* nemisbéka *

   « Csúsztatott palacsinta       Megkésett blogszületésnap »   

Diós répatorta

A tortához:
40 dkg sárgarépa
15 dkg apróra vágott dió
5 dkg darált mandula
4 tojás
23 dkg vaj
23 dkg nádcukor
1 kicsi narancs reszelt héja és leve
18 dkg liszt
fél csomag sütőpor

A tetejére:
2 ek. görög joghurt
10 dkg porcukor
1 kk. citromlé

Ennél a receptnél már elég régóta ott figyel a könyvjelző, ideje volt már sorra keríteni. A tojássárgákat habosra keverem a cukorral, hozzáadom a vajat, a lisztet, sütőport, darált mandulát, a megpucolt és reszelt sárgarépákat, és a diót. A tojásfehérjéket kemény, de nem száraz habbá verem, és óvatosan beleforgatom a masszába. 26 cm-es tortaformát kivajazok, sütőpapírral kibélelem az alját, és belekanalazom a tésztát, 180 fokra előmelegített sütőben kb. 1 órát sütöm, amíg szép aranybarna nem lesz.

Gondoltam, teszek rá klasszikus krémsajtos borítást, krémsajt éppen nem volt itthon, de az én drágaságom pont indult a boltban, úgyhogy én hülye, rábíztam ezt a tételt. Miután elmagyaráztam neki, hogy miként néznek ki a krémsajtok, azokon belül is koncentráljunk a natúr változatokra, a boltban mely részen találhatóak, konkrétan elhagyta a számat az a mondat, hogy "jó lesz a Philadelphia". Ember hazatér, és kissé bizonytalanul a kezembe nyom két miniatűr kenhető sajtot, azzal a kérdéssel, hogy "ugye ez jó lesz, ezen kívül csak Philadelphia volt". Ilyenkor jól jön, hogy egy évig jártam jógázni :). A krémsajt kiesésével szemügyre vettem a hűtőt, és úgy döntöttem, próbálkozzunk meg a joghurttal, mint alappal. A fenti hozzávalókból kikevert borítás finom, de kissé híg lett, és mivel az utolsó adag porcukrom tűnt el bele, így vállat vontam, és ráöntöttem.

Finom, tömör gyönyör torta, nyolc személynek elég, kis szeletek is nagyon laktatóak belőle. 

Traditional British Cooking receptjét formálgattam.  

 

Eddig 7 komment érkezett ()
  1. Zsuzsi:
    2009. 10. 22. 21:18

    Biztos finom. És éljenek a svéd répaverdás nyulak!

  2. Vesta:
    2009. 10. 22. 21:32

    Ez a répautó nagyon tuti,a torta meg a kedvencem, bár joghurttal még nem kóstoltam :9

  3. marta:
    2009. 10. 22. 22:58

    annyira jót nevettem ezen a krémsajt sztorin... kábé mikor az én férjem levelestészta helyett több csomag cérnametélttel tért meg, majd kérdésemre csodálkozó "miért, ez nem levestészta?" válasz érkezett...

  4. nemisbeka:
    2009. 10. 23. 9:20

    :))

    Vesta: kellemesen keveredik benne a savanykás az édessel, nekem bejött, csak mondom, híg volt, több cukor kellett volna bele.

  5. seema:
    2009. 10. 24. 10:32

    hát még a nyúl meg a répa!!! de azt mondjátok meg, hogy jön össze a svédeknél a zsiráf és az eper :D:D:D

  6. drogosmacska:
    2009. 10. 25. 22:44

    Ezt mindenképpen meg kell sütnöm, de ez a krémsajt kérdés nem hagy nyugodni. Normál esetben a krémsajtos borítás miből állna - ugyanez csak joghurt helyett krémsajt?

  7. nemisbeka:
    2009. 11. 01. 17:38

    Krémsajtból több kell bele, meg egy kis vaj is, ajánlom fakanál kollegina receptjét hozzá: fakanal.freeblog.hu/archives/2009/01/03/Rakoncatlan_repatorta/

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.