Oké, ez vérciki lesz :). Szóval jubileumi kiírás, Lila Füge régészkedik :), és sorra jönnek elő a gyönyörű történetek, előkerülnek a gyerekkori emlékek, a nagymamák, a nagypapák, a régi családi receptek, a csudaszép fekete-fehér családi fotók, alacsonyan szállnak a 25 éves rutinok :). Hát én nagyjából egészében magamtól tanultam meg főzni, könyvből. Anyám jól főzött, és a mai napig nem irigylem, mikor megpróbálja a család különböző szekcióinak szinte tagonként eltérő igényeit összehangolni. Vannak hozzá kapcsolódó élményeim, a túróval töltött zsemléjére meg a karamellás tejre összefut a nyál a számban, a lepcsánka mióta világ a világ, az ő specialitása, pedig nagyon utált lereszelni öt főre annyi krumplit, de azt nem mondhatnám, hogy állandó jelleggel ott sertepertéltem körülötte a konyhában. Nyaralásokkor nagymamáéknál laktunk, aki szintén finomakat főzött, de amikor az ember két-három hétre megszabadul a szüleitől, fontosabb dolga is van, mint a tűzhelynél ácsorogni :). Például indiánosat vagy nindzsásat játszani :), sátort verni az udvarban, megküzdeni a hintaágyért, úgy osonni a tiltott szőlőben, hogy a nagypapa ne vegye észre (esélytelen), csipkefüggöny-fátyollal királylányt alakítani. Esetleg annyit alkottunk, hogy lecukrozott cseresznyét tettünk a mélyhűtőbe, meg megmostuk a frissen szedett sóskát. A sült vér nagymamához kötődik, a mai napig kezét csókolom érte, amilyen mázlim volt, egyik testvérem vagy unokatestvérem sem osztotta ezirányú rajongásomat. Keresztanyáméknál a nyaralások gasztronómiai értelemben is isteniek voltak, de a sürgős strandolhatnékok megintcsak beelőzték a konyhai aktivitásokat.

Voltak kísérletezéseim, amikre emlékszem; így a gyümölcstorta formában talált receptet elég jól sikerült többnyire reprodukálni, de igazság szerint amíg össze nem költöztem a Zurammal (úgy hat éve), nem nagyon főzőcskéztem és ez látszott is az első próbálkozásokon. Mélyvízbe kerültem igen hamar, mert a férfiembernek volt igénye a meleg ételre, ráadásul nem is akármilyenre, mert anyósom ötcsillagos szakácsnő. Konyhai karrierem kezdetén nem is szerettem tőle ezért kérdezni, mert cikinek tartottam, hogy messze nem tudok annyit, mint ő; emlékszem, sokadszorra csesztem el a rizsfőzést, mire a Zemberem megrugdosott, hogy márpedig most már derítsem ki tőle, hogy nála mitől jó a rizs :). Aztán azóta több receptjét is elkértem, mert egyeseket igencsak imád a kisfia, próbálom hozni a színvonalát, ami nem könnyű, de nem adom fel :). Jó, hogy lehet vele receptekről beszélgetni, megvitatni, mit hogy kell, lehet csinálni, mit rontok el adott esetben. De alapvetően magamtól és a könyvekből tanultam főzni.

Hát ebből a háttérből egy meghatározó embert vagy receptet igen nehéz lenne kiemelni, törtem is a kobakomat, hogy mi legyen a megoldás, amíg hazautamon egy kincslelet nem került a kezembe. A folytatás csak erős idegzetűeknek! :)

Nem emlékszem, ez a becses kis tárgy honnan van, csak remélni merem, hogy ajándékba kaptam és nem én választottam ki :), a rajta maradt 169 Ft-os árcímke sajnos ez utóbbira utal, de megpróbálom egy szenilisebb rokonra kenni inkább :). A lovakhoz soha életemben semmi közöm nem volt, ha nem muszáj, nem megyek közel hozzájuk, gyönyörű állatok, meg minden, de baromi nagyok, patájuk van, szám szerint négy darab, harapós szájuk, szóval inkább tévében és/vagy három biztonságos méterről szemlélem őket. A kalendárium 1990-es iskolaévvel kezdődik, a gondosan kitöltött személyi adatokon túl egy árva naplóbejegyzést nem írtam bele később. Talán ennek az lehetett az oka, hogy babakék, citromsárga és neonpink, színes patkó-, kötél-, ló-, kefemintával szegéllyezett oldalai meglehetősen riasztóak. Ráadásul minden hétre írtak vagy egy kis praktikus lovas cikket ("Hortobágyi csikósaink nyerge a patrac, amely lényegében egy megfelelő formára vágott bőrdarab két kengyellel. Mivel heveder nem rögzíti, használata tökéletes egyensúlyérzéket követek. Gyorsan nyergelhető viszont vele a ló, nem töri a hátát, és bukáskor a lovas kengyelbe akadó lába nem okoz balesetet."), vagy valami kis jópofaságot:

8 dkg vaj (igen, már rég elmúltak a margarinos idők :) )
6 dkg porcukor
1 tojás
3 dkg kakaópor
1 keksz (vajas nem volt, úgyhogy egy fahéjas-fűszerest tettem bele)
1 ek. darált dió
1 kk. whisky (rum sem volt itthon)
3 ek. tej
2 ek. tejszín + 1 ek. mindegyik tetejére

A kókuszreszelék és a cukrozott tejkrém kimaradt, bár ezzel pont a "Koko" részt szúrtam hátba, de nem volt szívem már beletenni :). No kérem.

1.) Olvaszd fel a vajat. :)
2.) Keverd össze a tojást, porcukrot, kakaóport, rumot és a folyékony vajat.
3.) Tégy bele a megadott mennyiségben tejet és tejszínt.
4.) Reszelj bele 1 db kekszet és 1 ek. diót.
5.) Öntsd formába, és tedd a mélyhűtőbe kb. 2-3 órára pihenni (szerintem erősen elfeledkeztem róla a 10-15 órás időtartamra :) ).
6.) Díszítsd dióval, 1 ek. tejszínnel. Kicsit olvadtan fogyaszd.

Megjegyzem, nem is lett rossz! :))

A 12 és fél éves nemisbéka receptje :).