Hát ez szerelem volt első látásra :). Igazából a képhez nemigen tudok többet hozzáfűzni :)), szerintem magáért beszél :). Némi analógiával quia pulvis es et in pulverem revertis. (Ter 3,19)

Mindig is gyanakodva nézegettem a boltban a gyümölcsök közt ezt a rózsaszínes, rücskös héjú valamit. Azt tudtam, hogy a licsi névre hallgat, és a pozíciója alapján gyümölcsnek kell lennie, de e hétig még nem ettem sose. Savanyú, édes, kesernyés, a fene se tudja, ráadásul a külseje is fura, mit kell vele csinálni? Aztán litván kisasszony megadta az elméleti választ: édes, a rücskös szekciót le kell húzni és kész. S tényleg. Alatta fényes, fehér, ruganyos gyümölcshús van és egy nagyobbacska mag. Édes, állagra leginkább a szőlőre hasonlít, bár némileg gumiszerűbb és a wikipedia azt mondja, C-vitaminban gazdag. Receptek sorát pedig itt lehet megtalálni, ha az ember nekibátorodik és a natúr fogyasztáson túl tekint.

Említettem már tegnap a sajtboltot, de nem csak Mont Vully-t vettem. Illetve a szándék ez lett volna, de aljas módon közvetlenül a pénztár mellett elhelyeztek egy nagy adag wasabis sajtot... Megkóstoltam és már csomagoltattam is a bácsival :). Valami isteni. Ez a wasabi-tematika mostanság gyakrabban akad az utamba; a brüsszeli bevásárlás után egy nap véletlenül szembesültem azzal, hogy a szomszéd utcában az a vietnámi rágcsa- és loempia-árus is felsorakoztatja a wasabis mogyorókat, akit eddig messze elkerültem, mert olyan sötétbarna olajban sütötte a szerencsétlen tekercseit, hogy rögtön a para-kovács-féle, Wittman-fiúkról írt szösszenet vonatkozó része ugrott be róla :

"Általában csöndes, bölcs mosollyal a szám sarkában és megértő figyelemmel olvasom elemzéseiket, milyen gecik, szólítom hitvesem boldogan, milyen elementáris gecik, göcögök magamban, és elképzelem, ahogy az étterem-tulajdonosok a cikk olvastán elkapják a felszolgáló torkát, és egészen közelről az arcába üvöltik, hogy melyik volt az, te hülye, melyik volt az?, nem bírod kiszúrni a büdös újságírókat, te kretén?!, ha legközelebb meglátod valamelyiket, azonnal hívjál a mobilon, aztán egy gáztűzhellyel kergetik végig az aktuális utcán a rémült alkalmazottat, aki persze nem tehet semmirõl, neki parancsba volt adva, hogy addig használja a zsírt, amíg elmerül benne a csapágygolyó."

:) Na de a mogyoró az rendben van még nála is, úgyhogy karácsonyra megszórtam a családot és a baráti kört vele. Lucia mondta, hogy otthon állítólag a Culinarisban lehet kapni. És most a sajt is nagyon bejött, finom, pikáns, sőt, a neten találtam leírást arról, hogy már wasabis kecskesajt is van :). Otthon megnézném T. Nagy Tamás boltjait, hogy tart-e ilyesmit és ha nem, beszerzi-e, ha szépen néz rá az ember :). Szerintem lassan veszek wasabi krémet és/vagy port, s megnézem, házilag mi jót lehet vele kezdeni :).

Szintén a november 5-i fuvar kézicsomagjának tartalma volt, szintén az aranykezű nagynénitől egy üveg igaziigaziigazi szilvalekvár. Nem sokkal előtte fájdult meg a fogam a szilvalekvárra és vettem is egy üveg Bonne Maman-t. Ég és föld, kérem, ég és föld. Állag- és színbeli különbséget lehet látni a jobboldali kis képen, ízben pedig BM meglehetősen édes, míg a nagynénié isteni finom tömény szilva. Pár éve volt szerencsénk a noszvaji Szilva-napon résztvenni és látni, miként készül hagyományosan a szilvalekvár (hosszabb opusz Noszvajról, a szilvalekvár és a kemencék falujáról itt, kellemes kis írás, a diákok büszkék lehetnek rá). Egyszer remélem még Szatmárban is lesz hozzá szerencsém, addig meg faljuk a nagynéni hasonszőrű remekművét.

Hát eddig bírtam :). Kinyitottam a nagynénémtől kapott és még november 6-a - a reptéri vasszigor bevezetése - előtt egy nappal a kézipoggyászban kicsempészett, nyilvánvalóan súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő üveg lecsót :). Lecsókészítésről írni lényegében egyet jelent a nagy gasztroháborúk egyikének kirobbantásával :), én erre nem vállalkoznék (békeszerető Mérleg vagyok, kérem szépen :) ), tessenek szemezgetni Szindbádéktól, dibbuktól vagy Hannibál Lektűrtől az átfogó irodalom és a felmerülő kérdések végett. A készítés a megfelelő paprika hiányában amúgy is nehézkes lenne, úgyhogy itt és most marad a kajálás. A családban apámmal alkotjuk egyébként a lecsófrontot, mert csak mi esszük (van még halászlé szekció, ez anya, apa, húg; van gombás frakció, ez anya plusz húg; van antirizs blokk, ez apám;, van antizöldség hívő, ez öcsém; van antihal akciócsoport, alias öcsém és én, és még hosszasan sorolhatnám a különböző kombinációkat :) - sose irigyeltem anyámat, aki mindezzel próbált lépést tartani :) ). Az mindig olyan jó kis szertartás volt, amikor apu megfőzte a kettőnk lecsóját, aztán kiszedte a maga részét, mert ő az egységfronton belül a natúr alvonalat képviseli, míg én a tojásos mozgalom tagja vagyok, ráadásul ifjúkoromban tejfölt is igénybe vettem a fogyasztáshoz, főleg hűtési céllal. Szintén gyerekkori emlék, hogy a kenyér puha részét elcsipegettem a lecsó mellé, míg a hajas részét betemettem a lecsó alá, hogy megpuhuljon és úgy ettem :). Most a Zuram nagymamájától örökölt kis zománcos láboskában megmelegítettem a kincset, egy tojáskát vertem fel hozzá és a török srácoktól vásárolt zsemlével tunkoltam, mert a lecsóhoz tunkolni kell a kenyeret (igazit, semmi toast) és ez azon kevés ételek közé tartozik, amit igenis a zománcos láboskából kell estvéllést kikanalazni. :) Nagynéninek hálás restrospektív kézcsók ezúton is.

Megjelent a boltban az első beaujolais (lánykori nevén: bozsolé, született újbor). Finom, friss, gyümölcsös ízek, engem nem zavar, ha a franciák (zseniális) marketingboraként titulálják őket - ami finom, az finom :). Aki meg testes vörösborra vágyik, az ne ezt igya.

Antikváriumban jártunk, mert szeretünk veszélyesen élni :) és tudjuk, hogy egyszer ránk fognak dőlni a könyvespolcaink, de még mindig teszteljük tűrőképességüket :). Én persze a szakácskönyv szekciót böngésztem főleg, miután kivégeztük a nyelvtanulási céllal áttúrt gyerekkönyv- és képregény szakaszt. Hát mi mosolygott rám? Escoffier-től a Ma Cuisine. Legyintettem volna, hogy biztosan franciául van, amit ugyan hellyel-közzel értegetek, de azt azért nem mondanám, hogy akár csak konyhanyelven is bírom :). De a hatodik érzékem, meg vele a jobb kezem belelapozott és jött is a jutalom: ánglisul volt az istenadta, 1966-os kiadás! :) És ráadásul 9 öróért osztogatták, ami mondjuk a Párizsban látott Mrs. Beaton 250 pénzért kínált példánya után, amit méla egy szívfájdalommal otthagytam a Szajna partján, bagónak mondható. Van benne bájos ex libris, ablakpárkányon alvó kutyával, naplementével, libatollal, csónakkal :)), egy itteni János édes ajánlása 1969. május 23-i dátummal (még bőven nem is éltem...): "Maminak, közös örömünkre", itt-ott elrejtve receptkártyák és egy angol, kézírásos chili con carne recept :).

Na és vannak ám még új kincsek, csak nem volt időm bemutatni őket, meg a fotógép is kapott egy hosszabb pihit.  Balról jobbra: fakanálkától van a mahagóni-fehér csoda, a tulipános szűrős bögre unokanővértől (belevaló teákat is kaptam ám), a mezzaluna (öcsém kommentje: szerinted az Intersparban így írják ki? aprító! :) ) moestől, a borkiöntő öccstől és barátosnéjétől. Kényeztetett-e vagyok? :)

Voltunk ma kisállatboltban, ahol amúgy ritkán szoktunk járni, mert a mi kis dögjeink házikoszton élnek, de egy vitaminos párnájuk van nekik és az most kifogyott. Miközben a célegységet kerestük, megakadt a szemünk más dolgokon. Kisrágcsálóknak kérem szépen immár csinálnak mini fánkokat és mini muffinokat is! :) Kész voltam. Kísérleti jelleggel vettünk a gyerekeknek szárított paradicsomos (oppárdon, nemám csak natúr! :) ) fánkot és köleses muffint. Utóbbiakat adtuk be nekik és rávetették magukat :). Kulináris mauszicsemegék :). Ha egyszer lenne tévéműsorom :), tojnék a babakonyhára, vagy az egészséges táplálkozásra, meg Laci bácsi kerámiabográcsaira. Egér cuisine, disz iz dö fjúcsör :))).

Végre van időm bemutatni a hét műtárgyait :). A kés a Zuramtól :)), bátor ember, nem fél az indulatos vitáktól :), a mérleg anyósoméktól. Utóbbit már beüzemeltem, igen kiváló, előbbivel megkezdtük a barátkozást.

Mi és a tömény, az két nagyon külön kategória. Békésen párolognak az alkoholok a legfelső polcon, tartalmuk akkor csappan meg kisebb mértékben, ha félévente egyszer-kétszer tíz órát meghaladó vezetés után holtfáradtan hazaesünk, nagyobb mértékben pedig ha látogatók érkeznek hozzánk. Én néha keverek magamnak egy koktélt, de önmagában töményet nemigen iszom.

A pálinka azért egy sajátos kategória :). Ezt sem mondanám napi italnak és annyi bűnrossz van belőle, hogy meglehetősen szűk körben húztam meg a potenciálisan szóba jöhető előállítói tábort: az egyik a Zimek-féle vonal. Az ő cserszegi fűszeres törkölypálinkájukat ittuk aperitifként az esküvői vacsoránkon, azt kell mondjam, valami istenség. Zsuzsa barátnémmel - akit szerencsére időnként el lehet csábítani egy jégbe hűtött pohárban felszolgált becherovkára és a cserszegi fűszeres törköly neki is bejött - következő találkozásunkra a málnapálinkájukat irányoztuk elő. Beszerzési hely a honlapon megjelölt balatoni üzlet mellett A magyar pálinka háza. A másik pedig a híres nagybácsi-féle szilvapálesz. A házi pálinkák némelyike megérdemelten kapja a plasztikus kerítésszaggató elnevezést :), az ember csak beleszagol és jön az a borzalmas arculcsapás, amelyet én a Mengyelejev-féle periódusos rendszer elemei felének és a (kisebb gyerekkori traumákat okozó :) ) "nagymama lekvárja - vegyesíz" elnevezésű, jóformán csak szeletelhető, 15-20 évvel ezelőtti fertelemnek a keverékeként tudok azonosítani. Az íz pedig többnyire hűen tükrözi a szagot. Egyik kedves barátunk nagybátyja viszont évek óta rendületlenül kiváló minőségben állít elő pálinkát, melynek pontos fokát valahol az 50% feletti tartományban lehet meghatározni. Kristálytiszta, gyümölcsízű, nem ráz tőle a hideg, folyékony selyem, itatja magát (főleg, ha folyton újratöltik az ember lánya poharát :) ). Nemsokára remélhetőleg sikerül megint egy találkozót összehozni velük, de tavaly karácsony óta már tudom, hogy a hatodik feles előtt meg kell állni :).

(A fotón az egyik pohárban a nagybácsi-féle van, a másikban víz.)

Vettem régi kaja-pia reklámos képeslapokat, hihetetlenül hangulatosak. Igyekeztem a sárga fal -bordó konyhabútor (elődeink hagyatéka) kombinációra is tekintettel lenni az összeállításnál. Még hátra van a keretezés, majd megnézzük, Ikea-barétunk mi jót tud majd ajánlani, mert azért tízet egy kisebb vagyon lenne majsztróval megcsináltatni :).

"Villanyoszlop tövében legelésző tehenek, cigiző "taksziszta", 20 éves Moszkvicsot előzni próbáló 15 éves, ezerkettes Lada, a kormányra kötözött műbőr védőborítás, lerobbant házak, ismerős útjelző táblák, kátyúk, bolgár lagzilajcsi a rádióban, árak régi és új levában... BULGÁRIA!!! Imádom!"

Hét éve írtam ezeket a sorokat, még papírra, majdnem napra pontosan ilyenkor, erőst túltengő életörömömben :). Akkor mentem vissza a második félévemre és az utazás, valamint az azt követő két-három nap még mindig minden idők legeuforisztikusabb, legtöményebben nevetős-sírós-imádokélni pár napja. Sokszor eszembe jut sok emlék, jó mozgalmas, hülyéskedős, bevállalós hónapok voltak. Ma az akkori "all time favourite drink" ugrott be (az alkoholokat leszámítva persze :) ). Általában ki/beülős helyeken cappuccino az italom. Egy kajálda minősítése nálam az étlapnál kezdődik, rendelés előtt első dolgom ellenőrizni, hogy hány c-vel és p-vel sikerült abszolválni a leírását, többnyire sokatmondó a helyesírás :). Aztán maga a cappuccino is jó teszt szokott lenni (étteremnél sajnos post mortem, kaja után, ugye), tejszínhabos, savanyú kávés szörnyetegek bújnak meg néha az elnevezés mögött. De úgy vagyok vele, hogy a tej egy rossz kávén még javíthat valamit. Bulgáriában egy évig leszoktam a cappuccino-ról, mikor megtaláltuk a "mljáko szösz nesz" elnevezésű műremeket :). Forró, habosított tej tetejére tesznek egy jókora teáskanál neszkávét, aztán a kedves vendég elkeverheti. Nagyon szerettem. Hazajövetelem után még egyszer ittam otthon, Eri csinált egy adagot, de azóta soha. Máig.

És monda a Zúr: hozzon a vendég magával csokit, nemök szerint Sport-szeletet és Kapucíner-szeletet, töltsék meg az tárolásukra szolgáló dobozt. És úgy lőn.

És látá a Zúr, hogy jó. :) És lőn este és lőn reggel, lőn harmadik nap. És nem lőn több csoki :).

A Zuram emlegette egy ideje, hogy egy jó zsíroskenyér, az vóna jó. Meg túrógombóc. Utóbbit megrendeltem neki hazaútjára, előbbit megpróbáltam itt megkeresni. Gondosan kiszótáraztam, hogy elkerüljük a nyelvi akadályokat. Kérdem az eladósrácot, hogy van-e. Rémülettel rámmered, majd elrebegi, hogy máris hívja az üzletvezetőt. Hű. Reméltem, hogy kerékbe törni nem fognak. Üzletvezető jő, érdeklődik, hogy mi tetszik. Mondom, mi tetszene. Ráncolja a homlokát megest, hogy hát zsír, zsír... krumplit sütni lesz? Nem. Mert a krumplihoz itten lenne folyékony formában, 5 literes kiszerelésben. Hát, nekem szilárd formában kéne és megelégszem 25 dekával is. Hát az nincs. És milyet keresnék mégis? Ja, hogy választani is lehet abból, ami nincs? :) Libát ideális esetben, de beérem a sertéssel is. Hát nekik csak ilyen növényi eredetű dolgaik vannak. Mihez kellene? Kenyérre... Ó, fáradjak a hátsó szekcióba, ott tartják a margarint és a vajat. Ezen a ponton feladtam :). Nem tudnak ezek élni, a Nyugat mételye a lájt meg az organikus! :)) Drága anyósom kérésemre vett nekünk (egyébként a túrógombóc is neki köszönhető), kézipoggyászban szépen elhoztam mangalicazsír barátunkat. Éljen a sertés olvasztási alapanyag és az antioxidáns (alfa-tokoferol)! :))

Nem vagyok egy nagy levesevő, amiket főzök, azok többnyire Férfiember hasában végzik rövid pályafutásukat. A rendes leveseknél csak instantot eszek még kevesebbet, nem az én világom, túl sós, túl üres vagy túl fűszeres volt az általam kóstolt szekció. Hapsikám persze mindig kiszúr egy típust, amiből szolid tonnákat tartalékol otthonra az Éhhalál Naponta Körülötte Leselkedő Réme ellen :) és azokra a nehéz napokra :), amikor valami okból kifolyólag nem tudok főzni neki. Otthon egy szecsuáni volt a kedvence, itt meg kikötött egy currys csirkelevesnél.

Egyetlen kivételként a Pot Noodle férkőzött kegyeimbe, de az nagyon. Különösen a Spice 'n' Nice és a Spicy Curry típusai. Az egyszem konyhai eszközként vízforralóval felszerelt londoni hostelekben tizensok órás napi gyaloglás után esténként hihetetlen felüdülést szoktak jelenteni :). Ez lehet, hogy nem az angol gasztronómia csúcsa, de én ennyi mászkálás után nem vágyom drága restaurantokba, inkább lerúgom a sportcipőt, elterülök az ágyon és benyomok egy Pudli-Nudlit (ez a kevésbé proccos megnevezésük tőlem :) ).

Gordon 'Fuckin' Ramsay-nek van egy sorozata, ahol elmegy csőd szélén tántorgó éttermekbe, kitakaríttatja a konyhát, seggbe rugdossa a személyzetet, megtanítja a szakácsokat főzni, a felszolgálókat felszolgálni, racionalizál, dizájnt vált. Más szóval helyrepofozza a helyet, ha tudja. Na, az egyik részben talált egy Pudli-Nudlit a konyhában. Káromkodni sokszor lehet hallani a műsorban (hiába, a focista múltat levetkőzni... :) ), vagy inkább úgy fogalmaznék: néha vannak teljes mondatai is két fuckin' között :), de ennyire kiakadni ritkán láttam :). Ráadásul a chef - valami fiatal, feltörekvő csóka - közölte vele nagy arccal, hogy ő mediterrán konyhát visz. GR csináltatott vele egy vaktesztet: három levest kellett megkóstolnia és megmondani, melyik ízlett neki a legjobban. Kiválasztotta. A Pudli-Nudliból készítettet :))). Én megértem :).