|
Sült cékla és hagyma
80 dkg cékla Nem túl gyakori vendég nálunk a boltokban a cékla, és mivel annyira én sem rajongok érte, általában nem is szoktam hiányolni. A céklával való viszonyomon jelentős javított a tavaly karácsony környékén a Padlás és Mosókonyha lakásétteremben töltött baráti vacsora, amikor is előételnek isteni finom sült céklát és hagymát kaptunk, friss házi kenyérrel (amiből nem győztünk repetát kérni a tunkoláshoz). Úgyhogy ennek emléke ködlött fel bennem, és gyorsan vettem, majd a Mosónőktől akkor kapott egymondatos tömör leírás alapján próbáltam rekonstruálni a receptet, lusta voltam a részletek iránt érdeklődő e-mailt írni :). A céklákat (gumikesztyűben) meghámozom, kockákra vágom, a hagymát hasonlóképp, és egy tepsibe szórom. Meglocsolom az olívaolajjal és a balzsamecettel, majd ment a 200 fokra előmelegített sütőbe, fólia alatt. Rendszeresen megforgatva 2 órán át sütöttem. Kenyér nem készült mellé, friss bolti bagettel ettük. Legközelebb fele-fele arányban lesz a hagymával, de most csak ennyi volt itthon. A Mosónőktől tanultam :).
Céklás farfalle
2 tojás 22 dkg liszt 2 ek. céklalé Ó, igen, éppen ideje volt már kipróbálni az új tésztagépemet. Anyósomtól azt a tanácsot kaptam mellé, hogy tízszer tekerjek át rajta mindenféle tésztát, akkor lesz jó. A hozzávalókat összegyúrom és két részletben tízszer áthajtom a gépen. Csíkokra vágom, majd raviolivágóval - amiért egy teljes napot kajtattam a városban, nem akartam elhinni, hogy minden szakboltban hiánycikk - csinos kis téglalapokra vágom a csíkokat. Középen összecsippentem őket a csokornyakkendő-formáért. Egy napot száradnak a tálcán, az elején időnként megfordítom őket, hogy mindkét oldaluk jól ki tudjon száradni. Friss felhasználásnál Jamie szerint nagyon hamar kifőnek, 3-4 perc alatt. Én egyelőre elrakom őket, aztán majd kitalálok hozzájuk valami szószt. Jamie Oliver: A pucér szakács c. könyvéből néztem már ki a friss tésztákat régóta.
Céklás-lazacos mártogatós
10 dkg konzerv lazac 2 ek. konzerv cékla 1 ek. majonéz 5 ek. natúr joghurt csipet só chips A hozzávalókat - értelemszerűen a chips kivételével :) - jól összeturmixoljuk, a Zurunk kezébe nyomjuk egy tekintélyes marék chips társaságában, elengedjük a fülünk mellett a színre tett megjegyzéseket és fintorokat :). Két személyes adag.
|