* nemisbéka *

2010. február

Ananászos-zöldséges karaj

30 dkg csont nélküli rövidkaraj
1 doboz ananászkonzerv
1 kápia paprika
1 lilahagyma
1 negyed fejessaláta
fél doboz kukorica
1 ek. liszt
4 ek. szójaszósz
1 ek. balzsamecet
0,5 dl vörösbor
1 ek. citromlé
2 ek. olaj

bors

Az ananász és a hús párosítását én nagyon szeretem, ez egy nagyon gyors kis étel, ami színességével kicsit feldobja ezt az ocsmány időt.

A hús kockákra vágom, megszórom a liszttel. Az olajon megdinsztelem az apró kockákra vágott lilahagymát, majd rászórom a húst. Ha körbe megpirult, mehet mellé a csíkokra vágott paprika, az ananászkockák (levével), a kukorica, és a folyadékok, só, bors ízlés szerint. Ha a levét nagyrészt elfőtte, és csak egy nagyon kevés maradt a serpenyő alján, beleforgatom a csíkokra vágott salátát, és lekapcsolom. Háromszemélyes adag.

Féléves mérleg

A nők kedvenc témája következik: a fogyókúra/életmódváltás :). Ezzel a bejegyzéssel senkinek nem akarok tanácsot adni, hiszen nem vagyok sem edző, sem dietetikus, pusztán rögzítek egy féléves egyéni állapotot, hogy miként haladok az utamon. A Velvet cikkét meglehetősen realistának tartom a témakörben, annyi módosítással, hogy szerintem érdemes lett volna hangsúlyozniuk, hogy heti 2-3 alkalommal történő mozgás is fontos és segít, nem csak a heti hétszeri az egyetlen megoldás.

1) Mozgás

Miután egyetlen dedem lepattant a tejbárról, hosszú kihagyás után ismét a mozgás mezejére léptem. Logisztikai okokból a Curves mellett döntöttem, heti 3x70 perc (5 perc bemelegítés, 5 perc odaséta, 40 perc mozgás, 5 perc nyújtás, 5 perc hazaséta, 10 perc zuhany) erejéig beiktatva az életembe. Sokkal könnyebben ment, mint vártam; korábban futottam, de az a konditerem a gyerek miatt most kiesőnek számít, és féltem a túlsúllyal a térdemet terhelni. Olyan 600 kalóriát égetek el alkalmanként, nem döglök ki, de érzem, hogy tettem magamért, megdolgozok a pénzemért :). Az a benyomásom, hogy nem fogyaszt látványosan, ámde szebben formál.

2) Kaja

Terhesség után nagyon vártam a mágikus szoptatás időszakát, mert minden ismerőstől azt hallottam, hogy pikk-pakk repkednek lefelé a kilók, mire a gyerek szilárd kajára vált, addigra karcsú szilfid leszen az ember lánya. Aha... Rá kellett jönnöm, hogy én az a típus vagyok, akiről jóval kevesebb szó esik: iszonyúan megnőtt kajaigény, folyamatos éhségérzet, pikk-pakk felszaladt kilók. Úgyhogy amikor Rózsaszín búcsút intett a lányoknak :), rögtön normálisabb mennyiségekre szorítkozhattam. Ezen a téren még van mit javítani, a kenyérmentes vacsorák sem mindig jönnek össze, de haladok, és fontos, mert itt lehet inkább a kilókat megfogni, mint a mozgással. Most kezdek visszatérni a gyümölcsreggelikhez, az édességet igyekszem mentolos cukorral és diétás csokis müzliszeletekkel kilőni. A mennyiségeken még van mit csökkenteni, és a nasizás megállása nehéz, de haladok. Több folyadékot kell innom, és nem kávét :).

3) Eredmények

A szépen érkező eredményeknek a karácsonyi két hét otthon nagyon durván keresztbetett, idő volt az akkor visszaszedett kilókat ismét ledolgozni. Most a súlycsökkenés lassult, de a centik továbbra is apadnak. Nem ez a leggyorsabb tempójú fogyás, viszont az eredményt tartósabbnak érzem, nincs nagy visszaugrálás.

Súly: -4 kg
Mellbőség/hát: -6,5 cm
Derék: -4 cm
Csípő: -3 cm
Has: - 1,5 cm
Comb: -1 cm
Kar: -1 cm
BMI: -1,4 pont

Hát itt állok most, és folytatom rendületlenül, remélem, a következő félév hasonló eredményeket hoz. És aki nélkül mindez nemigen jöhetett volna létre: a férjem, gyerekfelvigyáz edzés alatt, kevesebb nassolnivalót vesz otthonra, és maximálisan támogat. Köszönöm!

Sok kicsi sajtátadás és fondü

Január végén megtörtént a sok kicsi felajánlásom átadása Rita részére. A sajtcsomag a képen nem annyira látványos, mert két kivétellel sajtzacskóban vákuumfóliáztattam őket, de a legkisebb is 17 dekás volt, a legnagyobb tán 25, úgyhogy több mint két kiló lett a vége. A norvég sajt sajnos éppen nem volt kapható, úgyhogy egy osztrák bergkase pótolta.

A Fehér Bölényben végül provanszi sajtfondüt ettünk, ami nem volt rossz, de a helytől annyira nem ájultam el. Szerintem egy étteremben nincs szükség falat beborító plazmatévére... De nagyon jót beszélgettünk Ritával, mindig lenyűgözőnek tartom, hogy teljesen idegen emberekkel milyen kapcsolódási pontokat talál az ember. Remélem, ő is jól érezte magát, és családjával élvezte a tízféle sajtot, valamint ezúton is köszönöm támogatását a kis akciónkhoz.

Locsi-fecsi lángos

Macskaparancs

Sztrapacskamacska ma reggel
kiadott egy parancsot:
a fák most az almák helyett
teremjenek narancsot!

Esetleg még túrós buktát
locsi-fecsi lángossal,
netán néhány diós lepényt
kocsiderék mákossal.

Estére meg puha párnát,
csipkés paplant, meleget,
hadd aludjon minden macska
szüret után eleget.

Nagy keletje van mostanság a főzős projekteknek, a leghíresebb ugye a nemrég megfilmesített Julie/Julia (ami engem őszintén szólva annyira nem nyűgözött le), de nagyon elegánsnak és izgalmasnak gondolom Dolce Vita kezdveményezését, hogy a Czifrayból főz és újít meg régi recepteket. Az én szerény eszközeim és jelenlegi helyzetem ilyen terjedelmű próbálkozásokat per pillanat nem tesznek lehetővé, de a gyerekdalokat mostanság tényleg nehezen űzöm ki a fejemből a konyhában is :), és tartok tőle, ez az időszak még eltart egy ideig.

A fenti ihletet adó opusz Rutkai Bori és a Hébe Hóba Banda (alias Specko Jedno) remek, Vacka Dalok c. cédéjéről származik, amit a Kossuth Rádió Vacka Rádió gyerekműsorához készítettek. A műsorról személyes tapasztalatom nincs, anyám és több ismerősöm fanyalog tőle, de a zene remek, különleges, más, mint a többi gyereklemez, bájos a humora, és Gaál Zsuzsa szövegei nagyon szórakoztatóak, négyszázötvenedszerre is :). Hát ennyit a reklámról, jöjjön a lángos :).

3 dl görög joghurt
2,5 dkg friss élesztő
2 tojás
2 tk. só
50 dkg liszt
csipetnyi cukor
a sütéshez olaj
tetejére tejföl, reszelt sajt

A joghurtban elkeverem a cukrot, meglangyosítom, és belemorzsálom az élesztőt. ha felfutott, mehet hozzá a tojás, a só, a liszt, összegyúrom, és meleg helyen duplájára kelesztem. Olajos kézzel tenyérnyi kis lángosokat formázok belőle, és bő olajban mindkét oldalon aranysárgára sütöm. Háromszemélyes adag, frissen fogyasztandó, részünkről tejföllel és reszelt sajttal. Szerintem Sztrapacskamacska is elégedett lenne vele :).

Mennyei Manna kefíres lángosát egyszerűsítettem és módosítottam.

Sherrys tőzegáfonyaszósz

45 dkg tőzegáfonya
2 dl friss narancslé
1 dl víz
1 dl sherry
15 dkg sötét nádcukor

Nemrég döbbentem rá a boltban, hogy az elmúlt egy évben kimaradt az életünkből a tőzegáfonya, pedig. Gyorsan vettem egy zacskóval, majd kénytelen voltam fagyasztani, mert még ekkor sem állt össze a kép, hogy mire akarnám felhasználni. Majd úgy döntöttem, legyen belőle valami sokoldalú cucc, ami szépen eláll egy ideig a hűtőben, és nem követeli agresszívan, hogy azonnal kezdjek vele valamit.

A fenti összetevőket összeöntöm egy lábasba, és addig főzöm (kb. 15 perc), amíg a gyümölcs meg nem puhul, és kissé be nem sűrűsödik. Leszűröm, lesz belőle kb. 4 dl szósz, üvegekbe merem, és ha kihűlt, mehet a hűtőbe. Elsőként grillezett bárányhús mellé tálaltam, aztán vajas kekszet öntöttem vele nyakon, de sült kacsamellel is isteni lehet, burgonyafánk, rizskoch, túrófelfújt, ilyesmik mellé is ajánlanám. Kellemesen fanyar-édes kombináció, és valami álomszép színe van.