|
« Mandulás-meggyes-csokis szelet Ajándékok » "Hátjó" saláta
A páchoz:
35 dkg marha hátszín Van egy jellegzetes arckifejezése a pasimnak, amit akkor vesz elő, amikor is elmondom neki, milyen kaját tervezek, és az elhangzottak alapján nem bízik különösképpen a számára pozitív végkifejletben :). Ezt többnyire egy erőst rezignált "hát jó" és némi hümmögés is kíséri, amit nyilván önbizalomerősítőnek szán :). Namost amikor jeleztem, hogy mit tervezek a hátszínnel tenni, némi rémület is felvillant: "felvágod azt a szép husit?!? hát jó...". De nem törtem meg, igenis felvágtam kisebb kockákra azt a szép husit és bepácoltam egy éjszakára. Amikor látta, hogy mégis melyikről van szó, kissé megnyugodott (összekeverte a rib-eye-jal), hogy talán nem lesz akkora veszteség :), mindenesetre a hümmögés megmaradt :). A salátát elosztottam két tányérra, rákockáztam a mangót, és rámorzsoltam a sajtot. A hűtőből kivett, szobahőmérsékletűre engedett húskockákat az olajon két részletben kisütöttem, és a saláta tetejére tettem, úgy 60 százalékát Hümmögikém kapta. A lelkes befalást követően hihetetlen önuralmat mutatva lemondtam a naugyézésről :). Kétszemélyes hátjó :).
)
No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz. HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site. |
Fantasztikusan néz ki, és csorog a nyálam!