|
Meleg körtés-avokádós saláta
fél nagy körte Kis újrahasznosítás: a nagyi útipogácsájának maradéka kissé már megszáradt egy héttel az utazás után, de az utolsó szemig megtartottuk, Éhező Árva Dzsunior ugyanis ahányszor meglátta a dobozt, harsány ÁMÁMÁM követeléssel jelezte, hogy ez a tény őt nem érdekli, részéről a kereslet továbbra is fennáll rá :). Gonoszanya azért egy pár darabot elcsent az utódtól ebbe a kis villámebédbe. A körtét meghámozom, felkockázom, kevéske citromlével meglocsolom. Hasonlóképp elbánok az avokádóval is, majd a salottával. Locsolok rá egy kicsi extra szűz olívaolajat, beletördelem a minipogácsákat, kecskesajtot morzsolok a tetejére, majd bedobom a grill alá úgy 3 percre. Egyszemélyes adag. ÁMÁMÁM. :)
VKF! XVI. - Piknik a kisszobában
Anyáddal szórakozz, te szemét - morogtam kómásan, amikor hajnali 4-kor arra ébredtem, hogy dörög, villámlik, zuhog az eső, mivel tegnap két órán át előkészültem a mai piknikre. Embernek két hete sulykolom, hogy ez a hétvégi program (muszáj, szívem, gourmandula ezt írta ki :) ), fejben puzzléztam a menüt már napok óta, és persze megvolt a kinézett helyszín is:
1) Málnás limonádé
30 dkg málna A málnát a porcukorra és a citrom levével, héjával összeturmixolom, és hagyom állni egy órát. Öntök rá 1,5 dl forrásban lévő vizet, majd ha kihűlt, éjszakára a hűtőbe teszem. Másnap mehet rá 1,5 liter hideg víz, jól összerázom és leszűröm (a málnamagoktól és a citromhéjtól kell megszabadulni), indulásig (haha...) a hűtőben tartom egy ásványvizes flakonban. Álomszép színű, savanykás-málnás finom ital lesz a végeredmény.
Ennek az ötletét a kedvenc sajtboltunkból csórtam, legutóbbi vásárlásunkkor megakadt a szemem a tapenadés tálkáikon és vettünk is egy dobozkával, ezt próbáltam reprodukálni.
8 dkg fekete olívabogyó A paradicsomot bemetszem, forró vízbe dobom 20 másodpercre, majd elhúzom a héját. Robotgépre bízom a többi hozzávalóval együtt, és készen is van a kence. Tegnap este megcsináltam, mert miért ne, de semmi perc alatt megvan. Nem árt a hűtőben tartani, de nem túl kényes még a sajt miatt sem, elég kemény, bírni fogja a gyűrődést. Kis kerek kekszeket vettem hozzá, ezekre kenegettük. A sajtboltunk ötlete alapján :).
Saláta muszáj, mert finom és egyszerű, gyorsan össze lehet dobni.
2 pirospaprika 1 alma 2 marék rukkola 1 ek. extra szűz olívaolaj 1 ek. citromlé A paprikákat grillen körben megpirítom, majd zacskóba zárom 15 percre, lehúzom a héjukat és csíkokra vágom, összekeverem az olívaolajjal. Mehet hozzá a kukorica, a rukkola és a meghámozott, kockára vágott, citromlével meghintett alma. Összeforgatom és máris útra kész.
1 avokádó Robotgépre bízom az egészet. Hűtőtáskás cucc (lett volna), de nem olyan kényes, mint egy majonézes öntet. Jó sok lesz, a salátához akár fele mennyiség is elég lehet, de finom :), kárba nem fog menni. 4) Csípős csirkével és ementálival töltött minibriósok Valami húsos kellett embernek, ez egyértelmű volt :), ami nem igényel különleges szállítási körülményeket, de adott esetben kihűlve is jól esik még és jól összeillik a salátával.
45 dkg liszt A csirkét apró (centis, félcentis) kockákra vágom és a chiliszósz-mustár-citromlé-olívaolaj keverékébe pácolom éjszakára. A tésztához a lisztet, az élesztőt, a sót elkeverem, majd fokozatosan hozzáadom a 2 tojásból, tojássárgából, tejből, olvasztott vajból és reszelt grana padanóból készített keveréket. Alaposan eldolgozom, ruganyos tésztát kapok, amit kiolajozott tálba teszek és a tetejét is megkenem olajjal. Melegben, frissen 1 órát kéne neki állnia, én betettem éjszakára a hűtőbe. Délelőtt kevés olívaolajon megsütöttem a csirkekockákat. Amíg hűltek, apró kockákra vágtam az ementálit, a tésztát pedig lisztezett deszkán átgyúrtam, négy részre, majd mindegyik részt 12 kisebb részre vágtam. A részekből korongot lapítottam, mindegyikbe tettem egy csirkekockát és két sajtkockát, majd diónyi golyóvá gyúrtam össze. Kivajazott minimuffinsütőbe pakolgattam a golyókat, a jó matekosok a fentiekből már tudják, hogy 48 darab lesz a végeredmény :), tehát két sütési körrel két minimuffinsütőnyi, a tetejüket megkentem a maradék tojás és egy kevés tej keverékével. 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt gyönyörűen megsültek. A Parti food and appetizers c. kedvencem egyik receptjét módosítottam.
Na a desszert volt a nagy kihívás. Mostanság olyan szinten zabálom a cseresznyét, hogy a zöldséges bácsi reggelente szinte már zacskóval a kezében vár :), de ez azért túl egyszerű lett volna, meg ott volt tömör piros gyönyörnek a málnás limonádé, nem akartam csak gyümölcsöt. Azon járt a fejem egy hete, miként lehetne a it becsempészni a piknikre sütés nélkül, akár harmincon fokokban is - persze ekkor még nem gondoltam, hogy Thor bekavar a programba :). És kiötlöttem, most pedig bevallom: erre a művemre büszke vagyok (márpedig ez ritka).
4 érett, de viszonylag kemény húsú nektarin A tejszínt, a tejet, a porcukrot és a vaníliakivonatot összekeverem, alacsony lángon forráspontig főzöm, majd leveszem a tűzről. A zselatint hideg vízbe áztatom, ha megpuhult, a még forró tejszínes keverékhez teszem. Hűlés közben is kevergetem, közben a it apró kockákra vágom. Csak akkor teszem bele, ha annyira kihűlt, hogy biztosan nem olvasztja meg. A nektarinokat a héten tökéletesített és alaposan begyakorolt :) felezési technikával kezelésbe veszem: késsel hosszában körbevágom, a két felet óvatosan ellentétes irányba forgatom ide-oda, míg el nem válnak egymástól. A magot késsel körbevágom és ezt is óvatosan forgatom a barackféllel ellentétes irányba. Dinnyevájóval a mélyedésre rásegítek, hogy kb. félcentis gyümölcshús maradjon, majd megtöltöm vízszintig a is-tejszínes keverékkel és mehet a hűtőbe. Legalább 3-4 óra hűtési idő kell neki, én tegnap este elkészítettem, békésen elvolt éjszaka a hűtőben. A zseniálisnak képzelt csomagolástechnika gyakorlati kipróbálása elmaradt, de úgy gondoltam, a feleket szépen fóliával betekerem, majd "összerakom" megint a barackot és alufóliával körbe, plusz hűtőtáska - mindenesetre próbaképp fejreállítottam őket és remekül vizsgáztak :). És még finomak is! Hát ez lett a záróakkordja a kisszobai piknikünknek - meg a mosogatás :).
Pikáns epres saláta
10 dkg eper Tavasz, zöldek, friss ízek és eper, eper, eper minden mennyiségben. Általában édes változatai kerülnek előtérbe, pedig salátába is nagyon finom. Próbáltam egy olyan változatot összehozni, amely alapanyagainak ízei és textúrái kiegyensúlyozzák egymás: édes-csípős-sós, krémes-ropogós, lédús-száraz összetevők játszanak egymással. A rukkolát a tányérokra szórom, ráteszem az oregánós krutonokat, a negyedelt epreket, a darabokra vágott avokádót. Egy serpenyőt kikenek az olajjal és a vastagabb háromszögekre/hasábokra vágott sajtot rövid ideig mindkét oldalán grillezem, majd átpakolom a salátára. Végül chiliszósszal megcsöpögtetem (óvatosan...). Egyszerű, gyors vacsora, vidám színekkel, két személyre.
Kecskesajtos szendvics avokádóval
1 szelet toastkenyér 2-3 dkg krémes kecskesajt fél avokádó fél szem dió Tabasco-szósz A toastkenyérrel azért mostantól bizonytalan vagyok, mert otthonlétem alatt gyanúsan kicsinyke melegszendvicsekkel szembesültem a Tandemben, de lucia megerősítette, hogy ez a magyar toastkenyér szabvány (kábé feleakkora, mint itt, évek óta nem ettem otthon), és később barackmag társaságában a Chili Bárban is ugyanilyen pirítósokat tettek elénk :). Szóval tessenek okosan értelmezni a toastkenyeres beírásaimat :). A néven nevezettet megkenem a sajttal, rászeletelgetem az avokádót, megszórom apróra vágott dióval és végül cseppentgetek rá egy kis Tabascot. Egy személyes adag.
Római köményes csirkés-halloumis saláta
60 dkg csirkemell 25 dkg koktélparadicsom 25 dkg halloumi 1 érett avokádó három marék rukkola őrölt római kömény só bors olaj Két korábbi salátát variáltam össze és át. A rukkolát szétosztom három tálba és rávagdosom az avokádót. A csirkemelleket felkockázom, sózom, borsozom és jó alaposan meghintem őrölt római köménnyel (egyre inkább megszeretem ezt a fűszert). Olajat hevítek és először gyorsan rálököm a felszelt sajtot oldalanként úgy egy percre, majd ezt kiszedem a tálakba, beledobom a paradicsomokat kábé egy percre és lével együtt ezt is szétosztom. Párhuzamosan a csirkét egy másik serpenyőben szintén kisütöm, majd szétadagolom. Három személyes adag.
Ropogós sonka avokádóval és forró paradicsomos öntettel
4 szelet pármai sonka 1 avokádó 4 koktélparadicsom 1 ek. citromlé 2 ek. olaj kevés bazsalikom nagy maréknyi rukkola bors A paradicsomokat négybe vágom, a bazsalikomot összetépkedem. A rukkolát a tányérba púpozom és rávagdosom a megpucolt avokádót. És jön a gyorsasági gyakorlat: az olajat serpenyőben felhevítem, a sonkaszeleteket oldalanként egy perc alatt megsütöm, kiszedem a salátára, a helyére szórom a paradicsomot és a bazsalikomot, ráöntöm a citromlevet, harminc másodpercig összeforgatom, majd rászedem a salátára. Borsot őrlök a tetejére. Egy személyes adag. GoodFood 101 friss saláta.
Krémsajtos-avokádós miniszendvicsek
4 szelet toastkenyér 1 érett avokádo 20 dkg natúr krémsajt 0,5 dl olívaolaj pár kisebb darab szárított chilipaprika negyed édes pirospaprika citromlé A chiliket beletördelem az olajba és pár percig állni hagyom. A kenyereket négybe vágom, ha nem nyelvóra utáni éhező állapotomban vagyok, még akár a szélekkel is elszórakozom. Tepsibe sütőpapír, kenyerek reája, a chilis olajjal megkenem őket és 180 fokos sütőben 5 percet kap egyik oldalon, majd fordulás, olaj a másik oldalra és ismét 5 perc szoli. Közben az avocadot, amit ajándékba adtak a boltban az egerek salátájához :), megpucolom, felvagdosom nagyjából 16 darabra, meghintem citromlével. Ha kész a kenyér, jól megkenem sajtkrémmel, mehet rá egy darab avocado és egy kis darab édes pirospaprika. Ketten elcsipegettük, de egy kiadósabb vacsorához inkább egyszemélyes adag. Small Bitesból alakítottam át.
Guacamolés és diós sajtkrémes kosárkák
1 doboz (=24 db) IKEA croustades (fogalmam nincs, hogy magyarul van-e valami más megnevezés is írva a dobozára, kész kis tésztakosárkák) 1) Guacamole 1 érett avokádo 1 pici gerezd fokhagyma 1 tk. citromlé 2 ek. extra szűz olívaolaj 1/4 tk. chiliszósz só parmezánszeletkék a tetejére Avocado megpucol, robotgépbe aprít, minden más hozzáad, robotgép 1-2 perc, kész. 12 kosárba elég. A kosárkák tetejére parmezánszeletkéket tettem. 2) Diós sajtkrém 3 dkg dió 3 dkg parmezán 8,5 dkg natúr krémsajt (tubusosat használtam) 0,5 dl tejszín mandarin(héj) a tetejére Dió + parmezán robotgépbe, fél perc, + sajtkrém, + tejszín, fél perc. 12 kosárba elég. A tetejére mandarinhéjat tettem, de így utóbb belegondolva egy-egy fél mandarinszeletke talán még jobb lett volna. Mindkettő meglehetősen erőteljes ízű. A kosárkák ötlete Johannától, a guacamole receptekből leginkább a Konyhamesteré tetszett, a sajtkrém saját kútfőből.
|