|
Hízlalda bejegyzései Diós darafelfújt
2 tojás A dara nemigen akar fogyni a polcról, úgyhogy amikor egy gyors és gyerek mellett elkészíthető édességet kerestem, úgy döntöttem, ideje végre túllépni a szemezős fázison és felhasználni belőle egy keveset (főleg, hogy lisztet elfelejtettem venni). Maradt az előző napi dióstésztából némi darált dió, az is meglelte helyét. A mennyiség nagyon kevésnek tűnhet, de kettőnknek ebédre és vacsorára is kitartott desszertnek. A tojássárgákat a 3 ek. porcukorral habosra kevertem, beleszórtam a darát, a diót és hozzáforgattam a felvert tojásfehérjéket. Egy nyolcas minikuglóf-formát kivajaztam és megszórtam rizsliszttel, belekanalaztam a keveréket (úgy a harmadát töltötte ki), és 180 fokra előmelegített sütőbe csaptam, aranybarnára sütöttem. Amíg sült, a tejet, az evőkanál porcukrot és a vaníliakivonatot összeforraltam, majd rákanalaztam a tésztahalmokra, amik szépen beszívták, és visszatessékeltem 10 percre a sütőbe. Tálalásnál megszitáltam porcukorral és vízzel higított eperlekvárt kanyarintottam köré. Melegen és hidegen is finom volt. Horváth Ilona receptje az eredeti.
Csokoládés-pisztáciás békatorta - Segítsüti 2010
A huszonhetedik te magad légy! - mondá a költő, vagy valami ilyesmi :). Miután tavaly ügyesen kizártam magam a segítsütizők köréből a magyarországi lakóhely kitétellel, ezt követően kéztördelve a partvonalról figyelhettem, hogy miként alakul a licit, izgulhattam végig az egészet. Na, ezt még egyszer képtelenség lenne kibírni :), úgyhogy idén bekunyeráltam magam a csapatba és anyósom konyhájába :) (köszönöm!), szóval a 2010-es Segítsütire én is sütök. A külföld miatt én egy kicsivel később, május elején tudom átadni a nyertesemnek a tortát. Az ötlet, hogy a koraszülötteket támogatjuk, elég korán jött, lényegében már tavaly a közös sütizés után említettem egy-két embernek. Személyesen nem vagyok érintett, Rózsaszín masszív sztahanovista volt, elég hosszasan túlórázott a gyárban :), de nagyon sok helyen szembefutottam velük a neten: például luciánál, Südvénél, Ruhafalvánál, és nagyon meglepett, milyen nagy az arányuk (8-10%) az újszülöttek körében. Úgyhogy idén két koraszülött osztálynak megy majd a támogatás, a budapesti Péterfy és a miskolci megyei kórházban. És akkor már csak a sütit kellett kitalálni. Egy biztos pont volt: a csokibékák, "alájuk" kerestem valami finomságot, és sikerült is.
A tortához: Először megpucolom a pisztáciát a kemény héjától, majd leöntöm a magokat forrásban lévő vízzel. Egy perc után leöntöm a vizet róluk, és megtisztítom őket a belső héjuktól is. Papírtörlőre kiterítve hagyom őket megszáradni, majd apróra vágom. A sütőt előmelegítem 180 fokra. Kivajazok egy 26 cm-es tortaformát, az oldalát kilisztezem, és az aljára sütőpapírt teszek. Összekeverem a lisztet, sütőport, sót. Forrásban lévő víz felett egy tálban összeolvasztom a kétféle csokit és a vajat (a tál alja ne érjen a vízbe). Belekeverem a cukrot, a vaníliakivonatot, a tojásokat, a tejfölt és egy maréknyi kivételével a pisztáciát, végül a lisztes keveréket. A formába öntöm a tésztát, elegyengetem, és kb. 50 percig sütöm, amíg egy fogpiszkáló kicsit morzsásan jön ki. Hagyom a formában 5 percet hűlni, majd a rácson kihűlni teljesen. A mázhoz a tejszínt forrásig főzöm, majd beletördelem a csokit. Hagyom 5 percig állni, majd sima krémmé keverem. Ha kihűlt, a tortára kenem. Amikor kezd kissé dermedni, a közepére szórom a pisztáciát, és a szélére sorakoztatom a csokibéka-hadsereget. Martha Stewart receptjét módosítottam. A receptre itt lehet licitálni 2010. április 2-án éjfélig, 1000 Ft a kikiáltási ára. A torta mellé a kedves nyertes kap egy doboz csokibékát is, hogy ha megjött hozzá a kedve, ő is meg tudja sütni a sütit. Segítsétek a korababákat, és licitáljatok erre vagy a többi 26 remek süteményre!
0321 keksz
Tavaly jól lemaradtam a Down-szindróma világnapjának első hazai beharangozójáról, csak gyereknapra tudtam összedobni egy kis sütit. Na de most! Eszenyi Enikő (kézcsók, virág, minden jár neki) ismét tágra nyitja a Vígszínház kapuit, és gazdag programok sorával vár minden kedves látogatót, aki 2010. március 21-én vasárnap reggel 9-től elmegy hozzájuk. Hogy mennyire fontos a nyilvánosság, az ismeretszerzés ebben a témában, azt Kisari Károly (a Down Egyesület elnöke) számomra nagyon meglepő és pozitív információja mutatja: "Röviden a tavalyi eredményekről: telt ház a Vígszínházban, a téma markáns megjelenése a médiában, a kampány hatásaként három örökbe fogadni akaró szülő jelentkezett a Down Dada rendszerbe, és egy éve nem kerültünk kapcsolatba szülőkkel, akik le akartak mondani babájukról, viszont nagyon sok új család keresett meg minket tanácsokért." Nagy sajnálatomra nem leszünk otthon, pedig borzasztó szívesen elvinném a kiscsajt, úgyhogy csak az információ terjesztésével tudok segíteni. Csináltam egy kis kekszet a nagy napra, ami vidám, szabálytalan és finom :). 18 dkg vaj A puha vajat a cukorral habosra keverem, hozzáadom a többi hozzávalót a csoki kivételével, összegyúrom, fóliába csomagolva legalább egy órára a hűtőbe teszem. Lisztezett lapon kb. fél centi vastagon kinyújtom, és kiszúrom a formákat. Úgy emlékeztem, Andi barátnémtól "jól jön ez majd!" felkiáltással betű- és számformákat is kaptunk, de kiderült, hogy csak betűket. Na de mire jó az OBZI? :) Kis átalakítással létrehoztam a négy számot, kiraktam a mini Smartiesokkal, a többi tésztát pedig O betűkkel szúrtam ki. Sütőpapírral bélelt tepsibe pakoltam őket, 180 fokra előmelegített sütőben elvileg 8-12 perc kell nekik, nekem sikerült némileg túlsütni a vékonyka betűket. A tésztamennyiség feléből lett két tepsi, úgyhogy a másik felét lefagyasztottam. Jó szórakozást kívánok minden kedves résztvevőnek vasárnapra, tényleg legyen víg tőlük a színház! Nigella receptje (Domestic Goddess)
Holle anyó sérelmére elkövetett marcipános csokikenyér
18 dkg marcipán Most már valaki mutassa meg a naptárat az időjárásfelelősnek. Hideg van, hideg van, hideg van, én pedig meleget szeretnék, friss, piros gyümölcsöket, napsütést, tengerparti kirándulást, virágszőnyeget az utcákra, nyári gumit a kocsira, és egyáltalán. Addig is, amíg mindez bekövetkezik, valamivel pofán kell csapni Holle anyót (részemről egyébként a dead opció mellett tenném le a voksomat :) ), beizzítani a sütőt és lélekmelengető édességet tolni fázó gyomrunkba. Mindennek előkészítésére körülbelül 15 perc állt rendelkezésre és a spájz meglévő tartalma, amíg a Bevásárló Babakocsis Egység elment beszerzőútra. A vajat és a cukrokat (nem volt itthon elég nádcukor, lásd beszerzőút szükségessége, ezért a kényszerű porcukorhasználat) habosra keverem, hozzáütöm a tojásokat, mehet bele a liszt, a sütőpor, a kakaó és alaposan eldolgozom. A marcipánt nagyobb, a csokit kisebb darabokra vágom, és egy maréknyi kivételével a masszához keverem. Sütőpapírral bélelt kenyérformába lapátolom (elég tömör tészta), elegyengetem és a tetejére szórom a maradék marcipán- és csokikockákat. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sül (megemelkedik, a tetején a marcipán aranybarna lesz). Legfinomabb és a legpuhább még frissen, langyosan, másnapra kissé kiszáradt a maradék, hiába takartuk le. Holle anyó meg BIK :). A Chocolate&Coffee receptjét módosítottam.
Mézes mókuska
Remélem, mindenkinek kellemesen teltek az ünnepek, és boldog új évet kívánok az erre látogatóknak, elnézést a hosszas hallgatásért, a sok kicsi végjátéka és a hazautazás-rohangálás minden energiámat elszívta. Kis prekarácsonyi receptkonzerv jön, Hobbiszakács kitalálós blogjátékára küldtem el ezt az opuszt, és most ide is felkerül, mert nem túl sok mézes receptet szoktam alkotni. Szinti-pop, szinti-pop, gyerekkórus in-dul:
leesett, leesett, eltörött a lába,
doktor bácsi, ne gyógyítsa meg,
huncut a mókus, újra fára megy.
Azt hiszem, ha még egyszer intézményes keretek közt óhajtok felsőoktatási tanulmányokat folytatni (nincs sok esélye), valami olyan szak felé veszem az irányt, ahol a gyerekdalok pszichológiájából lehet szakdolgozni :). Mostanság alaposan elmerültem a témában, naponta sokszori ismétlések pusztítják agysejtjeimet, néha rajtakapom magam, hogy elbambulva a buszon is ilyeneket dünnyögök (az utódnemzés akut és káros mellékhatásai...). Úgyhogy amikor férj mézes puszedli-féleséget kért, bekapcsolt a fejemben a magnó :), és azonnal tudtam, mi a megfelelő forma hozzá.
Diós répatorta
A tortához:
A tetejére: Ennél a receptnél már elég régóta ott figyel a könyvjelző, ideje volt már sorra keríteni. A tojássárgákat habosra keverem a cukorral, hozzáadom a vajat, a lisztet, sütőport, darált mandulát, a megpucolt és reszelt sárgarépákat, és a diót. A tojásfehérjéket kemény, de nem száraz habbá verem, és óvatosan beleforgatom a masszába. 26 cm-es tortaformát kivajazok, sütőpapírral kibélelem az alját, és belekanalazom a tésztát, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 1 órát sütöm, amíg szép aranybarna nem lesz. Gondoltam, teszek rá klasszikus krémsajtos borítást, krémsajt éppen nem volt itthon, de az én drágaságom pont indult a boltban, úgyhogy én hülye, rábíztam ezt a tételt. Miután elmagyaráztam neki, hogy miként néznek ki a krémsajtok, azokon belül is koncentráljunk a natúr változatokra, a boltban mely részen találhatóak, konkrétan elhagyta a számat az a mondat, hogy "jó lesz a Philadelphia". Ember hazatér, és kissé bizonytalanul a kezembe nyom két miniatűr kenhető sajtot, azzal a kérdéssel, hogy "ugye ez jó lesz, ezen kívül csak Philadelphia volt". Ilyenkor jól jön, hogy egy évig jártam jógázni :). A krémsajt kiesésével szemügyre vettem a hűtőt, és úgy döntöttem, próbálkozzunk meg a joghurttal, mint alappal. A fenti hozzávalókból kikevert borítás finom, de kissé híg lett, és mivel az utolsó adag porcukrom tűnt el bele, így vállat vontam, és ráöntöttem. Finom, tömör gyönyör torta, nyolc személynek elég, kis szeletek is nagyon laktatóak belőle. Traditional British Cooking receptjét formálgattam.
![]()
Csúsztatott palacsinta
7 dkg nádcukor A palacsinta valamiért nekem mindig a klasszik tekerős megoldással volt egyenlő, és ez a csúsztatott változat gyanús volt, hogy kvázi félig nyers marad. Úgyhogy életemben először futottam neki, de végül úgy döntöttem, megmaradhat a menün. A tojássárgákat kikevertem a cukorral, ment hozzá a vaj, a liszt, a tej, és a fehérjékből felvert kemény hab. Kicsit furcsa állagú lett a tészta, legközelebb lehet, hogy inkább a hagyományossal próbálom meg, mert a sok cukor miatt még teflonban és az olaj ellenére is hajlott a letapadásra. Kevés forró olajon egyik oldalát pirosra sütöm, majd mehet a tálra, megszórom a darált dió egy részével. Következő palacsintot ugyanígy kisütöm, rácsúsztatom, megszórom a csokireszelék egy részével. A harmadik réteg hígabb fajta szőlőlekvárt kap (anyukám műve), és így tovább, amíg el nem fogy a tészta és a töltelék. 200 fokra előmelegített sütőbe megy 15 percre, porcukorral megszórva tálalom. A kép nem tudom, mennyire csalóka, ennyi anyagból nem lesz egy hű de nagy palacsintatorta, inkább kétszemélyesnek mondanám. Pelle Józsefné: Minerva Nagy Szakácskönyve receptje.
Mandulás-meggyes-csokis szelet
A tésztához:
A lekváros réteghez:
A mandulás habhoz: Megpróbálok az utazáshegyek és az ismételt, szeptemberi munkakezdés nyűgössége után visszamászni a fedélzetre, és ismét rendszeresebben írni. Ez nem könnyű mostanság, mert kis Birodalmi Lépegetőnk nem sok szabadidőt hagy, főzni általában este 8 után tudok, amikor kidől, többnyire akkor is csak valami egytálételt (pl. chili con carne-t) másnapi ebédnek - jelenleg ennyi a konyhai alkotásaim netovábbja. Sütés? Az mi? :) De az édességhiány nagy úr, Egyesek végül a délutáni műszakból is bevállaltak annyit, amennyi idő alatt összedobtam ezt a gazdag, laktató, tojásfehérjegyilkos süteményt. Elektromos habverővel összeverem a tésztához valókat, amíg morzsás állagot nem kapok. Ezt egy kivajazott alufóliával bélelt, 20x30-as tepsibe nyomkodom, megszurkálom villával, és 160 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütöm. Kiszedem, 190 fokra tekerem a sütőt, a tésztán szétkenem a pálinkával elkevert lekvárt (lehet savanykásabb is, pl. ribizli, talán az jobban ellenpontozza a tészta és a hab édességét), és megszórom a csokilencsével. A fehérjéket a csipet sóval elkezdem verni, beleszórom a darált mandulát, a cukrot és a mandulaaromát, addig verem, amíg jól el nem keveredik és habos nem lesz (nem habcsók keménységűre van szükség, sokkal lágyabbra). A habot a lekváros-csokis rétegre öntöm, és megszórom a szeletelt mandulával. Újabb 20-25 percre visszakerül a sütőbe, amíg szép aranybarna nem lesz a teteje. Kihűlés után szeletekre vágva tálalható, gyermek háta megett sutyiban befalandó :). The Ultimate Cookie Book receptje az eredeti.
Sárgadinnyés-áfonyás fordított torta
A tésztához:
A tetejére (aljára): Nem emlékszem, hogy valaha is sárgadinnyével készült süteménybe ütköztem volna akár élőben, akár netes recept formájában (ettől még nyilván létezik, csak nem túl gyakori). Kicsit túlvásároltam magam mézédes dinnyéből, és fejben mellétettem a neheztelő dünnyögést, miszerint egy ideje nem sütöttem semmit. Receptet nem kerestem sokat, célirányosan a Donna Hay magazinból kitépkedett fordított torta recepteket túrtam elő, amelyek közül az egyiket adaptáltam dinnyebarátomra. Önmagában nem mertem megkockáztatni, fejben kissé jellegtelennek ítéltem színben, úgyhogy tettem mellé némi áfonyát. Egy 26 cm-es átmérőjű serpenyőbe szórom a cukrot, öntöm a vizet és a kivonatot, és közepes lángon kavargatva addig főzöm, amíg a cukor el nem olvad. Beleteszem a héjától-magvas részétől megtisztított, cikkelyekre vágott dinnyét, öt perc múlva pedig a cikkelyek közé szórom az áfonyát. Pár percet kap még, majd lekapcsolom a gázt. A tojást, cukrot, vaníliát elektromos mixerrel addig verem, amíg a keverék kétszeres mennyiségű nem lesz. Beleforgatom a lisztet, a sütőport, az olvasztott vajat - és a nagy lutrit, a darált fenyőmagot. Az eredeti recept darált mandulát írt, ami nem volt otthon. Se dió, se kesudió, semmi, csak negyed kiló fenyőmag, úgyhogy megvontam vállam, próbáljuk meg. Amikor a nyers tésztát megkóstoltam, hááát, szívtam a fogam, elég agresszíven dominált a fenyőmag. Mindenesetre már mindegy volt, rákanalaztam a serpenyőben pihegő dinnye-áfonya keverékre, becsavartam alufóliával a serpenyő nyelét, és 170 fokra előmelegített sütőbe tettem úgy 35-40 percre, tűpróbával ellenőriztem, hogy készen van-e. És hurrá, a sütés jót tett neki, agresszív fenyőmagíz eltűnt, kifordítva kellemes tészta a végeredmény, finom, ragadós gyümölcsös felső réteggel! Donna Haymagazin 2007. őszi számából alakítgattam a receptet.
Gyereknapi Down-süti
Teljesen átlagos terhességet sikerült lábon kihordanom, azt hiszem, a mélypontot az jelentette, amikor a Windsor-kastély kellős közepén hirtelen iszonyúan rámtört az éhség, és Egyesek nem engedték, hogy titokban bekapjak egy falatot a szendvicsünkből a selyemtapétába fordulva, így aztán ott ültem a St. George's Hall közepén, potyogtak a könnyeim, és egy esetleges válóperen töprengtem :). A projekt végeredménye tekintetében pedig valahogy végig evidensnek tűnt, hogy minden rendben lesz, a gyerek egészségesen fog előbújni; szerencsére így is lett - nem is gondolkodtam el azon, hogy másképp is történhetne. Minden 600-800. terhességnél azonban nem így van - Down-szindrómás baba születik, és nagyon sokukat a kórházban hagyják. Nem sokat tudtam erről a rendellenességről, sem a családban, sem a baráti körben nincs ilyen gyerek vagy felnőtt. Nem tudtam, hogy mennyire jól lehet őket fejleszteni, ha korán segítséget kapnak, milyen helyesek, ügyesek és aranyosak lesznek. Aztán rátaláltam Szirka babára, és végigolvastam az elmúlt három életévének történetét (amit mindenkinek nagyon ajánlok), és azóta is rendszeresen látogatom. Néha bekukkantok Hangáliába is, vagy megnézem, mit ügyködnek az erdőben a Pomogácsok. Jó látni, milyen nagy szeretetben nőnek, olvasni a kisebb-nagyobb küzdelmekkel tarkított hétköznapjaikról. Gyereknapra szeretném egy kis virtuális sütivel megköszönni nekik, hogy bár kívülállóként, de nagyon élvezem a humorukat, az életszemléletüket, és a családjaik szeretetét. Valami kis aranyos, minimuffinos formában elkészíthető sütit akartam csinálni nekik, tudom, hogy például Szirka mindenféle mentes ételt ehet, ezért ez tényleg csak jelzésértékű "ajándék" lehet. Chilii&csoki mákos-csokis sütijét megjelenése óta "hordozom" fejben, úgy döntöttem, ezt adaptálom, mert olyan jelképesnek érzem: egy fekete és egy fehér réteg között ott van a mákos...
A tésztához:
A mákos réteghez:
A csokis mázhoz: A tésztához valókat gyorsan összedolgoztam először morzsás állagúvá, majd tésztává, és ment egy órára a hűtőbe. Nem volt itthon elég darált mák, úgyhogy marcipánnal pótoltam a mennyiség egy részét, amit hozzáreszeltem, eldolgoztam a cukoorral, a tejföllel, a tojásokkal és a citromlével. A két minimuffin tálca minden mélyedését félig megtöltöttem a tésztával, plusz még két nagyobb felfújtformába is jutott. Megböködtem villával és 180 fokra előmelegített sütőbe ment 10 percre, majd ráöntöttem a mákos réteget, és sültek még vagy 30 percig. Amíg hűltek, megcsináltam a mázt: a tejszínbe daraboltam a csokit, összeolvasztottam, a végén beledobtam a vajat, majd egy-egy kiskanálnyit a minimuffinokra csorgattam (lehetett volna csinosabbra is csinálni, de a Kiskorú ezen a ponton már aktívan megpróbált beleszólni az elkészítési folyamatokba :), így aztán túlélő üzemmódba kapcsoltam). Hűtőbe csaptam, amíg a csoki rádermedt, és kész. Virtuálisan a kis DS-manók egészségére!
Az Ínyenc receptje chilii&csokin keresztül jutott el hozzám. És aki szeretne Down-szindrómás gyerekeken segíteni, júniusban még hívhatja az 1788-as számot (a T-Com birodalom vezetékes vagy mobil telefonszámairól), amelyre minden hívás 100 Ft-tal támogatja a Kelet-Magyarországon hiánypótló jelleggel megépülő, a babák életét, későbbi önállóságát, fejlettségét jelentősen segítő korai fejlesztő központot. Vagy élhet a Down Egyesület által ajánlott más segítési lehetőségekkel, amelyek közül nekem a webboltban megvásárolható, Down-szindrómások által készített tárgyak a legszimpatikusabbak - ezek ugyanis munkát adnak nekik, ami ritka kincs. Boldog gyereknapot kívánok Szirkának, Hangának, Adélnak és kis társaiknak!
Almás-barackos túrótorta
A tésztához:
A túrós réteghez:
A tetejére:
A tésztához a tojásokat a cukorral habosra keverem, majd minden más hozzávalót hozzáadom. Kivajazott, kilisztezett, 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformába öntöm, és 180 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütöm, majd kihűtöm. A túrót áttöröm szitán, mehet hozzá a joghurt, a cukor, a citromlé és -héj, valamint a kevés langyos vízben feloldott zselatinpor. A túrókrémet egyenletesen elkenem a tésztaalapra. Kirakom a lecsepegtetett barack-kockákkal és a cikkelyekre vágott almával, majd a 2 dl almalevet és 1 dl felfogott befőttlevet összeöntöm, beleszórom a tortazseléport, felmelegítem, majd ha lehűlt, a torta tetejére kanalazom. Kellemes klasszikus. A Nagy Süteményeskönyv receptje volt az alap.
Illókeksz
25 dkg liszt Anyósom még karácsonytájt küldött egy doboz sütit (is) nekünk, szegény, messzibe szakadt éhező népeknek :). Másfél nappal később Egyesek felhúzott szemöldökkel behozták az üresen tátongó dobozt, hogy mi történt a tartalmával. Nem sikerült hitelesen előadnom, hogy a) az egereink voltak, b) ha ők nem, Rózsaszín önhatalmúlag biztos ezzel kezdte meg a hozzátáplálást :). Úgyhogy gyorsan elkértem a receptet, és megsütöttem, már nem is egyszer. Az elkészítése egyszerű: a díszítő cuccok kivételével mindent össze kell gyúrni, vékonyra kinyújtani, formákkal kiszúrni, megszórni díszítőcukorral (karácsonykor nagyon jópofa volt a színes cukorral megszórt fenyő!), dióval, apróra vágott birssajttal, satöbbi. Viszont nem véletlenül így neveztem el: már nyers tészta formájában olyan finom, hogy erősen csapkodni kellett a kezemre, hogy ne csipegessem el az egészet :). 180 fokra előmelegített sütőben addig kell sütni, amíg el nem kezd a szegélye aranybarnulni (elég gyorsan megvan, kb. 12 perc, sütőtől függően), ebből a mennyiségből nekem négy tepsi lett. Bár mire a negyedik kisült, az első eltűnt... Hiába, ezek az egerek! :) Anyósomtól kaptam a receptet, ami eredetileg dr. Oetker.
Mágnás diós pite
A tésztához:
A tetejére: Egy egyszerű, de nagyon gazdag sütit kerestem masszív diófeleslegem egy részének elsütésére. A lisztből, sütőporból, puha vajból, nádcukorból, tojásból és a citrom reszelt héjából és kifacsart levéből tésztát gyúrok, amelynek kétharmadát kinyújtom, és sütőpapírral bélelt, 20x30 cm-es formába teszem. Megkenem a lekvárral, amelyet más fajtával is lehet helyettesíteni (csak a cseresznyelekvárt hanyagoljuk... :) ). A tetejére a 3 tojássárgáját habosra keverem a cukorral és a vaníliáscukorral, mehet bele a darált dió és a fehérjékből felvert hab. Ezt a lekváros tésztára simítom, majd a maradék egyharmad tésztából csíkokat sodrok, és átlósan rácsszerűen erre a habos rétegre teszem, szépen belesüpped. 180 fokra előmelegített sütőben kap 30-40 percet, amíg szép aranybarna nem lesz. Nagggyon gyorsan elfogy :). A Nagy Süteményeskönyv receptje.
Körtés-fehércsokis süti a mikróban
10 dkg vaj + a kenéshez
A A száraz anyagokat összekeverem, hozzáadom a nedveseket, a csokit feldarabolva, az egyik körtét hámozva és felkockázva rakom bele, kivajazott formába teszem (másfél-kétszeresére megemelkedik), és mehet maximális fokozatra 12 percre a mikróba. Ha lejárt az idő, még 5 percig kell állni hagyni. Tetejére porcukor, és szeletelve a másik körte mehet (más gyümölcsökkel is lehet kísérletezni persze). Frissen finom, tömörebb tésztájú sütemény, de másnapra ne maradjon meg, mert kiszárad. A Good Food 2006. novemberi számában találtam egy változatát.
Sütőtökös csokiskeksz
20 dkg nádcukor A baba-mama klub (ahova összesen vagy kétszer jutottam el) egyetlen igazán pozitív hozadéka számomra stílszerűen a gasztronómiai vonalon jelentkezett, amikor a kanadai csaj sütőtökös csokiskekszet hozott egyik alkalommal. Világéletemben imádtam a sülő sütőtök illatát, és a tetején azt a vékony, megbarnult réteget, de ezen túlmenően egy falatot se belőle :). Vagy tíz éve biztosan nem ettem még ennyit se. Mindenesetre a süti ízlett, a receptet elfelejtettem elkérni, de a Gugli a barátom, úgyhogy kerestem egyet. Ez némileg sütőtökösebb ízűre sikeredett, mint anyukakollegináé, de nagyon bejött, ráadásul elég egyszerű. A sütőtököt megsütöm, a húsát villával összetöröm, és hozzákeverek minden más hozzávalót (tekintélyes mennyiség lesz). Kicsivú tapasztalatai nyomán jelezném, hogy nagyon lágy lesz a tészta, és a keksz is puha, nem ropogós. Sütőpapírral bélelt tepsibe kupacolok evőkanálnyi adagokat tisztes távolságra egymástól (kilapul), és 180 fokos sütőben kb. 12 percig sütöm. És csak sütöm, és csak sütöm, és csak sütöm, irgalmatlan mennyiség lesz, de szépen el is fogy :). A Cooks.com receptje az eredeti.
Kooperációs aranygaluska
A tésztához:
A tetejére:
A vaníliamártáshoz: Amikor a Zuram azt mondta, valami húsmentes tésztát szeretne ebédre, semmi perc alatt bevillant az ötcsillagos aranygaluska, amivel fakanál barátném kényeztetett még februárban. Anyósomat kértem meg, hogy süssön nekünk, mire azzal a meglepő válasszal szolgált, hogy még sosem csinálta meg - csukott szemmel százas körbe :). És miután én sem, ezért kooperatíve felcsaptuk Ilonkát, ő megcsinálta a tésztát, én pedig a mártást :). A tészta klasszikus kelt tészta, a hozzávalókat összegyúrta, egy órán át kelesztette (friss élesztővel jobban működik, de itt csak szárított van), aztán pogácsaszaggatóval kiszaggattuk és kivajazott, 26 centis kapcsos tortaformába raktunk egy réteget, az olvasztott vajjal megkentem, megszórtam bőven a darált dió és a cukorkeverékével, még egy réteg tészta, megint vaj és cukros dió, majd ment a 180 fokra előmelegített sütőbe, amíg aranybarnára nem sült. A mártáshoz a tojássárgákat, a cukrot elkevertem a liszttel és fokozatosan felöntöttem a tejjel, beledobtam a felhasított, kikapart vaníliarudat és szemcséit, a vajat és közepes lángon enyhe sűrűsödésig főztem. Négyszemélyes adag. Horváth Ilona klasszikusa.
Francia csokoládétorta
25 dkg étcsoki Egy egyszerű, de izgalmas torta készült a vendégeknek, tömény kalória, tömény élvezet. A csokit, a vajat és a cukrot alacsony láng felett összeolvasztom, ha kissé kihűlt, hozzákeverem a likőrt. A tojásokat alaposan felverem, beleszórom a lisztet, majd hozzáöntöm a kihűlt csokis keveréket. Egy 18 centis kapcsos tortaformát (az eredeti recept szerint 23-ast) kivajazok, az alját kibélelem sütőpapírral, beleöntöm a tésztát, majd kívülről körbebugyolálom alufóliával és tepisbe teszem, amit kb. 2 cm magasan feltöltök vízzel. 190 fokra előmelegített sütőben sült 35 percet, amíg a széle már megszilárdult, de a közepe még lágy volt. Az alufóliából kibontva rácson hagytam kihűlni, állítólag hajlamos berepedni, középen megsüllyedni, de az enyém szép maradt :). Leszedtem a tortaformát (berepedezett-megsüllyedtnél fejre lehet állítani, a sütőpapírt lehúzni róla és akkor az egyenletes alja lehet a teteje), porcukorral mintát hintettem rá. Semmi perc alatt elfogyott :). A Chocolate & Coffe receptje.
Kardamomos barack fehércsokis mártással
A mártáshoz:
A barackhoz: durvára vágott, pirított dió Fehércsokis kattanásom van, a tizenévvel ezelőtti egyetemi vizsgaidőszakok óta talán először. A barack többnyire nyersen tűnik el egész nyáron, de most valami halmozottan, töményen édesre vágytam, semmi savanykás kiegyensúlyozás, semmi finomítás, csak arconcsapó édesédesédes jöjjön. A csokit a vajjal és a tejszínnel alacsony lángon összeolvasztom és ha kissé kihűlt, a tányérba kanalazom. Egy serpenyőben megolvasztom a másik pici adag vajat (éppen csak bevonja az alját), majd a kardamomos porcukorba nyomott barackszeleteket mindkét oldalukon addig sütöm, amíg a cukor ragadós-nyúlóssá, a barack szélein kicsit áttetszőssé nem válik. A szeletkéket a csokis mártásra teszem, majd megszórom az egészet a dióval. Elvileg töménysége maitt kétszemélyes adag, gyakorlatilag férj nem szereti a fehércsokit :), tehát (sóhaj) nekem kellett eltüntetni az egészet :).
Citromos süti chilis csokis szederöntettel
A tésztához:
Az öntethez: Rengeteg gasztroblogot olvasok, felszínesen vagy alaposabban, mikor mire van időm, és a kollégáktól, kollegináktól megmaradnak a fejemben képek, receptek, amiket a "majd én is kipróbálom" skatulyába tuszkolok. Ha erre kellő gyorsasággal időt kerítek, az szerencsés, de van olyan is, amit hosszabb ideig hurcolok magammal, míg valahogy el nem jön az ideje. Kicsi Vú citromos süteményéhez másfél év kellett :), pedig ez egyike volt azon recepteknek, amit névvel, képpel és a recepthez bloggerrel együtt sikerült élesen elraktározni, nem igényelt masszívabb kutatómunkát halvány emlékek alapján. Vendég jött és ígértem neki sütit; olyasmire volt szükségem, ami nem igényel hosszas konyhai tartózkodást. A kommentelők javaslatait fontolóra vettem - hogy esetleg csokidarabokat vagy gyümölcsöt szórnék a tésztába -, de aztán inkább egy saját fejlesztésű öntet mellett tettem le a voksomat.
A sütemény elkészítésben nemigen változtattam, a cukor lett csak nádcukor, amit a tojássárgákkal fehéredésig vertem, majd hozzákevertem minden mást, végül a fehérjékből csipet sóval felvert habot is óvatosan beleforgattam. Kivajazott, kilisztezett húskenyérformába öntöttem, 180 fokos sütőben nálam 25 perc kellett neki. Hagytam kihűlni. Az öntethez a szedret, a cukrot és a vizet összeöntöm, felforralom, addig főzöm, amíg a gyümölcs meg nem puhul, a felét villával szétnyomkodom, majd elzárom a gázt és beletördelem a csokit, addig kavarom, amíg el nem olvad. Úgy finom, hogy a hideg sütire kanalazom a már nem forró, de még meleg, pikáns öntetet. Kicsi Vúnál találtam a könnyű citromos süteményt.
Deák-torta
A tortához:
A bevonathoz: Bár a 46 fagyasztott tojásfehérjével szerintem Ízbolygó toronymagasan vezet a gasztrobloggerek között :), azért egy olyan 12-15 nálam is simán felgyűlik a mélyhűtőben. Amikor Egyesek elkezdenek morogni, hogy ajtónyitásnál gyanús kis csomagok potyognak mindenhonnan az ő fagyija körül, és kezdhetnék már végre valamit ezekkel, akkor lázasan elkezdek tojásfehérje gyilkos recepteket vadászni. Deák nemcsak a haza bölcse volt ezzel a tortával, hanem a mai háziasszonyok megmentője is :) (bár nyilván nem az övé a recept, de csak adta hozzá a nevét :) ), amikor megláttam, hogy kilenc kis csomag is eltűnhet, azonnal lecsaptam rá. Eredetileg kávés-diókrémes torta, amiben az általam talált recept a krémet lekvárral lövi ki, ezzel jelentősen gyorsítva és egyszerűsítve az elkészítés módját. Miután kávét csak én iszok kis családunkban, hajlottam ebbe az irányba, a diót viszont jobbnak láttam visszacsempészni. A puha vajat habosra keverem 10 dkg porcukorral és a vaníliás cukorral, majd mehet mellé a darált mandula, a tej és felváltva a liszt, valamint a másik fél adag cukorral kemény habbá vert tojásfehérje-rengeteg. Kivajazott, 26 centis tortaformába simítom a tésztát, 180 fokra előmelegített sütőben úgy 40 percig hagyom sülni. Kicsit hagyom hűlni, de még melegen félbevágom (kicsivel jobb kézügyességgel akár tényleg a felénél is sikerülhet elvágni a tésztát :) ), majd megkenem a kockástól kapott isteni házi kökénylekvárral (hiányában valami másik savanykást próbálnék ki), és megszórom a dióval, majd lefedem a másik tésztakoronggal. A csokit és a vajat gőz fölött összeolvasztom, a végén belekeverem a tejszínt és a krémmel bevonom a tortát. Tekintélyes adag, mindazonáltal szükség volt némi győzködésre, hogy kollegináknak is tudjak vinni egy-két szelettel :). Gabula-Halmos-Korpádi-Patyi: Nagy süteménykönyv c. opuszból adaptálva.
|