|
Parti nyimnyam bejegyzései Dinnyés nyársak
30 dkg csirkemell A masalát összekeverem az olajjal és bekenem vele a kis kockára vágott csirkemelleket. Pácolódjon, amíg van idő, utána az előzetesen vízbe áztatott fanyársakra húzom felváltva a kockára vágott dinnyével és a mozzarellagolyókkal. A grillserpenyőt áthúzom egy evőkanál olajjal, és sokszor forgatva elég rövid idő alatt megsülnek rajta a nyársak, a csirkére kell figyelni. Egyszemélyes adag igazából, kettőnek kevés volt :). (A képen még sülőfélben voltak, a mozzarella jobban megolvad.)
Narancsos lazacfalatok
1 dl frissen facsart narancslé Ez a nagyon régi holland recept egyrészt fogadófalatkákhoz is jó, amire én használtam, másrészt előételnek vagy főételnek is (nyilván a megfelelő adagmódosítással). Ha fogadófalatkákra használjuk, nagyon kis mennyiségű lazaccal is el lehet kápráztatni a vendégeket, és gyorsan el is készül. Még ippeg télvégi, tavasz eleji recept. A narancslevet, a rozét és az apróra vágott mogyoróhagymát egy edénybe teszem, felforralom, ekkor beleteszem a kisebb kockákra vágott lazacot és megpárolom. Ha kész a hal (nagyon gyors), kiveszem, melegen tartom, amíg a folyadékot be nem forralom, végül egy pici vajat beledobok. A lazackockákat a narancsos mártással nyakonöntve tálalom. Janny de Moor: Dutch Food and Cooking c. könyvéből.
Citromos kecskesajtkrémmel töltött uborka
1 kígyóuborka Akárhogy is számolom, Debbie vacsorája óta eltelt 9 év, ha pedig az egykori helyszínére kéne utaznom, egy nap simán rámenne, mert optimista számítások szerint is több mint 2000 km feszül közöttünk. Hogy ő merre jár, mit csinál ma, nem tudom; ezzel az életvidám amerikai nővel rövid ideig álltunk erősen felszínes kapcsolatban, de az a bizonyos vacsora, az maradandó élménynek bizonyult. Különösen egy uborkába töltött habkönnyű citromos krém kísért időnként álmaimban. Nem ezt próbáltam meg reprodukálni - ha már annyi eszem nem volt, hogy elkérjem a receptjét annak idején, ne csapjuk agyon az álmokat -, de valami hasonlóban gondolkodtam. Az uborkát kb. 3 centis darabokra vágom, az így kapott hengereket oldalt levágom, hogy héj nélküli téglatesteket kapjak és a belsejüket dinnyevájóval óvatosan kivájom. A zselatint hideg vízbe áztatom, ha megpuhult, a felmelegített (de nem forralt!) tejszínbe keverem, hogy elolvadjon. Pici hűlés után hozzákeverem a kecskesajtot, amíg homogén nem lesz, majd az őrölt borsot, fél citrom reszelt héját és 1-2 evőkanál citromlevet, amivel ízlés szerint ki lehet egyensúlyozni a sajt sósságát. A krémet az uborkákba kanalazom és a maradék citromhéjat rájuk reszelem. Hűlés után azonnal tálalható. Négyszemélyes kis előétel. A krémhez Clotilde receptjét használtam fel.
Mozzarellás-paradicsomos minipiták
3 mini pita A félreértések elkerülése végett: a diétás menün túlvagyunk, ez már megint visszalépés a kalóriadúsabb dőzsbe. Nem nagy dőzs ugyan, de én szeretem az ehhez hasonló könnyen elkészíthető, kicsit meleg, falatnyinál nem sokkal nagyobb, de laktató csemegéket. Tulajdonképpen az általam erőst imádott bruschettán sikerült egy kicsit csavarni, társaságban kulturáltabban fogyasztható változatát előállítani, jelenleg is tartó mini pita rajongásom tárgyának felhasználásával. A fokhagymát áttöröm és két evőkanál olívaolajjal elkeverem. A paradicsomokat apró kockákra vágom, megsózom, hozzámorzsálom a kakukkfüvet, meglocsolom a balzsamecettel és a maradék két evőkanál olívaolajjal, hagyom legalább félórát állni. A pitákat óvatosan keresztben félbevágom, hogy ne szakadjon el egyik fél sem, majd pirítósban kapnak egy kört. Miután meglehetősen vékonykák, így aztán kisebb nehézségek árán kell őket kihalászni, de ha sikerült, akkor már közel a végső siker. Előmelegítem a grillt, ha tűzforró, csak akkor rakom össze a pitákat. Megkenem őket a fokhagymás olajjal, rájuk púpozok arányos adagokban paradicsomot (a levét le kell csöpögtetni, különben nagyon hamar átáztatja a vékonyka, ropogós pitákat), belenyomok mindegyikbe három szem mini mozzarellát, és három percre beteszem a grill alá, amíg a kis sajtgömbök meg nem lágyulnak. Háromszemélyes adag.
Szalonnába csavart krémsajtos aszalt szilva
10 csík szalonna Kitaláltam, hogy ezt a kis apró szösszenetet összedobom, pikk-pakk, majd könnyed Martha Stewart-mosollyal ajkaimon szervírozom a Zuramnak, parancsolj, dárling, kleine előétel. Namost a pikk-pakk szekcióban csak három ellenféllel kellett megbirkóznom: a szalonnával, az aszalt szilvával és a krémsajttal. Először is az aszalt szilvákat felöntöttem vízzel, három perc a mikróban, szépen megduzzadtak, leöntöttem róluk a lét, megtörölgettem, majd szembesültem azzal, hogy az Alexandra-féle súlykontrollban lehet, hogy csak 36 pontot érnek a csomagolás szerint, de szakadtak, deformáltak, két oldalukon lyukasak. Hörr-morr. A krémsajtot a tejszínnel elkevertem, hogy könnyebb legyen a töltési szekció, majd belekanalaztam a kis Tupperware-hablabdámba, ami mindig jó szolgálatot tett. Eddig. A rohadék kis krémsajt minden létező illesztésnél kifolyt, kivéve a szemmel láthatóan aszalt szilva töltésre teremtett csövecskén. A végén már olyan ideges voltam tőle, hogy ujjal gyömködtem a foszladozó szilvákba/ra/köré. A szalonnára már nagyon morcosan néztem, ezért csak az első csík kettévágásánál kezdett el nyúlni-foszladozni a kés alatt, aztán fogtam egy ollót és simán kettényirbáltam mindet. Szépen/nem annyira szépen a szilvák köré tekertem őket és fogpiszkálókkal megtűzdeltem, amitől a krémsajt itt-ott pofátlanul kifolyt. Száraz teflonserpenyőben mindkét oldalukon ropogós barnára sütöttem a minitekercseket, a fröcskölő zsírcseppekre hősiesen fittyet hányva. A Martha Stewart-mosoly elmaradt (illetve a börtönbe vonulásakori kevésbé őszintére módosult), de dárling azért szépen befalta a kleine előételt :).
Kecskesajtos-körtés kosárkák
7 tésztakosárka negyed körte 3 dkg kecskesajt 2 ek. szeletelt mandula 1 dl málnaecet A Zuram már emlegette, hogy régen főztem valami "tisztességeset", sajnos most ez egy ilyen időszak. Maradnak hű barátaim, a kosárkák, most éppen találtam másfélét is, úgyhogy velük kísérletezek. A körtét felkockázom apróra, összekeverem a mandulával, a kosárkákba kupacolom és rászelem a kecskesajtot. A málnaecetet közepes lángon harmadára beforralom, mindegyik kecskesajtra egy kiskanálnyit teszek. Egyszemélyes adag.
Mozzarellás-pisztácia pestós kosárkák
12 IKEA kosárka 12 mini mozzarella 12 kk. pisztácia pestó (hiányában hagyományos) 3 szelet vékonyka bacon 1 nagy paradicsom 1 ek. olaj 1 kk. citromlé só bors Egészen kollégistának érzem magam két napja - későn esek haza, nincs időm bevásárolni, kaja semmi, kong a hűtő, viszont sör meg bor még van :) (hála az én Drágaságomnak, aki az olyan alapvető túlélőegységeket, mint az alkoholkészlet és a kedvenc fagyim, jó érzékkel biztosította távollétére). Ma reggel szinte könnybe lábadt szemmel konstatáltam, hogy a tegnapi dátumú tej még jó, reggelire pedig egy szem alma jutott, ami azért a szokásos gyümölcsadaghoz képest is karcsú. Éreztem, hogy ez a mélypont, el kell innen rugaszkodni, de túl nagy ugrásra a mai nap sem teremtett lehetőséget, megint viszonylag későn értem haza, viszont még sikerült elcsípni a boltot nyitott állapotjában. Úgyhogy a szokásos életmentő kosárkáimhoz folyamodtam, egyedül úgyis praktikusak. Az olajon az apróra vágott bacont egy percig sütöm, majd hozzáadom a szintén apróra vágott paradicsomot. Kapnak együtt vagy két percet, rájuk öntöm a citromlevet, sózom, borsozom, lekapcsolom. A kosárkák aljába töltöm, kanalazok rá némi pestót és mozzarellát nyomok a tetejükbe. Viszonylag gyorsan kell enni, mert hamar eláztatja a szaftja a kosárkákat, viszont lecsöpögtetni emberiség ellen való vétek lenne :). Egy személyes szalmaözvegy vacsora.
Kosárkák kabanosszal és parmezánnal
12 Ikea kosárka majonéz parmezán galambbegy saláta Mostanság lengyel vonalon mozgok, kollegina is ellát ezzel-azzal, nemrég hozott nekünk finom kolbászt. Aztán mikor lengyel boltba mentem, próbáltam hasonlót venni ehhez, vékony, kissé édeskés ízhatásút. Utóbb mondta, hogy ez a kabanos, ami eredetileg lóhúsból készült, de ma már nagyjából általánosan malacból gyártják, aminek én személy szerint örülök :). És igen, a lengyelekhez kombináljunk egy kis svédet (szerintem nagyjából mindig lebukok, amikor az Ikeában járok :) ); a kedvenc kosárkáimat kibélelem salátalevéllel, nyomok bele majonézt, szórok rá parmezán és a tetejébe ültetek egy karika kabanost. Nyamm. Egy személyes adag.
Szárított paradicsomos-olívabogyós kosárkák
12 Ikea kosárka 10 dkg brie 1 ek. reszelt torma 6 olívabogyó 6 nagyobb olajben eltett szárított paradicsom Csak egy gyors kis vacsora, a "nézzük, mi van a hűtőben és a polcon" eredménye :). A kosárkákat kibélelem a félbevágott paradicsomokkal. A brie-ről leszedem a fehér penészes részét, 30 mp alatt a mikróban megolvasztom, majd hozzákeverem a tormát. A sajtos krémmel megtöltöm a kosárkákat, majd félbevágott olívabogyókat teszek a tetejükre. Egy személyes adag.
Lazackrémes kosárkák
12 Ikea kosárka 20 dkg konzerv lazac 12 dkg créme fraiche 1 ek. majonéz 3 szelet cheddar 12 oregánó levélke bors A lazacot villával alaposan szétnyomkodom, vigyázok arra, hogy csak a tiszta húsrésze maradjon (ha ezt lehet halnál mondani), összekeverem a créma fraiche-sel, a majonézzel és némi frissen őrölt borssal. A cheddart csíkokra vágom, a kosárkákat kibélelem vele, majd beletöltöm a lazacos krémet, a tetejére pedig mehet egy-egy levélke oregánó. Egy személyes adag.
Parmezános kenyércsillagok
6 szelet toastkenyér 5 dkg parmezán extra szűz olívaolaj tengeri só A mindegyik kenyérszelet beléből négy csillagot szaggatok, sütőpapírral bélelt tepsibe rakom őket, megkenem olívaolajjal, megszórom parmezánnal és egy csipetnyi tengeri sóval. 200 fokra előmelegített sütőbe megy 10 percre, a kenyér ropogós lesz, a sajt ráolvad. Így utóbb azt mondom, hogy jó alaposan meg kell szórni sajttal, sokkal vastagabban, mint én tettem. Legközelebb talán nem a négyágú csillag formával szúrom ki a kenyereket és akkor több sajt fér rájuk. Egy tepsinyi lesz belőle. Vicki Liley: Hors d'oeuvres
Májkrémes-fetás csónakok
snack kekszek májkrém koktélparadicsom bazsalikom feta Nos, a pontos mennyiségeket nem érdemes megadni, attól függ, mennyit gyárt belőle az ember. A kép önmagáért beszél: a kekszeket megkenem a májkrémmel (még jobb esetben májpástétommal), a koktélparadicsomok belsejét kivájom, helyükre kis levél bazsalikom kerül és egy kocka feta.
VKF! III. - 1) Mini cheesecake; 2) Sonkával, tormakrémmel töltött sajtkosárkák
Nos, az a kitétel, hogy a húsvét nem a kedvenc ünnepem, messze nem fejezi ki teljes mélységükben érzelmeimet :). Maradjunk annyiban, hogy a majdnem két évtizeden keresztül elszenvedett x>15 számú locsoló, és az úgy tíz évvel ezelőtt átélt Feri bácsi-féle hajnali hétórás locsolásos ébresztő traumatikus utóhatásaként kevés dolog tehet boldogabbá ezen időszakban, mint az a biztos tudat, hogy a húsvét hétfőt az autópályán töltöm :). A húsvétot mindig vendégként éltem meg szeretett rokonaim körében, sosem kellett nekem készülnöm kajával. Mindazonáltal a harmadik forduló témája elevenembe talált, mert a változatos falatkákkal legalább akkora barátok vagyunk, mint a Guglival :). A Zurammal mindketten szeretjük a könnyű vagy nem anyira könnyű kis csipegetnivalókat, uzsonnára, vacsorára, ünnepre. Pont a kedves vendégeknek meglehetősen ritkán jut belőlük :), mert amikor nálunk vannak, az egésznapos kirándulások után többnyire egy tál laktató melegételt van időm/energiám összeütni, szóval leginkább kettőnket kényeztetem a parti nyim-nyammal. Hosszasan töprengtem, hogy édes vagy sós legyen a pályamű, végül vállat vontam és úgy döntöttem: mindkettő :). 1) Mini cheesecake Nigellát felütni és a megfelelő receptet megtalálni egy pillanat műve volt :).
12 dkg vaj 25 dkg keksz 20 dkg natúr krémsajt 5 dkg porcukor 1 nagy tojás 2 ek. tejföl fél kk. vaníliakivonat 2 kk. citromlé díszítésnek csoki, cukordara A vajat mikróban megolvasztom, a kekszet ledarálom, majd a kettőt összedolgozom. Most jön az idegek és az ujjak játéka: két mini muffinsütőt a vajas morzsával ki kell bélelni lyukanként, alul és oldalt végig feltapasztva, egyenletesen. Nigella azt mondja, ezen a ponton kell befogni a kölyköket a munkába, tapasztgassanak ők. Ilyen tartozék hiányában (de azért megnézném, hogy melyik kis maki szöszöl el ennyi ideig ezzel) magad, úrnőm, csak jelezném, hogy kábé egy órás tevékenység volt, amíg ezzel a fázissal végeztem. A két sütőn túl még három, kb. 8 centis átmérőjű formába is jutott, mindet betettem a hűtőbe egy órára. Elkészítem a tölteléket: a krémsajtot felverem, majd hozzáadom a porcukrot, a tojást, a tejfölt, a vaníliakivonatot, a citromlevet. A krémet a kis formákba töltöm addig, hogy a keksz-szélek teteje még kilátszódjon. 190 fokra előmelegített sütőben kb. 10-12 percig sütöm, amíg a töltelék meg nem szilárdul (a nagyobb formáknak több idő kell). Ha kihűltek, két órára visszamennek a hűtőbe, utána simán kicsusszannak a formákból. A tetejükre én ropogós mini csokikarikákat tettem, de lehet rá csokidarát, színes cukrot, vagy simán csak csokidarabokat is helyezni. Semmi perc alatt elfogy, és nem vihettem belőle mindhárom kiválasztott kolléganőmnek, csak kettőnek, mert Egyesek úgy érezték, súlyosan károsítaná őket az a kieső pár darab :)). Nigella: How to be a Domestic Goddess az istennői forrás.
2) Sonkával, tormakrémmel töltött sajtkosárkák A sós pedig határozottan a húsvéti tematikához igazodik. Azt elég hamar eldöntöttem, hogy anyósom díjnyertes tormakrémét alkalmazni szeretném, aztán fokozatosan kialakult hozzá a hogyan is.
10 dkg sonka (6 nagyobb szelet) retek A tormakrémhez: 5 dkg vaj 5 dkg liszt 1 dl tej 3 púpozott kk. reszelt torma só bors A reszelt sajtot kb. 7-8 centis körlapokban sütőpapírral bélelt tepsibe rakom (20 dekából 2x6 lesz, két adagban sül ki), 180 fokon kb. 10 perc alatt bugyborékoló csipkeszerűre sülnek, de még teljesen lágyak lesznek. Ahogy kikapom őket a sütőből, kb. 15 másodperc múlva szedőlapát segítségével átrakom őket fejreállított röviditalos poharakra, amik alá célszerű papírtörlőt tenni, mert végig fog folyni rajtuk a sajtból kiolvadt zsír. Elég gyorsnak kell lenni, mert hamar megszilárdulnak. Amíg teljesen kihűlnek, megcsinálom a krémet. A vajat lassú tűzön felolvasztom, beleszórom a lisztet, eldolgozom, majd lehúzom a tűzről, hozzáöntöm a tejet, elkeverem, visszakerül a gázra és addig keverem, amíg el nem válik az edénytől. Gáz lekapcs, ha kihűlt a massza, mehet bele só, bors és a torma. A sonkaszeletekből kicsivel kisebb köröket vágok ki, mint a kosárkák belseje, kibélelem őket, belenyomom habnyomóval a krémet, a tetejükbe pedig egy kis darab retket nyomok. Majd hosszasan könyörgök a Zuramnak, hogy ne falja fel egyben mind a 12 darabot. Sikertelenül :). A tormakrém anyósom isteni receptje.
Zöldséges levelestészta
4 db 10x10-es levelestészta lap 1 kicsi tojás 1 kk. mustár 2 kk. görög joghurt vagy tejföl 2 kisebb lilahagyma 4 kisebb paradicsom 4 dkg kecskesajt kisebb marék rukkola só bors Térjünk vissza a normális ügymenethez :). A tésztalapokat négybe vágom, megkenem a felvert tojás-mustár-joghurt-só-bors keverékkel, rákupacolok arányos adagokat a csíkokra vágott hagymából és a rukkolából, morzsolok rá kecskesajtot, végül teszek rá egy karika paradicsomot. 200 fokos sütőben úgy 15 perc kell nekik. Kétszemélyes adag.
Lazacos-diós sajtos falatkák
15 dkg snack alap keksz 12 dkg tejföl 2 ek. majonéz 10 dkg lazac 5 dkg Boursin diós sajt vagy más diós sajt 1 kk. provanszi fűszerkeverék bors A tejfölt, a majonézt, a borsot és a provanszi fűszerkeveréket jó alaposan elkeverem, megkenem a szósszal a snack alapot, lazaccsíkot szelek rá és diós sajttal tetőzöm.
IKEA croustades 4.
12 db kosárka (tehát fél doboz) fél liter tej 4 ek. finomítatlan nádcukor 1 cs. Dr. Oetker vaníliapuding 1 ek. vörösáfonya lekvár csokidara Én sejtem, miért vágta le Van Gogh a fülét :) - valaki azt mondta neki, hogy szépek, szépek ezek a festmények, de nem rajzolna inkább egy csiga-bigát sima A4-esre, színes ceruzával? :) Alkotom itt a változatosabbnál változatosabb édességeket, és akkor hallom ám a sóhajtásokat, hogy de jó is lenne egy kis vaníliapuding csoki... khm, szóval reszelékkel :). És megadóan főzök fél liter tejből (nádcukorral, mert az van itthon) vaníliapudingot, a nagyját kitöltöm poharakba, de a fülem épségének megőrzése érdekében :) megtartok úgy másfél decit és előveszem az előző napról megmaradt fél doboz kosárkát. A kosarak aljába csokireszeléket szórok, a nagyjából kihűlt pudingot rákanalazom és a tetejükre csöppentek egy kis vörösáfonya lekvárt. Csakazértis :).
IKEA croustades 3.
12 db kosárka (tehát fél doboz) 12 dkg májkrém 4 ek. paradicsomszósz 2 dkg gouda fél zöldalma bors Ikeában jártam, kosárkát találtam :). A májkrémet kikeverem a paradicsomszósszal, jól megborsozom. A kosárkák aljába goudát szelek, csurig töltöm a májkrémmel és a tetejébe egy kis szelet zöldalmát nyomok. Egy személyes adag.
Manósapkás kivik
2 kivi 15 dkg natúr krémsajt 3 ek. citromlé 2 dkg mandula "manósapkák" (nacho, de bármilyen chips megteszi) Vegyünk meg egy zacskó nacho-t. Másnap észleljük azt a parajelenséget, hogy elfogyott az utolsó szálig anélkül, hogy hozzányúltunk volna :). Várjunk meg, amíg a Zufó sebtiben még aznap megveszi az utánpótlás zacskót. Kövessük el azt a hibát, hogy nem használjuk fel azonnal a sapkákat. Másnap észleljük azt a parajelenséget, hogy elfogyott az utolsó szálig anélkül, hogy hozzányúltunk volna :). Enkezünkkel vegyünk két zacskó nacho-t, kerítsük őket körbe szögesdróttal, szereljünk rájuk riasztót és egy-két németjuhász sem árt :). A szobahőmérsékletű natúr krémsajtot keverjük el alaposan a citromlével és a darált mandulával. Hámozzuk meg a kiviket és szeleteljük fel őket. A krémet vagy simán púpozzuk a kivikre, vagy szép kis spirálban nyomjuk rá. A tetejükre mehet egy-egy manósapkácska. A maradék másfél zacskót hagyjuk szublimálni az elkövetkező pár órán belül :)).
Serrano sonkás körte Gruyére-rel és rukkolával
1 körte 7 dkg serrano sonka 5 dkg Gruyére pár rukkola Amikor a bolt határozza meg a receptet :) - se Grana Padano, se parmezán, effektíve nem sok minden ficergett a sajtpultban. Vállvonás, ha az olaszok cserben hagynak, akkor megyük a svájciakkal :). A pármai sonka frissessége sem tetszett, úgyhogy ott is pát intettem a ragazzi-nak. És akkor ez lett. A körtét hosszában 12 cikkelyre vágom, szelek mellé egy-egy csík sajtot, teszek hozzá egy-egy rukkolát és betekerem a sonkába, majd hagyom, hogy a Zuram semmi perc alatt betolja az arcába a tekercseket :) (szigorúan koktélvillával). Két személyes adagnak mondanám. Az Olive decemberi számából közelített meg az eredeti.
Fűszeres krémsajttal töltött sárgabarack pekándióval
10 dkg aszalt sárgabarack 2 dl almalé 4 dkg pekándió 8 dkg zöldfűszeres-fokhagymás krémsajt annyi levélke rozmaring, ahány sárgabarack A sárgabarackokat beáztatom az almalébe 8 órára vagy még inkább egy éjszakára. Leöntöm róluk a levet másnap, megszárogatom őket és az egyik hosszanti oldalukon végigvágom. Megkenem krémsajttal, teszek mindegyikre egy levélke rozmaringot (az eredeti tárkonnyal van, de nem találtam frisset a boltban) és a tetejére a pekándió feleket. Chili&Vanilia csinált korábban egy hasonló, de édes változatot. Két személy kis csipegetnivalója. Rose Elliot: Veggie chic.
|