* Domestic Goddess *
arcon csap a gőz - nemisbéka főz :)

   « Guinnessben pácolt marhasült fűszervajjal       Hujujujuj »   

Medvehagymás-krémsajtos rigatoni

1,5 dl olajban eltett medvehagyma
2 hosszú szál kabanos (vagy más édeskésebb ízű, vékony kolbász)
15 dkg natúr krémsajt
2 ek. görög joghurt
2 ek. tejszín
bors
25 dkg rigatoni

Medvehagyma szezon dúl otthon, a szegény külhonba szakadt meg csak szívfájdulva nézi a zöldebbnél zöldebb kreációkat a neten, míg nem eszébe jut, hogy karácsonyra angyalkajáték keretében kapott blogger kolleginától egy kisebb üveg olajban eltett medvehagymát, ami azóta is békésen várja a hűtőben a sorsát.

 

Figyelmes lengyel kolléganő rászoktatta férjemet a kabanosra, a kissé édeskés ízű, lengyel kolbászra - amit a pasim azóta lókolbásznak hív, amióta voltam olyan hülye, hogy elárultam neki, eredetileg ez volt az alapanyaga -, gondoltam, ezt is bevetem (hiányában valami nem paprikás, vékonyabb típusúval lehet helyettesíteni. A rigatoni is a Zuramhoz kötődik, a boltban megtetszettek neki a nagy tésztahengerek, és bár rakásban áll a tészta mindenféle formában otthon, ilyen pont nem volt még köztük :).

Az olajos medvehagymát felforrósítom (akinek friss áll rendelkezésére, apróra vágva egy kevés olajon futtassa meg), majd hozzáadom a felkarikázott kolbászt. Tíz perc után belekeverem a krémsajtot, ha elolvadt, mehet bele a joghurt és a tejszín, majd egy alapos borsozást kap. Párhuzamosan kifőzöm a rigatonit és forrón a szószba forgatom. Végül két napig hagymaszagú férjet kerülgetek :). Kétszemélyes adag.

Eredetileg a Borsán.

Eddig 3 komment érkezett ()
  1. anna:
    2008. 04. 19. 1:52

    huh nem szamitottam ra h egyszer csak meglatom a kezirasom mas bolgjaban, foleg egy _hires_ blogban "_"
    izlett?
    nekem masfel dl legalabb par honapos adag, haha, nem egy 2szemelyes kis fogasocska

  2. nemisbeka:
    2008. 04. 19. 13:27

    Remek volt, a pogácsákhoz hasonlóan :). A kézírásod meg nagyon aranyos :).

  3. anna:
    2008. 05. 08. 17:47

    orulok h izlett
    hehe, a kezirasomrol lenne mit meselni, nemsok ember megy el mellette megjegyzes nelkul
    remelem, el tudtad olvasni [jaj jaj]
    [bar az az egyertelmu tapasztalatom, h aki el akarja olvasni, az par sor lenyomasa utan orokre siman, minden szavamat..]

No HTML, linkek automatikusan aláhúzva. E-mail kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Freeblogosként itt bejelentkezhetsz.

HTML can't be used, links are automatically underlined. It is compulsory to indicate e-mail, but it won't appear on the site.