívaolajat használt el hozzá. Csak remélni mertem, hogy az első ok jobban megállja a helyét, és ha már a főfogás török lett, kerestem hozzá azonos származású, megfelelő desszertet is. A paradicsomkonzervet szűrőben lecsöpögtetem, a levét kis edényben felfogom. Először a tölteléket készítem el: az evőkanál olajon megfuttatom a hagymákat, éppen csak amíg üvegesek nem lesznek. Hozzáadom a darabolt fokhagymát, és ha már illata van, lehúzom a tűzről és belekeverem a paradicsomhúst és az apróra vágott petrezselymet, majd sózom és borsozom. A padlizsánokat félbevágom, a szárcsonkot rajtuk hagyom, majd a vágott felükkel felfelé sütőedénybe teszem, és középen bevágom őket. A résbe tömködöm a tölteléket, amennyire csak lehet, a maradék mehet a tetejükre. A felfogott paradicsomlevet elkeverem a cukorral, a citromlével és egy csipetnyi sóval, majd a padlizsánokra kanalazom. Végül meglocsolom őket az olívaolajjal.
Alufóliával lefedve 200 fokra előmelegített sütőben kb. 45 perc alatt puhára sül. Pitával vagy rizzsel lehet tálalni. Kétszemélyes adag. Claudia Roden: Arabesque c. könyve segítségével utaztam.
Gin fizz
1/2 citrom leve 3 ek. gin 1 kk. porcukor szóda Ehhez a XIX. században gyökerező koktélhoz nem kell jég; a citromlevet, a gint és a porcukrot összerázzuk (tökéletesen megfelel erre a célra egy kisebb, tiszta befőttesüveg), magas falú pohárba öntjük, majd felöntjük behűtött szódával. Számos egyszerű variációja van: plusz egy tojásfehérje = Silver Fizz plusz egy tojássárgája = Golden Fizz plusz egy egész tojás = Royal Fizz szóda helyett habzóbor = Diamond Fizz Ha jeget teszünk hozzá és specifikusan "Old Tom Gin"-t használunk, akkor a kapott koktél neve már Tom Collins. Forrás: The bartender's companion to 750 cocktails és a wikipedia.
Citromos bárány rösti burgonyával és paradicsom-paprika salsával
A húshoz: 60 dkg bárányhús 1 dl olívaolaj 4 ek. citromlé 1 kk. őrölt szecsuáni bors
A krumplihoz: 80 dkg krumpli 3 dkg vaj 2 ek. olívaolaj só bors őrölt szecsuáni bors
A salsához: 1 pirospaprika 2 közepes paradicsom 1 kisebb fej lilahagyma 1 pici szárított chilipaprika 3 gyöngyhagyma 1 gerezd fokhagyma 1 ek. citromlé 2 ág oregánó só bors A bárányt bepácolom a citromlé, olaj és szecsuáni bors keverékébe legalább egy órára. A krumplit lereszelem, sózom, borsozom. EGy nagyobb serpenyőben összeolvasztom a vajat és az olajat, majd ha kellőképp forró, tortaszerűen lerakom benne a reszelt krumplit. A lángot közepesre csökkentem, a serpenyőt lefedem és 30 percig hagyom a tűz felett. Ha kész, az alja piros-ropogós lesz, a teteje puha, tányért borítok majd rá és kifordítom.
Amíg sül a krumpli, jöhet a salsa: a hagymákat és az oregánót összedarálom robotgépben, majd hozzáadom a többi hozzávalót és nagyon rövid ideig megforgatom még egyszer, hogy nagyobb darabos maradjon. Úgy fél órát nem árt állnia tálalás előtt. Végül ügyesen időzítve, hogy a krumplival egy időben legyen kész, kisütöm a bárányt: a lecsöpögtetett szeleteket mindkét oldalukon besózom és száraz grillserpenyőben oldalanként négy-öt perc alatt pirosra sütöm. Még salsa receptek a kollegináknál: Chili&Vanilia, kicsi Vú, Morzsóka, Ecet és olaj. A rösti burgonya receptje Linca McCarthy: Linda's Kitchen c. könyvéből, míg a salsa eredetije a The taste of America c. könyvből származik.
Citromos cukkinisaláta
1 közepes cukkini 3 ek. citromlé 2 gerezd fokhagyma 1 kk. reszelt gyömbér 2 kk. kapribogyó 3 kk. fenyőmag só bors Könyvet kölcsön nem adunk - ez kis családi szövetségünk egyik axiómája :), amely mellett sziklaszilárdan kitartva kellőképp idegesítően tudunk ugyemegmondtamozni, amikor mások sóhajtozós listáját hallgatjuk az utóbb megbízhatatlannak bizonyult személyeknek kölcsönadott és azóta is eltűnt könyvekről :). Ritka kivételként, zordabbnál zordabb fenyegetéseket és megtorlásokat kilátásba helyezve rongálódás és/vagy eltűnés esetére, szűk baráti és családi kör tagjai kaphatnak kölcsön, de Házi Könyvtárosom naprakészen tartja fejében a listát úgy az érintett személyekről, mint a kölcsönadás dátumáról, a könyv állapotáról és minden egyébről :). Na ez a helyzet úgy en général. Szakácskönyvek és a kölcsönadás? Muhahaha! Inkább megveszem a másiknak is a könyvet, de kölcsön, na arról szó sem lehet. Akkor kerültem nehéz helyzetbe, amikor lengyel kollegina kérés nélkül hozott nekem két szakácskönyvet, hallván, hogy szeretek főzni, majd nem sokkal később megkérdezte, hogy tudnék-e neki vegetáriánus könyveket kölcsönözni. Áááááááááááááááá! A tépelődés végén győzött az udvariasság, végtére is aki nekem szakácskönyvet hoz, az rossz ember nem lehet, és óvatos megfontolások után kapott kettőt (amikről tudtam, hogy szükség esetén be tudom őket szerezni ismét :) ). Rendben visszahozta őket, úgyhogy azóta ő A Kivétel a szabály alól. És hálásnak is bizonyult, a kölcsönkapott könyvből meglepett egyik nap ebédre ezzel a salátával, amit most én is kipróbáltam. A cukkini valahogy mindig sülve vagy főve kerül az asztalra, az ember ritkán esik neki nyersen. De itt ez lesz a helyzet. Lereszeltem, majd elkészítettem az öntetet: a fokhagymákat áttörtem, hozzáreszeltem a gyömbért, ráöntöttem a citromlevet, a kapribogyókat és a fenyőmagokat, összekevertem és a reszelt cukkinihez kevertem. Óvatos sózás, borsozás után nem árt azonnal megenni, mielőtt levet ereszt. Két személyes adag. Linda McCartney: Linda's Kitchen receptje.
Gyümölcsös túrótorta
50 dkg túró 12 dkg porcukor 2 dl tejszín 2 dl natúr joghurt 1 dl tej 6 lap zselatin 3 ek. citromlé 15 dkg amaretti 17 dkg feketeszeder 17 dkg málna 15 dkg ribizli csokidíszek Bizonyos recepteket nagyon egy emberhez kötök. A raguleves és a túrótorta egyértelműen moes nevéhez és még inkább konyhai tevékenységéhez kötődik. Amikor ünnepi kaját ígértem, elég hamar eszembe jutott, hogy már nagyon régen alkottam túrótortát, s miután egy kiló túró foglalja a helyet a fagyasztóban, ideje egy részét felhasználni.
A túrót áttöröm, hozzákeverem a joghurtot, a porcukrot és a citromlevet. A tejszínből habot verek. A tejet forrásig hevítem, majd hozzáadom az előzőleg hideg vízben puhulásig áztatott zselatinlapokat, amíg szépen el nem olvadnak. Ha langyosra hűlt, a túróhoz keverem a tejszínhabbal együtt. A 24 centi átmérőjű kapcsos tortaforma alját kirakom az amarettikkel, majd rásimítom a fele túrókrémet. Lerakom a málnát és a szedret, majd jöhet a második réteg túró. A tetejére csokidíszek és random mód elszórt ribizliszemek kerülnek, ezeket érdemes csak tálalás előtt feltenni. Elég hamar összeáll, szerintem másfél óra után már rendben volt. Moes receptjét turbóztam.
Mozzarellás-pisztácia pestós kosárkák
12 IKEA kosárka 12 mini mozzarella 12 kk. pisztácia pestó (hiányában hagyományos) 3 szelet vékonyka bacon 1 nagy paradicsom 1 ek. olaj 1 kk. citromlé só bors Egészen kollégistának érzem magam két napja - későn esek haza, nincs időm bevásárolni, kaja semmi, kong a hűtő, viszont sör meg bor még van :) (hála az én Drágaságomnak, aki az olyan alapvető túlélőegységeket, mint az alkoholkészlet és a kedvenc fagyim, jó érzékkel biztosította távollétére). Ma reggel szinte könnybe lábadt szemmel konstatáltam, hogy a tegnapi dátumú tej még jó, reggelire pedig egy szem alma jutott, ami azért a szokásos gyümölcsadaghoz képest is karcsú. Éreztem, hogy ez a mélypont, el kell innen rugaszkodni, de túl nagy ugrásra a mai nap sem teremtett lehetőséget, megint viszonylag későn értem haza, viszont még sikerült elcsípni a boltot nyitott állapotjában. Úgyhogy a szokásos életmentő kosárkáimhoz folyamodtam, egyedül úgyis praktikusak. Az olajon az apróra vágott bacont egy percig sütöm, majd hozzáadom a szintén apróra vágott paradicsomot. Kapnak együtt vagy két percet, rájuk öntöm a citromlevet, sózom, borsozom, lekapcsolom. A kosárkák aljába töltöm, kanalazok rá némi pestót és mozzarellát nyomok a tetejükbe. Viszonylag gyorsan kell enni, mert hamar eláztatja a szaftja a kosárkákat, viszont lecsöpögtetni emberiség ellen való vétek lenne :). Egy személyes szalmaözvegy vacsora.
Grillezett lazac paradicsommal és kókusztejes szósszal
30 dkg lazacfilé 2 nagy paradicsom kínai borskeverék (só, bors, szecsuáni bors keverékének saccolom)
A szószhoz: 2 dl kókusztej 1 kk. szójaszósz 1 kk. citromlé 1 kk. reszelt gyömbér 1 gerezd fokhagyma 1 ek. szárított zsálya só Elsőként a szószt készítem el: a kókusztejet felforralom, beleöntöm a szójaszószt, a citromlevet, hozzáadom a reszelt gyömbért, az áttört fokhagymát és a zsályát, sózom, majd lassú tűzön addig főzöm, amíg felére nem csökken a mennyisége. A lazacot a csupasz oldalával felfelé megkenem olvasztott vajjal és megszórom a - szintén kicsi Vútól kapott - kínai borsos őrleménnyel, amit én só, bors és szecsuáni bors keverékeként határoznék meg. Grill alatt egy percet tölt, majd megfordítom, szintén megkenem olvasztott vajjal, megy rá a borskeverék és grill alá kerül megint, most 5 percre. Közben a grillserpenyőt megkenem olvasztott vajjal és a karikázott paradicsomokat mindkét oldalukon enyhe barnulásig sütöm. Egy személyes adag.
Citromos-kefíres bárányragu
40 dkg bárányhús 1,7 dl kefír 1 citrom héja 1 ek. citromlé 1 ek. citromfüves olaj 1 dl olívaolaj 1 kk. szecsuáni bors 10 dkg dió citromfű só Nyár, meleg, hőségrekord - a harminc fokok ellenére gondolom sokakat kiver a hideg, ha a főzésre gondolnak. Márpedig a férfi egységeket huzamosabb ideig hús nélkül hagyni nyáron sem lehet, úgyhogy a gyors és a viszonylag rövid ideig tartó hőben aszalódást igénylő receptek élveznek előnyt. Az olajat, a citromfüves olajat (ez valami ausztrál márka, egy zsákbamacska csomagból származik, nem kell eget-földet megmozgatni érte, helyette egy kis citromfüvet lehet belevágni), a citrom reszelt héját, citromlevet és az olívaolajat összekeverem, a vékony csíkokra vágott bárányhúst beleforgatom és legalább félórán át hagyom pácolódni. A kicsi Vútól kapott, illatos szecsuáni borsot forró, száraz serpenyőben pár percig megpirítom, majd ha kihűlt, megőrlöm. A serpenyőt még egyszer felforrósítom, a bárányt pácostul beleöntöm, és úgy 10-12 percig sütöm. Megsózom, hozzáadom az őrölt szecsuáni borsot, a nagyobb darabokra aprított diót, és végül a kefírt. Utóbbi nálam lengyel termék, meglehetősen híg állagú, úgyhogy az otthoni kefírt érdemes vízzel hígítani, amíg olyan nem lesz, mint az ivójoghurt. Kap még 10 percet a serpenyőben az egész, a báránynak ekkorra puhának kell lennie és a szósznak besűrűsödnie. Én köret helyett csak török pitát adtam hozzá, ami az új-zélandi bárányhús, a szecsuáni bors, a magyar dió, a lengyel kefír és az ausztrál olaj után megadta a végső pofont az étel nemzetköziségének, de ha egyszer finom, akkor finom, elkönyveljük fúziós konyhának és kész :). A tetejére mehet egy kis citromfű és pár szem dió tálalásnál. Két személyes adag.
Fagyis szederkrémleves
60 dkg feketeszeder 5 ek. nádcukor 3 ek. citromlé 1 csillagánizs 1 l víz kb. 20 dkg vaníliafagyi (de inkább több :) ) Az ember lánya szereti magát hájjal kenegettetni, főleg a végfogyasztó által :). Mr. Haspók visszajelzési kifejezéstára az alábbiakból áll: a) "nem elég sós" (anyósom sósabban főz nálam), b) "nem rossz", c) "finom" (extrém eset), d) "mmrgmrmgmmrg" (kaja közben, bólogatással megspékelve). Időnként a józan ész minden sugallata ellenére megpróbálok belőle kicsit többet kipréselni (örök női hiba :) ), mire is két standard válasz van: a) "mondtam már, hogy nem rossz/finom", b) "ha nem jó, úgyis megmondom". Ehhez képest súlyos légköri zavarokra gyanakodtam, és áttettem a kagylót a másik fülemhez ma, amikor a telefonba kifejezetten áhítattal a hangjában azt susogta: "szederlevest főztél... nem is mondtad...". Hát gyümölcslevest kért, mi ebben az extra? De ez hagyján, még folytatta is, ráadásul még mindig ihletett hangon! "Minden tökéletes volt, az állaga, a színe, az íze... Olyan nehéz volt csak egy tányérral enni, de akartam hagyni holnapra is." És szinte hallottam, ahogy csöpög a nyála. Ezen a ponton ellenőriztem a hívott számot a kijelzőn :)). Ezek szerint ez életem eddigi gasztronómiai főműve :), bár a csúcsról ugye csak lefele vezet az út :). És annyira egyszerű, hogy szinte ciki. A szederből 45 dekát a liter vízzel, cukorral, citromlével és a csillagánizssal felforralok és hagyom addig bugyborékolni, amíg a szeder meg nem puhul (kb. 10 perc). Hagyom 10 percig hűlni, a csillagánizst kihalászom belőle, majd botmixerrel krémesre turmixolom a levest. Jön a barbatrükk: hozzáadok két istenes adag kanál fagyit, de tényleg mindenhol lógott a fémkanálból a cucc, szemre úgy 20 dekára saccolnám, és ezzel is elturmixolom, majd beleteszem a maradék 15 dkg szedret. Ha kihűlt, mehet a hűtőbe, tálalásnál elbír még némi vaníliafagyit. Ennyi. Három személyes adag. Utóirat: miután ennyire megdicsérte, vacsorára ettem belőle egy kicsit. Hazatért a Zuraság, s lőn hét törpére hajazó inspekció: "Ettél a levesemből?!?!" :) Lássuk be, nehéz lett volna az egerekre fogni :). De végül - mert nem irigy ő, nem, nem - megnyugtatott, hogy egyébként minden másból ehetek :))).
Babfasírt chilis paprikaszósszal
A babfasírthoz: 400 g konzerv vesebab 3 ek. víz 1 kis vöröshagyma 1 pici tojás 4 ek. liszt 1/2 kk. apróra vágott szárított chilipaprika 1/2 kk. szódabikarbóna olaj
A chilis paprikaszószhoz: 1 nagy kaliforniai pirospaprika 1 kis friss chilipaprika 1 gerezd fokhagyma 2 ek. citromlé só A babot lecsöpögtetem és vízzel robotgépben krémesre turmixolom. Hozzáadom az összes többi hozzávalót az olaj kivételével, sűrű tésztát kapok. A pirospaprikát forró vízben 8-10 percig főzöm, kissé lehűtöm, majd kicsumázom, nagyobb darabokra vágom, az erétől és magjától szintén megtisztított chilipaprikával, a darabokra vágott fokhagymával, a citromlével és egy kevés sóval ezt is szépen összeturmixolom. Olajat hevítek és a babfasírtokat púpozott kiskanálnyi adagokban oldalanként 2-3 perc alatt kisütöm (nekem húsz darab lett), majd a paprikaszósszal tálalom. Kétszemélyes adag. Celia Brooks Brown: World vegetarian classics c. könyvéből módosítgattam a recepten.
Lazac whiskys-tejszínes szószban
30 dkg lazacfilé 1 dl tejszín 2 ek. +1 kk. whisky 1 kk. citromlé 3 dkg vaj kis marék kakukkfű só bors A vajat serpenyőben megolvasztom, ha habos, akkor oldalanként kb. 1 perc alatt megsütöm benne a sózott, borsozott, kakukkfűvel megszórt lazacszeleteket. A második oldalnál jön a barbatrükk :), egyik kézbe a whisky fog, a másikba egy legalább húsz centis fapálcika, aminek a végét meggyújtottam. Whiskyből kb. 2 evőkanálnyit serpenyőbe öntöttem, a minifáklyával azonnal lángra lobbantottam. Olyan távol kell tőle állni, amennyire csak lehet, és semmilyen gyúlékony cucc ne legyen a környéken, a láng nálam úgy harminc centi magasra csapott fel. Ha kialudt (pár másodperc), a halszeleteket kiemelem a serpenyőből, fólia alá teszem, és helyükbe öntöm a tejszínt. Hagyom felforrni és egy kicsit besűrűsödni, a végén egy kiskanál whiskyt és egy kiskanál citromlevet keverek hozzá lekapcsolás előtt. A lazacokat nyakonöntöm a szósszal és már lehet is tálalni. Halevő csak kenyeret kért hozzá. Egyszemélyes adag. Kate Whiteman: The new fish cooking encyclopedia
Epres daiquiri
6 ek rum 3 ek. citromlé 2 kk. eperlikőr 1 kk. porcukor 2 szem eper A fentieket egy kis maréknyi zúzott jéggel jól összerázzuk és készen is van. Két személyes adag. A receptet a The bartender's guide-ból szelídítettem.
Retektzatziki és szalonnás csirkemellek
A retektzazikihez: 1 nagy csomag retek 3 gerezd fokhagyma 2 dl görög joghurt só
A csirkemellekhez: 60 dkg (három) csirkemell 9 szelet szalonna 2 ek. olaj 2 ek. citromlé 1 ek. őrölt római kömény 1 ek. szárított oregánó bors A csirkéhez a fűszereket, az olajat és a citromlevet összekeverjük és a három csíkra vágott csirkemelleket a páccal jól beborítjuk, legalább egy órára. Ezután mindegyik csíkra egy szelet szalonnát tekerünk és mehet az összes a 200 fokra előmelegített sütőbe úgy 40 percre. A retket lereszeljük, lehetőleg a körmünk és az ujjbegyünk nélkül :), szűrőbe pakoljuk, besózzuk, félórát állni hagyjuk. Utána jól kinyomkodjuk, mehet hozzá az áttört fokhagyma és a joghurt. Két személyes adag, férfiembernek főzünk mellé rizst is. A retektzatziki Bereznay Tamás ötlete.
VKF! III. - 1) Mini cheesecake; 2) Sonkával, tormakrémmel töltött sajtkosárkák
Nos, az a kitétel, hogy a húsvét nem a kedvenc ünnepem, messze nem fejezi ki teljes mélységükben érzelmeimet :). Maradjunk annyiban, hogy a majdnem két évtizeden keresztül elszenvedett x>15 számú locsoló, és az úgy tíz évvel ezelőtt átélt Feri bácsi-féle hajnali hétórás locsolásos ébresztő traumatikus utóhatásaként kevés dolog tehet boldogabbá ezen időszakban, mint az a biztos tudat, hogy a húsvét hétfőt az autópályán töltöm :). A húsvétot mindig vendégként éltem meg szeretett rokonaim körében, sosem kellett nekem készülnöm kajával. Mindazonáltal a harmadik forduló témája elevenembe talált, mert a változatos falatkákkal legalább akkora barátok vagyunk, mint a Guglival :). A Zurammal mindketten szeretjük a könnyű vagy nem anyira könnyű kis csipegetnivalókat, uzsonnára, vacsorára, ünnepre. Pont a kedves vendégeknek meglehetősen ritkán jut belőlük :), mert amikor nálunk vannak, az egésznapos kirándulások után többnyire egy tál laktató melegételt van időm/energiám összeütni, szóval leginkább kettőnket kényeztetem a parti nyim-nyammal. Hosszasan töprengtem, hogy édes vagy sós legyen a pályamű, végül vállat vontam és úgy döntöttem: mindkettő :). 1) Mini cheesecake Nigellát felütni és a megfelelő receptet megtalálni egy pillanat műve volt :).
12 dkg vaj 25 dkg keksz 20 dkg natúr krémsajt 5 dkg porcukor 1 nagy tojás 2 ek. tejföl fél kk. vaníliakivonat 2 kk. citromlé díszítésnek csoki, cukordara A vajat mikróban megolvasztom, a kekszet ledarálom, majd a kettőt összedolgozom. Most jön az idegek és az ujjak játéka: két mini muffinsütőt a vajas morzsával ki kell bélelni lyukanként, alul és oldalt végig feltapasztva, egyenletesen. Nigella azt mondja, ezen a ponton kell befogni a kölyköket a munkába, tapasztgassanak ők. Ilyen tartozék hiányában (de azért megnézném, hogy melyik kis maki szöszöl el ennyi ideig ezzel) magad, úrnőm, csak jelezném, hogy kábé egy órás tevékenység volt, amíg ezzel a fázissal végeztem. A két sütőn túl még három, kb. 8 centis átmérőjű formába is jutott, mindet betettem a hűtőbe egy órára. Elkészítem a tölteléket: a krémsajtot felverem, majd hozzáadom a porcukrot, a tojást, a tejfölt, a vaníliakivonatot, a citromlevet. A krémet a kis formákba töltöm addig, hogy a keksz-szélek teteje még kilátszódjon. 190 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 percig sütöm, amíg a töltelék meg nem szilárdul (a nagyobb formáknak több idő kell). Ha kihűltek, két órára visszamennek a hűtőbe, utána simán kicsusszannak a formákból. A tetejükre én ropogós mini csokikarikákat tettem, de lehet rá csokidarát, színes cukrot, vagy simán csak csokidarabokat is helyezni. Semmi perc alatt elfogy, és nem vihettem belőle mindhárom kiválasztott kolléganőmnek, csak kettőnek, mert Egyesek úgy érezték, súlyosan károsítaná őket az a kieső pár darab :)). Nigella: How to be a Domestic Goddess az istennői forrás.
2) Sonkával, tormakrémmel töltött sajtkosárkák A sós pedig határozottan a húsvéti tematikához igazodik. Azt elég hamar eldöntöttem, hogy anyósom díjnyertes tormakrémét alkalmazni szeretném, aztán fokozatosan kialakult hozzá a hogyan is.
10 dkg sonka (6 nagyobb szelet) retek A tormakrémhez: 5 dkg vaj 5 dkg liszt 1 dl tej 3 púpozott kk. reszelt torma só bors A reszelt sajtot kb. 7-8 centis körlapokban sütőpapírral bélelt tepsibe rakom (20 dekából 2x6 lesz, két adagban sül ki), 180 fokon kb. 10 perc alatt bugyborékoló csipkeszerűre sülnek, de még teljesen lágyak lesznek. Ahogy kikapom őket a sütőből, kb. 15 másodperc múlva szedőlapát segítségével átrakom őket fejreállított röviditalos poharakra, amik alá célszerű papírtörlőt tenni, mert végig fog folyni rajtuk a sajtból kiolvadt zsír. Elég gyorsnak kell lenni, mert hamar megszilárdulnak. Amíg teljesen kihűlnek, megcsinálom a krémet. A vajat lassú tűzön felolvasztom, beleszórom a lisztet, eldolgozom, majd lehúzom a tűzről, hozzáöntöm a tejet, elkeverem, visszakerül a gázra és addig keverem, amíg el nem válik az edénytől. Gáz lekapcs, ha kihűlt a massza, mehet bele só, bors és a torma. A sonkaszeletekből kicsivel kisebb köröket vágok ki, mint a kosárkák belseje, kibélelem őket, belenyomom habnyomóval a krémet, a tetejükbe pedig egy kis darab retket nyomok. Majd hosszasan könyörgök a Zuramnak, hogy ne falja fel egyben mind a 12 darabot. Sikertelenül :). A tormakrém anyósom isteni receptje.
Karibizli
1 dl frissen facsart mandarinlé 1 ek. citromlé 2 ek. rum 3 ek. créme de cassis 1 jégkocka Fentieket jól összekeverjük, a mandarinlét érdemes a nagyobb típusúból facsarni és nem kis mini darabokkal tökölni. Egy személyes adag. The bartender's guide-ból módosítottam.
Ropogós sonka avokádóval és forró paradicsomos öntettel
4 szelet pármai sonka 1 avokádó 4 koktélparadicsom 1 ek. citromlé 2 ek. olaj kevés bazsalikom nagy maréknyi rukkola bors A paradicsomokat négybe vágom, a bazsalikomot összetépkedem. A rukkolát a tányérba púpozom és rávagdosom a megpucolt avokádót. És jön a gyorsasági gyakorlat: az olajat serpenyőben felhevítem, a sonkaszeleteket oldalanként egy perc alatt megsütöm, kiszedem a salátára, a helyére szórom a paradicsomot és a bazsalikomot, ráöntöm a citromlevet, harminc másodpercig összeforgatom, majd rászedem a salátára. Borsot őrlök a tetejére. Egy személyes adag. GoodFood 101 friss saláta.
|