* nemisbéka *

   « Mozzarellás-mangós saláta       Citromos süti chilis csokis szederöntettel »   

Smaky és banyica

Bolgár bolt is nyílt nemrég a lengyeltől nem messze, amit nagy izgatottsággal és kíváncsisággal vettem észre. Sorra is kerítettük, de alapvetően csalódást okozott, sajnos a választék elég gyér és bár kiéhezetten vártam, hogy legalább egy Astika Lux - amelyből az utolsó dobozt a Balkan Air hazaúti járatáról menekítettem le az akkor még nem férj férjnek :) - begyűjthető lesz, de csak Kamenitza volt. Hasonlóképp borból csak azt az édes vöröset láttam, amit annak idején műanyag pohárból ittunk és sok év távlatából is leginkább hidegrázást idézett fel bennem. Felködlöttek a színes nyomtatóval barkácsolt csomagolású, viccesebbnél viccesebb, piacon vett csokik; emlékszem még apám hitetlenkedő vigyorára, amint meglátta a Dallas teljes szereplőgárdáját sorakozni a táblán :). Hát ilyen sem volt.

Úgyhogy túl sok mindent nem vettünk. Az egyik opusz, amiért szinte reflexszerűen nyúltam, az a smaky volt, amire már nem nyomtatják rá, hogy Smaky, csak a kommersz "7 days Croissant" felirat sorakozik rajta.

"1999. október 14.

A kantinban a nekem már szokásos utazás előtti bevásárlás: smakyk. ... Erika még nem szerzett kellő rutint smakyológiában, szegénykém laza csuklómozdulattal 10 db-ot dobált a tálcájára - szent borzalommal figyeltem tevékenységét. Bennem igen hamar felködlöttek régi hányingerek emlékei, mikor már harmadik napja csak az a kérdés hangzott el, hogy "epreset vagy mogyorósat?", úgyhogy remegő kézzel csak 7-re szántam el magam."

Nos, talán ebből is kiderül: a smaky nem jó. Hogy ne mondjam: a smaky rossz :). De vannak ízek, amiket vissza kell hívni nosztalgiából.

Nos, összegezve: elázott, nyomi tészta, kevés töltelék - azt hiszem, a következő 9 évben megint megleszek nélküle :).

A mélyhűtőbe csak kíváncsiságból kukkantottam be, hogy mégis mi lehet ott, ami megéri, hogy ilyen távra elszállítsák, s menten fennakadt a szemem: egykilós, szirenével töltött banyica!

Erikámmal pont nemrég leveleztünk banyica témában, ő sütögette mostanság aktívan ezeket az "éjszakai buli utáni isteni, vajban tocsogó bulgár pékcsodákat". A receptjét elkértem ugyan tőle, de - szemlesütött vallomás következik - ami C&V-nek a kelt, az nekem a rétestészta, nemám frissen, de mirelit formában is. A banyica ennek ellenére az elkövetkezendő 10 évre tervbe van véve, mint egyszer frissiben, enkezemmel készítendő rétestésztából összerakott műalkotás, de addig is nagy boldogan zsákmányoltam egy ilyen csomagot.
Nos, mirelit ide vagy oda, isteni volt, nincs mit szépíteni rajta.  Könnybelábadó szem, bolgár boltnak minden megbocsátva, ezért megyünk legközelebb is.

Eddig 12 komment érkezett ()
  1. Bazsimaki:
    2008. 08. 11. 22:25

    Kommersz smakyt (merthogy 7 days croissant felirat volt rajta :)) én egyszer Újvidéken ettem 3 napig, mert akkor épp (még) nem volt kiépülve a gasztronómiai infrastruktúra... Hála istennek, azóta az is kiépült, és én sem ettem többet smakyt. Brrr :)

  2. florentine:
    2008. 08. 12. 10:29

    Hát ezen jót derültem! Főleg, mert nekem is van egy hasonló élményem. A barátnőm a túlélőkészletét hajdan egy táska 7 days-szel intézte el az egyik nyaralásunkkor.
    Egyet bevállaltam, de csak mert a barátnőm... :-)))))))

  3. frazonzs:
    2008. 08. 12. 11:05

    hmmm, biztos elvesztettem valahol a mézes madzag végét: de hol is vannak ezek a finomam cizellált kgst üzletek: volt már szó a lengyelről, oszt a most a bolgár... ?

  4. Erika:
    2008. 08. 12. 16:24

    Nahát, nahát, csak előkerülnek évek távlatából azok a bolgár szép napok. A szmeki meg igenis praktikus volt a turara, mert konnyu volt (a 10 db sem nyomott tobbet 20 dekanal), allagat tekintve osszenyomhato volt, igy lapitottan lehetett a hátizsákba tuszkolni. Kb a második után én is eljutottam arra a felfedezésre, hogy nem fog a kedvenc sütieim közé tartozni a szmeki, de miután az állomáson éhező kóborkutyának állatbaráti szeretetből felajanlottam az utolsó szmekifalatomat, és erre ő egyéertelmű fintorral az pojáná fordult el, na akkor már teljes bizonyságot kapott, hogy szmekinek és nekem nem lesz közös jövőnk. Most új névvel próbálkozik, de nem dőlök be...

  5. szücsné velev gabriella:
    2008. 08. 12. 16:25

    legyen szíves a bolgár üzlet címét megadni, mivel mi is nagyon szeretjük a banicat. köszönöm.

  6. nemisbeka:
    2008. 08. 12. 18:07

    Béb, azért ne feledjük, hogy vittünk mellé két kila almát is :)).

    Zsófi, Gabriella: nem Magyarországon, sorry. Otthon tudtommal nincs bolgár bolt.

  7. R.:
    2008. 08. 26. 14:19

    "szirenével töltött banyica" ...ez volt az a mondatrész, ahol szótár után akartam nyúlni:)
    a szirené az a sajtféleség ami a képen látszódik?

  8. nemisbeka:
    2008. 08. 26. 16:22

    :) Igen. A bolgárok fetája :). en.wikipedia.org/wiki/Sirene

  9. R.:
    2008. 08. 30. 16:58

    istenien néz ki azt meg kell hagyni:)

    most voltunk Berlinben és sas módra figyeltem, hátha látok bolgár boltot, de nem akart egy se szembe jönni.

  10. nemisbeka:
    2008. 09. 02. 16:44

    Ahol van, ott ritkán jön szembe :), általában a turistavonalaktól odébb, külső kerületekben lehet (hiszen a bolgár és lengyel kispajtások, úgyis mint első számú célközönség, nemigen engedhetik meg maguknak a belvárost).

  11. PartizánOrsi:
    2008. 09. 02. 17:45

    Én itt élek Berlinben, de még nem találkoztam bolgár bolttal, igaz, nem is kerestem. Lengyel bolt is ritkán jön szembe, sajnos.
    Viszont aszondja a Google, hogy itt van Berlinben egy bolgár bolt és étterem: www.bulgaria-berlin.de/ Ha esetleg valaki keresné :-)

  12. Erika:
    2008. 09. 02. 22:57

    Rátaláltam a bolgár banyica továbbbalkanizált formájára (ezt egy török sem látta..), a burekre. Ohhh, isteni...

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.