|
Tutti Frutti bejegyzései Ribizli curd
40 dkg ribizli Szomszédasszony felhatalmazást adott a kertjébe való beszabadulásra, úgyhogy leszedtem egy tál ribizlit nála. Gondolkodtam, mire lehetne felhasználni a zsákmányt, aztán bevillant, hogy a lemon curd mintájára biztosan lehet belőle savanykás-édes finom krémet gyártani. Megolvastam jól egy receptet, gyors ütemben adaptáltam, és azt kell mondjam, a végeredmény valami isteni. Minden összetevőt egy tálba pakolok, forrásban lévő vízzel teli fazék fölé helyezem, és a cukor elolvadásáig folyamatosan keverem, majd ezután csökkentem a gázt, és időnként megkeverve úgy 30 percig főzöm, amíg elég sűrű nem lesz ahhoz, hogy bevonja a fakanál hátulját (de nem fogja elérni a puding sűrűségét mondjuk). Szűrőn átnyomom, két 2 dl-es edénykét megtöltök vele, ha kihűlt, mehet a hűtőbe. Állítólag két hétig eláll, de az első kanál megkóstolása után rögtön tudja az ember, hogy ennek tesztelésére nem lesz lehetőség :). Kaláccsal, brióssal reggelire valami mennyei, feledtetni tudja Egyes Renitens Kiskorúak negyed hatos ébresztéseit is (na jó, kávéval együtt :) ). A Good Housekeeping Cookery Book receptjét módosítottam.
Sárgadinnyés-áfonyás fordított torta
A tésztához:
A tetejére (aljára): Nem emlékszem, hogy valaha is sárgadinnyével készült süteménybe ütköztem volna akár élőben, akár netes recept formájában (ettől még nyilván létezik, csak nem túl gyakori). Kicsit túlvásároltam magam mézédes dinnyéből, és fejben mellétettem a neheztelő dünnyögést, miszerint egy ideje nem sütöttem semmit. Receptet nem kerestem sokat, célirányosan a Donna Hay magazinból kitépkedett fordított torta recepteket túrtam elő, amelyek közül az egyiket adaptáltam dinnyebarátomra. Önmagában nem mertem megkockáztatni, fejben kissé jellegtelennek ítéltem színben, úgyhogy tettem mellé némi áfonyát. Egy 26 cm-es átmérőjű serpenyőbe szórom a cukrot, öntöm a vizet és a kivonatot, és közepes lángon kavargatva addig főzöm, amíg a cukor el nem olvad. Beleteszem a héjától-magvas részétől megtisztított, cikkelyekre vágott dinnyét, öt perc múlva pedig a cikkelyek közé szórom az áfonyát. Pár percet kap még, majd lekapcsolom a gázt. A tojást, cukrot, vaníliát elektromos mixerrel addig verem, amíg a keverék kétszeres mennyiségű nem lesz. Beleforgatom a lisztet, a sütőport, az olvasztott vajat - és a nagy lutrit, a darált fenyőmagot. Az eredeti recept darált mandulát írt, ami nem volt otthon. Se dió, se kesudió, semmi, csak negyed kiló fenyőmag, úgyhogy megvontam vállam, próbáljuk meg. Amikor a nyers tésztát megkóstoltam, hááát, szívtam a fogam, elég agresszíven dominált a fenyőmag. Mindenesetre már mindegy volt, rákanalaztam a serpenyőben pihegő dinnye-áfonya keverékre, becsavartam alufóliával a serpenyő nyelét, és 170 fokra előmelegített sütőbe tettem úgy 35-40 percre, tűpróbával ellenőriztem, hogy készen van-e. És hurrá, a sütés jót tett neki, agresszív fenyőmagíz eltűnt, kifordítva kellemes tészta a végeredmény, finom, ragadós gyümölcsös felső réteggel! Donna Haymagazin 2007. őszi számából alakítgattam a receptet.
Almás-barackos túrótorta
A tésztához:
A túrós réteghez:
A tetejére:
A tésztához a tojásokat a cukorral habosra keverem, majd minden más hozzávalót hozzáadom. Kivajazott, kilisztezett, 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába öntöm, és 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütöm, majd kihűtöm. A túrót áttöröm szitán, mehet hozzá a joghurt, a cukor, a citromlé és -héj, valamint a kevés langyos vízben feloldott zselatinpor. A túrókrémet egyenletesen elkenem a tésztaalapra. Kirakom a lecsepegtetett barack-kockákkal és a cikkelyekre vágott almával, majd a 2 dl almalevet és 1 dl felfogott befőttlevet összeöntöm, beleszórom a tortazseléport, felmelegítem, majd ha lehűlt, a torta tetejére kanalazom. Kellemes klasszikus. A Nagy Süteményeskönyv receptje volt az alap.
Körtés-fehércsokis süti a mikróban
10 dkg vaj + a kenéshez
A A száraz anyagokat összekeverem, hozzáadom a nedveseket, a csokit feldarabolva, az egyik körtét hámozva és felkockázva rakom bele, kivajazott formába teszem (másfél-kétszeresére megemelkedik), és mehet maximális fokozatra 12 percre a mikróba. Ha lejárt az idő, még 5 percig kell állni hagyni. Tetejére porcukor, és szeletelve a másik körte mehet (más gyümölcsökkel is lehet kísérletezni persze). Frissen finom, tömörebb tésztájú sütemény, de másnapra ne maradjon meg, mert kiszárad. A Good Food 2006. novemberi számában találtam egy változatát.
Fűszeres tőzegáfonya-meggy krémleves
34 dkg tőzegáfonya
No, akkor a karácsonyi levesnél úgy döntöttem, nem is volt olyan rossz elképzelés az a két évvel ezelőtti, úgyhogy idén kitaláltam, milyen is legyen konkrétan. A meggyet önmagában kicsit édesnek és kevésbé testesnek éreztem, ezért kapott tőzegáfonya társítást. Előző nap elkészíthető. A vajon világosbarnára karamellizálom a cukrot, majd rádobálom az áfonyákat, és addig főzöm, amíg el nem kezdenek szétesni. Ekkor mehet mellé a csillagánizs, a fahéj, a meggybefőtt levestül, a bor, a víz és a citromlé, közepes lángon szépen összefőzöm (kb. 10 perc). Botmixerrel krémesre turmixolom, majd leszűröm, hagyom kihűlni. Tálaláskor étcsoki díszeket kapott a tetejére. Négyszemélyes adag.
Vaníliás sárgadinnye-krémleves
1 sárgadinnye Az utóbbi időben, ahányszor serpa célból magammal vitt férfikísérettel megyek a zöldségeshez, az eladó asszonyságok megvadulnak :). Az ötvenes körüli bácsi az én barétom, ő villantja rám vakító fogsorát, ha kikérem a sokadik fél kiló cseresznyémet, a hasonló korú nénik viszont egymást túlturbékolva dicsérik a pasim szemeit, hogy azok mily gyönyörűek, nem zavartatják magukat jelenlétemtől :). Mi meg csak nézünk bambán (ő a gyönyörű szemével), tornóczkyanitásan, és ezt így hogy, drága hölgyek, majd méla egy zavarban elsöprünk onnan :). Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a múltkor úgy értettük, kell még egy eurót nekik, hogy jól tudjanak visszaadni, majd egy bácsi vigyorogva fordított angolra, hogy egy eurós akciós sárgadinnyét ajánlgatnak nekünk :). A következő körben már lecsaptam a lehetőségre, kértem akciós dinnyét, cseresznyét, barackot (és igen, tudom, gyönyörűek a szemei). A dinnyével kicsit bizalmatlan voltam, de gondoltam, egy könnyű kis gyümölcslevesbe csak jó lesz, szerencsére kellemes meglepetést okozott, elég édes volt. A kimagozás után a belsőbb, édesebb részekből golyókat vájtam ki, a maradékot felkockáztam, a cukorral és a felvágott, kikapart belsejű vaníliarúddal és a vízzel puhára főztem (elég gyorsan megvan). A vaníliarudat kikaptam a fazékból és ha kicsit hűlt a leves, a tejszínnel krémesre turmixoltam. Teljes kihűlés után mehetnek bele a dinnyegolyóbisok. Szépszemű befalta :), háromszemélyes adag.
Nektarinos morzsa
3 nektarin Cseresznyefüggésemet csak nektarinkúrával tudom enyhíteni mostanság és fordítva :). Egyiket sem szeretem annyira nagyon sütögetni vagy főzni, igazából mindkettőt a legjobb magában (negyed-félkilónként...) betolni az arcunkba :), szerencsére emberem folyamatosan felügyeli az utánpótlást, úgyhogy általában üzembiztosan van itthon belőlük, amíg csak szezonjuk van. Megkívántam azonban a sütit és külön valami másikfajta gyümölcsért nem vándoroltam el a boltba, úgyhogy hosszas mérlegelés után azt mondtam: süljön hősi halált a nektarin :). A barackokat cikkelyekre vágom és egy kivajazott, 20x30-as sütőedényt három sorban kirakok velük. A lisztet, a sütőport és a darált mandulát elkeverem, majd hozzámorzsálom a vajat, végül mehet bele a cukor és a szeletelt mandula is. A morzsát egyenletesen a nektarinokra szórom.
Nigella Lawson: Forever Summer c. könyvéből
Málnás trifle
3 dl tej Még mindig Gordon, ez most egy ilyen sorozat :), most éppen az édesség szekcióban. Először a krémet készítem el: a tejet a keményítővel eldolgozom, majd hozzáadom a cukrot és a vaníliarudakat. Lassú tűzön, állandó keverés mellett felforralom, majd leemelem a gázról. A tojássárgákat elektromos habverővel fehéredésig verem, majd fokozatosan hozzáöntöm a forró tejes keveréket. Visszateszem az egészet a tűzre, alacsony lángon állandó keverés mellett 2 percig tartom, nem forrhat fel. Leveszem, megnedvesített sütőpapírral befedem a felületét, hagyom kihűlni. A málna felét a porcukorral és a vízzel elturmixolom, majd hozzákeverem az egész málnaszemeket, és a gyümölcsös réteget kelyhekbe kanalazom (opcionálisan lehet egy nagy tálba is). Tetejére teszem a darabokra tördelt piskótát. A tejszínt habbá verem és a kihűlt krémhez keverem, majd elosztom a kelyhekben. Legalább egy órát kell a hűtőben hagyni, a tetejére tehetünk pár szem málnát és a csokidíszek sem megvetendőek :). Négyszemélyes adag. Gordon Ramsay: Makes it easy c. könyvéből
Rebarbarás cheesecake
3 szár rebarbara (kb. 25 dkg) Az eper és a spárga mellett szezonja van a rebarbarának is, bár otthon nem mindig könnyű hozzájutni (a piacokat ajánlom beszerzési forrásnak), érdemes lecsapni rá, ha látunk szépet. Cheesecake-ben gondolkodtam hozzá, de nem a klasszikus, hanem sütés nélküli, könnyebb, gyorsan elkészíthető receptet kerestem. A megszokott vajas kekszmorzsás alap helyett babapiskótát használtam, hogy még könnyebb legyen az édesség. A rebarbarákat kb. centi vastag darabokra vágom, a cukorral és 2 ek. eperlikőrrel közepes lángon addig főzöm, amíg meg nem puhul (de ne essen szét). Ekkor hozzáadom a negyedelt epret, és úgy három perc múlva alacsony lángon a felvert három tojást. Vigyázni kell, hogy a tojásos keveréket csak addig tartsuk a tűzön, amíg be nem sűrűsödik, nem szabad kicsapódnia vagy felforrnia, mert nem rebarbarás-epres rántottára vágyunk. Ha megvan a kellő állag, gázról le, belekeverem a krémsajtot. A zselatint feloldom 4 ek. vízben, hagyom egy kicsit állni, majd hozzáöntök egy deci vizet és a mikróba teszem egy percre. Kicsit hagyom hűlni, majd a rebarbarás keverékhez öntöm. A tejszínt felverem és ezt is beleforgatom. A babapiskótával kirakom egy 18 vagy 20 centis kapcsos tortaforma alját (18 centisnél marad egy fagyiskehelynyi külön adag mellette), nagyon szorosan, feszüljenek egymáshoz a piskóták, különben nem maradnak majd a torta alján. Meghintem a 2 ek. eperlikőrrel és rákanalazom a tejszínes-gyümölcsös keveréket. Legalább 4 órára a hűtőbe teszem, ennyi idő alatt szépen megszilárdul. Tálaláskor csokidíszekkel, csokireszelékkel, csokiforgáccsal díszíthető, könnyű, habos sütemény lesz a végeredmény, joghurttortához hasonló, édessége visszafogott, a rebarbara savanykás darabjaival kellemesen ellenpontozott. Delia receptjét módosítottam.
Bazsalikomos málnaturmix
30 dkg mirelit málna Több napra érkezett vendégek mellett nehéz főzni, főleg, ha elkísérjük őket a városnézésekre és este fáradtan rogyunk le. Ilyenkor általában az a megoldás, hogy vagy ebédre vagy vacsorára étteremben oldjuk meg a meleg kaját, a hűtőt meg alaposan televásároljuk mindenféle hideg finomsággal. Aztán néha marad egy kis idő és energia valami apróság összedobására - így született meg ez a kis desszert is. Erika a Banánkrém Szülőanyja megtisztelő cím birtokosa, és szereti a málnát. Miután a friss változata még elég savanyú volt, maradtunk a mélyhűtöttnél. A bazsalikom hirtelen felindulásból jött, már bőszen turmixoltam, amikor ránéztem barátnémra, és megkérdeztem, hogy tegyünk-e bele bazsalikomot. Számos sok kérdőjel tornyosult arcán, igazából nem tudtam rá racionális magyarázatot adni, de úgy éreztem, izgalmas lenne. Aztán rábólintott: "vaduljunk". Óvatos duhaj módjára nem tettem bele sokat, ennyi pont elég ahhoz, hogy izgalmas háttéraromát adjon a turmixnak és ne csak egy legyen a szokásos gyümölcsös változatok közül. Az elkészítési módot azt hiszem nem nagyon kell cifrázni: mindent egybeönteni-kanalazni és a turmixgépre/botmixerre bízni a munkát. Sűrű, krémes állagú, hideg turmixot kapunk végeredménynek.
VKF! XV. - Rebarbarás-epres gyümölcsleves
50 dkg rebarbara Nem szerencsések ezek az utóbbi VKF-fordulós napok, nem sok kellett hozzá, hogy ezt is kihagyjam. De már megvettem mindent, amit meg akartam venni, úgyhogy végül figyelemelterelésnek jó volt a főzés. Beatbull kiírása kreativitásra, valami hagyományos étel megváltoztatására kért. Túl gyakran túl sok hagyományosat nem főzök, de a gyümölcsleves gyakran visszatérő motívum, bár ezt sem egyféleképpen csináltam eddig se. Most egy teljesen víz nélküli változatot próbáltam, új tálalási formában. Lényegében átváltozik előétellé (itallá), ebben a formában összejöveteleken is meg lehet vele lepni a vendégeket, ha nincs hely leültetni őket egy klasszikus kanalazós leveshez. A rebarbarát kb. kétcentis darabokra vágom, az epret negyedelem, felöntöm a narancslével, beleteszem a fahéjat és a csillagánizst, majd felforralom. Addig főzöm közepes lángon, amíg a rebarbara szét nem esik (kb. 12 perc). Kiemelem a fahéjat és a csillagánizst, beleszórom a cukrot (ízlés szerint lehet többet is, de ne legyen kifejezetten édes, őrizze meg a narancslé és a rebarbara savanykásságát). Főzöm még egy kicsit, majd leturmixolom. Szitán átpasszírozom (a megmaradt gyümölcspüréhez fél deci tejszínt kanalazok, eldolgozom és bevágom a fagyasztóba - remek parfé lesz belőle), és hozzákeverem a Grand Marniert. Ha kihűlt, a hűtőben alaposan behűtöm, majd röviditalos poharakba merem és mindegyikbe teszek egy vékony rúd fahéjat. Isteni könnyű (nyáreleji) hűsítő. A recept eredetije innen.
Rebarbarás pohárkrém mandulás grillázzsal
A rebarbarás részhez:
A mascarponés részhez:
A mandulás grillázshoz: Ismerős a cím? :) Nem véletlen; amikor a rebarbarát megláttam a boltban, lelki szemeim előtt azonnal felködlött Ízbolygó receptje, amint a vérnarancsot ezzel a másik savanykás csudával lövöm ki. Aztán persze baromira nem lett olyan, egyrészt azért, mert a számítógépet lusta voltam bekapcsolni megnézni az övét :), csak az összhatás emlékéből dolgoztam, másrészt meg azért, mert úgyse én lennék, ha nem variálnék rajta valamit :). A rebarbarát meghámozom, centis darabokra vágom, a cukorral, a Kirsch-sel és a meggybefőttlével addig főzöm, amíg teljesen szét nem esik. Ha kihűlt, a poharakba kanalazom. A mascarponét elkeverem a joghurttal, a tejszínnel és a vízzel, hogy kanalazhatóan krémes legyen (szükség esetén még egy kis víz mehet hozzá), így mehet a rebarbarát réteg tetejére. Az egyensúlyt valahogy úgy kell kialakítani, hogy a rebarbara ne legyen túlságosan savanyú, de maradjon kellemesen savanykás, a mascarpone meg ne legyen túláradóan édes, de maradjon édes-hűs-krémes. A tetejére meg elkészítem a grillázst: a cukorból és a vízből közepes lángon karamellt készítek (nádcukorral vigyázni, a színe miatt én is sötétebbre készítettem egy kicsit, mint kellett volna), majd beleforgatom a mandulát, kiöntöm, ha kihűlt, darabokra tördelem és a krém tetejére teszem, ami eddig a hűtőben üdült. Négyszemélyes adag. Ízbolygó receptje után.
Málnás banánkrém
1 banán A banán meghámozom és fóliába csomagolva a mélyhűtőbe teszem, amíg meg nem fagy. A málnát korábban veszem ki, hogy kiolvadjon, ha ez megtörtént, akkor kiveszem a banánt is. Amikor a banán félig kiolvadt, akkor kis aprítóba teszem a málnával és a fűszerekkel együtt és összeturmixolom. A banánfagyasztás fontos elem, ha nem bébipapit akarunk enni, mert ettől teljesen más végeredményt kapunk: olyan sűrű, ragadós, isteni gyümölcsös, hideg krémet, hogy az aprító pengéjét sem lesz egyszerű eltávolítani a gépből. Csináltam már sima banános változatát is, az is remek. Egyszemélyes adag, 110 kcal. A fogyókúrázóknak pedig ajánlom további ötletekért és receptekért a frissen létrehozott (Súly)vesztõhely blogot, ahol számos gasztroblogger gyûjti a diétás ételeket és fogyókúrás tippeket. Erika barátném receptjét turbóztam tovább.
Tőzegáfonyás torta
A gyümölcsös részhez:
A tésztához:
A tőzegáfonyás zacskók megjelenésével pecsételődik meg nálam az ősz véglegessége, egyben ez jelenti a karácsonyhoz vezető időszak kezdetét is. A vörös áfonyának - amellyel én a mai napig gondosan összekevertem - kicsit nagyobb szemű rokona ez, antioxidánsokban, C-vitaminban gazdag, önmagában szinte ehetetlenül savanyú, de nagyon kellemes ellenpontot alkot süteményekben. A dió, a nádcukor és a narancs már ünnepillatú egyvelegével együtt szépen feldobja az óraátállítás után korán sötétedő napokat, ráadásul végtelenül egyszerű, elronthatatlan. A gyümölcsöt kivajazott, 25 centis, kapcsos tortaformába terítem egy rétegben, rászórom az apróra vágott diót és a nádcukrot. A tésztához a lisztet, a cukrot és a sót összekeverem, majd eldolgozom a kissé felvert tojással, az olvasztott vajjal, a narancshéjjal és a likőrrel. Az illatos masszát a tőzegáfonyára kanalazom, majd a formát sütőlapra helyezve 180 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöm. Rácsra téve hagyom kihűlni, és csak ezután szedem le róla az oldalrészt. Az alsó, gyümölcsösebb rész puha lesz, míg felül a tészta a magas cukortartalomnak köszönhetően roppanós. Porcukorral megszitálva lehet tálalni. A Cranberry Recipes oldalon leltem a receptre.
Mascarponés-fenyőmagos barackok
1 őszibarack 2 kk. mascarpone 2 ek. fenyőmag Nos, ez nagyjából annyi, amennyit a cím takar. A barackokat megfelezem, a mag helyét dinnyevájóval kicsit kikaparom, hogy a sötétebb, érdesebb rész eltűnjön és több hely jusson a mascarpone-nak, megtöltöm a krémes sajttal őket, megszórom a fenyőmaggal és öt-hét percre a grill alá teszem, amíg a sajt megolvad és a magok kicsit megpirulnak. Egyszemélyes adag. Nigel Slater: Real Fast Food
Mandulás-ribizlis desszert
15 dkg ribizli 2 ek. finomítatlan nádcukor 3 dkg vékonyra szeletelt mandula 3 dkg amaretti, babapiskóta vagy más keksz 4 ek. tejszín A ribizlit villával leszemelem és a cukorral lábasban úgy három percig főzöm, amíg levet nem ereszt. Belekeverem a szeletelt mandulát és beleroppantom a kekszet. Az amaretti a mandulás ízvonalat erősíti, én ezzel csináltam, babapiskótával vagy más semlegesebb keksszel ez nem lesz olyan markáns. Pohárba kanalazom és ha kihűlt, a hűtőbe teszem kábé tíz percre. A tetejére elosztom a tejszínt. Kétszemélyes adag. Nigel Slater: Real Fast Puddings
Csalós nyári puding
15 dkg áfonya 2 ek. porcukor 1 ek. víz 1 ek. Cassis de Dijon (elhagyható vagy más gyümölcslikőrrel helyettesíthető) 2 nagy szelet toastkenyér Ha valami gyorsra vágyom, gyakran Nigel Slater azon könyveit veszem elő, amelyek 30 percen belül elkészíthető recepteket vagy még inkább csak ötleteket kínálnak a dolgozó népnek. Külön áldásnak tartom a villámdesszerteket tartalmazó Real Fast Puddings című művét, amely négy évszak gyümölcsei szerint bontva rendezi el a félórás finomságokat, ezek alkotják minden édesség alapját, hiszen nyilvánvalóan ennyi idő alatt nem lehet többemeletes csokitortákat alkotni. Ahogy írja, a könyvnek nincs más célja, mint hogy megmutassa, milyen csodálatos módokon lehet befejezni egy étkezést, méghozzá rövid előkészítési idővel. A gyorsaság nem megy a minőség rovására, nem hagy teret instant poroknak, előre elkészített krémeknek, megmarad a frissen összedobott desszerteknél. Hármat variáltam át némileg a nyári szekcióból, hogy még egy kicsit élvezzük augusztus utolsó napjaiban ezeket a gyümölcsöket. Puding alatt nem a mi megszokott főzött krémünket értem, hanem az angolok nagy kedvencét, amelynek fő alkotórészei a kenyér és a gyümölcsök. Tisztességesen legalább fél napot kell állnia, valami súllyal lenyomatva, hogy a gyümölcslevek puhára áztassák a kenyeret, de nyilván ebben a formában nem szerepelne a könyvben, úgyhogy Nigel gyorsít a folyamaton. Az áfonyát, a porcukrot, a vizet és a Cassis de Dijont egy kis lábasba teszem és közepes lángon úgy öt percig főzöm, amíg a gyümölcsök puha pépessé szét nem esnek. A kenyérszeletek beléből kivágok egy-egy akkora kört, amely majd lefedi a kis formáimat, a maradék kenyérbéllel kibélelem a két kis forma alját, majd rákanalazom a gyümölcspép nagyrészét, úgy, hogy lehetőleg a levéből és ne annyira a gyümölcsökből négy evőkanálnyi megmaradjon. A pépes rétegre helyezem a kenyérköröket és elosztom rajtuk a megmaradt levet. Alaposan megnyomkodom egy kanál hátuljával, hogy jól átitatódjon a kenyér, és hagyom állni 15 percet. A formákból kell tálalni, elbír egy kis natúr joghurtot, édesebb szájúaknál egy kis tejszínhabot. Kétszemélyes adag. Nigel Slater: Real Fast Puddings
Gyümölcsnyársak fehércsokis mártogatóssal
különböző gyümölcsök (szőlő, nektarin, áfonya) 5 dkg fehércsoki 0,75 dl tejszín Nagyon egyszerű, de gazdag desszert: a gyümölcsöket - amelyek között mindenképpen legyen legalább egy savanyúbb (én szőlőt, nektarint és áfonyát választottam), mert a mártogatós meglehetősen édes - tűzködjük koktélpálcikákra, kettőt-hármat egyre. Nagy nyársakat a mártogatás miatt nem érdemes használni, ha nincs koktélpálcika, akkor inkább a fogpiszkáló a nyerő választás. A vízgőz felett olvasszuk fel a fehércsokit, majd fokozatosan keverjük hozzá a tejszínt és hagyjuk kihűlni, és tunkoljuk bele a mininyársakat. Kétszemélyes adag. Rose Elliot: Veggie chic c. könyvét vettem kézbe.
Mangós milkshake
1 kisebb, érett mangó 2,5 dl tej 2 ek. porcukor 1 lime leve és reszelt héja 5 dkg mascarpone A tej élet, erő, egészség. Ezt a mindenki által ismert mondatot 1928-ban hirdette az első magyar tejplakát, azóta szépen beivódott a köztudatba, még ha mostanság ilyet nem sokat lehet látni. Külföldön az egyik leghíresebb kampány a Got Milk?, amelynek abszolút nyerő stratégiájaként tejbajuszú hírességek mai napig egyre bővülő sora reklámozza a tejfogyasztást a színészektől (pl. Jackie Chan, Whoopy Goldberg) az énekeseken (pl. Elton John, Beyoncé) és sportolókon (pl. David Beckam, a Williams nővérek) át a fiktív figurákig (pl. Batman, Lara Croft). A temérdek élettani előnyön túl a tej egyrészt finom, másrészt nyáron behűtve önmagában is remek hűsítő, illetve számos ital alkotórészeként simán versenyezhet az üdítőkkel. Milkshake-ekből a variációs lehetőségek száma a csillagos ég. Miután érett mangót találtam a boltban, erre építettem fel egy kombinációt, de természetesen más gyümölccsel is ki lehet próbálni. A mascarponét alaposan elkeverem a lime levével és héjával, a cukorral és fél deci tejjel. A mangó felét elturmixolom fél deci tejjel, a másik felét apró kockákra vágom. Végül a mascarponés részt, a mangópürét, a maradék tejet és a mangókockákat alaposan, habosra összerázom. Kétszemélyes adag.
Lime-os joghurtfagyi
2 lime 2 ek. porcukor 2 dl natúr joghurt Van nekem egy tündérkeresztanyám és az ő hasonlóan tündér húga. Sok csudaszép nyarat töltöttem náluk, kényeztetéshegyekkel - mert a kényeztetés náluk mindig tudatos és kimondott policy volt :). Kaptam kincsszámba menő, csillogó üveggyöngy-nyakláncot a vásárban az első sóvárgó tekintetre. Kema gyönyörű körmei vérvörösre lakkozása után az én kisujjam körmére is jutott egy kis izgalmas szín. Margarétás úszógumi. Az én különbejáratú babám. Varratott nekünk pörgős szoknyát, igazi pörgős szoknyát, amelyik derékmagasságig vízszintben feljött, ha forogtunk (no igen, tízéves kor alatt az ember lánya még szemrebbenés nélkül simán képes mutogatni a bugyis fenekét :) ). És hát temérdek első kajaélmény hozzájuk és azokhoz a nyarakhoz kötődik. Kakasos-fütyülős nyalóka. Pöszméte. Ribizli ipari mennyiségű tejszínhabbal. Az abszolút non plus ultra a sárgabaracklekvárja volt, azóta se ettem olyat senkitől, huszonéve itt az íze a számban, ha rágondolok. Ha két hétig voltam náluk, két hétig vajas-lekváros kenyeret reggeliztem, emellett néha vacsorára is befigyelt. És hát a nagyon egyszerű joghurtfagyik, közülük is elsősorban a citromos a keresztanyám klasszikusa. Tizenhat évvel ezelőtt húgommal elvittek minket Szlovákiába buszos kirándulásra. Előző nap érkeztünk hozzájuk, a vacsora a szokásos fejedelmi ellátás volt, könnyű zárásképpen görögdinnye, főtt kukorica és háromféle (csokis, citromos és valami piros gyümölcsös) joghurtfagyi (hja kére, a strapabíró ifjúság :) ). És amikor a végén feszülő hassal kidőltünk, megjelent az ajtóban a keresztanyám, kezében három klasszikus fém, műanyag elválasztós jégkockatartóval, amelyek háromnegyedrészt még joghurtfagyikkal voltak töltve, és ártatlan szemmel feltette a következő kérdést: "Megeszitek vagy kidobjam?" Egy vértanú hozzánk képest amatőr kispályás kezdőnek minősült - megettük. Az éjszakát és másnapi sokórás buszutat inkább nem részletezném, talán a "küzdelmes" a leghelyes jelző rájuk :). Mindezek után és ellenére nem utáltam meg a joghurtfagyikat :), nagyon is rendben levő, gyors és könnyű kis édességek, bármilyen gyümölcsből készíthetők és finomak. Csak ne három tálcányit együnk meg belőlük :). A lime-ok héját lereszelem, levüket kinyomom, elkeverem a cukorral és a joghurttal. Minimuffinsütőbe kanalaztam őket és így fagyasztottam meg, 18 darab született. Egy korábbi ribizlis változat tőlem, fagyigépes változatok Chili&Vaniliánál, kicsi Vúnál és t3v3d3snél. Keresztanyám inspirációja nyomán.
|