Nem mondanám, hogy sűrűn vásárolnék olyan könyveket, amelyeknek sárga borítóján kék betűk kacsáznak rózsaszín szívecskék baráti társaságában. Pláne nem egy olyan nőtől, aki - a belső borító és az Amazon tanúsága szerint - The Secret Dreamworld of a Shopalcoholic címmel is írt már könyvet... :) De hát a blog kötelez, a kíváncsiság meg erős: mi az, hogy "un"? :)

Summáznám a történetet. Samantha (nekem erről reflexből édes jó apám jut eszébe az ő sajátos humorával, a Dallas idején találta ki a "Cemende Camanda" költőinek is nevezhető személyleírást :))) ), a londoni jogász (a nemzet egyik csúcsagya, hogy Bridget Jones is idekerüljön :) ) elkövet egy hibát, bepánikol és félkómásan elmenekül a nagynevű cégtől. Mindenféle fatális tévedések és realisztikusnak nem nevezhető körülmények közt összetévesztik egy álláshirdetésre jelentkező házvezetőnővel és miután echte angol, ráadásul a csillagokat is reflexből lehazudja az égről :), így felveszik. No de a néni teljesen büfé a corporate law területén, viszont a mosógépet nem tudja bekapcsolni, a beadott Michel Roux-féle képzés helyett pedig a toastkészítésig jut el. És hát mindenféle kalamajka következik, meg egy kockás hasú kertész csákó is képbe kerül, csak hogy igazoljuk a borító szívecskéit, gondolom senki nem kap a szívéhez a meglepetéstől döbbenten, ha elárulom, hogy heppiend lesz a vége, a néniből meg Domestic Goddess :) (írónő vette a fáradságot arra, hogy személyes ismeretségük hiánya ellenére írjon két sor hálálkodást Nigellának, már csak azért is, mert ezzel a címmel érzésem szerint nem kevéssé dobott az eladási adatain). Receptek nincsenek benne, viszont a külzettől eltérően van humora és szórakoztató volt. Könnyű nyári desszertnek ajánlom :).

Na, most néznivaló. Hát a BBC2 nem bírja ki pár hétig sem új főzős műsor nélkül, ehun a legfrissebb szerzemény. Oliver Rowe - aki erőst hasonlít Jamie Oliverre, mínusz melír és pöszítés - úgy gondolja, hogy nem elég neki a meglévő kávézója, nyit mellé merő egy hitelből egy éttermet, s miután még így is kihívásokban szegénynek gondolja életét, az új étteremben csak londoni alapanyagokat óhajt használni, ideértve mondjuk az olívaolajat is. Más szóval a klíma és a pénz számára nem akadály, nyilván meg fog ugrani minden lécet, ha egyszer a BBC filmezi. Barangol a lelkem erdőben, ahol erdészi segítséggel uszkve négy órácska alatt összeszed egy kis kosáralja gombácskát, amelynek egy része ráadásul mérgező is, de Fergus, az erdész biológus-kémikus vénával is rendelkezik és megnyugtatja Ollie-t (kinek van még rajtam kívül egy kis Szomszédok-retró életérzése? :) ), hogy ezekben a thermo-mobile toxins olyan mérgeket takar, amelyeket ha megfőzünk, nem fordulunk fel tőlük (szigorúan csak nyersen). Nájsz. Érzem, ahogy Ollie megnyitóján nagy tömegben fognak tolongani a népek. Az erdőt kihúzta a kis zsigerig biznicmen, annyit felmért, hogy heti 300 ember ellátásához elég sokáig kellene gombászni. Megpróbálta becserkészni a kis veteményeskertek tulajdonosait a külső kerületekben, hogy azok vágják hozzá legalább a zöldségeket. Egy közepesen hajléktalan kinézetű főtulajdonos felvilágosította, hogy van egy 1922-es (angolok! :) ) Allotments Law, amely szerint ezeknek a kis parcelláknak a tulajdonosai kizárólag maguknak és családtagjaiknak termelhetnek, eladásra nem. S nézzenek oda, a műsor végére Ollie-ban felhorgad a szakács és a biznicmen mellé a jogász is: a zöldségeket nem lehet eladni. De dobozokat korlátlan mennyiségben vehet a jóemberektől, s hogy azok a dobozok spontán véletlenül zöldségeket tartalmaznak, hát az nyilván csak a Sors fatalitásának köszönhető :))). Imádom az angolszász jogrendszert! :))

Egy kellemes cikk Bächer Iván tollából (billentyűzetéből) a svájci (a.k.a. "fasiszta Disneyland" :) ) konyháról. Több ponton megértőn bólogattam.

Megint tévé, ezúttal Rai. Hát kérem, van olyan műsor, amely az ember torkán akasztja a frissen sült csirkét :)). Tudom én, hogy az olaszok részben az infantilizmusra, részben pedig a teljes magyar televíziózást mélyen megszégyenítő esztrádra hajlamosak, de ezzel huzamosabb ideig szembesülni ebéd közben maradandó károsodást okoz :)). Teljesen véletlenül botlottunk bele a Szakács próbája címre fordítható nagyszerűségbe, de szó szerint megálltak a villák a levegőben. Azt előre tippeltem, amikor még csak a dolgos kezeket mutatták, hogy két hidrogénszőke nőci fog tevékenykedni, mint bármelyik olasz műsorban - s lőn. Az, hogy a hátuk mögött egy bekeretezett, vigyorgó, méteres műtehén volt a díszlet, hát, csak-csak. A két csaj kék, illetve pink flitteres, tehénmintás köténykéjén is valahogy túllép az ember. A kajákat viszont szemlátomást szerencsétlenkedve, mérsékelt koordinációval készítették. Amit én láttam, az valami krémsajtszerűséggel töltött cannelloni tészta volt, amire paradicsommártásos kagylót kanalaztak (elég borzasztóan nézett ki) és becsomagolták alufóliába, s hajrá a sütőbe. Amikor már túl kínos volt a bénázás (a tésztatöltéssel nem boldogultak), akkor a műsor kreatív szerkesztője úgy gondolta az üres perceket áthidalni, hogy egy afrofrizurás rajzfilmzsiráf és hat majomtársa jelent meg a képernyő alsó szélén és ugrálva elkezdtek énekelni... :)) Én itt borítottam tenyerembe az arcomat, de nem, nem, kérem, még lehetett fokozni a fokozhatatlant. A túlzsúfolt stúdióban a kis nézők színes sodrófakerítéssel vannak elkülönítva, s váratlan pillanatokban megszólal a zene, amire felugrasztják szerencsétleneket és táncikálniuk kell. A stúdió másik felében két tökig pinkbe öltöztetett kislány, illetve bilikékbe szorított kisfiú kuktáskodott valamin, de zeneszóra persze ők is mutogatták a Y-M-C-A-t. Eztán a főszőke néni rejtélyes okból művirágos fejdíszt öltött szőke tincseire, leült a műanyag paradicsomos díszlet elé, előhúzott egy üvegcipellőt (na jó, műanyag), hogy ő ezt most jól felpróbálja. Én már láttam, hogy nem lesz az jó, ha a szemlátomást jobblábas cipőhöz a bal tappancsáról csatolja le a babakék szandit, de ő ezzel csak akkor szembesült, amikor megpróbálta beletuszmákolni a lábát... :)) Végül a másikkal sem sikerült, ezek után percekig bánatos-bambán bámult a kamerába. S jöttek megint a rajzfilmmajmok... :)

Azt szeretem angolékban, hogy nem bírnak a seggükön megmaradni két hónapon túl egy új főzős műsor nélkül :). Nemrég fejeződött be a 2006-os Masterchef Goes Large (a könyvről jutott eszembe), már itt is van a következő nyalánkság, a Great Brisith Menu. Ez most nem az amatőrökről szól, hanem a profikról. Régiókra osztották a királyságot (királynőséget :) ) és minden régióból két top chef versenyez azért, hogy menet közben a zsűri szavazatai alapján előrejussanak a döntőbe, ahol végül a nézők döntsék el, hogy június 17-én Erzsi nénje :) 80. szülinapján ki főzi a 300 fős elitvendégségnek a kaját. Nagyon guszta és fantáziadús ételeket főznek, aki tudja, nézze a BBC-n!