* nemisbéka *

   « Kekszpanírban sült máj vajretekkel       GoldenBlog 2008 - Gasztro »   

Nektarinos morzsa

3 nektarin
10 dkg liszt
1 tk. sütőpor
7,5 dkg vaj + a kenéshez
2,5 dkg darált mandula
5 dkg szeletelt mandula
7,5 dkg porcukor
mascarpone

Cseresznyefüggésemet csak nektarinkúrával tudom enyhíteni mostanság és fordítva :). Egyiket sem szeretem annyira nagyon sütögetni vagy főzni, igazából mindkettőt a legjobb magában (negyed-félkilónként...) betolni az arcunkba :), szerencsére emberem folyamatosan felügyeli az utánpótlást, úgyhogy általában üzembiztosan van itthon belőlük, amíg csak szezonjuk van. Megkívántam azonban a sütit és külön valami másikfajta gyümölcsért nem vándoroltam el a boltba, úgyhogy hosszas mérlegelés után azt mondtam: süljön hősi halált a nektarin :).

A barackokat cikkelyekre vágom és egy kivajazott, 20x30-as sütőedényt három sorban kirakok velük. A lisztet, a sütőport és a darált mandulát elkeverem, majd hozzámorzsálom a vajat, végül mehet bele a cukor és a szeletelt mandula is. A morzsát egyenletesen a nektarinokra szórom.

200 fokra előmelegített sütőben nekem 25 perc alatt megsült (ekkorra lett aranyszínű a morzsa). Még melegen tányérra teszem és minden kockára egy evőkanálnyi mascarponét teszek. Négyszemélyes adag, hősünket villámgyorsan elpusztítjuk :).

Nigella Lawson: Forever Summer c. könyvéből

Eddig 2 komment érkezett ()
  1. t3v:
    2008. 06. 24. 22:43

    Úgy látom, hősünk kettős halált halt, amely méltó volt életéhez.
    U.I.: Szerintem ez morzsás nektarin :) És végre még egy a-cser/bar-magában-jó hívő. Uff!

  2. nemisbeka:
    2008. 06. 25. 9:07

    Hát lehet úgy is :), vagy morzsasüti, a crumble-t nem akartam :).

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.