35 dkg liszt

5 dkg zsír

1 tojás

fél csomag szárított élesztő

1 dl tej + a kenéshez

2 ek. nádcukor

csipet só

18 szem egész feketebors

Olvastam, hogy szeptember 21-én, pénteken volt a béke nemzetközi napja, amiről eszembe jutott, hogy gyerekkoromban a nagymamám sokszor csinált nekünk galamb formájú péksüteményt. Sajnos kevés klasszikus kis- vagy nagycsaládi receptet őrzünk, de most visszaötlött még a kézmozdulata is, ahogy hajtotta, gondoltam, csinálok legalább valami hasonlót. Először szokásos módon a keresővel próbáltam küzdeni egy receptért, de minden eszembe jutott kombinációra csak az olasz húsvéti süteményt, a Colombát hozta ki. Végül feladtam az önállóskodást - nesze neked internetkorszak -, és felhívtam a recept autentikus forrását. Sajnos nagyi a pontos mennyiségekre fejből már nem emlékezett, csak úgy futtában arra, hogy kelt tésztából készült, nagyjából a hozzávalókra meg az elkészítési módra. Nem nyuvasztottam szegényt a recept előkeresésével, találomra összeraktam egyet. Viszont elárulta, hogy nem galamb volt, hanem pipiske. Aki szerint - hozzám hasonlóan - ez akár a galamb szinonimája is lehet, Herman Ottó segítségével elárulom, hogy nem az, viszont van neki még több más világszép neve, úgyis mint bubos pityer, kontyos madár, butykós kató, pisitnek vagy kontyos pacsirta. Úgyhogy részemről békegalamb helyett békepipiske recepttel ünneplem meg a neves napot.

A hozzávalókat (az egész borsok kivételével) összekeverem úgy, hogy a zsír olvasztva, a tej pedig kézmelegre felmelegítve kerül közéjük. Kelesztőtálban (vagy konyharuhával letakart tálban) meleg helyen duplájára kelesztem, majd kilenc részre osztom. Elég kemény típusú, nem annyira ruganyos tésztát sikerült összehoznom, úgyhogy munkás volt megformázni, az esetleg leszakadt részeket nem volt könnyű a többi tésztával homogénné visszagyúrni. A kilenc részből kb. 25 centi hosszú, ujjnyi vastag csíkokatt sodrok a két tenyerem közt (jó hír: nem kell a gyúródeszkát elővenni), majd a csíkokból csomót kötök, egyik végüket a csomó alatt hagyom, a másikakat kicsit összepréselem (ez lesz a feje), két oldalról egy-egy szem borsot nyomok beléjük, és sütőpapírral bélelt tepsibe ültetem. Megkenem mindet tejjel és 200 fokos sütőben 25 perc alatt aranybarnára sütöm a madárhadsereget (bár ha már béke, akkor stílusosabb mondjuk csak csoportnak hívni őket :) ). Szerintem remekül sikerültek, ízre, formára és állagra is sikerült belőni a régit. Aki szerint esetleg kígyóra emlékeztetnek, az nemes egyszerűséggel téved, ez pipiske és kész.

Köszönet nagyinak az emlékért és a segítségért.

Eredetileg a Borsán.