|
"Magyaros" pizza
A tésztához:
A paradicsomszószhoz:
A feltéthez: Az én pasimnak a pizza legyen "magyaros" = kolbász és/vagy szalonna és/vagy hagyma feltét, de lehetőleg mindhárom egyszerre :). Már nagyon régen nem csináltam pizzát, nincs bevált tésztareceptem, szerintem utoljára tán Jamie Olivert követtem, most Tessa Kiros könyvét kaptam elő. Sajnos még mindig nem volt friss élesztő (azóta már került), porral meg nem az igazi ez a recept se, még kísérletezek majd. A tésztához valókat összegyúrom, hagyom duplájára kelni (de ez nem nagyon akart), majd rusztikus, kb. 28 cm átmérőjű kerek lepényt formázok belőle, és szintén hagyom egy kicsit kelni. A kelesztés alatt a paradicsommártáshoz az áttört fokhagymát az olajon megfuttatom, ha illatos, mehet hozzá a paradicsom, só, bors, hagyom úgy 15 percet rotyogni, majd beleszórom a bazsalikomleveleket, kap még egy percet és készen is van. A fele mennyiséget használom egy pizzára, a másik felét kihűlés után bevágom a mélyhűtőbe. A mártással megkenem a tésztalapot, rákarikázom a chorizót (nesze neked magyaros :) ), a hagymát, csipkedek rá bazsalikomleveleket, majd hosszas könyörgéssel lebeszélem az én drágámat a szalonnáról, és 200 fokra előmelegített sütőbe teszem 15 percre. Ha lement ez az idő, ráteszem a felkockázott mozzarellát, és annyi időre teszem vissza, amíg a sajt megolvad. Kétszemélyes adag. Tessa Kiros: Twelve receptje alapján.
Melanzane alla parmigiana
2 padlizsán Szeretjük ezt a paradicsomos-sajtos-padlizsános olasz finomságot, sokszor csinálom, csak eddig még mindig úgy alakult, hogy nem készült fotó róla. Nem tűnk soknak, de nagyon laktató a kétféle sajt miatt, több embernek natúr pulykamellet sütöttem mellé. A padlizsánt vékony karikákra vágom, besózom, hagyom félórát állni, letörölgetem, liszttel megszórom, majd olajon aranybarnára kisütöm (ezt a feladatot ebben a körben anyósom végezte el helyettem, nagyon hálás voltam érte). Két evőkanál olívaolajon az apróra vágott fokhagymát megfuttatom, majd hozzáöntöm a paradicsomkonzervet, beletépkedem a bazsalikom felét, sózom, borsozom és mártássá főzöm (kb. 15 perc). A tepsibe szétkenek vagy két evőkanálnyit belőle, leteszek egy réteg padlizsánt, rákanalazom a fele paradicsommártást, a megmaradt bazsalikomot, megszórom a parmezán felével, majd megint egy réteg padlizsán, paradicsommártás, mozzarellaszeletek és a parmezán fele a tetejére. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percet üdül, amíg a sajt a tetején aranybarnára nem pirul. Tessa Kiros receptje a Twelve-ből.
Minestrone verde pestóval
A minestronéhoz:
A pestóhoz: A pasim viszonya a szakácskönyvekhez leginkább a helyhiány miatti morgásra szokott korlátozódni, illetve néha felcsillan a szeme egy-egy képre, de az meg teljesen független attól, hogy miben van. Érdekes módon Giorgio Locatelli Made In Italy c. könyvét már jóideje érdeklődve kerülgeti a könyvesboltokban, míg végül most megkaptam ajándékba. Cserébe rögtön megcsináltam az első szemfelcsillantós levest belőle. Az olajat felforrósítom és rádobálom az apróra vágott sárga- és fehérrépát. Pár perc múlva követi őket a darabokra vágott karalábé, majd újabb pár perc múlva fokozatosan a cukkini, az újhagyma és a cukorborsó, minden kör zöldséggel pedig sózom is őket. Felöntöm a zöldséglevessel, beleteszem a meghámozott egész krumplit és addig főzöm, amíg puha nem lesz minden. Ekkor a krumplit kihalászom, villával apróra töröm és visszakeverem a levesbe, végül beleteszem az előzőleg forró vízbe mártott és meghámozott koktélparadicsomokat. A pestóhoz valókat robotgéppel összedolgozom és tálaláskor a levesbe lehet pöttyözni a krémes zöld mártást. Szem csillant, leves elfogyott :). Hatszemélyes adag. Nagyjából Giorgio Locatelli: Made In Italy c. szakácskönyvéből alkottam.
Pomodori in agrodolce
50 dkg koktélparadicsom No, visszatérek lassan a fedélzetre :). Ez a recept már vagy két hete kering a fejemben, amióta megláttam, azóta el akarom készíteni, mert nagyon gusztának látszik és pofonegyszerű. Az agrodolce egy olasz édes-savanyú eltevési mód, nem csak paradicsomhoz, hanem hagymához, paprikához és gondolom más zöldségekhez is izgalmas lehet, és persze a fűszerezéssel is lehet kísérletezni. A balzsameceteket, vizet, cukrot, sót, és borsot összeöntöm, felforralom, majd csökkentve a lángot beleteszem a koktélparadicsomokat, hagyom öt percig főni. A paradicsomokat a bazsalikomlevelekkel rétegezve üvegekbe teszem, majd felöntöm az ecetes lével. Állítólag hűtőben egy hónapig eláll. Előételként lehet enni mondjuk bruschettával, vagy savanyúságként. Két, kb. 3-4 dl-es üveghez elég. Appetito 2008/4 számának receptje. ![]()
Paradicsomos vajmártásos lazac tört krumplival
2x25 dkg bőrös lazacfilé
A krumplihoz:
A paradicsomos vajmártáshoz: A Gordon Ramsay-recepteket általában a pihentebb hétvégi napokra tartogatom. Többségükben technikás, sok hozzávalós, időigényes, több tűzhelylapon párhuzamos zsonglőrködést igénylő ételek ezek, amik a végeredmény tekintetében nagyon-nagyon ritkán okoznak csalódást. A Makes it easy c. szakácskönyvet azzal a céllal hozta össze, hogy kevesebb alapanyaggal és kevésbé időigényesen is remek receptekkel lehessen kényeztetni a családtagokat, vendégeket, mindazonáltal ezeket is célszerű hétvégére időzíteni. Sós vízben megfőzöm a felkockázott krumplikat, egy másik edényben egy percre forró vízbe dobom a kétcentis darabokra vágott újhagymákat. A krumplit villával durván összetöröm, hozzáöntöm az olívaolajat, a balzsamecetet, belekeverem az újhagymát, szükség esetén még megsózom. A vajmártáshoz az evőkanál olívaolajat felforrósítom, beledobom a negyedelt paradicsomokat, alacsony lángon 10 percig főzöm őket. Robotgépben pürésítem a borecettel és a cukorral, majd átpasszírozom vissza az edénybe. Hozzáöntöm a tejszínt és pár percig alacsony lángon főzöm tovább, majd a végén belekeverem a felkockázott vajat és az apróra vágott bazsalikomot, és melegen tartom. A lazacszeleteket 2 ek. olívaolajon megsütöm, először a bőrös felükön 4 percig, vagy amíg a bőr ropogós nem lesz, majd megfordítva még egy percig. Egy másik, a maradék evőkanál olívaolajjal kikent, felforrósított serpenyőbe teszem a felezett koktélparadicsomokat egy-két percre, amíg a vágott felületük meg nem pirul. Tálaláskor krumplira teszem a lazacot, leöntöm a paradicsomos vajmártással, és mellé teszem a grillezett koktélparadicsomokat. Kétszemélyes adag. Gordon Ramsay receptjét variáltam kicsit.
Bazsalikomos málnaturmix
30 dkg mirelit málna Több napra érkezett vendégek mellett nehéz főzni, főleg, ha elkísérjük őket a városnézésekre és este fáradtan rogyunk le. Ilyenkor általában az a megoldás, hogy vagy ebédre vagy vacsorára étteremben oldjuk meg a meleg kaját, a hűtőt meg alaposan televásároljuk mindenféle hideg finomsággal. Aztán néha marad egy kis idő és energia valami apróság összedobására - így született meg ez a kis desszert is. Erika a Banánkrém Szülőanyja megtisztelő cím birtokosa, és szereti a málnát. Miután a friss változata még elég savanyú volt, maradtunk a mélyhűtöttnél. A bazsalikom hirtelen felindulásból jött, már bőszen turmixoltam, amikor ránéztem barátnémra, és megkérdeztem, hogy tegyünk-e bele bazsalikomot. Számos sok kérdőjel tornyosult arcán, igazából nem tudtam rá racionális magyarázatot adni, de úgy éreztem, izgalmas lenne. Aztán rábólintott: "vaduljunk". Óvatos duhaj módjára nem tettem bele sokat, ennyi pont elég ahhoz, hogy izgalmas háttéraromát adjon a turmixnak és ne csak egy legyen a szokásos gyümölcsös változatok közül. Az elkészítési módot azt hiszem nem nagyon kell cifrázni: mindent egybeönteni-kanalazni és a turmixgépre/botmixerre bízni a munkát. Sűrű, krémes állagú, hideg turmixot kapunk végeredménynek.
Padlizsános fusilli
A szószhoz:
30 dkg padlizsán A napsütés és a bősz plusz fokok nyárias hangulatú ételre sarkalltak. Tudom, hogy nem most van a padlizsánszezon, de találtam pár szép darabot a boltban és nem bírtam ellenállni. A padlizsánt kisebb cikkelyekre vágom és alaposan besózom, hagyom állni legalább 30 percet szűrőben, majd letörölgetem. A szószhoz az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáadom a konzerv paradicsomot levestül, a dobozt egy evőkanál vörösborral kiöblítem és a lábasba öntöm. Hozzáadom a kicsit aprított kapribogyókat, sózom, borsozom és 20 percig hagyom csendesen rotyogni. A padlizsáncikkelyeket két ek. olajon pirosra sütöm. A tésztát kifőzöm, a felforrósított paradicsomszószba forgatom (nem fog cuppogni a szószban, csak szépen bevonja), tányérokra szedem, elosztom a tetejükön a padlizsándarabokat, megszórom parmezánnal és bazsalikomot tépkedek rájuk. Kétszemélyes adag. Forrás: Italian ingredients cookbook
Mini mozzarellás cukkinicsónakok
1 közepes cukkini 12 mini mozzarellagolyó 12 szelet vékony szalonna 1 ek. olívaolaj
A paradicsomszószhoz: 1 dl paradicsomszósz 2 ek. balzsamecet 0,5 dl vörösbor 0,5 dl víz kis marék bazsalilom só A cukkinit kettévágom, és a két részt hat-hat csíkra vágom hosszában. Grillserpenyőt megkenek egy pici olajjal és oldalanként három-négy perc alatt megsütöm rajta a cukkiniszeleteket. a mozzarellagolyókat körbetekerem a szalonnacsíkokkal, a cukkiniszeletek közepére teszem, és koktélpálcikával a csücsköknél áttűzöm úgy, hogy középen a mozzarellagolyón is átmenjen a pálcika, így helyes kis csónakokat kapok. A paradicsomszószhoz valókat összekeverem és közepes lángon úgy tíz perc alatt sűrűre forralom. 200 fokra előmelegített grill alá teszem a csónakokat öt percre, hogy megpiruljon a szalonna és megolvadjon a mozzarella benne. Tálalásnál a tányérra kanalazom a paradicsomszószt (ez lesz a Vörös-tenger :) ), és ráteszem a meleg csónakokat. Kétszemélyes adag.
Gnocchi pikáns paradicsomszósszal
A paradicsomszószhoz: 2x40 dkg konzerv paradicsom 2 kisebb vöröshagyma 4 gerezd fokhagyma 2 ek. olívaolaj 4 ág kakukkfű 1 kisebb chilipaprika 2+2 ek. fehérbor só bors
A gnocchihoz: 1 kg krumpli 2 tojássárgája 20 dkg liszt 1,5 l víz + 1 leveskocka tengeri só Grana Padano bazsalikom A krumplikat megpucolom, felkockázom és felteszem főni. Közben elkészítem a paradicsomszószt: az olajon megfuttatom az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymákat. Pár perc múlva hozzáadom a konzerv paradicsomokat, a dobozokat 2-2 ek. fehérborral "kiöblítem" és ezt a levet is hozzáadom. Mehet bele a feldarabolt chili és a szétmorzsolt kakukkfű, só, bors és így rotyog közepes lángon 45 percig. A krumplikat leszűröm, megvárom, hogy kicsit hűljenek, majd összetöröm, hozzáteszem a tojássárgákat és a lisztet, tengeri sót, tésztát gyúrok belőle, kb. egy centi vastag csíkokat hengergetek, amiket kb. 2 centis szakaszokban feldarabolok és villa hátával csíkokat nyomok beléjük. 1,5 l vizet egy leveskockával felteszek főni, ha zubog, úgy 15-18 darabjával kifőzöm a gnocchikat. Ha feljöttek a felszínre, kapnak még egy percet és kimerem őket egy tálba. Tálalásnál a paradicsomszószra mehetnek, melléjük pár levél bazsalikom, reszelt Grana Padano. Három személyes adag, a szószt az összetevők harmadával megnövelném, szerintem úgy lenne elég hozzá. Forrás: Buonissimo!
Sajtban sült olaszos tojás
2 tojás 1 szelet bacon 1 paradicsom 1 nagy szelet gouda pár levél bazsalikom kevés vaj só bors Elszakadva a kosárkáktól, de maradva a gyors vacsoráknál keresgéltem egy picit a neten, aztán felcsillanó szemmel ráleltem a megfelelő ma esti táplálékomra. A mikró nálam kizárólag melegítésre/olvasztásra szolgál, főzésre, netán sütésre abszolút nem. Hát, egy kis kivételt néha lehet tenni :). Mikró-kompatibilis kis edénykét kivajaztam, úgy fektettem bele a nagy szelet sajtot, hogy a felét ráhajthassam. Egy szelet bacont kettévágtam és az aljára tettem. Követte három vastagabb szelet paradicsom, amelyeket picit megsóztam, a köztük lévő lyukakba a kis bazsalikomlevélkék, végül a tetejükre a két tojás, amelyek közül az egyik nem úszta meg súlyos testi sértés nélkül a héj feltörését :). Kis borsot őröltem a tetejére és ráhajtottam a sajtot. Ez a megelőző állapot:
Maximális fokozaton kapott 4 percet. Tapasztalat: a sajtnak teljesen le kell fednie a tojást, különben kissé mintás lesz a mikró belülről :). Ez lett belőle:
Egy személyes adag. A Mindmegettén találtam.
Sült caprese nyársak
12 dkg mini mozzarella 9 kis koktélparadicsom pár levél bazsalikom 3 ek. extra szűz olívaolaj 1 ek. balzsamecet só bors Nyársakra felváltva feltűzködöm a mozzarella golyócskákat, a paradicsomokat, bazsalikomleveleket, amíg elférnek nekem három sikeredett. Só, bors megy rájuk, olaj és - a capresenél kommentező kedves emberek hatására :) - balzsamecet. 200 fokos sütőben nyolc percet üdülnek, amint a sajtgolyók elkezdenek megolvadni, ki kell kapni. Kenyérkével a szaftot ki kell tunkolni, vétek lenne otthagyni! Egy személyes adag. Hasonló konstrukció moesnál: caprese melegen. Bridget Jones: Party food and appetizers az ötlet forrása.
Májkrémes-fetás csónakok
snack kekszek májkrém koktélparadicsom bazsalikom feta Nos, a pontos mennyiségeket nem érdemes megadni, attól függ, mennyit gyárt belőle az ember. A kép önmagáért beszél: a kekszeket megkenem a májkrémmel (még jobb esetben májpástétommal), a koktélparadicsomok belsejét kivájom, helyükre kis levél bazsalikom kerül és egy kocka feta.
Thai kókusztejes csirkeleves
45 dkg csirkemell (két darab) 4 dl kókusztej 7 dl húsleves 2 tk. zöld curry krém 3 ek. teriyaki szósz 1 lime 1 kk. nádcukor 1 kk. őrölt gyömbér kis marék bazsalikom nagy marék koriander Összeöntöm a kókusztejet, a curry krémet, a gyömbért, a cukrot és a lime csíkokba lehámozott héját (később ezt ki kell szedni, úgyhogy talán teatojásban praktikusabb, ha nem akarunk hosszabb búvárexpedíciókat rendezni a levesben :) ) és közepes lángon felforralom. Hozzáadom a húslevest, majd lefedve lassú tűzön 8 percig főzöm. Feljebb kapcsolom a lángot, belepakolom a kockára vágott csirkét, a teriyaki szószt (ez stílustörés, tudom, de a halszószra nem tudtam rávenni magam), az összeaprított bazsalikomot és kb. három evőkanálnyi szintén apróra vágott koriandert. Hét-nyolc percig főzöm, amíg a csirke biztosan jó nem lesz, majd hozzáadok még egy evőkanálnyi aprított koriandert és egy evőkanálnyit a lime levéből, tűz lekapcs. Három személyes adag. Az Epicurean-on van az eredeti recept.
Olaszos pogácsák
22 dkg liszt 1 cs. sütőpor 1 tk. mustár 1 tk. őrölt paprika 3 dkg vaj 5 dkg olajban eltett szárított paradicsom 6 dkg sonka 1 dl tej plusz egy kicsi a kenéshez 1 dkg bazsalikom csipetnyi só A száraz hozzávalókat összekeverem, belemorzsolom a vajat, hozzávagdosom kis darabokban a paradicsomot és a sonkát, beletépkedem a bazsalikomot, végül hozzáöntöm a tejet és könnyű, ruganyos tésztává gyúrom. Lisztezett felületen kb. fél centi vastagra kinyújtom és 3x3 centis négyzetekre vágom. Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem, megkenem a tetejüket tejjel és 200 fokra előmelegített sütőben 15 percig sütöm. Egy tepsi lesz belőle (kb. 25 darab). The Ultimate Cookie Book a forrás.
Caprese
12 dkg mozzarella (egy zacskónyi) 15 dkg paradicsom kis kupac bazsalikom olívaolaj só bors Hihetetlenül jó, érett paradicsomot találtam így február közepén, hirtelen felindulásból tettem mellé egy csomag mozzarellát és itthon percek alatt összeraktam belőle a salátát. A sajtot és a paradicsomot kb. egyforma vastag szeletekre vágom, felváltva lerakom, a bazsalikomot rátépkedem, sózom, frissen őrölt borssal megszórom és olívaolajjal meglocsolom. Egy személyes adag. The Silver Spoon-ban ellenőriztem, hogy úgy van-e, ahogy gondolom.
Ropogós sonka avokádóval és forró paradicsomos öntettel
4 szelet pármai sonka 1 avokádó 4 koktélparadicsom 1 ek. citromlé 2 ek. olaj kevés bazsalikom nagy maréknyi rukkola bors A paradicsomokat négybe vágom, a bazsalikomot összetépkedem. A rukkolát a tányérba púpozom és rávagdosom a megpucolt avokádót. És jön a gyorsasági gyakorlat: az olajat serpenyőben felhevítem, a sonkaszeleteket oldalanként egy perc alatt megsütöm, kiszedem a salátára, a helyére szórom a paradicsomot és a bazsalikomot, ráöntöm a citromlevet, harminc másodpercig összeforgatom, majd rászedem a salátára. Borsot őrlök a tetejére. Egy személyes adag. GoodFood 101 friss saláta.
Hagymás-olívás paradicsomleves
2 nagy fej lilahagyma Az olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, majd követi a nyolc cikkelyekre vagdosott paradicsomhadsereg és a szeletelt olívabogyók tömege. Jó tíz percet kapnak így együtt, a paradicsom már szétesőfélbe kerül ekkortájt. Felöntöm a paradicsomszósszal és a vízzel, hozzáadom a cukrot, a sót és a borsot, felfőzöm. A végén beletépkedem a bazsalikomot is. Háromszemélyes adag.
Provanszi fűszerkeverék
2 ek. oregano 2 ek. kakukkfű 2 ek. petrezselyem 2 ek. majoranna 2 ek. bazsalikom 1 ek. zsálya 1 ek. borsikafű 1 ek. rozmaring 1 ek. tárkony Megígértem t3v3d3snek a postot, de amúgy is rögzíteni akartam már. 2003 tavaszán Párizsban jártam és hoztam haza egy rakás provanszi fűszerkeveréket, kábé egy liternyit. Aztán ez elfogyott és 2004 januárjában elkezdtem kutatni, miként lehetne reprodukálni. És nicsak, akadt egy vállalkozó szellemű jelentkező, aki szintén akkortájt tervezett ilyen ügyködést és felvetette, hogy nem-e lehetne-e együtt-e. Kiszótáraztam, hogy milyen összetevők vannak a francia dobozon, e-mailben mindenféle utazások és egyéb elfoglaltságok akadályait megugorva egyeztettük, hogy ki melyik alapfűszert veszi meg és végül a találkozót is. Indulás előtt fel kellett írnom a megadott adatait, elérhetőségeit egy papírra és otthon hagyni, mert hátha bérgyilkos :) és akkor legyen hova küldeni a rendőrséget, ha nem jelentkezek két órán belül :)). Ezen én persze jókat kacagtam, de azért visszaolvastam egy csomó hozzászólását, hátha felfedett egy-két perverziót :), tudjam, mire kell készülni. Aztán a nagyon sötét lépcsőházban kicsit össze is szorult a gyomrom, meg Blikk-címlapok keringtek a fejemben ("Fűszerekkel édesgette magához áldozatát!" :) ), de aztán a lakásban már világos volt és szép volt és a tulajdonosa is aranyos volt :). Nagy tálba evőkanalaztuk a fentieknek a sokszorosát, a pontos arányokra nem emlékszem maradéktalanul, de úgy rémlik, azokból dupláztunk, amiket írtam. És lett nekünk rengeteg fűszerkeverékünk, ami egyébként jó kis karácsonyi ajándék is szerintem, beszélgettünk, két órán belül jelentkeztem :), túléltem és így van nekem 2004. február 25. óta egy moesem :).
Gombás-mini mozzarellás sült spagetti
30 dkg gomba 3,5 dl paradicsomszósz 1 nagy fej lilahagyma 6-7 gerezd fokhagyma 1 dl vörösbor maréknyi bazsalikom só bors 30 dkg mini mozzarella spagettitészta 2+1 ek. olaj A két evőkanál olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát és az átpréselt fokhagymákat, ha már üveges a hagyma, hozzáadom a kicsire felkockázott gombát. Amikor a gomba felére összeesik, öntöm a vörösbort, majd a paradicsomszószt. Elrotyogtatom vagy egy negyedórán át, ekkor megkapja a bazsalikomot, a sót és a borsot. Kifőzöm a spagettitésztát, belekeverem a szószba, jól összeforgatom. Kiolajozok egy sütőedényt és tekercsekben lerakom a tésztát, ha lecsúszik ról a szósz, jól rálocsolom. A tekercsek közepére egy-egy mini mozzarellát teszek, 200 fokos sütőben kap 20 percet. Három személyes adag.
Szárított paradicsomos-bazsalikomos tészta
7-8 olajban eltett szárított paradicsom 1 dl fűszeres olaj a paradicsomok alól maréknyi bazsalikom 2-3 dkg fenyőmag 2-3 ek. fehérbor 1 közepes fej lilahagyma 1 ek. Tabasco-szósz tészta A menzánk hétfő óta feje tetejére állt. Hosszas közbeszerzési eljárás eredményeként új ellátócég szolgáltat ettől a naptól. Drágábban, szegényes választékkal, gyengébb minőséggel... Azt kérték, legyünk velük türelmesek és megértőek az elején. Az első nap a pénztárnál szembesültem a saláta új árával és türelmesen, megértőn infarktust kaptam. A második nap kétszer akartak beütni egy joghurtot, csak aztán türelmesen, megértőn fennakadt a szemem az összegen. Vágó úr, lehetne felezni? Még úgy is csinos summa maradt, a joghurt is lekerült a menüről. Harmadnapon sajnos nem Pilinszky, bár az árakat mára már sikerült kiírni, ez jelentősen lecsökkentette a szóba jöhető ételválasztékot, de ekkorra véglegesült az a türelmes és megértő elhatározás, hogy a kaját mostantól viszem befele magammal. Sajnos későn estem haza, bolt nem játszott, úgyhogy a mit tudunk összeütni az itthoni raktárkészletekből címszó került elő, amelyeket az elutazásom előtti állapotokra feltölteni még napok kérdése lehet :) (Szegény Éhező Árva pusztított). Hát elkezdtem bedobálni ezt-azt robotgép barátomba: bazsalikomot, automatikusan ment utána egy kis maradék fenyőmag, megkívántam a szárított paradicsomot, aztán az olaját :), előkerült egy lilahagyma, fehérbortól még semmi nem romlott el, és a végén adjunk egy kis csavart neki a Tabasco-szósszal. Jelentem, kiváló kis cucc keletkezett. Hozzávaló mennyiségű tésztát kifőztem, szépen összekevertem és már a hűtőben várja a holnapi dicső végét. A menza meg BIK, hogy egy klasszikus moest idézzünk :). Egyszemélyes táp.
|