* nemisbéka *

   « Pikáns epres saláta       Félmillió »   

VKF! XV. - Rebarbarás-epres gyümölcsleves

50 dkg rebarbara
50 dkg eper
0,5 l frissen facsart narancslé
4 ek. finomítatlan nádcukor
3 ek. Grand Marnier
1 rúd fahéj + a tálaláshoz poharanként egy
1 csillagánizs

Nem szerencsések ezek az utóbbi VKF-fordulós napok, nem sok kellett hozzá, hogy ezt is kihagyjam. De már megvettem mindent, amit meg akartam venni, úgyhogy végül figyelemelterelésnek jó volt a főzés. Beatbull kiírása kreativitásra, valami hagyományos étel megváltoztatására kért. Túl gyakran túl sok hagyományosat nem főzök, de a gyümölcsleves gyakran visszatérő motívum, bár ezt sem egyféleképpen csináltam eddig se. Most egy teljesen víz nélküli változatot próbáltam, új tálalási formában. Lényegében átváltozik előétellé (itallá), ebben a formában összejöveteleken is meg lehet vele lepni a vendégeket, ha nincs hely leültetni őket egy klasszikus kanalazós leveshez.

A rebarbarát kb. kétcentis darabokra vágom, az epret negyedelem, felöntöm a narancslével, beleteszem a fahéjat és a csillagánizst, majd felforralom. Addig főzöm közepes lángon, amíg a rebarbara szét nem esik (kb. 12 perc). Kiemelem a fahéjat és a csillagánizst, beleszórom a cukrot (ízlés szerint lehet többet is, de ne legyen kifejezetten édes, őrizze meg a narancslé és a rebarbara savanykásságát). Főzöm még egy kicsit, majd leturmixolom. Szitán átpasszírozom (a megmaradt gyümölcspüréhez fél deci tejszínt kanalazok, eldolgozom és bevágom a fagyasztóba - remek parfé lesz belőle), és hozzákeverem a Grand Marniert. Ha kihűlt, a hűtőben alaposan behűtöm, majd röviditalos poharakba merem és mindegyikbe teszek egy vékony rúd fahéjat. Isteni könnyű (nyáreleji) hűsítő.

A recept eredetije innen.

Eddig 8 komment érkezett ()
  1. gabojsza:
    2008. 05. 04. 21:05

    Helló, Nemiske!
    Írtam. Megkaptad? (kerestelek is...)

  2. nemisbeka:
    2008. 05. 04. 21:17

    Nemrég tértem vissza a fedélzetre minden szempontból. Megkaptam az e-mailt, ha te hívtál ma, akkor azt is láttam. Majd írok.

  3. gabojsza:
    2008. 05. 04. 21:21

    Én voltam, köszönöm:-)

  4. Ági:
    2008. 05. 04. 21:42

    Csudajó ötlet. Azt hiszem itt az ideje, hogy végre megkóstoljam a rebarbarát. Talán pont ilyen formában kellene elkezdenem?

  5. Amelie:
    2008. 05. 14. 11:22

    Szuper. a minap kaptam csudajó rebarbara recepteket, elárulnád hol veszel Te rebarbarát? számomra ez még talány... s míg a kertbe is vetnék, de sajnos vetnivalót se találok...

  6. nemisbeka:
    2008. 05. 14. 14:51

    Miután nem Magyarországon, tartok tőle, hogy nem sokat segítene neked, ha elárulnám a sarki közért nevét :). Piacon próbálnám meg.

  7. Amelie:
    2008. 05. 15. 10:06

    ..ezt el is felejtettem :(

    azért köszönöm. S szép tavaszt!

  8. nemisbeka:
    2008. 05. 15. 10:35

    Még annyit tudok segíteni, hogy ezt már tavaly megfuttattuk, itten írtak okosokat az otthoni piacokról/beszerzési forrásokról a népek: domesticgoddess.freeblog.hu/archives/2007/05/27/Epres-rebarbaras_morzsa/#comments

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.