|
« Paradicsomos vajmártásos lazac tört krumplival Étteremnyitás » Vajban sült bélszín zöldséges újkrumplival
A bélszínhez:
A krumplihoz:
A hollandi mártáshoz: Még mindig Gordon Ramsay, ezúttal Lila Fügével és A bűvös szakáccsal párosítva :) egy jet lag-kompatibilis ebéd keretében. A bélszín olyan szép volt, hogy le kellett rá csapni, a bébispárga mostanság gyakori vendég, az újkrumpli sem maradt kedvenc zöldségesemnél, aztán már csak egyeztetni kellett, hogy miként készüljön el. A bélszínt fóliába szorosan hengeresformába tekertem több rétegben és éjszakára a hűtőbe tettem. Másnap lemosom és megdörgölöm a krumplit, kisebb darabokra vágom és átforgatom 2 ek. olívaolajjal, sózom, borsozom, 200 fokra előmelegített sütőbe teszem 20 percre. A húst sózom, borsozom, a forró olívaolajban, amelybe beleszeleteltem a chilit, körben barnulásig sütöm, majd mellédobom a vajat, ha felhabosodik, rákanalazom a húsra. A serpenyő nyelét betekerem alufóliával, majd a sütőbe teszem, immár 170 fokra csökkentett hőmérsékletre, 20 percre, időnként meglocsolom a vajjal. A krumpli mellé forgatom az apróra vágott paprikát és a háromcentis darabokra vágott bébispárgát, beleforgatok még egy evőkanál olajat, hagyom sülni 20 percig. Amíg ők békésen elvannak a sütőben, elkészítem a hollandi mártást. A vajat alacsony lángon felolvasztom, folyamatosan leszűröm a tetejéről a habot, ha már nem habzik, leveszem a gázról és hagyom pár percet állni, majd óvatosan leöntöm a tetejéről a tisztított vajat. A két tojássárgáját két evőkanál vízzel és kevés sóval, borssal nagyon csendesen bugyborékoló víz fölé teszem és habverővel addig keverem, amíg legalább kétszeresére nem nő a térfogata. Ekkor leveszem a víz fölül, még keverem egy fél pecig, majd ha picit hűlt, óvatosan hozzáadagolom a tisztított vajat, és a végén a citromlevet. A bélszínt a sütőből kivéve hagyom 5 percig pihenni, majd felszeletelem, a zöldséges krumplival és ahhoz az isteni finom, sűrű, krémes mártással tálalom. Háromszemélyes adag. A hús Gordon Ramsay Secrets c. könyvéből indult el, a krumpliköret Lila Fügétől ugrott be, a mártást pedig A bűvös szakácsnál találtam.
)
No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz. HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site. |
Lila Füge krumplijába teljesen beleszeretettem, épp tegnap este csináltam meg :)