* Domestic Goddess *
arcon csap a gőz - nemisbéka főz :)

Asta pasta bejegyzései

Spenótos-ricottás tagliatelle

30 dkg spenót
25 dkg ricotta
25 dkg tagliatelle
2 gerezd fokhagyma
10 dkg vaj
2 ek. olaj
7 dkg fenyőmag
5 dkg parmezán, plusz a tetejére

bors

Nos, megpróbálok visszatérni a virtuális szabadságomról, két utazás között, és így a hőségben egy gyors, finom ebédet mutatni. Nem mondhatnám, hogy a spenót erős túltengésben van az életemben, harmincon éven át egész jól elvoltam nélküle, de az utóbbi időben nyersen elég sűrűn fogyasztom. Úgyhogy vega receptek közt keresgélve adtam egy esélyt neki pároltan is. És nem bántam meg. Sőt. Ember se!

Az arányokat elég alaposan felrugdostam az eredetihez képest, de egyszerűen lusta voltam és nem volt kedvem a felbontott dobozokat visszapakolászni a hűtőbe/polcra :), úgyhogy mindenből annyit használtam, amilyen kiszerelésben árulták :). De baromi jó lett.

A spenót nagyobb szárát lecsipkedem, alaposan megmosom a leveleket. A ricottát villával átnyomkodom, hozzákeverem a vaj felét megolvasztva és a parmezán felét reszelve, sót, borsot. Egy fazékban vizet forralok a tésztának és kifőzöm, egy nagy lábasban mellette pedig felforrósítom az olajat és beleszórom a fenyőmagokat. Aranybarnára pirítom és lyukacsos szűrőlapáttal a ricottához szedem. A megmaradt olajba bedobom a megtisztított, nagyobb darabokra vágott fokhagymagerezdeket, ha megpirultak, mehet hozzá a vaj másik fele, majd a spenót. Lefedve párolom, amíg össze nem esik, majd megsózom, megborsozom, átforgatom, lekapcsolom alatta a gázt. Ügyes időzítéssel a tészta ekkora kifő, leszűröm és a spenóthoz teszem, majd belekanalazom a ricottás keveréket és az egészet szépen összeforgatom. Reszelt parmezán mehet a tetejére, háromszemélyes adag. Krémes gyönyörűség, rendszeres lesz nálunk, vega vendégeknek ideális.

Eredeti itt: Madhur Jaffrey's world vegetarian

Gnocchi kakukkfüves-tejszínes mártásban

A gnocchihoz:
50 dkg krumpli
25 dkg liszt
1 tojás
7 dkg reszelt parmezán + a tetejére

A mártáshoz:
3 dl tejszín
1 kis marék kakukkfű
3 dkg vaj
1 ek. whisky

A gnocchi finom, a gnocchi jó, a gnocchi családi barátunk :), mert férj is szereti (annak ellenére, hogy egy deka hús sincs benne), valamint a főtt krumpli fázisban gyermekünknek is kicsippenthetünk belőle egy keveset a püréjéhez. Szóval kollektíve gnocchira fel.

A (régi) krumplit hajában megfőzöm, majd megpucolom, áttöröm, összekeverem a többi hozzávalóval, sima tésztává dögönyözöm. Maréknyi adagokra osztom, lisztezett deszkán kígyókat sodrok belőle, centis darabokra vagdosom, és benyomom villával. Elkészítem a mártást: a megolvasztott, habosodásig hevített vajra szórom a kakukkfüvet, majd egy kicsivel később felöntöm a tejszínnel, és lassú tűzön forráspontig főzöm, majd belelöttyintek egy kevés whiskyt (eufemisztikusan mondjuk 1 evőkanálnyit :) ). Nem lesz sűrű mártás. Kifőzöm a gnocchikat, és beleforgatom a mártásba, tálaláskor még kapnak egy adag reszelt parmezánt. Háromszemélyes adag.

Good Housekeeping Cookery Book receptje a tészta, a mártáshoz Tessa Kiros Twelve című könyvéből inspirálódtam. 

Medvehagymás-krémsajtos rigatoni

1,5 dl olajban eltett medvehagyma
2 hosszú szál kabanos (vagy más édeskésebb ízű, vékony kolbász)
15 dkg natúr krémsajt
2 ek. görög joghurt
2 ek. tejszín
bors
25 dkg rigatoni

Medvehagyma szezon dúl otthon, a szegény külhonba szakadt meg csak szívfájdulva nézi a zöldebbnél zöldebb kreációkat a neten, míg nem eszébe jut, hogy karácsonyra angyalkajáték keretében kapott blogger kolleginától egy kisebb üveg olajban eltett medvehagymát, ami azóta is békésen várja a hűtőben a sorsát.

 

Figyelmes lengyel kolléganő rászoktatta férjemet a kabanosra, a kissé édeskés ízű, lengyel kolbászra - amit a pasim azóta lókolbásznak hív, amióta voltam olyan hülye, hogy elárultam neki, eredetileg ez volt az alapanyaga -, gondoltam, ezt is bevetem (hiányában valami nem paprikás, vékonyabb típusúval lehet helyettesíteni. A rigatoni is a Zuramhoz kötődik, a boltban megtetszettek neki a nagy tésztahengerek, és bár rakásban áll a tészta mindenféle formában otthon, ilyen pont nem volt még köztük :).

Az olajos medvehagymát felforrósítom (akinek friss áll rendelkezésére, apróra vágva egy kevés olajon futtassa meg), majd hozzáadom a felkarikázott kolbászt. Tíz perc után belekeverem a krémsajtot, ha elolvadt, mehet bele a joghurt és a tejszín, majd egy alapos borsozást kap. Párhuzamosan kifőzöm a rigatonit és forrón a szószba forgatom. Végül két napig hagymaszagú férjet kerülgetek :). Kétszemélyes adag.

Eredetileg a Borsán.

Padlizsános fusilli

A szószhoz:
40 dkg konzerv paradicsom
1 nagyobb fej vöröshagyma
2 ek. olaj
1 kk. kapribogyó
1 ek. vörösbor

bors

30 dkg padlizsán
2 ek. olaj
25 dkg fusilli
parmezán
bazsalikom

A napsütés és a bősz plusz fokok nyárias hangulatú ételre sarkalltak. Tudom, hogy nem most van a padlizsánszezon, de találtam pár szép darabot a boltban és nem bírtam ellenállni. A padlizsánt kisebb cikkelyekre vágom és alaposan besózom, hagyom állni legalább 30 percet szűrőben, majd letörölgetem. A szószhoz az olajon üvegesre pirítom az apróra vágott vöröshagymát, majd hozzáadom a konzerv paradicsomot levestül, a dobozt egy evőkanál vörösborral kiöblítem és a lábasba öntöm. Hozzáadom a kicsit aprított kapribogyókat, sózom, borsozom és 20 percig hagyom csendesen rotyogni. A padlizsáncikkelyeket két ek. olajon pirosra sütöm. A tésztát kifőzöm, a felforrósított paradicsomszószba forgatom (nem fog cuppogni a szószban, csak szépen bevonja), tányérokra szedem, elosztom a tetejükön a padlizsándarabokat, megszórom parmezánnal és bazsalikomot tépkedek rájuk. Kétszemélyes adag.

Forrás: Italian ingredients cookbook

Nápolyi ravioli

A tésztához:
30 dkg liszt
3 tojás

kenéshez 1 tojásfehérje

A töltelékhez:
10 dkg ricotta
10 dkg reszelt parmezán
10 dkg mozzarella
10 dkg füstölt sonka
1 tojás
1 ek. petrezselyem

A paradicsomszószhoz:
40 dkg darabolt konzerv paradicsom
2 ek. olívaolaj
3 gerezd fokhagyma
kis marék kakukkfű
csipet cukor
csipet só
tálaláshoz még parmezán

A tésztához valókat - a tojásfehérje kivételével - összegyúrom, keményebb, ruganyos tésztát kapok (én tettem bele egy kanál vizet is lazításként, de ez hiba volt, később kiderült, hogy felveszi simán a lisztet, nem kellett volna kapkodni :) ), amit nedves konyharuhával letakarva 30 percig pihentetek. Közben elkészítem a paradicsomszószt: a konzerv paradicsomot, az apróra vágott fokhagymával és cukorral, sóval elkeverve lefedve, alacsony lángon 30 percig főzöm, majd belekeverem az olajat és a kakukkfüvet, kap még öt percet és készen is van. Nem lesz sok, nem fognak szószban úszni a raviolik. A tésztát tésztagéppel több részletben szépen kinyújtom. Ilyenkor az ember (főleg, ha nincs kellő rutinja még a géppel) legszívesebben növesztene még két kezet :), ennek hiányában hálásan fogadtam a Segítséget, aki erős kézzel még a tésztát is utángyúrta :). Hetes skálán a hármas fokozatig tekertük át, szóval nem a legvékonyabbig. A töltelékhez valókat összedolgoztam, majd a fele tésztacsíkokra kupacoltam, megfelelő helyet hagyva körülöttük, ezt a helyet a tojásfehérjével megkentem, ráhajtottam a másik fele tésztát. Belülről kifelé haladva nyomkodtam össze, több-kevesebb sikerrel igyekezvén légmentes egységeket létrehozni. Derelyevágóval négyzetekre vágtam, és lobogó vízbe dobtam egyszerre 7-8 darabot, a felszínre jöttüktől számított tíz percig főttek. A tányérokra kevés szószt kanalazok, ráteszem a lecsöpögtetett raviolikat és megszórom reszelt parmezánnal. Négyszemélyes adag.

A recept innen: The Silver Spoon.

Sajtszószos-gombás tészta

20 dkg gomba

15 dkg bacon

2 dl tej

1 ek. liszt 

15 dkg reszelt gouda

5 dkg parmezán

1 ek. olaj 

bors

30 dkg penne

Elég konkrét ételre érkezett rendelés: legyen sajtszószos tészta, olyan "két végén ferdén levágott" :). Úgyhogy gyorsan összedobtam: az olajon a szeletelt gombát és a csíkokra vágott szalonnát megfuttattam, úgy öt perc után hozzáadtam a tejet, ha felforrt, belekevertem a lisztet. Ahogy elkezdett besűrűsödni, beleszórom a reszelt sajtot. Kifőzöm a tésztát és a sajtszószba keverem. A tetejére reszelt parmezán mehet. Kétszemélyes adag.

Krémsajtos fusilli

15 dkg metélőhagymás krémsajt

1 dl tejszín

13 dkg szeletelt gomba

10 dkg szeletelt bacon

5 gerezd fokhagyma 

5 dkg parmezán 

2 ek. olívaolaj 

25 dkg fusilli 

bors

Egy gyors kis tészta, aminek az eredetijét a Zuram kukucskálta ki a Good Foodból. A fusillit kifőzöm, párhuzamosan elkészítem a szószt: az olajon megfuttatom a csíkokra vágott bacont és a szeletelt gombát, majd az apróra vágott fokhagymákat. Öt perc múlva hozzáadom a krémsajtot és a tejszínt, sózom, borsozom, pár perc alatt szépen összeáll, ekkor lekapcsolom és belekeverem a kifőzött tésztát. Sütőedénybe terítem és a tetejét megszórom a parmezánnal, 15 percet kap 200 fokos sütőben. Kétszemélyes adag.

Good Food 2007. januári számából halászta a férjem.

Koktélrákos fekete tészta

25 dkg tintahalas, fekete tészta

13 dkg koktélrák

8 dkg fekete, kimagozott és negyedelt olívabogyó

8 gyöngyhagyma

2 gerezd fokhagyma

1,5 dl tejszín

4 dkg frissen reszelt parmezán

2 ek. Marsala (vagy más édes desszertbor)

2 ek. olívaolaj

tengeri só

Az, hogy nem vagyok nagy barátja a tengeri herkentyűknek és a halaknak, igencsak eufemisztikus megfogalmazás. A karácsonyi hal helyett nekem mindig mást kellett készíteni. A boltban a nagy akvárium közeléből befogott orral, futóléptekben menekültem, az uszonyosoknál csak a kagylós és ollós jószágok tűntek ijesztőbbnek. Az utóbbi időben azonban próbálok nyitni, és megismerkedni ezekkel a gyanús és bonyolult kinézetű lényekkel, mert még az is kiderülhet, hogy érdemes. Egy véletlen folytán homár került étteremben a tányéromra - és bejött. Nemrég hősiesen a kagylót is megkóstoltam - és finom volt. Halból a páromnak el tudok készíteni mindenféle filét, ami nem néz rám (szerintem vádlón) üveges szemekkel, mint az egész állat, bár ebből még nem találtam olyat, ami nekem ízlene. Úgyhogy amikor a tintahal tintájával feketére színezett, vékonyka taglionit megvettem, éreztem, hogy eljött a következő lépés ideje. Eredetileg a színekkel játszva csak egy fekete-fehér hozzávalókból kombinált ételt akartam belőle kihozni, de rájöttem, hogy túl monoton lenne, kell bele valami, ami feldobja, egy színes pont az i-re. És ha már a neten talált receptek többsége kagylót vagy rákot passzít a tintahalas tésztához, hát úgy döntöttem, legyen a színesebbik (és kisebb kiszerelésben kapható) kolléga a kiválasztott. A királyrákot egyelőre túl nagy ugrásnak tartottam, a szépen előkészített, bolti koktélrákoknak viszont nincs szemük meg ollójuk, vagy más egyéb gyanús alkatrészük, amivel nehezen boldogulna az ember, és miután úgy éreztem, helyes kis rózsaszínjük feldobná a tervezett monoton színvilágot, ezért mély sóhajjal betettem egy dobozt a kosárba.

Az olajon két perc alatt üvegesre megfuttatom a megpucolt, negyedelt gyöngyhagymákat. Hozzáöntöm a koktélrákot és áttöröm rá a fokhagymát, tengeri sóval megsózom. Pár perccel később követheti őket az olívabogyó hadsereg, majd ráöntöm a Marsalát, és nem sokkal később a tejszínt. Úgy öt percig hagyom őket együtt rotyogni, majd belekeverem a parmezánt. Párhuzamosan megfelelően időzítve kifőzöm a tésztát (természetesen al dente), tekercsekben a tányérra halmozom és a rákos szószt rákanalazom. Két személy ebédjét jelentette, s miután a végeredményt finomnak találtam, mostantól újdonsült koktélrák barátaim is felkerülhetnek a családi menük alkotórészei közé.

Lila Füge receptjéből indultam ki.

Eredetileg a Borsán.

Padlizsános-pulykás tészta

50 dkg pulykamell filé

1 doboz hámozott paradicsomkonzerv

1 padlizsán

10 dkg tagliatelle tészta

12,5 dkg mini mozzarella 

1 dl vörösbor

1 fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

4 ág kakukkfű

2 ek. olívaolaj 

5 dkg parmezán 

bors

A padlizsánt vékony csíkokra vágom és besózom. Félóra múlva lemosom, megszárogatom. A forró olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, majd hozzáadom a felkockázott pulykamellet és fehéredésig sütöm. Ekkor megy mellé az áttört fokhagyma és a padlizsán, majd felöntöm a vörösborral és a hámozott paradicsomkonzervvel, sózom, borsozom. Jó 15-20 percig hagyom rotyogni, közben megfőzöm a tésztát (al dente) és előmelegítem 200 fokra a sütőt. A tésztát leszűröm és a pulykaraguhoz keverem, beleszórom a lemorzsolt kakukkfüvet is. Sütőedénybe borítom a tésztát, beledugdosom elszórva a mini mozzarella golyókat és megszórom a tetejét parmezánnal. 15 percre megy a sütőbe, plusz 5 percre a grill alá. Öt személyes adag.

Gnocchi pikáns paradicsomszósszal

A paradicsomszószhoz:

2x40 dkg konzerv paradicsom

2 kisebb vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

2 ek. olívaolaj

4 ág kakukkfű

1 kisebb chilipaprika 

2+2 ek. fehérbor

bors

 

A gnocchihoz:

1 kg krumpli

2 tojássárgája

20 dkg liszt

1,5 l víz + 1 leveskocka

tengeri só

Grana Padano

bazsalikom

A krumplikat megpucolom, felkockázom és felteszem főni. Közben elkészítem a paradicsomszószt: az olajon megfuttatom az apróra vágott vöröshagymát és fokhagymákat. Pár perc múlva hozzáadom a konzerv paradicsomokat, a dobozokat 2-2 ek. fehérborral "kiöblítem" és ezt a levet is hozzáadom. Mehet bele a feldarabolt chili és a szétmorzsolt kakukkfű, só, bors és így rotyog közepes lángon 45 percig. A krumplikat leszűröm, megvárom, hogy kicsit hűljenek, majd összetöröm, hozzáteszem a tojássárgákat és a lisztet, tengeri sót, tésztát gyúrok belőle, kb. egy centi vastag csíkokat hengergetek, amiket kb. 2 centis szakaszokban feldarabolok és villa hátával csíkokat nyomok beléjük. 1,5 l vizet egy leveskockával felteszek főni, ha zubog, úgy 15-18 darabjával kifőzöm a gnocchikat. Ha feljöttek a felszínre, kapnak még egy percet és kimerem őket egy tálba. Tálalásnál a paradicsomszószra mehetnek, melléjük pár levél bazsalikom, reszelt Grana Padano. Három személyes adag, a szószt az összetevők harmadával megnövelném, szerintem úgy lenne elég hozzá.

Forrás: Buonissimo!

Zöld(séges) lasagne

30 dkg darált marhahús

3 dl fehérbor

14 dkg konzerv zöldborsó

1 közepes cukkini

1 zöldpaprika

2 közepes vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

4 ág oregánó

bors

olaj 

 

A besamelhez:

5 dkg vaj

5 dkg liszt

4 dl tej

őrölt szerecsendió

 

száraz lasagne-tészta

10 dkg parmezán

Zöld lasagnét szerettem volna készíteni, hogy egy kicsit más legyen, mint a klasszikus változat, de a lasagne verdi kelléke, a spenót (akár a tésztába, akár a töltelékbe), egyikünknek sem nagy kedvence, úgyhogy más zöldségeket válogattam össze. Az apróra vágott hagymákat az olajon megfuttatom, majd mehet hozzájuk a darált hús. Ha barna, felöntöm 2 deci borral, 5 percig így fő. Negyedcikkelyekre vágom a cukkinit és felkockázom a paprikát, áttöröm a fokhagymát, hozzákeverem őket a húshoz a maradék borral együtt, só, bors, lefedve 15 percig párolom. Hozzáadom a lecsöpögtetett borsót, kap még öt percet, majd belekeverem az oregánó levélkéket és lekapcsolom. Párhuzamosan elkészítem a besamelt: vaj megolvaszt, liszt hozzászór, elkever, tejjel fokozatosan felönt, besűrűsödésig főz, végén szerencsendió bele. Jön a rétegezés: zöldséges ragu, tésztalap, besamel, amíg bírja, a végén besamel legyen az utolsó réteg, tetejére vastagon reszelt parmezán. 190 fokos sütőben 35 perc kellett neki. Négy személyes adag.

Pestós sült spagetti

1,5 dl pesto

20 dkg spagetti

1 gömb mozzarella

A pestót egy kicsit kevesebb olajjal és több parmezánnal készítem, hogy sűrűbb legyen. Kifőzöm a spagettit, beleforgatom a pestóba két sütőformába lerakom, kis mélyedést nyomok a közepükbe és a félbevágott mozzarellát a vágott felével felfelé beleteszem. 200 fokra előmelegített sütőben kap 15 percet. Két személyes adag.

Zöldséges levelestészta

4 db 10x10-es levelestészta lap

1 kicsi tojás

1 kk. mustár

2 kk. görög joghurt vagy tejföl

2 kisebb lilahagyma

4 kisebb paradicsom

4 dkg kecskesajt

kisebb marék rukkola

bors

Térjünk vissza a normális ügymenethez :). A tésztalapokat négybe vágom, megkenem a felvert tojás-mustár-joghurt-só-bors keverékkel, rákupacolok arányos adagokat a csíkokra vágott hagymából és a rukkolából, morzsolok rá kecskesajtot, végül teszek rá egy karika paradicsomot. 200 fokos sütőben úgy 15 perc kell nekik. Kétszemélyes adag.

MM#1 - Fahéjas muffin ananásszal és mascarponeval

In English 

35 dkg liszt

1 cs. sütőpor

12 dkg porcukor

2 tojás

1,5 dl tej

0,5 dl olaj

1 ek. őrölt fahéj

5 dkg mascarpone

3 szelet konzerv ananász

csipet só

Itt a legújabb gasztroblog esemény, a Muffin Monday. Szeretem a muffinokat, bár nem stahli mennyiségekben :); gyors, egyszerű kis sütik (lásd még: ajándék-muffin :) ), tényleg elronthatatlanok és a variációk száma csak a fantázián múlik. Március ide vagy oda, ez még téli hangulatú. A száraz alapanyagokat összekeverem, majd hozzájuk adom a tejet, olajat és a felvert tojásokat, s addig keverem, amíg össze nem áll a kissé ragadós állagú tészta. A sütőt 190 C-ra előmelegítem, a muffinsütőt kibélelem papírkosárkákkal. Mindegyik kap egy hatalmas evőkanálnyit a tésztából. Az ananászkarikákat négybe vágom, a kosárkákba nyomok egy negyedet és az ananász két oldalára kevéske mascarponét kanalazok. Lefedem őket a maradék tésztával és 25 percig sütöm. 12 darab lesz.

The Ultimate Cookie Book receptjét variáltam meg.

Céklás farfalle

2 tojás

22 dkg liszt

2 ek. céklalé

Ó, igen, éppen ideje volt már kipróbálni az új tésztagépemet. Anyósomtól azt a tanácsot kaptam mellé, hogy tízszer tekerjek át rajta mindenféle tésztát, akkor lesz jó. A hozzávalókat összegyúrom és két részletben tízszer áthajtom a gépen. Csíkokra vágom, majd raviolivágóval - amiért egy teljes napot kajtattam a városban, nem akartam elhinni, hogy minden szakboltban hiánycikk - csinos kis téglalapokra vágom a csíkokat. Középen összecsippentem őket a csokornyakkendő-formáért. Egy napot száradnak a tálcán, az elején időnként megfordítom őket, hogy mindkét oldaluk jól ki tudjon száradni. Friss felhasználásnál Jamie szerint nagyon hamar kifőnek, 3-4 perc alatt. Én egyelőre elrakom őket, aztán majd kitalálok hozzájuk valami szószt.

Jamie Oliver: A pucér szakács c. könyvéből néztem már ki a friss tésztákat régóta.

Sajtkrémes zöldségekkel töltött conchiglioni

15 dkg zöldbab

1 zöldpaprika

1 kisebb cukkini

15 dkg natúr krémsajt

1 dl fehérbor

3 ek natúr joghurt

3 dkg vaj

bors

parmezán 

30 dkg conchiglioni

A vajon megpárolom a pici negyedcikkelyekre vágott cukkinit, a centis egységekre darabolt zöldbabot és a felkockázott paprikát. Ha már a cukkini üveges, ráöntöm a bort, hagyom még egy jó 10 percet rotyogni. Óvatosan hozzákeverem a sajtkrémet és a joghurtot, só, bors ízlés szerint, adok neki úgy 5 percet és készen is van. Párhuzamosan kifőzöm a tésztát, majd megtöltöm a melegen tartott szósszal. Tetejére reszelt parmezán. Két személyes adag.

Mustáros-kukoricás farfalle

1,5 dl tejszín

10 dkg krémsajt

1 ek. magos mustár

1 kk. csípős mustár

0,5 dl fehérbor

12 dkg konzerv kukorica 

bors

20 dkg farfalle

A tejszínt és a krémsajtot lassan összeforralom, hozzáteszem a mustárokat és a fehérbort, s ha forr, sűrűsödik, a kukoricát és a fűszereket is. Farfalle kifőz, mustáros szósszal összekever. Egy személyes adag.

Pezsgőszószos conchiglioni

1 fej vöröshagyma

2 kicsi gerezd fokhagyma 

1,5 dl száraz vagy félszáraz pezsgő

1,5 dl húsleves

2 dl tejszín

2 ek. vaj

10 dkg fátyolsonka

1 kk. keményítő

bors

30 dkg conchiglioni (azaz óriás kagylótészta)

Na eddig tartott az önkéntes konyhai száműzetés :), csapjunk megint a lovak közé. Még karácsony előtt vettem egy zacskó conchiglionit, valószínűleg Mamma vadászata járt az eszemben és miután ritkán járok az olasz bolt felé, valamint fillérekért hajították utánam, nem lehetett otthagyni :). Mondjuk én is inkább valami töltött mókát hoztam volna ki belőle, de karácsony előtt gondosan kiürítettük a hűtőt és a szárazárus polcokat is, a szilveszter délelőtti bevásárlásnál meg még elég fáradt voltam és nem sikerült eléggé előre gondolkodni - minden más itthoni tészta csak levesbetét jellegű volt, úgyhogy beáldoztam a kagylókat. A szósznál nem volt kérdés, hogy Chili&Vanilia pezsgőmártását operálom le a lazacról :) és teszem kissé rusztikusabbá. A két evőkanál vajon az apróra vágott hagymát és az áttört fokhagymákat megfuttatom, üvegesedésig. Felöntöm a felforrósított húslevessel, majd úgy 5 perc múlva a pezsgővel. Forralom vagy 10 percig, de nem én nem akarok a felétől megszabadulni. Mehet bele a tejszín és az apróra vágott sonka, só, bors. A tésztához több szószra van szükség, ezért ebben a fázisban sem hagyom 5-7 percnél tovább, ne magától sűrűsödjön be, hanem egy kis vízben feloldom a keményítőt és azzal sűrítem. A tésztáról az eladó olasz bácsi azt mondta, hogy ne kevergessem főzés közben, mert szétesik, úgyhogy csak óvatosan néha megráztam a fazekat egy kicsit. Egy kis parmezánt elbírt volna, de persze minden más sajtot sikerült vennem, csak ezt nem :). Két személyes adag. Update: véletlen egybeeséssel Mamma is hasonlót kerített ma az asztalra :). Na melyikünk a parafenoména? :)

Chili&Vaniliától nyúltam a recept nagyját.

Gombás-mini mozzarellás sült spagetti

30 dkg gomba

3,5 dl paradicsomszósz

1 nagy fej lilahagyma

6-7 gerezd fokhagyma

1 dl vörösbor

maréknyi bazsalikom

bors

30 dkg mini mozzarella 

spagettitészta

2+1 ek. olaj

A két evőkanál olajon megfuttatom az apróra vágott hagymát és az átpréselt fokhagymákat, ha már üveges a hagyma, hozzáadom a kicsire felkockázott gombát. Amikor a gomba felére összeesik, öntöm a vörösbort, majd a paradicsomszószt. Elrotyogtatom vagy egy negyedórán át, ekkor megkapja a bazsalikomot, a sót és a borsot. Kifőzöm a spagettitésztát, belekeverem a szószba, jól összeforgatom. Kiolajozok egy sütőedényt és tekercsekben lerakom a tésztát, ha lecsúszik ról a szósz, jól rálocsolom. A tekercsek közepére egy-egy mini mozzarellát teszek, 200 fokos sütőben kap 20 percet. Három személyes adag.

Szárított paradicsomos-bazsalikomos tészta

7-8 olajban eltett szárított paradicsom

1 dl fűszeres olaj a paradicsomok alól

maréknyi bazsalikom

2-3 dkg fenyőmag

2-3 ek. fehérbor

1 közepes fej lilahagyma

1 ek. Tabasco-szósz

tészta

A menzánk hétfő óta feje tetejére állt. Hosszas közbeszerzési eljárás eredményeként új ellátócég szolgáltat ettől a naptól. Drágábban, szegényes választékkal, gyengébb minőséggel... Azt kérték, legyünk velük türelmesek és megértőek az elején. Az első nap a pénztárnál szembesültem a saláta új árával és türelmesen, megértőn infarktust kaptam. A második nap kétszer akartak beütni egy joghurtot, csak aztán türelmesen, megértőn fennakadt a szemem az összegen. Vágó úr, lehetne felezni? Még úgy is csinos summa maradt, a joghurt is lekerült a menüről. Harmadnapon sajnos nem Pilinszky, bár az árakat mára már sikerült kiírni, ez jelentősen lecsökkentette a szóba jöhető ételválasztékot, de ekkorra véglegesült az a türelmes és megértő elhatározás, hogy a kaját mostantól viszem befele magammal. Sajnos későn estem haza, bolt nem játszott, úgyhogy a mit tudunk összeütni az itthoni raktárkészletekből címszó került elő, amelyeket az elutazásom előtti állapotokra feltölteni még napok kérdése lehet :) (Szegény Éhező Árva pusztított). Hát elkezdtem bedobálni ezt-azt robotgép barátomba: bazsalikomot, automatikusan ment utána egy kis maradék fenyőmag, megkívántam a szárított paradicsomot, aztán az olaját :), előkerült egy lilahagyma, fehérbortól még semmi nem romlott el, és a végén adjunk egy kis csavart neki a Tabasco-szósszal. Jelentem, kiváló kis cucc keletkezett. Hozzávaló mennyiségű tésztát kifőztem, szépen összekevertem és már a hűtőben várja a holnapi dicső végét. A menza meg BIK, hogy egy klasszikus moest idézzünk :). Egyszemélyes táp.

Régebbiek | Végére »