|
« Zotter csokik Segítsüti 2010 ősz » Éves mérleg
Elérkezett az éves számvetés ideje, hiszen tavaly augusztus óta mozgok rendszeresen, és igyekszem egy kicsit jobban odafigyelni a kajálásra. A féléves mérleg eredményei után jött egy jó négyhónapos megtorpanás, amikor az istennek sem akartak lejjebb menni a kilók - viszont érdekes módon a centik apadtak rendületlenül. Az abszolút pozitív tapasztalat az, hogy a karácsony utáni időszakban is csak félkilós (!) hízás következett be, sosem jojózott vissza a súlyom, legfeljebb stagnált, vagy egy-egy éttermezésben-kávézózásban gazdag hazautat követően pár napig fél kilóval többet mértem, majd ahogy visszaálltam a saját kajálásomra, ez rögtön eltűnt ismét. Úgyhogy a lassabb, de tartósabb eredménnyel tökéletesen kiegyezek. Amin még módosítani kell: Eredmények (zárójelben a féléves eredményhez képest bekövetkezett változás): Súly: -6 kg (-2 kg) Az még odébb van, hogy maradéktalanul jól érezzem magam a bőrömben, de a folyamat tetszik :). Ő pedig új barátom, akivel a férjem megjutalmazott :); az utóbbi hónapokban már vele küzdök a tornateremben :).
)
No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz. HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site. |
Gratulálok, nagyon jó!! A kilókat szard le, ha semmit nem csinálnál a diéta mellett, lejjebb mennének lassan, de ehelyett szép izmos és ruganyos leszel!